Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1973. (Pécs, 1973)

BARANYAI HELYTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - Kopasz Gábor: A baranyai nemzetőrség és ennek szerepe 1848—1849-ben

IV. Baranya a szabadságharc alatt A drávai védelmi vonal a horvátok betörésekor lényegében felbomlott, de Jelació József bán hadseregének az országból való kiűzése után a Dráva menti megyék ismét visszaállí­tották nemzetőrségeik segítségével. Csáktornya a Dráva nyugati, az eszéki vár pedig a keleti részén jelentette a védelmi vonal két legfontosabb pontját. Szükség volt erre a kisebb horvát csapatok ismétlődő behatolásának megakadályozása miatt. A nagykanizsai honvédi bizottmány Pécs várostól kért néhány ágyút, hogy a hozzá­juk betört horvátokat visszaverhessék. A városi tanács azt válaszolta, hogy miután Pécs város saját ágyúteleppel nem rendelkezik, nem tud eleget tenni a nagykanizsaiak kérésének. Somogy vármegye előbb megsemmisítette a Drávánál levő szállítóeszközöket, majd pedig nemzetőrségének egy részét kirendelte a Dráva vonalának őrzésére és értesítette Baranyát, hogy Somogy megyében egészen Baranya határáig fel van állítva a nemzetőri őrvonal. Perczel Mór október közepén visszafoglalta és ismét Magyarországhoz csatolta a Mura­közt. A Muraköz visszafoglalásáról és arról, hogy Perczel eredményesen hadakozik a Mu­raközben lesben álló Nugent serege ellen, a honvédelmi bizottmány Batthyány Kázmért is értesítette és felhívta, hogy működjék együtt Perczel Mórral, hogy így az ország déli ré­szét meg lehessen tisztítani az ellenségtől. 51 Október végén többek között a veszprémi és zalai önkéntes nemzetőrök is Perczel Mór parancsnoksága alá voltak beosztva. Az Orszá­gos Honvédelmi Bizottmány arra is felszólította Batthyány Kázmért, hogy seregével ne hagyja el Baranyát, hanem maradjon a Dráva mentében és terjessze ki védelmi érdeklő­dését Kanizsáig, ahol Nugent kellemetlenkedik, sőt egész Vas megyéig. Baranya megyében és Pécsett is tovább rendezték a megyei és városi nemzetőrség sorait. A nagy mennyiségű puskaport egy ún. puskaportoronyban tárolták, amelyre állandó őrség vigyázott. A városi nemzetőrség főparancsnokául is Perczel Antal megyei nemzetőrségi őrnagyot jelölték ki. Csanádi Pál ezredes, a 3. hadmegye főparancsnoka december második felében a következő személyeket bízta meg a megyei nemzetőrök kiképzésével: a pécsi és szentlőrinci járásokban Molnár József őrnagyot, a hegyháti járásban SauskaÖdön őrnagyot, a mohácsi járásban Schulczer István őrnagyot, a siklósi járásban Gullinger József őrnagyot, a baranyavári járásban Kisfaludi N. századost. A pécsi nemzetőrséget, amíg a hegyháti nemzetőrség oda nem érkezik, Siklósra rendelték a Dráva vonal őrzésére. Előtérbe került a Baranya megye részéről kiállítandó lovas nemzetőrség kérdése is. Pécs város közgyűlése elhatározta, hogy a város védelmére ágyútelepet létesít. Ebből a célból számbavették az ágyúöntésre felhasználható harangokat. Elkészítették az ágyúk öntésének költségvetését, amikor azonban a város engedélyt és segítséget kért az Országos Honvédelmi Bizottmánytól ágyútelep létesítésére, a hadügyminiszter kiutalt a városnak 3 db 3 fontos ágyúcsövet, valamint 300 darab golyót, 60 kartácstöltényt, 2,5 mázsa lőport, 400 darab gyutacsot, 10 db gyuszálat, és 4 db kanócot. így nem került sor a templomi harangok felhasználására. A városi tanács meghagyta a kapitányi hivatalnak, hogy az ágyúk mielőbbi felszerelése céljából kérjen költségvetést és árajánlatot a bognár és kovács céhektől. Az ágyúk felszere­lését Paganini Cortes Lőrinc volt tüzérkapitány irányította, aki Pécsett 1848. szeptembertől tüzérségi iskolát nyitott. Az ágyútelep elkészítése után a város lovakat is szerzett be az ágyúk vontatására. Nem sokkal később, hogy Pécs város ágyútelepét felszerelték, Batthyány Kázmér elren­delte, hogy a város által felszerelt 3 ágyút szállítsák Eszékre. Miután a városi nemzetőrség azonban nemcsak az ágyúk megvédésére nyilvánította magát képesnek és késznek, hanem a hadiszolgálatra is, Csanádi ezredes közbenjárására Batthyány a végleges döntést a Hon­védelmi Bizottmányra bízta. Mivel az ágyúknak Eszékre való szállítását is annak megha­gyásából rendelte el.

Next

/
Thumbnails
Contents