Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1974-1975. (Pécs, 1976)

TANULMÁNYOK BARANYA MEGYE ÉS PÉCS VÁROS REFORMKORI TÖRTÉNETÉBŐL - Petrovich Ede: Baranya megye népoktatása a reform korban (1810—1848)

A jelek szerint ez az arány 1829-ben följavult. így Bolyban ekkor télen 368, nyáron 284 tanulója volt az iskolának. Órarendet egyedül csak Mecseknádasdon találunk, a többi helyen ez ha nem is azonos, de hasonló lehet. : Délelőtt Délután Hétfőn : Magyar olvasás és számtan Kedden: Nénistül egyenként olvasnak Szerdán: Hittan Csütörtök : Szünet Pénteken: Egyenként olvasnak Szombaton: Hittan Németül olvasnak és írnak Diktálás után írnak írásokat javítanak olvasnak és írnak Magyar olvasás és számtan Idézett órarend beszámol az előírt tantárgyakról: Hittan, olvasás, írás, számtan, ének. A tanítás metódusára fényt vetnek a következő megjegyzések: Beremend 1810: A tanító csak olvasni tanít, akik kívánják, azokat írásra is. Kisasszonyfa: 1810: A legtöbb gyermek csak olvasni tanul, írni már kevesebben. Szentlőrinc: 1841. Aki csak olvasni tanul, fizet 1 frt-t, aki írni is, fizet 1 frt 15 krajcárt. A reformkor végén már fölbukkan a magyar történelem és földrajz (Bükkösd, Beremend, Dályok, Laskafalu) sőt Mágocson gazdaságtant, (oeconomiát), és ami még egyénibb, 1810-ben az egerági tanító kottás éneket (cottalem cantum) tanított. Bőséges változat volt a „tankönyvekben". Berkesd 1810-ben a Liber lectionis-t, liber pro connectione literarum, Liber arithmeticae-t normál tankönyveknek nevezi a katekizmuson kívül. Úgy látszik, ezeket nem tudták mindenütt beszerezni, helyettük a következő könyveket használták 1810-ben Bodony: Alphabeticus, Arany kulcs, Gertrúdis, Lelki fegyver, Rózsa kert, Jó nap, Lelkikéncs Keszű: Alphabeticus, Gertrúdis, Lelki fegyver. Véménd : Namen Büchlein, Evangelium, História biblica, Cathecismus medicus. Hímesháza : Tabula alphabeti, Lesebuch, Evangelium, Cathecismus normális. Bozsok: Liber nationalis. A tanítás nyelve az anyanyelv, de már 1810-ben ismételten szorgalmazzák a magyar nyelv tanítását. Ahol a tanító nem tudott magyarul, ott kötelezték magyar preceptor fölfogadására (Gödre, Baranyabán). Viszont a fordítottja is megtörtént, amikor német preceptort rendeltek a magyar tanító mellé. Bár a hivatalos rendelkezések megengedték a népiskolában is a nemes és kiválóbb plebejusi tanulók számára a latin nyelv oktatását, időszakunkban erre nem találunk példát, noha a vizitátor gondosan jegyezgette, tud-e a tanító latinul is. Forrásaink bőségesen tanúsítják, milyen nagy harcot kellett megvívnia papnak, tanítónak egyaránt, hogy a szülők gyermekeiket iskolába küldjék. Adataink szerint erre főként a horvát ajkúak voltak nehezen rá vehetők. Nem tehetünk ebben a vonatkozásban különbséget a nemzetiség szerint, mert az iskolázás főként a szegényebb családokat érintette, akiknél a 8—10 éves gyermek már munkaerőt jelentett. Annál meglepőbb 3 helység, Boly, Pécsvárad és Olasz szüleinek magatartása, akik már idő előtt küldték gyermekeiket: Boly 1829.: „Alig érik el a gyermekek az 5. évet, a szülők küldik őket az iskolába." Gyula 1810: A szülők szívesen küldik gyermekeiket. Pécsvárad 1810: A szülők nagyon szorgalmazzák gyermekeik iskoláztatását. Már a hatéveseket is elküldik." A tandíj sem volt egyöntetű, általában 15 krajcárt fizetett havonként egy-egy tanuló. Feltűnő azonban, hogy a jegyzőkönyvek csak két ízben rögzítik a panaszt: a szülők nem fizetik meg a tandíjat. Még Pécsett is előfordult, hogy tandíj-fizetés idején a szülők kivették gyermekeiket az iskolából, ilyent a megyében nem találtunk, annál általánosabb volt ez a