Az Ujság, 1975 (55. évfolyam, 2-50. szám)

1975-01-09 / 2. szám

2. OLDAL'. 1975. JANUÁR 9. AZ ÚJSÁG AZ ÚJSÁG HUNGARIAN NEWS Megjelenik minden csütörtökön Weekly except two weeks during the summer (last week in July and first week in August) Kiadó — Publisher KÁRPÁT PUBLISHING Co. INC. 1017 Fairfield Avenue, Cleveland, Ohio 44113 P.O. Box 5348, Cleveland, Ohio 44101 Telephone: (216) 696-3635 Főszerkesztő — Editor in Chief KOTA) ZOLTÁN Second Class postage paid at Cleveland, Ohio ELŐFIZETÉSI ÁRAK Egy évre...........$12.00 Pél évre............... 7.00 Egyes szám .... 0.25 SUBSCRIPTION RATES For one year .. $12.00 For 6 months .. 7.00 Each copy........... 0.25 BÜSZKESÉGÜNK: IFJÚSÁGUNK “Mutasd meg gyermekedet és megmondom, mdyen jó magyar vagy! (Nyíró) BÜSZKESÉGEINK Meghajtjuk az elismerés zászlóját minden magyar szülő előtt, aki gyermekét az emigrációban is magyarnál/ neveli. Ezek a gyermekek a mi büszkeségeink. Igen nagy öröm töltött el, amikor olvastam a CSU, Oszlányi Róbert professzor által vezetett kiváló Magyar Tanfolyam kitüntetettjeinek névsorát. A tanfolyam első fél­évének sikeres befejezésével a következők kaptak ösztöndi­jat: Geréby Klári, Madzsár Éva. Dunajszky Ella, Szabó Judith, Fördös Márta, Kézdi Sándor, Pillisy László, Szarka Eszter és Vargo Kenneth. Külön dicséret illeti őket, mert más tananyagjukhoz öntudatos magyar érzésből felvették a Magyar I anfolyamot is. Legtöbbjük már a középiskolában is kitűnt jó előmene­telével, vallásos és erkölcsös magaviseletével. Szívesen és büszkén viselik magyar, vagy népi magyar ruhájukat és abban mint jó cserkészek, MHBK ifjúsági tagok, szerepel­nek. Amikor Magyarországon a mai rezsim —nem csak közvetlenül a II. Világháború után —, de még most is az egyetemekre való jelentkezésnél az Osztályidegen szülők gyermekeit kiszűrik, és ezt teszik az elcsatolt területeken élő magyarokkal is. Addig itt mindeki, olyan pályát választ, amilyent akar. így volt ez az első világháború után is. A románok által megszállt Erdélyben, a magyar felekezeti gimnáziu­mokban járt diákokat, a román érettségi vizsgáztatók, vagy teljesen elbuktatták az osztály tanulóit, vagy csak a leg­minimálisabb százalékban engedték át. Nem akarták, hogy a magyar ifjúság egyetemre kerüljön és később tudásával magasabb pozícióba juthasson. Ezért tekintett el az érett­ségi bizonyítvány megszerzésétől a szatmári és nagybányai katolikus teológia, mert végül is magyar pap hiányban szenvedett volna a magyarság. Erdély magyarság, székely­­sége, mindent megtett gyermekiért. Különös gonddal ne­velte, iskolán kívül nyelvekre, zenére; irodalomra, népmű­vészetre tanította. Ebből a munkából kivették részüket az egyházak, protestáns papok feleségei, buzdították a liata­­lokat; népviseletünk, táncunk, szokásaink megtartására. A román kormány elnyomási szándékának eredményeképpen a magyar ifjúság öntudatosabb magyar lett, és intelligenciá­jával jóval túlhaladta a román ifjúságot. Ifjúságunk igyekezetét az emigrációban különös öröm­mel és reménységgel figyeljük, u magyarság ismereti tudo­mány elsajátításában. Adja Isten, hogy minél több diplo­másunk legyen, mert ezzel is megmutatjuk a külföldnek, hogy a mi fajtánk művelt, intelligens, tanulékony és Ha­zánk nem érdemli meg a mai elnyomatását. Rovatunknak az a célja, hogy a külföldi magyarság­nak be tudjuk bizonyítani azt, hogy ifjúságunk itt kinn is megmaradt jó magyarnak. Ebben a rovatban emlékezünk meg azokról az ifjakról és lányokról, akik kitűntek tanulmányaikban és ezzel dicső­séget szereztek a magyar névnek. Szeretettel kérjük a