Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1976. (Pécs, 1976)

TANULMÁNYOK MOHÁCS NÉPRAJZA KÖRÉBŐL - Andrásfalvy Bertalan: A mohácsiak halászata a XVIII. és a XIX. században

hek kiváltságaihoz hasonlóan azt a jogot követelte magának, hogy a városban csak a céh tagjai árulhatnak halat. Mivel a céh megalakulása előtt úgylátszik nem csak a mohácsi lakosok hanem az uradalom is szabadon kereskedett a hallal, a céh-kiváltság elismertetése ellenállásba ütközött. A céh 1851-ben már másodszor fordult a megyéhez jogvédelemért, amint az a fennmaradt iratokból kitűnik. Annak bizonyítására, hogy a kiváltság más városokban is fennáll, folyamodványához csatolta a bajai és tolnai céh-privilégium idevonatkozó pontjait. ,,. . . halat árulni senkinek másnak, sem helybeli sem vidékinek nem szabad, mint egyedül czéhbeli mestertársainknak, s ezen árulhatási jogot a mi halpiaczunkon még eddig senki nem gyakorolta sőt városunk utczáin a piaczon kívül, kocsikon is csak holt halat nem pedig elevent szabad árulni ..." — írják a bajaiak. A tolnaiak kiváltság-levelének 8. pontjában pedig ez áll: „...emberi emlékezetet felülmúló üdők oltai gyakorlat szerint a Hal és áruinak eladását Tolna M. városban kizárólag és egyedül használtuk és használjuk . . ." A szabadságharc leverése után Baranya megyét igazgató császári és királyi főnök, látszólag a halászcéh eredeti, Ferdinánd király 1847-ben kiadott kiváltságait szentesítette, valójában azonban a céhet a kishalászokkal az ártérben halat fogó parasztokkal és napszámosokkal, illetve ezekkel kapcsolatban álló halas kofákkal szemben védte csak meg, akik kis mennyiségben vittek halat a piacra, az uradalommal és halász bérlőkkel szemben nem, kimondván: „a heti és országos vásárokon kívül senkinek bármily ürügy alatt a halat eldarabolva kimérni és ez által annak eladását kitsinyben gyakorolni szabad nem lészen, — ellenben a halnak egészbeni áruba-botsátása s úgy az azzali nagy kereskedés mindenki által minden megszorítás nem csak a heti és országos vásárok alkalmával, hanem ezeken kívül akármely időben is eszközölhető lészen . . ."

23 A halász mesterek számáról nincs pontos kimutatásunk, mert az 1861 —1914-ig terjedő szegődési jegyzőkönyvbe csak azok nevei kerültek bele, akik inast szegődtettek vagy szabadítottak illetőleg a szerződést mint tanúk aláírták. Ezen iratokon a legtöbb mester 1875 és 1877-ben szerepel, számszerint 21; ezután a számuk különösen a század forduló után rohamosan csökkent és 1911-ben 3, 1914-ben már csak egy mester nevét jegyezték fel, akik inast szerződtettek ill. szabadítottak. Sólymos Ede egy 1877-ben kelt ipartestületi elszámolást is talált, miszerint akkor a céhből alakult ipartársulat 39 tagból állt.

24 A mesterek a családnevek tanúsága szerint — németek, csak néhány délszláv van köztük. A tanuló inasok többsége is mohácsi születésű német, de találunk köztük szegedi, dávodi, komáromi és bátai magyarokat, battinai, apatini, zimonyi németeket és lánycsóki, bezdáni délszláv fiatalokat is. Az inasok többnyire 3 évre szerződtek és járandóságuk megegyezés tárgya volt. Egyesek „külső öltözéket és két pár fehér ruhát", mások csak „külső ruhát" vagy csak „téli csizmát" adtak inasuknak - äz ellátáson és lakáson kívül. Az 1868-tól 1887-ig terjedő időből származó tanoncbizonyítványok azt igazolják, hogy a halászinas a vasárnapi iskolát látogatta, itt milyen eredményt ért el és hogy felszabadítható. A bizonyítványokat a város plébánosa állította ki. A céheket 1872-ben felosztották, illetve ipartársulattá alakultak át. Erre az időre tehető a mohácsi hivatásos halászat fénykora, de a halászok iparjoga úgy látszik még ekkor is állandó per tárgya, mert 1877-ben kelt nyugta szerint Balogh Károly ügyvéd 75 ft tiszteletdíjat vesz fel, s kötelezi magát, hogy a jövőben bármikor ha a mohácsi céh iparjogát hatóságilag megtámadják, eljár az ügyben. Az ipartársulat elnökét halászcéh mesternek nevezik továbbra is és a befolyt csekély tagsági