Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1977. (Pécs, 1979)

TANULMÁNYOK — FORRÁSKÖZLÉSEK BARANYA TÖRTÉNETÉRŐL 16 — 20. század - Taba István: Baranya megye egészségügyi viszonyai II. József idején (1786)

ízesítő azoknak, akik a fekete bors fogyasztásától el vannak tiltva, görcsoldó és szélhajtó (Rápóti);

63 a mellet, tüdőt erősíti (Melius—Diószegi). „Asszonyember kórságát kiűzi . . ." illetve „hószám elősegítő" (Melius—Rápóti). Melius idejében ezenkívül izgatószer. Nevét (satureia) is onnan kapta, hogy „felindittya a bujaságot, a ki el sokat vele" és ,,ha főue eszed tehén hússal . . . felgerjeszti benned jámbor hitvesed szerelmét. . ." Lehet, hogy Diószegi „érző inakat ébresztő, vidító" kifejezése ugyanezt jelenti, burkoltabban fogalmazva. A csalánt (urtica) Melius és Rápóti egyaránt hasmenés és bélhurut ellen, valamint toroköblítésre ajánlja.

64 Korábban még borban, sőt mézes borban kifőzve, manapság már vízzel is jó. A 16. században a borsfűhöz hasonlóan izgatószer: borban főzve „fel indittya a Barátokat az Apátzákra, hogy nyericzenek ..." — írja több ízben alkalmazott vaskos humorral Melius. Diószegi csak külső használatát tartja eredményesnek: a szélütöttek, vagy gutaütöttek hátát, mellét, vagy lábikráját kell vele megveregetni.

65 Előbbi felfogás szerint külsőleg, levelét sóval összetörve, kutyaharapást, szemölcsöt, varat, rühöt gyógyít. Csak legyen, aki kiállja — tehetjük hozzá mi innen 400 év távlatából. Sokat változott az idők folyamán a saláta (lactuca) felhasználási módja. Melius korában hatásos orvosság hasfájás, hagymáz, álmatlanság, valamint — a borsfűvel és csalánnal ellentétben — túlzott temperamentum ellen: „ha igen buja az asszony, vagy a Férfi, ad a salátát, Rutát enni minden nap, felelec rea, hogy nem kívánkozik bujaságra ..." — ami napjainkban is igaz lehet, ha valaki napokig salátát eszik. Külsőleg, mákkal kevert főzetének gőze vakságot gyógyít, levelével borogatva fejfájást szüntet, porrá törve árpaliszttel, vagy malomporral keverve daganatot, Szent Antal tüzét, disznókékkel elegyítve pedig kígyó-, skorpió- és pókmarást gyógyít.

66 Diószegi hívesítő, vérhígító, vizelethajtó hatását emltíi. Az ő korában már főként „egészséges és mindenek előtt esméretes eledel . . ."

67 Napjaink gyógynövényei között egyáltalán nem szerepel. Szórakoztató lenne, és az olvasmányosságot is növelné, ha a csaknem 160 gyógynövény felhasználását felsorolnánk: hogy pl. a fentebb már említett pallagi rózsa — kőrisfahéj — fekete rutafőzeten és a Plinius által említett ökörfarkkórón kívül a gyopár (origanum) is biztos hatású gyógyszer, ha „bogárt, Vízi boriut, Békát megittál"

68

; hogy a pápafű (carduus benedictus) teája, vagy levelének pora meggyógyítja „amaz carciomát. . . az az rothadó fene sebet. . . valóban késértett dolog";

69 hogy az ezerjófű (dictammus albus, Meliusnál diptamus) és a torma (armoracia) a „tagokba lőtt nyilakat, vasat, golyóbist kivonszon ..." „ ... ha fellyül reá kötöd . . ."

70 össze lehetne hasonlítani, milyen betegségek gyógyítására használták a felsoroltakon kívül a bodzát, fecskefüvet, hársfalevelet, rutát, zsályát és még rengeteg más növényt, de ez a terjedelem korlátozottsága és az arányok eltorlódása miatt lehetetlen. Példának — esetleg a figyelem felkeltése végett (rák) — pedig ennyi is elég. A további kérdések a sebészekre, a bábákra és kórházakra vonatkoznak. Az ezekre adott válaszok hátterének ismertetése azonban a jelentés második részének az elemzéséhez tartozik.