Pécs-egyházmegyei R. Kath. Tanítók névtára Magyarország fennállásának ezredik évétől kezdve (Pécs, 1896)
67 iskolákra az 1868 : XXXVIII. t.-czikk 139. és 140. szakaszai is, melyek szerint a megürült tanítói állomások legfölebb V2 év alatt betöltendők és ezen idő alatt az iskolában segédtanító alkalmazandó, továbbá, hogy a tanító halála esetén özvegye és árvái a halálozás napjától számított fél évig az egész fizetést és lakást élvezik. 2. §. Az összes elemi népiskolák tanítói 50 frt ötödéves korpótlékban részesülnek, a mely öt ízben válik esedékessé, és 250 frtig emelkedhetik. E korpótlék a 300 írtnál nagyobb fizetésbe be nem számítható. E korpótlék alapját képező szolgálati idő azonban csak a jelen törvény hatályba lépésével veszi kezdetét. Egyes iskolafentartóknak a korpótlékra vonatkozólag már fennálló, vagy ezután alkotandó szabványai jelen rendelkezés által nem érintetnek, ha azok a tanítókra nézve legalább is ezen §-ban megállapított mérvű kedvezményt biztosítják. 3. §. A tanitó fizetése, a mint eddig szokásban volt, állhat készpénzen kívül természetben kiszolgáltatott járandóságokból vagy földbirtok jövedelméből is, a jelen törvény 5-ik és 6-ik §-aiban foglalt megszorítással. 4. §. A tanitó készpénzfizetését köteles az iskola-fentartó havonként vagy évnegyedenként, de mindig előlegesen kiszolgáltatni. 5. §. A tanítói fizetés egy részének termények- beni kiszolgáltatása csak oly feltétel alatt engedtetik meg, ha ezen terményeket az iskola-fentartó a tanitó közbejötté nélkül szedeti be és előre megállapított időközökben és előre megállapított meny- nyiségben szolgáltatja ki a tanítónak, még pedig úgy, hogy az évi utolsó részletet legkésőbb az év november hava végén átadja. 5*