Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1976. (Pécs, 1976)

DOKUMENTUM ÉS KISEBB KÖZLEMÉNY A MOHÁCSI CSATA TÖRTÉNETÉHEZ - Fényes Miklós: Múlt századi dokumentum 1526-ról

Befejezés. Partra értünk már egyszer, íme vége van a' Predikácziónak. Tudom hogy soká tartott; de gondolják meg, Mohácson vagyunk. Mohácson vagyunk, itt a' kínok várán, itt a' szenvedések tetején, ezen a' Magyar kálvárián, hírünk nevünk sírján, régi dicsőségünknek temetőjén, azon Mártíroknak halálos ágyán itt a' bünhődésnek oltárán! Mohácson vagyunk, hol minden tárgy lehel, minden fűszál int, minden porszem ereklye: hol le nem léphetünk a' nélkül, hogy azon kínszenvedőket ne illessük! Mohácson vagyunk, hol a' levegő ihlel, és egy szentséges andalgásban merít el: Mohácson vagyunk, hol a' víz is úgy szólván vérereken szivárog. Mohácson vagyunk, hol hegy, völgy, Duna, posvány, nádos, és ingoványos mind emlékeztet! Végre Mohácson vagyunk, azon egy Magyar előtt áltáljában tisztelendő szent helyen, mellyrül elmondhatjuk Idvözítőnk szavait, hogy sokan kívánták látni, de nem láthatták.* Ne csudálják hát, ha itt Mohácson hosszassabb volt a' Prédikáczió. Mert elárasztja itt az embert a' múlt idők folyama: özöng, forr, kevereg előtte a' történet; és azt a' Duna vize forrását előbb kilehetni apasztani, mint itt Mohácson egy Magyarnak az üdvösséges tanítást. Nem csak hát hogy a' magunk éhező lelkeit tápláljuk itt; hanem ha az Isten most nékem csudát tenni engedne, fölkapván én most magunkat egysúgárzó hegycsúcsra, melly ellátszanék az ország egyik szélétülV másikig, a' LAJTHÁTUL, a' VASKAPUIG, és a' DRÁVÁTUL egész BUKOVINÁIG. Ha az Isten most nékem csudát tenni engedne, ide kapnám én most az egész Magyar Nemzetet: mert ha JÔBNAK azon fájdalom helyét, mellyen sebei genyetségét cseréppel törülgette, még Aranyszájú Szent János Idejében is processiókkal látogatták ARÁBIÁBAN;

53 bizony Mohács is megérdemelné, hogy minden Magyar, életében legalább egyszer ide jönne, a' Fejedelem, és törvény eránt tiszteletet, a' czivakodás eránt pedig gyűlölséget tanulni. Ha az Isten most nekem csudát tenni engedne, harsognám én, mint az a' Sz. Mihály trombitája (Dan. 12. 1.) minden Magyar szívébe: hogy a' Mohácsi veszedelmet soha se feledje el; hogy máskor is hasonló ne történjék! A' mit tehát másoknak csudaképpen kívánunk, tegyük el azt önnön magunk szívébe. Mindenek előtt kérjük az Istent teljes erőnkbül, hogy őrizzen meg bennünket: mert ő az, ki az országunkat megállítja, vagy tovább viszi.* Ezután pedig tiszteljük Királyunkat, és Törvényeinket; neveljük jól, kiváltképpen példánkkal ifjainkat; ne legyünk siketek szegény Hazánk bajjára, 's ne sajnáljuk tőle segítségünket; legyünk össze fogó, egyessek; kerüljük a' pokolországi czivakodást, egy szóval: soha se feledjük el sem a' Tatár, — sem a' Török pusztítását; sem pedig azon okokat mellyek ezeket készítették. így remélhetjük, hogy begyógyulnak Hazánk régi sebei; — remélhetjük hogy földerül egykor arany ideje. Amen. * * * A) Joannes Zápolya ex iis, quae post Regis Ludovici interitum acta sunt, quaeve nunquam satis excusari possunt, de suspicione affectati regni merito postulatur. Poterat enim tarn validis, florentibusque copiis accinctus, Turcarum a Clade Mohatsiana grassationibus froenum iniicare. Nam si his antea Hungari, licet inferiores numero, cladem inferre coeperunt; ipse viribus integris, dimidioque fere pluribus armatis instructus, accisos ïl

los, multumque iam debilitatos facile cohibere, deterrereque potuisset, ne libère tot praedas agerent, abigerentque. Sed nimirum magis de dignitate sua, quam publica patriae salute solicitus, non adversus Turcas, sed ad Arcem TOKAY divertit, copiis in subiectis campis castra metari jussis. (Katona Hist. Prag. Par. Diss. 14. §. 239. in Zápolya). B) Was verdiente ein Feldherr, welcher unter solchen Umständen also handelte, wie wir diesen Mann bisher und selbst in dem gegenwärtigen entscheidenden Augenblick handeln gesehen haben, von seinem Könige, von seinen Zeitgenossen, und von der Nachwelt? — Und dennock gibt es heute noch Ungern, ja sogar ungrische Historiographen, welchen der verabscheuungsvvürdige Name, Johan Zápolya, mehr gilt, als Wahrheit und Recht; und nicht erröthen des gottlosen Bestrebens, diesen Mohren, trotz allen Acten und Urkunden weiss zu waschen. (Fessier, Geschichte der Ungern und ihrer Landsassen. Leipzig. 1823. óter Theii pag. 303. JEGYZETEK a) Petrik Géza: Magyarország Bibliographiája 1712—1860. II. köt. Bp. 1890. 492. p. A dolgozat elkészülte után állapította meg e sorok írója, hogy a szóbanforgó dokumentum egy kézirata Pécseit a Megyei Könyvtár állományában található. Raktári jelzete D 1206. A kézirat és a nyomtatott szöveg teljes azonosságot mutat, még a nem mindig folyamatos lábjegyzetek is azonosak, kivételt képez a nyomtatott szöveg végén található A) és B) lábjegyzet,