Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1976. (Pécs, 1976)

AZ IPAR FEJLŐDÉSE MOHÁCSON A XVIII-XX. SZÁZADBAN - Taba István: Mohács ipara és kereskedelme 1786-ban

pécsi, pécsváradi, siklósi, szekszárdi és szigeti vásárokra. A többiek eszerint valószínűleg csak „exportra" dolgoznak. Ám minden városban két-három vásár is volt évente. Az tehát, hogy a mohácsi iparosok a felsorolt városok vásárait felkeresték, nem jelentheti, hogy minden város minden vásárán megjelentek. Ebben az esetben a fazekasoknak pl. 21 vásáron kellett volna jelen lenniök, ami azt jelentené, hogy csaknem minden második héten utazniok kellett volna. Továbbá azt, hogy pl. november 19-én Szekszárdra, 25-én Pécsre, 30-án Siklósra kellett volna áruikat fuvaroztatni, ami a XVlll. századi viszonyokat ismerve szinte lehetetlen; vagy hogy a kalaposoknak február 2-án egyidejűleg kellett volna árusítaniok Pécsett és Zomborban, mert mindkét városban ezen a napon volt vásár. Az is valószínűtlen, hogy Eszék Fábián napi vásárait minden fazekas és kötélgyártó felkereste volna január 20-án, és hogy a bocskorkészítők és kalaposok vállalták volna a Dunán való átkelés kockázatát a zombori vásárokra február 2-a, vagy akár március 25-e körül, amikor itt vásárokat tartottak. Csak azokra a vásárokra járhattak tehát, amelyeken a részvételt a természeti viszonyok lehetővé tették. Nem említettük Mohács három vásárát: a március 24—25, a június 24— 25 és a november 13—14-i, mert természetesnek tartjuk, hogy ezeken valamennyi kézműves részt vett. Nem véletlen, hogy legtöbben Szekszárdra, Pécsre és Siklósra látogattak. Ezekre a helyekre ugyanis főútvonalon lehetett Mohácsról eljutni. Észak felé Dunaszekcsőn át vezetett egy ilyen út Tolna megyén keresztül Pest felé. Nyugatra Mohács és Pécs között volt egy katonai és kereskedelmi célokra szolgáló út, amelyik folytatódott Szigetvárnak, déli irányba pedig Eszékre, és baranyavári elágazással Siklósra. Eszék, Zombor és Baja messzebb esett és révpénz is emelte a szállítási költségeket, ezért látogatták kevesebben. Pécsváradra pedig kerülő úton lehetett eljutni. Az utakat nemcsak kereskedelmi, hanem katonai célokra és postai közlekedésre is használták, ezért (a hidakkal együtt) általában jók voltak. Karbantartásukról a szolgabíráknak állandóan gondoskodniuk kellett. Állapotukról a megyének jelentést tettek.

21 III. A kereskedelem Az első pillanatra szembetűnő, hogy a kereskedelem - legalábbis a kereskedők számát tekintve — méreteiben mennyire elmarad az ipar mögött. Az elmaradás nem magyarázható valamiféle ellenszenvvel, vagy elnyomással, mert valamennyiőjük tevékenységét hasznosnak tartják, működésüket senki nem akadályozza. Hasznuk, hogy fejleszik a kereskedelmet, kielégítik a lakosság igényeit, és természetesen mert adót fizetnek. Popovics Demeter, a legnagyobb mohácsi kereskedő pl. ,,erre az évre" a katonai és házi pénztárba összesen 14 forintot fizetett, tehát több mint 11szeresét annak az összegnek, amit az iparosok általában fizettek.

22 Mohácsnak 161 kézművese mellett mindössze 5 kereskedője van. A két foglalkozási ág összegét 100 százaléknak véve az iparosokra 97, a kereskedőkre csupán 3 százalék jut. Járási viszonylatban az iparosok száma a mohácsiakéval együtt 594, a kereskedőké 51. Ez az előbbi módon százalékban kifejezve 92, illetve 8. A városiasabb Eszéken a kézművesek és a kereskedők egymáshoz viszonyított aránya 90:10. A mohácsi járás kereskedőinek magasabb százaléka nem jelenti, hogy a falvakban aránylag több a kereskedő, mint Mohácson, mert az előbbiek közt vannak a többnyire zsidó házalók is, akiket pedig nem igen lehet a kereskedő kategóriába sorolni. A szentlőrinci járásban többnyire nem is a ,,de Commercio", hanem a „De Ju-