Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1974-1975. (Pécs, 1976)
TANULMÁNYOK BARANYA MEGYE ÉS PÉCS VÁROS 15.-19. SZÁZADI TÖRTÉNETÉBŐL - Szita László: Baranya népeinek pusztulása a 18. század elején. Újabb dokumentumok a „rác" és a dunántúli kuruc csapatok dúlásáról
közeledett, mielőtt még a parancsnok úr megérkezett volna, a rácok és a schismaticusok csoportokban előre jöttek, a kalauzolásukra Siklós felé küldöttek mentek eléjük, úgymint Karácson István úr, a nemesek bírája Őfensége postamesterével és egy harmadikkal együtt, míg a polgárok Őfensége katonaságát nyitott kapukkal és az egybegyűlt szenátussal és több egyházi személlyel ünnepélyesen bebocsátották őket, a schismaticusok azonban az eléjük járuló személyeket, kivétel nélkül, megölték, a városnak a lázadóktól meghagyott javait felprédálták, annyira, hogy még a jezsuita és a franciskánus rendeknek a templomait (szentségeit) sem kímélték, sőt közülük még néhány élve maradottat kegyetlenül megöltek, 4 ezenfelül amíg a parancsnok úr a lázadókat üldözte, a schismaticusok az egész várost felverték, amit azután mindenki tud, maga a tanú is, a javainak nagy részét elveszítette. HARMADIK TANÚ: Hegyi János, baranyai szolgabíró, 45 éves. Maga is jelen volt, amikor a városházát kifosztották. Mikor a rácok betörtek, nem volt Pécsett, de amikor visszatért, mindent úgy látott, amint azt a föltett kérdés mondja. — A városházán semmi sem maradt, felprédálták. NEGYEDIK TANÚ: Kaposi György kanonok 61 éves. Fiuk úr kíséretet adott a káptalani uraknak egészen a Szent Gáll-i hídig. ÖTÖDIK TANÚ: Jankovics Bonaventura, 36 év óta pécsi lakos, 70 éves. Ad. 1. és 2. szórói-szóra igaz, ő volt a pécsi kapitány, jelen volt a városháza kifosztásakor. A lázadók mindent elpusztítottak, a különböző írásokat is. HATODIK TANÚ: Velikei Ferenc, baranyai h. szolgabíró, 40 éves. Ad 1.: a Bizottság osztott ki telkeket és ezekről adott írást. Ad 2.: 1703-ban Pécsett járt iskolába, de tanára javaslatára, mivel hallották, hogy a felkelők Pécsre akarnak jönni, Győrbe távozott. A következő évben a jezsuitáktól hallotta, hogy minden úgy történt, ahogyan a kérdést az megfogalmazta. Ad 3.: Pécs 1703. előtt jobb állapotban volt, mint most. Ad 4.: Ő is vett a polgároktól házat, a szerződést csak a magisztrátus előtt kötötték. r HETEDIK TANÚ: László pálos atya, 38 éves. Ad 1 — 3.: A pálosok protocollum memorabilum-a ugyanúgy írja le az eseményeket, mint a feltett kérdések. A pálosok is a Bizottságtól kapták a házat ahol most laknak. Az is le van írva említett protocollumban, hogy a jelenlegi házfőnököt, Raizen, Simont a felkelők elfogták és vasra verték, a postamesterrel együtt. NYOLCADIK TANÚ: Stipe Miklós, jezsuita, 56 éves. Ad 1.: így van leírva jezsuiták protocollumában. Ad 2.: Minden így történt. Ad 3. Ez a pont is szóról szóra igaz. Ad 4.: Ő maga 3 ezer embert vezetett vissza a hegyekből és Eszékről. KILENCEDIK TANÚ: Izli Ferenc, a pálfai uradalom prefektusa 35 éves. Ad 1—4.: Hallomásból tudja, hogy igaz e pontok tartalma. TIZEDIK TANÚ: Frievaisz János megyei ülnök, 42 éves. Ad 1.: néhai Makár szőlőit, földjeit és más telkeit a tanú vette meg, tudja, hogy Makár azokat a Bizottságtól kapta, mely írást is állított ki. Ez írások most a tanúnál vannak. Ad 2—3. Hallomásból tudja, hogy úgy történt. Ad 4.: Mint az első tanú. TIZENEGYEDIK TANÚ: Pozsonyi János, a nemzeti katonaság Laidinantusa, azelőtt Pécsett, most Szigetváron lakik, 64 éves. Ad 1. Mint az első tanú. Ad 2. Megerősíti a 3. tanú vallomását. Ad 3—5 — Megerősíti. TIZENKETTEDIK TANÚ : Leopold Gáspár szigetvári bíró 50 éves. Ad 1. : Hallotta, hogy úgy volt. Ad 2. : ő is jelen volt, sok kárt szenvedett, de azt nem tudja, hogy elpusztultak-e a város iratai. Ad 3. : Úgy volt. Ad 4. : Úgy volt, de nem tudja kölcsönnel vagy saját pénzükön építették-e a házakat. Nem Flug, hanem Herberstein volt a parancsnok. TIZENHARMADIK TANÚ: Somogyi Ferenc, a Batthyányi uradalom provisora 56 éves. Ad 1. A Bizottság adott ki adományozási írást, minőt maga is olvasott. A kérdés más pontjára vonatkozólag hallomásból tudja, hogy úgy volt. Ad 2.: Minden úgy történt, ahogy a kérdés mondja, tanúnak iratai is elpusztultak a saját házában. Azonban nem Hűin, hanem Herberstein vezérlete alatt érkezett a császári csapat segítségül. Ad 4. Mint előző tanú. Ad 5.: Nem tud bizonyosat. TIZENNEGYEDIK TANÚ : Hebling György sótiszt 29 éves. Ad 1. : Neki is vannak iratai, melyeket a Bizottság a korábbi tulajdonosoknak állított ki, mert a vonatkozó földeket ő vette meg. Ad 2—4.: Consoralis suae és sok másnak elbeszéléséből tudja, hogy úgy történt minden. Ad 5.: Ezt is mások elbeszéléséből így hallotta: TIZENÖTÖDIK TANÚ: Jegeder Nándor, a pécsváradi apátság provisora, 41 éves. Ad 1.: olvasott a Bizottság által kiadott adományleveleket. A többit hallomásból tudja. Ad 2.: mint a negyedik tanú. Ad 3. : Mint az első tanú. TIZENHATODIK TANÚ: Stárácz György pécsváradi rác 82 éves, 27 évig élt Pécsett Ad 1 — 3.: mindent megerősít, de nem tudja, ki gyújtotta fel a várost. Ad 4. : semmit sem tud. Ad 5. : Úgy történt. TIZENHETEDIK TANÚ: Vujo pécsváradi rác 90 éves. Ad 1.: nem tudja, nem volt akkor Pécsett. Ad 2. : 3. : mint az előző tanú. Ad 4. : nem tudja. Ad 5. Úgy történt. TIZENNYOLCADIK TANÚ: Trumoj Antal pécsváradi rác, közvetlenül a török után jött Pécsre, itt lakott és csak 4 évvel ezelőtt távozott innen. 56 éves. Ad 1 — 5.: megerősíti az összes clazurával egyetemben.