szülőket, tanárokat, hogy küldjék el ezeknek a leányoknak, ifjaknak adatait, az elért eredmé­nyek ismertetésével, sőt a már végzett és megbecsült pozí­cióba jutottakét is. (A rovat vezetője. T. Donrbrády Dóra kéri az ifjakat vagy szüleiket, hogy az adatokat közöljék levélben: 1448 Alameda Ave., Lakewood, Ohio 44107, vagy telefonon 226-3029.) SZENT HÁZASSÁG Irta: Kemény Júlia Sennyey Márton IelkiI eg, testileg letört, amikor hely­zete kilátástalan és reménytelen volt és úgy érezte, hogy nincs kivezető ut a szerencsétlenségből. A vállalat, amely­nek már tizenöt éve dolgozott, rendkívül megértő és segítő­kész volt, de megoldást senki sem tudott találni az áldatlan helyzetre. Balassa igazgató, aki osztályfőnöke volt, megen­gedte, hogy esténként és a hétvégeken dolgozzék és külön jól megfizette a túlórákat, de sok pénzre, temérdek pénzre volt szüksége, hogy élő halott feleségének kórházi és ápolási költségeit fizesse. Amikor Blankát feleségül vette, a tizenkilenc éves leány, aki az alföldi kis városból jött Pestre, olyan volt mint maga az eleven élet. Rózsás arcú, telt karcsú, formás leány­ka volt, aki alig' látszott többnek tizenhárom évesnél. Vonzó volt és kedves, csacsogó, akár egy madárka. A házasság boldog volt és Márton azt gondolta, hogy házassága kék egére sohse borulhat felhő. Otthonuk példásan tiszta és csi­nos volt és amikor a kis Marci megszületett, akkor betelje­sedett minden vágyuk. Két esztendővel később született Magdi, a kisleányuk, anyja örömére, mert Mártonnak büsz­kesége a fia, ifj. Márton volt. Örült a leánygyermeknek, de a leány inkább az anya gyermeke. Blanka szülei Kőrösön éltek és a nyári szabadságidő ben a gyermekekkel látogatták őket, de az asztmás kövér mama köhögése rossz hatással volt a gyermekekre és az idős asszonynak terhére is volt a fiatal család ellátása. Az apa, aki még pipájáról is lemondott köhögős felesége kedvéért, jó ember volt, vigyázott a beteg asszonyra. Ezért a fiatalok rendszerint csak rövid időt töltöttek a szülőknél. Rákospalotán, a főváros közelében lakott Blanka any­jának fiatalab testvére és a fiatal asszony a gyermekekkel gyakran kereste fel nagvnénjét. Minthogy anyja mindig beteges volt. Annancni volt tanácsadója, barátnője. Amikor tanácsra, útbaigazításra volt szüksége, mindig Annanéni­­hez fordult. Azon a bizonyos napon, amikor a szerencsétlen­ség történt, Annanéninél volt a két gyermekkel és a helyiér­dekű vasúttal jött hazafelé, amikor a két jármű összeszaladt és a vasúti fülke és a teherautó dirib-darabokra tört. Sok volt a halálos áldozat és a sebesült. Mind a két gyermek meghalt és Blankát súlyos-sebesülten húzták ki a kerekek alól. Ennek már közel féléve és Blanka azóta sem tért ma­gához. Élő halott, aki nem tud magáról, mégis él. Mester­ségesen táplálják, lélegzik, de nem tér magához. Az orvosok már mindent megkíséreltek, hogy magához térítsék, de a fiatal asszony élő halott. A városi és állami közkórházak nem tarthatják bent. mert a helyre szükség van és a külvá­rosi magánkórház sok pénzbe kerül. Az orvosok nem biztat­ták Mártont, hogy felesége felépül, hogy magához tér, de meghalni sem engedhették. Ritka az ilyen szerencsétlen helyzet és a kórház főorvosa azt mondta Mártonnak: >—> Harminc évi orvosi gyakorlatom alatt nem lalálkoz tam hasonló esettel. Már minden lehetőt megkíséreltünk hogy a feleségét életre keltsük. Nem szabad feladnunk a reményt, hogy az egészséges fiatal szervezet egyszer csak mégis felépül, de semmi bizonyosat nem mondhatunk. A villanykezelésekre sem reagál, a különféle terápiák is ered­ménytelenek voltak. Sajnos