Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1977. (Pécs, 1979)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK 19 — 20. SZÁZAD - Eperjessy Géza: A pécsi kézműipar reformkori történetéhez

Az időszakos iparúzőknek ez a kb. 30%-os aránya kedvezőnek tekinthető, hiszen a mezővárosokban az év egy részében dolgozók aránya általában meghaladta az állandó mesterekét, sőt az iparilag viszonylag fejlett Veszprémben az időszakosok aránya a 90%-ot (!) is elérte. Székesfehérvár szabad királyi városában pedig (Pécshez hasonlóan) kb. 30%-ra tehető az időszakos iparűzők száma.

17 Az időszakos mesterek száma Pécs egyes kerületeiben fordítottan arányos a városrészek ipari fejlettségével. így a kézműipart koncentráló Belvárosban találjuk a legkevesebb időszakos mestert, ezek aránya a városi átlag alatt maradt. Az időszakos iparosoknak az összes iparoshoz viszonyított százalékos aránya Pécs egyes városrészeiben: Belváros: 25,22% Szigeti külváros: 36,50% Budai külváros: 44,29%.

18 Ez az arány tulajdonképpen azt jelenti, hogy a Belvárosban működött a legtöbb olyan kézműves, aki egész éven keresztül folytatta iparát: akinek tehát volt elegendő munkája és megrendelője, s nem kényszerült arra, hogy az év egy bizonyos részében becsukja műhelyét, s tétlenül várja az idő jobbra fordulását, s nem volt kénytelen a tavaszi-nyári hónapokban valamilyen kiegészítő foglalkozásba, mezei munkába kezdeni. Az összeíróbiztosok természetesen nem tekintették időszakos iparosnak a több segédet foglalkoztató és nagyobb szőlővel, szántóval rendelkező kézműveseket, akik pl. a szőlővel való munka idején is folytatták mesterségüket. Ezek jelentős része a Belvárosban jelentős házingatlannal, műhellyel rendelkezett. Külön kategóriába kell sorolnunk a télen nem dolgozó csekély számú kőműves és ácsmestert, aki — mint a továbbiakban látni fogjuk — feltűnően nagyszámú legényt foglalkoztatott, s tulajdonképpen már vállalkozónak tekinthető. A pécsi kézműipar fejlettségének az iparűzők százalékos aránya mellett másik, az előbbinél pontosabb fokmérője az iparon belüli munkamegosztás előrehaladása, a különféle mesterségek differenciáltságának mértéke. A következőkben arra a kérdésre válaszolunk, milyen iparágakat találunk Pécsett a vizsgált időszakban. Az 1813-as céhszabályzat kiadása után 7 7 —f— 7 céh s azokban az alábbi 19 mesterség újította meg, illetve nyerte el szabadalmát a Kancelláriától a privilégium megszerzésének időrendjében: 1. a fésűs 1818-ban, 2. a nyereggyártó 1820-ban, 3. a bábsütő 1823-ban, 4. a szappanos 1824-ben, 5. a halász 1829-ben, 6. a tímár 1829-ben, 7. az asztalos és esztergályos 1842-ben, 8. a lakatos, az órás, a késgyártó, a puskaműves, a reszelővágó (limarum incisor) és a szerszámkészítő (instrumentorum confector) 1843-ban, 9. a szíjgyártó, a szűcs, a nyereggyártó 1844-ben, 10. a fazekas 1845-ben, 11. a bádogos 1846-ban, és végül a Buda központú országos kéményseprő céhhez kapcsolódtak a helybeli kéményseprők.

19 De nem csupán az előbbi mesterségeket találjuk a városban, a fentieken kívül — sok mezővároshoz és más szabad királyi városhoz hasonlóan

20 — egyéb ,,céhek" is működtek korábbi céhszabadalmuk alapján. Pécs város 1806-ban küldte fel pl. a harisnyakészítők (tibialium textor) kérelmét a céhkiváltság megszerzése céljából.

21 A legényeik visszaélései ellen panaszkodó pécsi német kalaposoknak a Helytartótanács azt a választ adta 1808-ban, hogy terjesszék fel tervezetüket az új kiváltságlevél elnyerése céljából.

22 A