Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1976. (Pécs, 1976)

MOHÁCS VÁROS GAZDASÁGÁNAK ÉS NÉPESSÉGÉNEK FEJLŐDÉSE A XVI-XIX. SZÁZADBAN - Szita László: Mohács gazdasági és társadalmi fejlődése a XVIII. század első felében

1741 —1745 között, amikor kitűnő eredménnyel halászhattak, heti 300 forint bevétel ütötte a markukat. Bács-Bodrog vármegye Duna menti községeiből többen „baltát is tartottak és az uraság szigeti erdőjébe jártak." A favágásból befolyó jövedelemmel sem számolt el a tiszttartó, hanem „azokat saját kezeihez szokta vennyi." ösó István 1706-tól halászott az uradalom tavain: 40 éven át tómester volt. Vallomásában alátámasztotta a fenti visszaélésekről mondottakat. 3-4 garas volt 1—1 halnál (viza) a tiszttartó nyeresége. Gyakran megtörtént, hogy a mohácsi halászok zsákmányát erőszakkal elrabolta és eladta. Dénes István vallomásában, amely megegyezik 30 mohácsi halásznak különböző esetekben tett vallomásával, ugyancsak a fentieket támasztja alá. Mivel a halkereskedés módjára is utal, érdemes idézni: „Miulta a Mélgos. Uraság a tóra halászni állott, a tanú azúta jól tudja, hogy az bárkák meg nem rakottak, senkinek másnak emberfiának nem szabadott volt az halat elagyni, mivel a bárkás embereknek contractusok lévén, másnak feles halat nem engedhettek, hanem kevés 2—3 vizát bárkásokbul is a szorult embereknek kiadtak. De mihelt a bárkákat megindították és elmentenek, azonnal a hallal való kereskedők a toknál összegyűltek, legfőbbképpen az télvíz üdejéné. A halat az alku szerint meg akarták vennyi, de mivel az tiszttartó uraság engedelme nélkül senkinek a halászok el nem mertek adni, hanem begyüvén a fisserek az tiszttartó uramhoz, s czédulát ükeiméiül vévén, megrakottak hallal, meghagyván a tiszttartó, hogy annak utána ha tsak czeduláját és engedelmét nem láttyák, idegennek halat ne merészeljenek agyni, amint is ezen parancsolatját, mindeddig megtartották". Vincze János mohácsi lakos négy éven keresztül a szigeten lakott. Évenként jelentek meg Bács-Bodrog vármegyéből a fehérpartiak, a dentovaiak és a beregiek, az erdőben épületfát vágtak, a befolyt jövedelemről a tiszttartó nem számolt el. Kölkedi András 1735 óta tapasztalta, hogy a tiszttartó csalárd módon szerezte meg a halászat jövedelmének egy részét. Amikor a piaci árak emelkedtek, a tómesterektől megegyezéssel, vagy erőszakkal vette el a halat.

48 Franjo Mitravecic hajdú évek óta a mohácsi uradalomban teljesített szolgálatot. Azt vallotta, hogy a tiszttartó 17 sertését télen-nyáron az uradalom eleségén tartotta. Bábos István az uradalom 350 sertését legeltette a szigeten. A pécsi prefektusnak 50, a mohácsi tiszttartónak 17 disznaját az uradalom eleségén tartotta. Horváth Márton mohácsi városbíró, amikor 1739-ben a pestis dühöngött, családjával a szigetre ment és ott a halászó tavak ispánjával megegyezett és megvásárolta tőlük a teljes halzsákmányt, amelyet azután nyereséggel a város piacán eladott. A vész elmúltával „ebből a kereskedésből kiűzte őt a tiszttartó". Egy évvel később a halászok ispánjával lépett kereskedésbe a tiszttartó és a városbírót is „bevették" a kereskedésbe és részére 70-100 funt halat adtak át. így a piaci versenytársat üzlettárssá tették. Jelentékeny mennyiségű hal eladásából nagy összegek forogtak a dúsgazdaggá vált uradalmi tisztek kezén. 1743-ban Bodó István tó-ispánt „kereskedő társa" az uradalmi tiszttartó 403 forint adósság elszámolására kötelezte. Amikor az késlekedett, vasra verette. A hallal üzletelő Bodót az összeg letétele ellenében társai azonnal kiváltották. Bodó ezt követően sem vette figyelembe a mohácsi tiszttartónak a halárusításra vonatkozó tiltó rendelkezéseit és „a Fokokon fogott halat mind a szegényeknek, mind a boldogoknak, akik vennyi akartak a tiszttartó ellenére, adott. . ."

49 Az ispánt a tiszttartó az uradalom prefektusánál följelentette és elbocsátotta. Ezt megelőzően Bodót, mint versenytársat, fondorlatos módon teljesen tönkretette. Engedélyt adott ugyanis, hogy a halat a tó-mesterektől megvásárolja,