Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1976. (Pécs, 1976)

VÁLOGATOTT DOKUMENTUMOK MOHÁCS VÁROS KAPITALIZMUSKORI TÖRTÉNETÉHEZ - Baranyai Aurél: Annotált dokumentumok és apró tudósítások Mohács egészségügyi állapotáról 1926-ig

7882 decemberében a mohácsi kereskedő ifjak felolvasó- és zeneestélyt rendeztek, amelyen Sabethici Lucich Jean (!) gyógyszerészsegéd hegedűjátéka is „nagyszerű tetszésben" részesült. (Lukics gyógyszerész Szendrey Jenőnél volt segéd, a Szentháromság patikában.)

49 7885. Mohács közegészségügyi bizottsága Rónay Sándor prépost-plébánost elnökké, Millich Péter ügyvédet alelnökké választotta. Elhatározták egy községi közegészségügyi és köztisztasági szabályrendelet-tervezet kidolgozását és mielőbbi beterjesztését.

50 7888. Dr. Bárány Géza községi orvos gyógyíthatatlan betegsége miatt öngyilkos lett.

51 Az új községi orvost, dr. Rüll Jánost, augusztus 27-én egyhangúlag választották meg négy pályázó közül, 300 forint évi fizetéssel.

52 (összehasonlításul megemlítjük, hogy 1884-ben „pályázat nyittatik a Torontál megyébe kebelezett Nagyősz (Triesvetter) község üresedésben lévő orvosi állomásának választás útján leendő betöltésére. Ezen orvosi állomással 600 forint évi fizetés, nappali 40 kr, éjjeli 80 kr látogatási díj van összekötve, a szegények ingyen orvosoltatnak.")

03 1889. „Közegészségügyi viszonyok Mohácson" címmel tartja első beszámolóját Rüll János dr. Piszkos utca, piszkos házak és lakások. Szennyes a talaj és az ivóvíz, állapítja meg. A Dunára járnak ivóvízért. Artézi kutakat sürget. Halálozási arányszám: 1000 lakosra 36. Még Budapesten, sőt Bombayben és Kalkuttában is kedvezőbb a helyzet!

54 „Szemét közül merjük a szennyes Duna-vizet s azt issza a nép szűretlenül" toldja meg az előbbi kórképet „K. J.", aki később, „A közegészség érdekében" címmel így vall : „Szebbnél szebb eszmék váltakoznak az ember képzeletében, midőn ezt a várost az egészségügyi szempontoknak megfelelővé tenni szeretnők. Legelőször is égető szükség volna az utcákat annyira, amennyire legalább jóravaló útkaparók tudnák, nivellírozni, a víz levezetése céljából. Árkok volnának vonandók az utcák oldalain s azok tisztán tartandók volnának, illetve mindig alkalmas állapotban arra, hogy a vizet levezessék, A gyalogközlekedés, valamint a jelentékenyebb kocsiforgalom számára, azt hiszszük, még kerülne kő a mohácsi kőbányában s megszűnnék az a szégyenletes közszólam, hogy Mohácson fasinával köveznek s megszűnnék az az ijesztő sárszenny is, amely városunk történelmi nevezetességének vonzóerejét is ellenhatásolja. Igenis, ellenhatásolja, mert bízvást hinni lehet, hogy az alkalmas közlekedési eszközök, mint vasút és gőzhajózás, útján sokkal nagyobb idegenforgalom lehetne, már csak a történelmi emlék varázsánál fogva is, Mohácson, mint amekkora most van. Ámde ki jönne szívesen a rideg, ízléstelen sártengerbe, ki jönne ide az egészségét kockáztatni? De hagyjuk ezt és emlékezzünk egészen közvetlenül a közegészség érdekében, a mohácsi — tisztesség nem esik mondván — közkórházra. Ott van a németutca déli végén, iszonyú rideg elhagyatottságban ez a halálmagazin. Ott áll félelmetes zárkózottságával, hogy ríkató gúnnyal hirdesse a mohácsi közönség humanizmusát."

55 (Ide illik Mohács háztartása 1890. évi költségelőirányzatának egyik tétele: „Kórház-alapra 300 forint", a 66 ezer forintos végösszegből. K. J. cikkére Serli Sándor dr. járásorvos válaszol: „...itt is elmondhatjuk, hogy olyan a ruha, amilyen a foltja. Amilyen a község, olyan a kórháza is. Különben is nem közkórház, csak községi és inkább ápolda, melyben azonban a beteg szakértő orvosi ápolásban részesül."

56