Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1973. (Pécs, 1973)

BARANYAI HELYTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - Kiss Géza: Adatok Munkácsy Albert portréjához különös tekintettel az 1848—1849-es tevékenységére

csiccsal együtt igen komolyan vette, s nem tudta elviselni, ha valaki másként gondolkodott, vagy éppen cselekedett. 1848. augusztus 13-án azért is intézett levelet a Kossuth Hírlapja szerkesztőjéhez, hogy ,,... az új időknek egy ószerű fiát" megmutassa a „democrata Magyarországnak . "

3 a „Veszprémi nemzetőrök valának nálunk a Drávaparton"

40 — így kezdődik a levél, akik aztán helyzetükkel visszaélve, saját szórakozásaik céljára fuvart követeltek, ,,... amit a Status contojára" nyugtatványóztak. Mikor aztán a kémesi bíró ez ellen tiltakozni mert, „H Úr — a hat nemzetőr kapitány egyike — iszonyú, aristocraticus dühbejött, s a huncfut és gazember paraszt bíró egymást érve ömlött ki tekintetes ajkai közül." „Szikrádzó tüzének szűk lett a szoba s az utcára is követte a bírót", az ott állóknak pedig megparancsolta, hogy ,,... kalap levéve álljanak előtte, míg gyönyörű aristocraticus prédikációját végzendi." A levél végig ezen a csípős, plebejus hangon íródott (nem is közölte a szerkesztő) s utolsó bekezdésében a szerző így fogalmazza meg arisztokrata ellenes álláspontját: „... énazaristocratia óriásnagy lelkét nem bámulom és imádom." Annyit tesz még hozzá, hogy némelyeket más álláspontról nézek, mint némellyek, ami miatt aztán ,,... sokan a szó szoros értelmében akasztófára keresnek." Ez a „némellyektől "eltérő álláspont pedig Táncsics Mihály álláspontja minden olyan kérdésben, amely a polgári átalakulás talaján keletkezett. Ezt a koncepciót hívebben fogalmazni s bátrabban vallani senki sem tudta Táncsics baranyai hívei közül. Az sem lenne talán túlságosan erős állítás, hogy akkor, amikor Táncsics neve először merült fel Baranyában a siklósi mandátummal kapcsolatban, nem volt senki a baráti körben, aki annyira mélyen értette volna őt. Úgy gondoljuk, ennek legjobb bizonyítéka, hogy a csepelyi gyűléstől utolsó leveléig mit sem változott a jobbágyfelszabadítás bírálatával kapcsolatos álláspontja. Módosulást talán csak a csalódás hangjának erősödése jelent megnyilatkozásaiban. Fentebb ugyan bemutattunk már néhány olyan részletet, amely egyértelműen bizonyítja Munkácsy bátorságát, elvhűségét, a Dráva menti néphez való ragaszkodását, most mégis szükségesnek tűnik, hogy bővebben foglalkozzunk a siklósi választóknak azzal a levelével, amely 1848. augusztus 13-án jelent meg a Munkások Újságában. — A levél a siklósi választók nevében íródott, nekik tulajdonítja a szakirodalom és ez így van rendjén. Semmi más dokumentum nem fejezi ki pontosabban azoknak az álláspontját, akik 1848 nyarán Batthyány Kázmérral szemben Táncsics Mihályra adták szavazatukat. Problémát itt csak az okozhat, hogy ki volt az, aki ilyen pompás tartalmi és formai egységben tudta összekapcsolni Táncsics programját a baranyai szegényparasztság követeléseivel? Erre a kérdésre sajnos ma még nem tudunk pontos választ adni, mert a levél megírásának körülményeiről csak annyit tudunk, hogy 1848 nyarán keletkezett, az élesedő hazai és baranyai osztályharc talaján, s mikor megjelent (aug. 13.) olyan remek foglalatát adta a parasztság földért s szabadságért való harcának, hogy ahhoz hozzátenni valónk aligha lehet. Valószínű, hogy e lángoló dokumentum végső formába öntése a baráti kör kollektív munkájának eredménye, de az meg bizonyosnak tűnik, hogy Munkácsynak nem csekély szerepe volt megfogalmazásában. Úgy tűnik, mintha ez az írás mindannak remekül fogalmazott összegzése volna, amit Csepely óta tett vagy mondott. Nem maradt ki akkori beszédének egyetlen gondolata sem, talán csak jobban s pontosabban fogalmazódott. Igaz, akkor még a remény fűtötte szavait, itt meg újra és újra felcsap a csalódás keserű füstje. A stílus azonban változatlanul a régi, pontosabban az eddig morzsákból megismertnek alkalomhoz illő, nemesveretű változata. Hallgassuk csak az ötnegyedszázada fogalmazott sorokat, amelyek máig őrzik a paraszti osztályharc egykori szenvedélyét. „Hallja kend Táncsics!" —- így szólítja a harcostársat, gunyorosan — csípősen, akárcsak a törvény szövegéhez ragaszkodó nemesi képviselők. Úgy tűnik először, hogy rajta követeli a sok korábbi ígéret valóra váltását, amiből „mégcsak valami sem lesz". Aztán kiderül