nem mondhatok önnek semmi biztatót. A modern orvostudományban kell bíznia, türelem mel és reménnyel. Márton nem hibáztatta Blankát, akinek állandóan szüksége volt nagynénje segítségére és tanácsaira még a háztartási dolgokban is. Ez az önállótlanság okozta a bajt. De Márton önmagát marcangolta, vádolta. Miért nem törő­dött ő többet Blankával, miért kötötte úgy le a hivatali el­foglaltsága? Miért nem töltött több időt feleségével és gyer­mekeivel? Esténként is jobban érdekelte az újságja, a napi hírek, mint Blanka aprólékos beszámolói a gyermekekről. EgyetI en szerencséje a nagy bajban az volt, hogy annyi órát töltött munkahelyén, hogy nem ért rá gondolkozni. Minden vasárnap elment a kórházba, ott állt a moz­dulatlanul fekvő Blanka ágyánál és időnként megfogta ke­zét, de az olyan élettelen volt, mint egy halott kéz. A költ­ségek szaporodtak és Márton lassanként eladogatta egyes bútordarabjait és kisebb lakásba költözött. Minek neki a sok holmi. Csak emlékezteti gyermekeire, Blankára és a bol­dogabb időkre. Egy szombat este munka után betért egy vendéglőbe, mert éhes volt és fáradt. Jól esett leülni egy üres asztal mellé és vacsorát akart rendelni. A ven déglő üres volt, mert már záróra volt. A pincérnő, egy csinos középkorú nő odajött Mártonhoz és azt mondta: — Záróra van. Maga volt az utolsó vendég, aki bejött. Már le is zártam maga után az ajtót, de magát még kiszol­gálom. Minthogy már leszámoltam a mai bevétellel és a gazda el is ment, maga most az üzlet vendége. Adhatok egy jó vacsorát, mert maradt finom marhapörköltünk és galus kánk, sőt még egy kevés almás rétesünk is van. Majd ide­hozom, fogyassza el. Én sem ettem, éhes vagyok. Remélem, nem bánja, ha ideülök az asztalhoz. Jobb, ha az ember nem egyedül eszik. Márton ránézett a nőre, aki nem volt kacér, nem volt kihívó, inkább baráti és közvetlen. Amint elment az asztal­tól. Márton utánanézett és nem kerülte el figyelmét, hogy milyen kecses a járása és formás az alakja. Serényen moz­gott és nemsokára vissza is jött egy nagy tálcával, amely meg volt rakva a párolgó jó étellel. Jó étvággyal ettek és evés közben nem is beszéltek. Amikor Márton befejezte az evést és elfogyasztotta a pohár bort is, amelyet a pincérnő rendelés nélkül eléje tett, kivette pénztárcáját, hogy fizessen. A nő tiltakozott: ,—■ Megmondtam, hogy a gazda már elment és én vele elszámoltam már. Amit idehoztam, az maradék étel. Maga most a ház vendége. Borravalót pedig nem fogadok el, mert az csak a fizető vendégtől jár .. . Node kérem, én mégsem fogadhatom el magától, hogy engem ingyen megvendégeljen . . . Hiszen, soha életé­ben nem látott engem! Miért adna nekem egy ingyen va­csorát? ,—- Látja, én egész nap kiszolgálok embereket. Délben sem érek rá leülni, csak úgy állva kapok be néhány falatot. Nekem is jól esett, hogy nem vacsoráztam egyedül. Hárman dolgozunk csak ebben a kis vendéglőben, a gazda, a fele­sége és én. Ök már elmentek és én zárom az üzletet. Meg­bíznak bennem, már harmadik éve dolgozom itt. Van jo kosztom, jó bánásmódom, egy kis fizetésem és kapok borra­valót a vendégektől. Szépen megélek a családommal együtt. r— Milyen b oldog nő maga! ^ sóhajtott fel Márton. r— Miért? Miért vagyok én boldog? kérdezte a pin cérnő csodálkozva. «—i Azért, mert van családja ! Mit adnék én, ha csalá­dom volna!? Miért? Hát maga olyan elhagyatott? Sajnos én magányos vagyok most mar. Veit csalá­dom, de már nincs! A pincérnő nem kérdezett semmit. I apintatos volt. Gondolta, hogy ha Márton beszélni akar, akkor beszélni fog, de ő nem kérdez tőle semmit, mert