Katics Antal (szerk.): Baranyavármegye és Pécs Szab. Kir. Város Közigazgatási Almanachja (Pécs, 1933)
IV. RÉSZ Életrajzok
1928. év májusában foglalta el Pécs városi tiszti főorvosi állását, amelyen azóta működik. I Igaz Béla dr., prelátuskanonok, felsőházi tag. Született 1865-ben Lábodon (Somogy m.). A főgimnáziumot Veszprémben, Budapesten és Pécsett végezte, majd a hittudományi előadásokat Bécsben, az egyetemen hallgatta. Az 1888. évben szentelték pappá. Mint segédlelkész Pincehelyen, Mágocson működött, majd 1892-ben ugyanezen minőségben a pécs-belvárosi plébániára került. Előzőleg az 1891. évben a bécsi egyetemen megszerzi a hittudori oklevelet. Felsőbb hatósága 1894-ben papnevelő-intézeti tanulmányi felügyelővé s helyettes theológiai tanárrá, valamint a pécsi kát. legényegylet másodelnökévé nevezte ki. Az 1892—1898. években mint városi, továbbá a bara- nyavármegyei árvaház hitoktatója működött. Egyházi pályájának további állomásai során 1892-ben püspöki titkár, 1899-ben ideiglenes püspöki irodaigazgató és pápai kamarás, 1906-ban püspöki irodaigazgató és tb. kanonok, 1912-ben székesegyházi kanonok, papnevelő intézeti rektor és egyházm. főtanfelügyelő lett, amely tisztét 11 éven át viselte. 1917-ben dorozsmai c. apát, 1920—1926. években káptalani uradalmi kormányzó, 1923- ban pápai praelátus és az egyház- megyei r. k. tanítók fegyelmi tanácsának elnöke. 1930 óta az egyházmegyei bíróság elnöke. A székesegyházi énekiskola prodirek- tora. Az egyházmegyei zsinati vizsgálóbizottság tagja. Közéleti tevékenységében örökös tagja Bara- nyavármegye törvényhatósági bizottságának. Baranyavármegye az 1927. és 1930. években felsőházi tagjává választotta. Pécs sz. kir. város törvényhatósági bizottságának, Baranyavármegye és Pécs város közigazgatási bizottságának, valamint kísgyűlésének tagja. Elnöke a Vármegyék és Városok Orsz. Mentőegyesülete pécsvidéki fiókjának, a pécsi járás adófelszó- lamlási bizottságának, a VI. és VII. cserkészkerületnek. Részt vett a Pécsi Kát. Kör alapításában és 1915. év óta annak egyházi alel- nöke. Alelnöke továbbá a Bara- nyavármegyei Gazdasági Egyesületnek. Irk Albert dr., egyetemi tanár. Az 1884. évben született Brassóban. Középiskolai tanulmányait szülővárosában, az egyetemet Kolozsvárt végezte. Egyetemi tanulmányainak befejeztével külföldi tanulmányutat tett, majd a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban segédfogalmazó lett. Innen a nagyváradi kir. jogakadémiára került tanárnak, 1918. évben az I. Ferenc József egyetem h. tanára, 1920-ban pedig az Erzsébet tudományegyetemen a büntetőjog rendes tanárává nevezték ki. Több tudományos társulat rendes tagja és számos munkával szaporította a büntetőjogi szakirodalmat. J Jellachich Jenő dr., I. oszt. aljegyző, tb. tanácsnok. Született 1898 január 26-án Mohácson. Tanulmányait a pécsi püspöki jog- liceumban végezte el, doktori fokozatot a m. kir. Pázmány Péter tudományegyetemen nyerte el. A város szolgálatába lépett 1921. évi november hó 29-én. 1921 december 21-én tb. aljegyzővé, 1925 208