Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1973. (Pécs, 1973)

FORRÁS ISMERTETÉS - Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár Somogy megyei kormánybiztos Baranya megyei iratai 1849. május—augusztus

1849. Junius 9 Kossá Dániel Baranya megyei tábornoki megbízott jelentése Noszlopynak az ellenség mozdulatairól és az elfogott levelek alapján céljairól tudósít Turony és Szalonta közti hadiálláson Tisztelt Kormány Biztos Úr! Legközelebb vett levele következtében én igen sietve felvonultam Turony és Szalonta közé ott a közeledést ketté vágandó; bármily sietve tettem a rendelést, bármily sebes marsot tettem a császáriak megorolták s tüstént küldtek ki előőrsöket, hogy küldtek úgy hiszem azon két elfogott huszár eléggé igazolja, kiket rögtön Szigetvár felé elindítottam ; de fogtam el számos leveleket is nem ugyan a huszároktól, hanem egy mástól; mik legyenek benne mind leírni nem tudom; mi önt érdekli legfőbb az, hogy mind az Alispány mind M.' azt írják Siklósra, hogy a kívánt lovakat tüstént állítassák ki az illető főbírák, hogy bennünket, megtámadhassanak, vagy magokat addig védhessék, míg Somogy felől 15 000 ember be­utend: ezt önnek úgy hiszem tudni érdekében áll; nekem egy más levél azt mondja, hogy Eszékről küldjenek két battéria ágyút, s egypár század lovast s bataillon gyalogságot, mely­lyel megtámadjanak. Azért újra kérem adja nyíltan tudtomra, hol a Magyar sereg, hogy vele magamat közle­kedésbe tehessem, és ha nincs tekintélyes erő itt közel, akkor mit tegyek, mert ez nem oly biztos állás mint volt az elébbi ; de hamar kérem a választ, mert a pont melyen állok veszé­lyes lehet. A leveleket nem küldöm el, nehogy elvesszenek, de ha ön által egy biztos ember küldetik ki megvizsgálná, nagyon szeretném. A földön heverve írom e sorokat a szél el-elfújja gyertyámat, a fő dolgot megírtam, most Isten önnel. Kelt a Turonyi erdőben, 1849. június 9-én éjjeli 11 órakor. Tisztelt Kormánybiztos Úrnak kész szolgája Kossá Dániel tábornoki megbízott kívül: Baranya megyei tábornoki biztos Tisztelt Noszlopi Gáspár Kormány biztos Úrnak Hivatalból Kaposvárott. (Tisztázat) OL. NG. kormb. i. 1300. sz. cs. 66. folio. 1 Majláth György Baranya megye és Pécs város császári biztosa. 270

Next

/
Thumbnails
Contents