látta, milyen szomorú. Egy darabig hallgattak, azután Márton azt mondta: I— Nem fogadhatom el magától ezt a vacsorát ingyen. Kérem, mondja meg mivel tartozom. Amint mondtam, maga a ház vendége ma este. Ha majd legközelebb jön, akkor logyasztó vendég lesz és fizetni fog. Node nem tartoztatom tovább, ugyanis sietnem kell haza, már várnak. Nem szoktam későn hazamenni.. Együtt távoztak és az asszony gondosan lezárta az aj­tókat. Mielőtt elváltak, a pincémő azt mondta: — Linda a nevem! Az állandó vendégek mind á ne­vemen szólítanak. Remélem, maga belátogat majd máskor is hozzánk, de akkor jöjjön korábban, mert csupán véletle­nül találta nyitva az üzletet. Tulajdonképpen gondatlan voltam, mert valami útonálló is bejöhetett és kirabolhatott volna. A baj velem az, hogy felületes bolond vagyok, de úgy látszik, a jó Isten vigyáz a bolondokra . . . Ezen azután jót nevettek. Márton is bemutatkozott Lindának és barátságosan váltak el. A nő sietett haza. Amikor Márton legközelebb meglátogatta Blankát a kórházban, az orvos magához hivatta és azt mondta: — Úgy látszik, hogy a felesége lassanként kezd magá­hoz térni. Nem biztatom még egyelőre, de tegnap megmoz­dította lábát. Maga el sem képzeli, hogy engem, mint orvost mennyire érdekel a maga feleségének az esete és most újabb gyógymóddal próbálkozom. Ne adja fel a reményt barátom. Én magam is sajnálom magát a sok költségért, tudom, hogy nehezen dolgozik a pénzéért és örülnék, ha könnyithetnék a helyzetén. r— Doktor úr, én nagyon hálás Vagyok mindenért, de ne csodálkozzék, ha néha elkeseredem. Hiszen elvesztettem a két gyönyörű gyermekemet, a feleségem inkább halott, mint élő . . . Tényleg agyondolgozom magam és alig tudom előkeriteni a sok kiadásomat. Node nem akarom én önt az én bajommal terhelni... Csak reméljen, barátom, reméljen .. . Ahol élet van, ott remény is van! Márton sokat gondolt a pincérnőre, Lindára. Tetszett neki ez a szorgalmas, derék asszony, aki valószínűleg idő­sebb volt nála. El is látogatott néhányszor a kis vendéglőbe és egy este, amikor későn ment és megvárta, amig Linda bezárja az éttermet, hazakisérte az asszonyt. A kapuban elköszönt tőle, de Linda utánaszólt: Nem akarja megismerni a családomat? Szívesen lát juk, ha meglátogat! Barátságos, csinos lakásba vezette őt a pincérnő és bemutatta idős édesanyjának, aki csodálkozott a késői ven­dégen. Azuán egy öt év körüli kisfiút hozott ki a gyermek­szobából. A gyermek már hálóingben volt és látszott rajta, hogy álmos. Linda megsimogatta a kicsike szőke haját és azt mondta: ^ Mondj szépen jó éjszakát” a bácsinak! Azután visszaviszlek az ágyadba, mert tudom, hogy álmos vagy. A kisgyerek vékonyTarocskáival átfogta Márton nya­kát és halkan “jó éjszakát mondott, közben egy nedves csókot nyomott az arcára. Márton nem tudta könnyeit visz­­szatartani és gyorsan letörölte az arcát zsebkendőjével. Sa­ját halott kicsi fia jutott eszébe, aki körülbelül ilyen idős volt. I .inda észrevette a férfi ellágyulását és gyorsan bevitte a gyermeket ágyacskájába. Közben visszaszólt: Beszélgessen a mamámmal egy kicsit. O szereti a vendégeket és bizonyára örül ha magával beszélhet. Addig én elringatom Jancsikát. . . Az öreg asszony tényleg szívesen beszélgetett Márton nah Elmondta, hogy ő is és a leánya is özvegy. Linda férje két év előtt halt meg tüdőbajban és akkor ő ideköltözött leá nyához és ő viseli gondját a kis unokának. Linda jó leány, minden pénzét hazaadja az anyjának, alig tart magának zsebpénzt. Jancsika már óvodába jár és a nagymama viszi őt reggel oda és délután érte megy. Addig elvégzi a