Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1977. (Pécs, 1979)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK 19 — 20. SZÁZAD - Eperjessy Géza: A pécsi kézműipar reformkori történetéhez

A fentebb bemutatott összeírásokat összehasonlítva, három főbb következtetést szeretnénk levonni: az elsőt a mesterségek számára, a másodikat az egyes mesterségeket űzők számszerű megoszlására és a harmadikat a mesterek vagyoni helyzetére. A két, 1828. és 1832. évi restaurációs összeírás között a mesterségek számát illetően — mint láttuk — csekély az eltérés. Az 1832. évi összeírásból csupán 3 mesterség (az enyvfőző, a selyemfestő és a harisnyaszövő) képviselői hiányoznak. Nem számítjuk ide a molnárokat, akiket az 1832. éviből minden bizonnyal kifelejtettek. Semmiképpen sem valószínű ugyanis, hogy 1828 után négy évvel egyetlenegy molnár sem maradt volna a 44 (!) közül! Nem számítjhatuk a hiányzók közé az 1828. évi kimutatásban nem szereplő szappanosokat sem, akiknek — mint említettük — négy évről korábban kelt kancelláriai kiváltsága is volt, számuk pedig 1832-ben 17. Az 7828. évben kelt restaurációs összeírásban 84 mesterség, az 1832. évben pedig 81 szerepel. Ez a két adat tehát lényegében megegyezik a mesterségeknek a fentebb megállapított 80-as számával. Sokkal kevesebb viszont a megegyezés az ugyanazon évben kelt kétféle összeírás, a konskripciós és a restaurációs között! Különösen az egyes iparágakat (továbbá a mesterek számát) illetően jelentős az eltérés. A kétféle összeírásban egyaránt szereplő mesterségek száma csupán 66 (ideértve természetesen az ugyanazon iparágat jelölő szinonim kifejezéseket is). Az 1828. évi konskripciós összeírásban 10 olyan mesterséget (sarukészítő, tűgyártó, gyűrűkészítő, karókészítő, csapó, szatócs, kolbászcsináló, masamód, posztónyíró hálókészítő) találunk, amelyek az ugyanezen évi restaurációs összeállításban nem fordulnak elő. Lehetséges persze, hogy a sarukészítőket (ocrearius — akiket egyébként a város céhes mestereknek tekintett — a másik összeírásban a bocskorosok vagy éppen a magyar vargák közé sorolták be, az utóbbiak tudniillik a konspirációs összeállításban nem szerepelnek. A többi iparágat csupán egy-két mester képviselte, akiket a másik összeírásban esetleg ugyancsak valamilyen rokon szakmához soroltak. A masamódokról feltűnő módon megfeledkezett a restaurációs összeírás készítője, noha közéjük első és második osztályba sorolt tehetősebb asszonyok is tartoztak. Még feltűnőbb a 17 szatócs hiánya, akik között 5 első és 5 második osztályba sorolt kereskedő is akadt. Ezeket azonban minden bizonnyal a kalmárok (mercator) között szerepeltetik a restaurációs összeírásban. A kalmárokat viszont a konskripciós összeállításban nem találjuk meg. A hiányzó tízet így megrostálva, annak kb. a fele, mintegy 5, újabb mesterség sorolható valószínűleg a mindkét (a konskripciós és a restaurációs) összeírásban egyaránt előforduló 66 mellé. A restaurációs összeírásban 79 olyan szakmát számolhatunk össze, amelyek viszont az ugyanazon évi konskripcióból hiányoznak: keményítőgyártó, kútmester, fürdős, könyvtáros, hajfodorító, csatos, enyvfőző, órás, aranyozó, reszelővágó (,,ráspametsző"), kalmár, orgonacsináló, halász, képíró (pictor), köszörűs, selyemfestő, szobrász („képfaragó"), magyar varga, harisnyaszövő. Ha leszámítjuk közülük a kalmárokat és a magyar vargákat, akik a másik össeírásban feltehetően más név alatt szerepelnek, továbbá egy-két olyan mesterséget, amelyet csak egy-egy mester képvisel, s akik esetleg csupán az év egy részében dolgoznak, s éppúgy sorolhatók a kézművesek, mint az egyéb városlakók közé, legalább 10—-12 további mesterséggel kell számolnunk. Ha tehát a fentebb megállapított 6ó-f-5, vagyis 71 mesterséghez még ezt a 10-12-őt hozzáadjuk, ismét a 80 körüli számot kapjuk a Pécsett működő