Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1973. (Pécs, 1973)

BARANYAI OKMÁNYTÁR 1848-1849 - Közreadja: Baranya Margit, Bezerédy Győző, Fáncsy József, Kardhordó Kálmán, Kisasszondy Éva, Kopasz Gábor, Sándor László, Szita László, Tegzes Ferenc

1848. október 4 Honvéd újjoncok toborzása Baranya megyében Baranya megye részéről Batthyány Kázmér főispán elnöklete mellett, B. Majthényi József'első, Perczel Imre másod alispán, B. Majthényi Lajos őrnagy, Perczel Antal őrnagy, stb. — több számos bizottmányi tagok és tisztesebbek. Felvétetett a miniszterelnöknek f. évi szept. 19-én 9762. sz. a. költ s az üjonc állítást ér­deklő rendelete, mely szerint Baranya Megyének összesen 3659 honvédet keilend mielőbb kiállítani, a községeknek szabad választásra hagyatván, hogy az újoncokat a törvényjavas­lat szerint, vagy sorshúzás útján, vagy pedig toborzás útján kiállítsa. Elnökileg a szükséges rendelkezések megtétetvén, tudomásul vétetik; megjegyeztetvén, hogy azon községek, melyek a fent kitett módok szerint újoncaikat a kitűzött határidőre ki nem állítandják, a kivetett honvédek számát, a történt összeírás szerint, az egyetlen fiúk kivételével, sorshúzás útján tartoznak kiállítani. — Erről járásbeli szolgabírák értesíttetni rendeltetvén. (Eredeti jegyzőkönyv) BmL. Baranya vm. kgy. jkv. 1883/1848. sz. A horvátok betörése után könnyebb volt a hadi felkészülés, így a honvéd újoncok toborzása is, mint annak előtte. A nép most már látta, hogy Jelacié bán a bécsi udvar megbízásából a kivívott szabadságjogokat akarja megszüntetni, ezért szívesebben katonáskodott. De az is fellelkesítette a lakosságot, hogy Jelacic főserege szept. 29-én Pákozdnál (Fejér m.), Roth tábornok pedig okt. 7-én Ozoránál (Tolna m.) vereséget szenvedett. 1848. október 5 Batthyány Kázmér levele a Tolna megyei főispánhoz az ellenség csapatmozdulatairól és a katonai helyzetről Méltóságos Fő Ispány Kormánybiztos Űr ! Nem kételkedem, hogy azon igen czélszerű intézkedések miszerint a Tolna s Veszprémi megyei erő összemunkálkodása által Róth seregét szorulatba hozni, s így alig ha capitulá­cióra szorítani nem sikerülendenek, nem csak eredménydúsak lesznek, de a hazának ez által tett szolgálathoz képpesti méltó elismeréssel is megkoszorúztatni fognak. Akár hova for­dul is Jellachich, vagy akár melyek legyenek az ő terveik, bizonyosan Róth szervezetlen serege ezekben már többé részt venni nem fog. Mi hadierőnket itt kifejtjük, s elkészülünk. A Drávát pedig s a Dunát folytonosan őrszemmel tartjuk. Azon megnyugtotást adhatom, hogy azon hír mintha 15 000 szerb ide felé vonulna, nem valósult be, sőt egész Verőcze s Szeremben nincsen egyéb ellenség, mint Bunyik egynehány seregével, s az ő pártjához tar­tozó nemzettőrrel. Ki a túlpartnak őrvonalát ide oda szórva képezik. Hasonló balhír ter­jedett e napon, mintha a Vejti réven túl veres sapkások kompokat építenének. Oda küldöt­tem, s az sült ki, hogy egy ottani árendás kukorica górét épít, mi alkalmasint annak a hír­nek okot adott. Somogyban az ellenség szinte csorbát szenvedett. Egy, Nugent vezérlete alatt, Stayer Országbul betört seregről is hallottam hírt, mely szinte szétverve, Nugent csaknem meg­fogva lett volna, de bizonyost nem tudom. Azt mondják, hogy Kanizsa lángban legyen.

Next

/
Thumbnails
Contents