Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1973. (Pécs, 1973)

BARANYAI HELYTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - Kiss Géza: Adatok Munkácsy Albert portréjához különös tekintettel az 1848—1849-es tevékenységére

Ez az írás Baranyára s Somogyra utalva „iszonyú lármának" nevezi Táncsics itteni híveinek agitációját, ,,mit Jellacich támadása akadályozott meg következményeiben". Úgy tűnik nemcsak a Munkások Újsága szerkesztőjére, de a parasztrovat levelezőire is írja Vas Gereben gyilkos iróniával : „Táncsics kezében a sajtószabadság olyan eredményt hoz, mint amikor a majom borotvát kapott és macskán tanult borotválkozni." E rosszízű szellemeskedéshez már csak a befejező mondatsor hiányzik: „Táncsics, kend csakugyan bolond!" — Bizony bolondnak tartották Táncsicsot baranyai híveivel együtt, mert meg nem elégedve az áprilisi törvényekkel, a parasztság egészének felemelkedéséért harcoltak. Mint ismeretes, Táncsics Pestről Debrecenbe követte a kormányt, az meg kicsavarta kezéből a Munkások Újságát. így aztán baranyai híveitől is messzire szakadva még magányosabb lett. A megválasztásáért egykor annyi lelkesedéssel küzdő baranyai hívei is rendre elnémultak, s csak 1849 nyarán tettek még egy sikertelen kísérletet arra, hogy Turonynál útját állják a Pécs felé előretörő horvátoknak. Életútjuk a továbbiakban messzire eltávolodott egymástól. Munkácsy a szerencsétlen kimenetelű összecsapás után társai egy részével északnak menekült és minden valószínűség szerint a honvédsereghez csatlakozott. A családi hagyományokkal egyező feljegyzések szerint ő maga mondotta: „1849 elején hazám zavaros körülményei távoznom kénytetének Szaporcáról... Mint tiszt végig harcoltam a szabadságharcot. Sebesülten bujdokoltam világostól hazáig. Éjnek idején úsztam át béna karral Tiszát, Dunát. (Ekkor szerezte a családjára oly tragikus következményekkel járó tuberkulózist.) Ugyanez év szeptember 25-én a forradalom legyőzése után fogságba estem, mely fogságnak nagy részét Pesten, az Új Épületben töltöttem. Innen 1850. június 22-én szabadultam ki, ,a' tíz évi várfogságot, mellyre a hadi törvényszék által ítéltettem, Haynau ő ecc. kegyelmesen elengedvén."

44 Amikor a 29 éves Munkácsy Albert 1850. július 8-án az egyházi fegyelmi alól is feloldozva végre elfoglalhatta szaporcai állását, már túl volt élete felén. Az 1877-ben bekövetkező haláláig tartó úton nincsenek többé látványos kiállások, remekbe fogalmazott politikai megnyilatkozások. Egyszer kerül csak szembe a császári hatósággal, amikor az 1857. évi összeírás idején önkényesen távozik falujából, mert nem hajlandó megjelenni a számláló biztos előtt. A hazáról azonban nem beszél többé. Nem vitatja népe igazát, nem menekül az akkortájt népszerű passzivitásba, csak dolgozik, s neveli hét gyermekét. (Valamennyi a szabadságharc után született.) Mintha most értette volna meg igazán a hazaszeretet lényegét, amely nem nélkülözheti a hétköznapi tetteket, mintha még most is Táncsicsot követné, aki nem volt hajlandó feladni a harcot a legmélyebb elnyomásban sem... Könnyebb volt-e ez a harc, mint az a másik, amely a történelem színpadára Táncsics mellé emelte, ki tudná megmondani? Eredményeire nem figyel fel többé a megye, egyházi felettesei is csak húsz év múltán, 1870-ben ajánlották fel neki az esperességet, amivel már nem akart, talán nem is tudott volna mit kezdeni. Tetteinek csak azok a Dráva menti falvak voltak a tanúi, amelyeknek népe az 1853. évi úrbéri patens utáni nehéz helyzetben ismét Munkácsyra figyel. Arra a Munkácsyra, aki pontosan értve a kor, a kibontakozó kapitalizmus szavát, szeretné megértetni honfitársaival, hogy a változott időben a hazaszeretet a szorgos munkálkodásban ölthet testet: a föld gondosabb művelésében (most teszik az első lépéseket az önálló gazdálkodás útján a volt jobbágyok) a tágasabb, egészségesebb lakóházak építésében (ezek jönnek a jobbágykunyhók helyére) és a közösség gondjainak újmódon való hordozásában. (Ekkor vetik meg a későbbi szaporcai iskola alapjait, amely magas, világos ablakaival és belső berendezésével sokáig kiemelkedik az ormánysági iskolák közül.)

15 Míg erővel bírta, súlyos betegen is harcolt s épített Munkácsy Albert, s a szabadság bukása utáni „hajlongó-görnyedő időkben" nem tanult meg térdet hajtani. Hét árvát hagyva maga után ötvenhat éves korában halt meg Táncsics egykori harcos-