Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1977. (Pécs, 1979)

TANULMÁNYOK — FORRÁSKÖZLÉSEK BARANYA TÖRTÉNETÉRŐL 16 — 20. század - Fűzi János: Néhány észrevétel a baranyai nemzetiségi községek szegényparaszti népességének statisztikai vizsgálata kapcsán 1920— 1944

A délszlávok tömeges bevándorlása hazánk területeire különböző időszakokban ment végbe. Az első a nikápolyi csata (1396) után a 15. sz. első éveiben, majd Szerbia eleste (1421) után, amikor számos szerb földbirtokos és mintegy 80 000 személy kap bebocsátási engedélyt hazánk déli területeire, illetve 1509—1526 között ismét százezerre becsülhető az érkezők száma. A Baranyába befogadott jövevények nagy tömege Szerbiából és Bosznia-Hercegovinából való volt. „Beköltözésük a hódoltság ideje alatt sem szűnt meg, amikor a kipusztult vagy az elmenekült falvak lakóinak helyébe a török kényszerrel vagy az önként szolgálatukba szegődő martalócokat és jobbágyokat telepíti be."

5 Ezenkívül a török kedvezmények biztosításával is csalogatta őket. Dubica eleste után (1538—1540) a sokácok elözönlötték Baranyát.

6 A délszlávok 17. sz. beli helyzetéről a legtöbb feljegyzés a különböző útleírásokból, egyházi levelekből és vizitációkból maradt ránk. Innen tudjuk, hogy a „Duna bal partján és Baranya mocsaras területein római katolikus bunyevácok és sokácok élnek," és hogy a horvátok a Dráva bal partjától Zala és Somogy megyén át a Balatonig laktak.

7 A délszlávok bejövetelének harmadik időszaka 1687—1690-es évekre esik, amikor a császári seregek kiverik a törököt az ország déli területeiről. Egyesek szerint 200 000, mások szerint 500 000 lélekszámmal jönnek Magyarországra, kapnak itt menedéket. Vonulásuk Baranyában is végbement. „A baranyai sokácok és bosnyákok bevándorlását Radonay M. Ignác pécsi püspök (1686—1703) szorgalmazta, hogy részint a visszaszerzett és munkaerő hiányával küszködő püspöki és káptalani birtokokat megerősítse, részint a katolikusok számát az újonnan érkezőkkel növelje."

8 Az érkezett délszlávok nem összefüggő területen helyezkedtek el, helyzetük — akárcsak az ezt követő német telepesekéi — szabályozottságuknál fogva kedvezőbb volt a magyar jobbágyénál. Voltaképpen ez ad magyarázatot arra is, hogy miért vett részt tömegesen a délszlávság a Rákóczi-féle szabadságharcban, hiszen ,, . . . a felkelés a délszlávoknak csak a magyar jobbágyok helyzetének a szintjét tudta felajánlani, ami nem bizonyult anynyira kívánatosnak, hogy ügyében fegyvert fogjanak."

9 A németség bevándorlásának idején 1720—1730 között utolsónak népesül be szerbekkel Borjád. Ugyanebben az időben költöztetik át a bólyi „rácokat" Töttösre. Boly felveszi a Németbóly nevet. Töttösből Ráctöttös lett. A lakóhelyek változtatása gyakori jelenség.

10 A negyvennyolcas szabadságharcig a magyarországi délszlávok helyzete egészen kiváltságos volt. A szerbek között alig volt jobbágy, s nem ok nélkül irigyelhették e tekintetben a magyar jobbágyok a jobb sorban élő idegen, szerb nemzetiséget. „A szerbek Dél-Magyarország legtermékenyebb területeit kapták, ahonnan ők és a török a magyarokat elűzték vagy kiirtották. A szerbek meggazdagodtak, és kiváló helyzetük volt a többi nemzetiség között, összevásárolták a környéki tanyákat, a szerb iparosok aranyidőket éltek. A magyarországi szerbek gazdasági elnyomásáról szó sem lehetett, hanem éppen ellenkezőleg, jóval kevesebb terhet viseltek, mint a magyarság zöme; a jobbágyság."

11 A kiegyezés után a délszlávság is elveszítette korábbi pozícióit, és a „jogszerű asszimiláció" igájába tört. Sok vonatkozásban hasonló volt a Baranyába került német telepesek helyzete is. Ők főként a 18. sz-i telepítések révén kerültek ide több hullámban.