Pécs-egyházmegyei R. Kath. Tanítók névtára Magyarország fennállásának ezredik évétől kezdve (Pécs, 1896)
69 illetőleg a községi iskolákra nézve az 1868. évi XXXVIII. t.-czikk 35. §-a alapján kivethető iskolai pótadó ki van merítve, — további három hó alatt indokolt előterjesztéssel a hiány pótlására szolgáló állami segélyért a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez fordulhatnak. Ha az illető népiskolai hatóságok a fenn kitűzött határidő alatt sem az egyik, sem a másik irányban nem járnak el, de a felekezeti iskola- fentartók iskolájokat mindamellett íentartani kívánják, a jelen törvény hatályba lépése után egy évvel az e törvényben megállapított legkisebb tanitói fizetés az iskola-fentartó által biztosítottnak fog tekintetni, mely legkisebb tanitói fizetés, ha ki nem szolgáltatnék, az érdekelt fél panaszára, vagy hivatalbóli feljelentés esetében közigazgatási utón hajtatik be. Behajthatlanság esetében az iskola-fentartó hitfelekezettel szemben az 1868. évi XXXVIII. t.-cz. 15. §-ának, illetőleg az 1876. évi XXVIII. t.-cz. 6. §-a 4-ik pontjának rendelkezései, a három izbeni megintés mellőzésével, nyernek alkalmazást. 10. §. A tanitói fizetések eddig megállapított és az iskolafentartók által saját anyagi forrásaikból kiszolgáltatott mennyisége továbbra is csonkitatla- nul kiszolgáltatandó, illetőleg államsegély igénybevétele czéljából le nem szállítható. 11. §. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a törvényhozás által e czélra engedélyezett ösz- szegből az arra utalt polgári és hitközségek népiskolai tanítóinak fizetését, az illetékes iskolai főhatóság értesítése mellett, a törvényhatósági köz- igazgatási bizottság utján, e törvényben megállapított legkisebb fizetésig a következő módozatok szerint egészíti ki: a) a közigazgatási bizottság megállapítja az illető népiskolai hatóságok által