Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1977. (Pécs, 1979)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK 19 — 20. SZÁZAD - Eperjessy Géza: A pécsi kézműipar reformkori történetéhez

dolos után számítógéppel dolgozta föl. A Kataszter minden korábbi céhjegyzéknél részletesebb anyagot tartalmaz, így nem csupán a privilégiumra utal, hanem többek között a mesterkönyvekre, protokollumokra, szegődtetési könyvekre, vándorkönyvekre, bizonyságlevelekre („Kundschaft") stb., s az iratanyagon kívül a céhek esetleges védőszentjére, továbbá a múzeumokban őrzött céhtárgyakra is (céhláda, pecsétnyomó, behívótábla, remektárgy, zászló, fémkanna, céhkorsó, fémtál, szerszámok stb). A Kataszter azonban nemcsak rendkívül gazdag és jól csoportosított forrásanyagot ölel fel, hanem módszertani szempontból is igen jelentős kísérlet: a számítógépes adatfeldolgozás első eredménye a történettudományban. A Kataszter II. kötetében Baranya vármegye címszó alatt találjuk meg Pécs város kézműves céheit, köztük azokat is, amelyek 1813 után kaptak a Kancelláriától privilégiumot.

38 A Kataszter azonban nemcsak a 19. századi céhekre utal — s többek között az 1848 utáni időszakra, egyes céhek esetében a század második felében is vezetett protokollumokra, mesterkönyvekre stb. — hanem Pécs városánál a 17. századdal kezdődően tartalmazza a rendelkezésre álló adatokat is. A Kataszter az előbb említetteknél jóval több, összesen 48 pécsi céhet, illetve mesterséget sorol fel abc rendben, köztük olyanokat is, amelyekre csak itt találunk utalást. Mégpedig a süvegeseket, akik 1694-ben, majd 1756-ban kaptak privilégiumot az uralkodótól, továbbá a gyertyamártókat, akiknek 1806-ban adtak ki bizonyságlevelet, ezenkívül az ún. „vegyes céhet" amely 1696-ban nyert szabadalmat, és végül a zubbonykészítőket, akik a paplanosokkal és a rácszabókkal együtt szintén 1696-ban nyertek kiváltságot a királytól. A Kataszterben felsorolt 48 mesterség közül viszont 21 olyat találunk (mégpedig a bognárokat, fazekasokat, gombkötőket, kalaposokat, kádárokat, kereskedőket, kötélverőket, mészárosokat, molnárokat, pékeket, pokróckészítőket, posztókészítőket, az imént említett süvegeseket, vegyes céhet és zubbonykészítőket, továbbá a takácsokat, kőfaragókat, kőműveseket, fürdősöket, harisnyaszövőket, paplankészítőket), akiknek az általunk vizsgált időszakban, azaz a 19. századbeli működésére ott nincsenek adatok. A céhkataszter tehát, amely rendkívül nagy segítséget nyújt azzal, hogy nem kell átbúvárkodni számos levéltár, könyvtár és múzeum anyagát, nem teszi feleslegessé a további kutatást, ha egy-egy kérdéskört még alaposabban kívánunk feltárni. Az Országos Levéltárban pl. olyan további forrásokra bukkanunk, amelyek egy-egy időmetszetben — s éppen 1828 és 1832 között — Pécs feltehetően összes céhes és céhen kívüli iparágát felölelik, s nem csak összehasonlító vizsgálatra nyújtanak lehetőséget, hanem az egyes szakmákat művelő mesterek és azok legényeinek, inasainak számára és vagyoni helyzetére is vonhatunk le belőlük következtetéseket. Az 1828. évi pécsi összeírásnak — valószínűleg a városi hatóság által öszszeállított — anyaga

39 37 céhes és 39 céhenkívüli, összesen tehát 76 mesterséget sorol föl. Ez az adat is bizonyítja azt a feltételezésünket, hogy a 11 Kancelláriától megerősített céhen kívül jóval több „céh" működött a városban, s a városi hatóság is céhekként kezelte e testületeket. Az alábbiakban nem csupán a mesterségeket soroljuk föl (forrásuknak megfelelően az iparágak latin nevének alfabetikus rendjében, és szükség esetén a félreérthető értelmezés elkerülésére az eredeti latinnyelvű mesterségnév feltüntetésével), hanem feltüntetjük a mesterek számát, továbbá az adózás szempontjából történt osztályba sorolásukat is. 17 B. HELYTÖRTÉNETÍRÁS 1977. 257