Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1976. (Pécs, 1976)

MOHÁCS VÁROS GAZDASÁGÁNAK ÉS NÉPESSÉGÉNEK FEJLŐDÉSE A XVI-XIX. SZÁZADBAN - Kardhordó Kálmán: Mohács mezőváros gazdasági és népességi viszonyai a XIX. század első felében

Vajszlon voltak. Mohácsra főként Zombor környékéről hajtották, vagy mohácsi gazdáktól eredt. A vásár sertéseit az esetek többségében egyetlen személy vette meg, s hajtotta tovább, más megyébe, pl. Győrbe. Mohács magisztrátusa nagyon haragudott a juhokra, tartásukat évenként korlátok közé szorította, így nem csodálkozhatunk, ha a vásárokon sem találkozunk e jószággal. Strázsay János a Tudományos Gyűjtemény 1823. évi 3. kötetében azt írta a mohácsi vásárokról, hogy azok „főképpen a marháknak nagy számokért nevezetesek". Ha marha alatt általában lábasjószágot értett, úgy akkor az való. De szarvasmarhák esetében ez nem áll. Hasonló a megállapításunk Hölbling Miksa: Baranya Vármegyének Orvosi Helyirata című, 1845-ben Pécsett megjelent könyvében írtakkal is: „Sertésekre nézve legnevezetesebb a vajszlói és a mohácsi vásár." A Passusok jegyzőkönyve tanúsága alapján ezt kétségbe kellene vonnunk, hisz a vizsgált 25 vásárból csak 9-ben adtak el sertést. Mivel azonban sem az első, sem a második szerző nem a mohácsi vásárok viszonylatában említi e fentieket, hanem baranyai összefüggésekben, megyénk reformkori állatforgalmát is lemérhetjük, arra is következtethetünk a fenti adatokból, önkéntelenül is felvetődik a kérdés: ha 25 vásár átlagában eredményül kapott 30 db szarvasmarha eladása nagy számnak tűnt, a 14 sertés pedig nevezetes menynyiségnek, akkor mennyi lehetett a kevés vagy jelentéktelen? Elmaradottságunk keserű bizonyítékai e számok. Az országos vásárokon kívül heti piac tartásának joga is megillette Mohácsot. Mind a vásárok, mind a piac helypénzének szedését a város árendába adta, az jövedelmének egyik lényeges forrása. A vásáriból évente 3000-nél, a piaciból 500 Vft-nál többhöz jutott.

38 A szerződés alapján jogosulttá vált „a Haszonbérlő Szerdán mint a Heti vásár napján minden embertől ki a piacon árul, egyedül a Mohácsi lakost és országos nemest kivéve tariffa szerint szedhesse a helypénzt, - a hétnek egyéb napjaiban pedig a mohácsi lakos mindent szabadon árulván az idegenektől szinte kövezet pénzt vehessen a Haszonbérlő a Tariffa szerint... Köteles a Tariffát szorosan és kétszeres visszafizetés terhe alatt megtartani . . ."

30 A heti piac forgalmát mi sem bizonyítja jobban, minthogy 8-900 Vft bér mellett is kifizetődött azt bérelni, holott helypénzt mohácsiaktól nem, csak külső helységbéliektől szedhetett. A felügyelet joga a városé, a rend biztosítása a haszonbérlő és a városkapitány kötelessége, „hogy az Utszák minden sokaság mellett is járhatók legyenek." A kofákra a vásárbíró ügyelt, hogy azok 10 óra előtt a többi vásárló előtt semmit ne vegyenek. Az 1828-as Regnicoláris Conscriptio alapján összesen 17 kereskedőről tudunk, akik közül ötöt nagykereskedőnek minősítettek. (A megyében 100, a mohácsi járásban 49 volt a kereskedők száma.) A kereskedéssel foglalkozó azonban ennél több, csakhogy nem egyedül ebből éltek, így más kategóriába sorolták őket. [gy tudunk vásározó szabóról, kereskedőkorsósról, földműves-kereskedőről. Az összeírás nem tájékoztat arról, hogy ki milyen kereskedő. Esetleg más feljegyzésekből tájékozódhatunk. Volt bábos, borkereskedő, csipkés, posztókereskedő, „vass és fűszerárus", tudunk „Auber János Vas, Fűszerszám, Festék és Vegyes Áruk Kereskedése" létezéséről, s nem maradt el a zsibárus sem. Árukészletről igen keveset tudunk. Egy rőfös 93 pft 10 X adóssága miatt bírói zár alá vett árukészletének becsült értéke 1153 Vft 30 X (461 Pft) volt 1847-ben.

40 A lel-