Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1976. (Pécs, 1976)

MOHÁCS VÁROS GAZDASÁGÁNAK ÉS NÉPESSÉGÉNEK FEJLŐDÉSE A XVI-XIX. SZÁZADBAN - Bezerédy Győző: Mohács gazdasági és társadalmi szerkezete a XVIII. század második felében

kápolna, az Ó Mohács felől, Üjmohács felé vezető út mellett vannak, és a kis dóm a posványos patak mellett áll. Egyszerű kivitelűek, a többi házak égetetlen (vályog) téglából épültek."

9 ,,A Duna a régi Mohács házainál folyik el és mindez az új folyammeder mellett van, amelyen valamennyi súlyosan megrakott hajó áthaladhat. Ez az ág a Nagydunából Báta fölött ágazik le, és egy mocsaras és berkes szigetet folyik körül, amely korábban lakott volt, most azonban a gyakori és nagy áradások miatt lakhatatlanná vált és csak néhány szállás található itt marhatartás céljából. Az öreg Dunaág a kanyargóssága miatt lápos és azért folyik olyan sok víz az új ágban, amely inkább mélységével, mint szélességével veszi azt fel. Az új Duna a helységnél 700 lépés széles, és mélysége 7,8, helyenként 11 öl mély."

10 A korabeli jegyzőkönyvekben vagy az adás-vételek bejegyzését tartalmazó Fassionális könyvekben nem szerepelnek az utcanevek az öreg utca és az Ország útja kivételével. Ez utóbbinál néha feltüntették azt, hogy ez a „közönséges piaczra járó utca", amiért Közönséges utcának is hívták. Külső Mohács egyetlen utcáját Új utcának nevezték. Nagyjából ez a három képezte a város fő utcahálózatának a vázát, a többi tulajdonképpen csak közlekedő utca, köz volt, melyen át ki lehetett jutni a fő utak házai mögötti épületekből is. A jegyzőkönyvben időnként ezt meg is említik. Pl. A „Közönsiges Nagy Utcából" induló kis utca, vagy „Kis Utcáig, ki az öreg utcárul az Dunára mégyen."

11 így alakultak ki a ma is meglévő kis közök, sikátorszerű zsákutcák. A legtöbb ház vályogból épült, vagy ahogy a fentebb idézett leírás mondja égetetlen téglából. Tetejük nád volt, de ritkábban már az is előfordult, hogy a házakat cseréppel fedték be. 1803. április 23-án a fundusok protocollumába Sultzbacher Leonóráról azt jegyezték be, hogy „a maga Házát cseréppel fedni fogja."

12 A házak sövényfonással lettek körülkerítve. Ez a városban általános volt. Ugyanígy kerítették körül a városházát, a város kertjét is. 1774-ben minden adózó házra (fejre) két kéve vessző, két karó és 5 kéve nád beadását vetették ki a városi kert bekerítése érdekében.

13 Kőből, téglából csak a püspöki palota, a templomok és a Sóház épültek. A felhasznált sok faanyag, nádtető, sűrűn összeépült házak többször is veszedelmes tűzeseteknek voltak az okozói. Ilyenkor egész városrészek, utcák a porig égtek. A városi számadás könyvekben többször is adókedvezményt kellett bejegyezni a tűzkárosultak részére. 1774-ben egy tűzeset folytán 45-nek, 1775-ben 41-nek égett le a háza.

14 A város rendje és tisztasága is sok kívánni valót hagyott maga után. Az utcák nyáron porosak voltak, esőzések idején a feneketlen sárba ragadtak be a szekerek. Mindenhol állatok kóboroltak, melyek bűzt és piszkot hagytak maguk után. Jól jellemzi az állapotokat a városi tanács egy 1802. évi határozata, melyben a következőről intézkednek: „Sok panaszok támadnak, hogy a városon tekergő sörtések sok károkat tesznek, melyek eránt határoztatott: minden legkisebb falutskában vannak közönséges pásztorok, szükséges tehát itt annál inkább, hogy egy közönséges Kanász fogadtasson, aki eleibe a városi sörtések erőszakosan is hajthassanak."

15 A Dunapart ebben az időben teljesen rendezetlen volt. A szeszélyes folyó egyegy nagyobb vízállás esetén egész házsorokat mosott el a parton és a házakkal együtt a telkek is elvesztek, úgy hogy a házakat már ott újjáépíteni nem lehetett. 1779-ben a mezőváros az uradalom felé ez ügyben nyújtott be kérelmet; majd orvoslásért az úriszékhez fordult: „Tudva vagyon az méltóságos uraságnál, hogy Városunknak már jobb részét naprul-napra az Duna elmosta, elannyira, hogy számtalan házak a Dunába dőlvén víz foly heleken, annyira pedig megszorulván, hogy