Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1974-1975. (Pécs, 1976)

TANULMÁNYOK BARANYA MEGYE ÉS PÉCS VÁROS REFORMKORI TÖRTÉNETÉBŐL - Petrovich Ede: Baranya megye népoktatása a reform korban (1810—1848)

hogy a tanulók 11%-t teszik ki. Ha igaz ez a számítás, akkor ez annyit jelent, hogy népünk már 1848-ban teljesítette szülői kötelezettségét. Itt jegyezzük meg, hogy forrásaink szerint a reformátusoknak: 1810-ben 8, 1829-ben 30, az evangélikusoknak: 1810-ben 1, 1829-ben 30, a görögkeletieknek : 1810-ben 1, 1829-ben 8 iskolájuk volt. Református : 1810: Kistótfalu, Nagyváty, Erzsébet, Büdösfa, Botyka, Dencsháza, Kispeterd, Nagyharsány. 1829: Kisharsány, Nagyharsány, Nagytótfalu, Gyüd, Nagyfalu, Haraszti, Harkány, Maty, Old, Gordisa, Siklós, Bellye, Darócz, Kopács, Laskó, Vörösmart, Csúza, Sepse, Keő, Babarc, Mohács, Kölked, Belvárd, Pécsvárad, Váralja, Mecske, Rónádfalva, Katádfa, Szigetvár, Becefa. Evangélikus : 1810: Bikal, 1829: Magyarbóly, Nagyhajmás, Gyüre, Tékes, Nagyág, Tarrós, Csíkostöttös, Gerényes, Kaposszekcső, Szigetvár. 1841 : Pécs Görögkeleti: 1810: Bikal, 1829: Lipova, Hercegszőllős, Liptód, Mohács, Somberek, Véménd, Erdősmecske, Pécsvárad. Az iskolák elnevezése rendszerint „triviális, vernaculis". A nagyobb helységek iskoláit azonban Normál iskolának nevezik a források. Ilyen iskolák voltak: Beremenden, Mohácson, Pécsváradon, Villányban, Lánycsókon. Elnevezésük azonban nem jelenti, hogy átvették itt a pécsi Normál iskola szervezetét, ahol a rajz és a zene oktatóján kívül 4 tanító volt alkalmazva. 2. A pedagógusok osztályhelyzete, képesítése, életszintje. A tananyag A tanítók személyével kapcsolatban első megjegyzésünk, hogy nem találtunk a megyében korszakunk idején egyetlen egy nőtanítót sem. Pécsett tanítottak ugyan 1713-tól kezdve nők is, de csak leányiskolában, ahol inkább kézimunka, háztartás volt a fő tantárgy. Egyedül Szigriszt Katalin tanított népiskolában. A tanítók közül állandó jelleggel működtek a mesterek, ideiglenes megbízatással a segédtanítók, preceptorok. Utóbbiak azonban csak 1829 után fordulnak elő sűrűbben és ekkor már azokat a fiatalokat kell rajtuk érteni, akik képesítésüket a pécsi Normál iskolánál, illetve később a preparandián szerezték, de végleges állást még nem nyertek. Pontosan azonosíthatók az iparos segédekkel, akiket a mester fogadott fel, bármikor elbocsáthatta őket, élelmezésen és lakáson kívül csekély fizetést kaptak ugyancsak a mestertől. Elnevezésük azonban, mely parancsolót jelent, korábbi időkre utal, amikor a triviális iskola elvégzése után, gimnázium nélkül, elszegődtek egy mesterhez és tőle tanulták a tanítás technikáját. A véméndi Visita 1829. évi megjegyzése: „unum scamnum minus pro preceptore" (kis pad a preceptor részére) elárulja, hogy nemcsak a tanítót figyelték, hanem a gyermekeket is, ők ügyeltek föl a rendre, parancsoltak a tanulóknak. Természetesen ez nem zárja ki, hogy adott alkalommal nem helyettesítsék a tanítót. Éveken át vándoroltak, tapasztalatokat gyűjtöttek, míg végül állandó jellegű állást nem kaptak. Ez az állandó jellegű állás volt a katolikus iskolák sajátossága, és tanügyi szempontból előny a református iskolák fölött. Utóbbiakban legtöbbször a kollégiumból kiküldött öregdiákok, tehát teológusok, akik rövidesen visszatértek kollégiumukhoz, hogy a nagyobb jövedelmű lelkészi állást biztosító teológiai tanulmányaikat folytassák. Lehet, hogy nagyobb tudással rendelkeztek, mint a preparandiát végzett tanítók, de didaktikai felkészültségük nem érhette utói a preceptorok gyakorlati úton szerzett tapasztalatait. Az állandó jelleggel működő tanítók jobban kiismerték tanítványaikat, és a hosszú gyakorlat folytán jobban jelölhették meg a célra vezető utat. Turonyban már 1757-ben találkozunk ilyen teológus-tanítóval, aki egy év óta van hivatalában. Az 1810.