Pécs-egyházmegyei R. Kath. Tanítók névtára Magyarország fennállásának ezredik évétől kezdve (Pécs, 1896)
12. §. Olyan községekben, melyekben több felekezet tart fenn népiskolát és azoknak mindegyike igénybe veszi az állami segélyezést, úgyszintén ott, a hol bár csak egy községi vagy felekezeti iskola szorul segélyre, de fontos állami érdekek azt megkívánják: a vallás- és közoktatás- ügyi miniszter a törvényhatósági közigazgatási bizottság meghallgatása után a 9. §. értelmében kért állami segély megadása helyett a községi vagy felekezeti iskola megszüntetésével állami iskolát állíthat. 13. §. A 11. §. értelmében 60 frtot meghaladó állami segély mellett alkalmazott hitfelekezeti népiskolai tanitó állásából csak oly, az illető hitfelekezeti hatóságok által saját szabványaik szerint hozott fegyelmi ítélettel mozdítható el, mely Ítélet végrehajtás előtt a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez mindenkor felterjesztendő és jogérvényessé csak akkor válik, ha a miniszter annak vételétől számított egy hó alatt a közigazgatási bizottság kiküldött tagja közreműködésével foganatosítandó vizsgálat alapján újabb ítélethozatalt nem kíván. A hitfelekezeti hatóság államilag segélyezett hitfelekezeti tanitó ellen a vallás- és közoktatás- ügyi miniszter kívánságára a fegyelmi eljárást megindítani köteles. Ily esetekben a miniszter a fegyelmi eljárás megindítása iránt a hitfelekezeti hatósághoz intézett felhívással egyidejűleg, vagy az eljárás folyamán bármikor az államsegélyt megvonhatja. A hitfelekezeti hatóságok által ily esetekben hozott Ítéletek, ha elmozdítást nem szabnak is ki, a miniszterhez minden esetre felterjeszten- dők, mely esetben a megelőző pontban körülirt eljárás foglal helyet. Ha a hitfelekezet főhatósága akár a fegyelmi