Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1976. (Pécs, 1976)

MOHÁCS VÁROS GAZDASÁGÁNAK ÉS NÉPESSÉGÉNEK FEJLŐDÉSE A XVI-XIX. SZÁZADBAN - Vass Előd: Mohács város hódoltságkori történetének török forrásai

Mohács város hódoltságkori történetének török forrásai VASS ELÖD Közel ötven éves távolból, amikor Ungnád Dávid követ, s a vele a Dunán le hajó­val utazó Gerlach István lelkész, 1573. július 28-án Mohácsot megpillantották, omint kikötésük közben éppen a hajó orra előtt kilenc ökör általúszta a Dunát, az elképzelt romok helyett virágzó élettel találkoztak. Majd egy helybeli öreg vezeté­sével megtekintették a mohácsi csatateret, mely ,,most részben puszta, részben szántóföld ottlétünkkor hullámoztak a kalászok" írták.' A csatatér megtekintése már ekkor is a nemzeti gyász kegyeletének lerovását jelenthette, amíg török rész­ről is sokat emlegették a mohácsi csatateret, mint Hasszán budai pasa Ungnád Dávidnak Budáról 1593. július 14-én írt magyar nyelvű levelében is, amikor ő neki Hasszán boszniai pasa a sziszeki csatában a Száva folyóba fulladtát említette: ,,. . . írja Nagyságod, hogy ez mind éltig mindeneknek Krónikában emlékezet le­het, ebben semmi Krónikába író dolog nincsen, hanem Krónikába író dolog az Mohács hada, mikor egy Budai és Magyarországi koronás király egy hitvány kicsiny patakba bele halt, meg anélkül ez felé mennyi dolgok lőttek Krónikába írni, kik méltók volnának, de embereknek fiai ezzel ne kérködjenek, mert csak az Isten tudja kinek fejére mi jő . . .". 2 Hasszán budai pasa válaszában a mohácsi csata felidézésével, ennek élő emlékezetét idézte. A törökök emlékezetében a mo­hácsi csata nagy győzelem volt, annál is inkább, mivel ezért a győzelemért, krónika­íróik leírásaiból kitetszik, hogy nagyon meg is harcoltak. Dzselálzade Musztafa, Az országok osztályai és utak leírásai c. munkájában leírja a csatáról: „...minden hitetlen buzogányt (harci kopját) egyenesen tartotta felfelé, amint közelebb értek kopjáikat egyszerre leeresztették s a ló nyakára borulván rohamot intéztek. Az Iszlám részén (a törököknél) az öregágyúkból tüzet adtak, a lövészek (a janicsá­rok) pedig soronként sütötték el puskájukat, mire az egész levegő füstbe bo­rult...". Szülejmán szultán naplójában olvashatjuk: ,,. . . a keresztények tömege tetőtől talpig ezüsttel (a páncél csillogása) és vassal volt fedve, kezükben vas­nyársat tartva a kisütött ágyúkkal és puskákkal mit sem törődve, bátran és egész lélekéberségge! lovaikat egyenesen Ibrahim pasának, Rumélia kormányzójának ugratták . . ." ß A csata elvesztésének oka, mint ismeretes az volt, hogy a magyar tábort bekerí­tették. Ehhez szól hozzá Kemálpasazade a Mohácsname c. művében, amikor arról ír, hogy a magyar király rossz helyen állította fel táborát, mert a háta mögött hagy­ta a mocsarat. Ez a mocsár valóban ott volt, a Duna egyik ma már feltöltött ága, amely nyugatról körülfogta Mohács mezővárosát, de a csata idején már elseké­lyesedett mocsár lehetett. A csatatér a várostól délnyugati irányban, tehát a mo­csártól délre helyezkedett el/' Mohács mezővárosa az 1520-as években a pécsi püspök birtoka volt s talán négy­ezres lakossága a Duna átkelőhelyén kialakult piac- és vásárközpont szerepét be­töltő városban a fejlődő agrártermelés és kereskedelem útját járta. A török meg­jelenésekor, a csata idején a lakosság tömegesen a Dunán át a szigetre futott. A csata eldőlte után a menekülő magyar hadak nyomában a törökök Mohács váro­sába is benyomultak, feldúlták és felégették. Három év múltán 1529. július 20-án Szapolyai János király és hívei hatezer lovas-

Next

/
Thumbnails
Contents