Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1973. (Pécs, 1973)

BARANYAI OKMÁNYTÁR 1848-1849 - Közreadja: Baranya Margit, Bezerédy Győző, Fáncsy József, Kardhordó Kálmán, Kisasszondy Éva, Kopasz Gábor, Sándor László, Szita László, Tegzes Ferenc

1848. Junius 12 A járásokra kivetett nemzetőrségi létszám Baranya megyében A folyó évi 1319. szám alatti határozat értelmében a nemzetőrség rögtön-alakltása tár­gyában ugyanazon évi 1323. számra vonatkozólag. A megajánlott és mozdíthatóvá teendő 6000 nemzetőrség rögtöni megalakíthatása végett, minthogy a f. é. 1323. számra kinevezett küldöttség adatok hiánya miatt mindeddig ezen 6000 főnyi nemzetőrségnek helységenkénti kivetéséről kimerítő jelentést nem adhatott; a sürgető körülmények tekintetéből ezen kivetés a járásokra nézve oly arányban állapít­tatik meg, hogy nemzetőrrel járuland a megajánlott 6000 főnyi nemzetőrséghez. Ennek folytán járásbeli főbírák elutasíttatnak, hogy a fenn kitett kivetési arány szerint, a kezüknél lévő nemzetőrségi összeíráshoz alkalmaztatólag, helységenként a kiállítandó nemzetőrök számát meghatároz­ván, azokat egyénenként is házsor szerint kijeleljék, hogy eként az előlegesen kitűzött fő­tiszteknek segédkezet nyújtván, a nemzetőrök, a fenn kitett számban, azonnal alakíttassanak és bekövetkezendő felsőbbi parancs folytán rögtön a kijelelendő helyre áttétethessenek. A minisztériumhoz kineveztetés végett felterjesztett, s a megye részéről előlegesen kitűzött főtisztek a nemzetőrsereg az összeírás szerinti alakítását, az illető tisztek törvények szerinti megválasztását és végre a nemzetőrök felesketését vezérleni fogván — Nagy Ferenc őrnagy úr a siklósi és szentlőrinci járásban, — Perczel Antal a hegyháti és mohácsiban, — Mihá­lovich Mihály a pécsi és Baranyavári járásban, — a fentebbi elosztás szerint megalapított számú nemzetőrség felett, a katonai parancsnoksággal ezennel felruháztatnak. Kik is az illető szolgabírákkal magokat érintésbe tévén, a nemzetőrség mielőbbi összeszerkesztését eszközlendik ; az elindulásra a felsőbb parancsot bevárván. Két-két járás fogván egy zászló­aljt képezni, első alispán úr kiküldetik, hogy három, a magyar és megyei címerrel feldíszített zászlót, mielőbb elkészíttetvén, azokat az illető főtiszteknek átadja. Ebbeli határozat s illetőleg utasítás a fentebb nevezett főtiszteknek, úgy a járásbeli szolga­bíráknak kiadatni rendeltetik. (Eredeti jegyzőkönyv) BmL. Baranya vm. kgy. jkv. 1359/1848. sz. Baranya megye mozgó nemzetőrségét három zászlóaljba osztották be. Két-két járás nemzetőrsége alkotott egy-egy zászlóaljat. A zászlóaljak élén nemzetőrségi őrnagyok állottak, akiket a megye felterjesztésére eleinte a belügyminiszter, majd a miniszterelnök, később a nádor, végül pedig az Országos Nemzetőrségi Haditanács nevezett ki. A többi tiszteket a nemzetőrök maguk választották, A nemzetőr zászlóaljak századokra voltak felosztva. a baranyai járás a mohácsi járás a hegyháti járás a siklósi járás 1450 1350 900 900 750 650 a pécsi járás a szentlőrinci járás

Next

/
Thumbnails
Contents