ház­tartást és a főzést. Márton itt ebben a családias környezetben érezte iga­zán, mennyire nélkülözi családját. Amikor Linda visszajött, itallal kínálta őt, de Márton nem fogadott el semmi itait csak egy csésze kávét. Úgy beszélgettek egymással, mintha már régi barátok lennének. Amikor Márton a következő vasárnap Blankát a kór­házban meglátogatta, dr. Simon azt mondta neki: r-w Úgy látszik, a felesége a javulás útján van. Még be­szélni nem tud, de látom, hogy megérti, amit mondok neki. Már nem is kell mesterségesen táplálni, mert lemegy a tor­kán az étel. A kezei még nem tudnak fogni, de az ujjak is megmozdultak. A folyamat lassú, de amikor a szervezet regenerálódik, akkor van remény a teljes gyógyulásra. Hi­szen a maga felesége nem volt beteg előzőleg. Sőt ellenkezőleg, mindig nagyon is egézséges volt . . . r- No. látja! Persze, hogy meg fog gyógyulni! Doktor úr! Az én szegény feleségemre még abban az esetben is szörnyű megrázkódtatás vár, ha teljesen meggyó­gyul. Hiszen ő nem tudja, hogy mind a két gyermekét el­vesztette ... Még nagyon messze vagyunk attól, hogy erről be­széljünk, uram! — mondta az orvos. A maga asszonyának előbb szervileg kell meggyógyulnia ahhoz, hogy lelki bána­tot elviseljen. A terápiái kezelések eredményesek és napról­­napra mutatkozik némi javulás, de mi a maga feleségéi a másvilágról hoztuk vissza. Valóságos csoda, hogy megma­radt. Amikor Márton Blanka ágyánál ült, a kezét fogta a fiatal asszonynak és nézte, milyen szép és az arcán nem lát­szik a betegség nyoma, de ez az arc olyan idegen. Blanka agya még nem fogta fel azt, hogy férje ül ágyánál. Nem is­merte fel Mártont. Látszott rajta, hogy gondolkodik, de nem érti meg a helyzetet. Nem tudja, kivel beszél. Az orvost már ismerte, az állandó ápolónő hangja is megnyugtatta, de még idő kellett ahhoz, hogy magához térjen. Az emberi agy komplikált és érzékeny. Blanka beszéd terápiát és íi­­zikai terápiát kapott. Különféle orvosok kezelték. Dr. Simon bízott felépülésében, de hiába biztatta Mártont, a férfi be­lefáradt a várakozásba és feladta a reményt. Egy este, amikor Lindánál járt és ebben a családias környezetben szétnézett, hirtelen önsajnálat fogta el és letört. Az erős idegzetű férfi nem tudott magán uralkodni és azt mondta Lindának: —< Miért nem te lettél a feleségem? Milyen boldog let­tem volna veled! — Én? Már hogy én lettem volna a te feleséged!? Hogy jut ilyesmi eszedbe? r— Miért? Nem tudnál engem szeretni? kérdezte Márton.-—- Én téged úgy tekintelek, mint a kis öcsémet! ,—­­mondta Linda. — Igazán szeretlek téged, mert kedves, in tel Iigens vagy, de soha eszembe sem jutott az, hogy te a fér­jem lehetnél »— I e özvegy vagy! Nemde? — Igen! Özvegy vagyok, de eligérkeztem a megboldo­gult férjem fivérének. Megígértem neki, hogy hozzámegyek, ha visszajön Bécsből, ahol üzleti dolgai vannak. Tudom, hogy ő jó apja lesz Jancsikának, hiszen a testvérének a gyermeke . .. — Én azt gondoltam, hogy kedvel sz engem? Úgy kép­zeltem, azért voltál oly jó hozzám, mert egy kicsit szeretsz . . . — Azt sem tudom, hogy tulajdonképpen ki és mi vagy! Soha nem kérdeztelek, hogy özvegy, elvált, vagy nős vagy-e? Ha valami szándékom lenne veled, akkor bizonyára meg­kérdeztelek volna, hogy szabad vagy-e . .. Folytatjuk — GYÁSZJELENTÉS Mélységes fájdalommal, de az Úristen vál­toztathatatlan akaratában megnyugodva jelentjük, hogy a jóságos férj, szeretett édesapa, mostohaapa nagyapa és testvér, a Somlószőllős, Vesízprém megyében 1890. június 13-án született KATÓ ANTAL volt 10814 Fidelity Ave., Cleveland, Ohio-i lakos 1974. december 12-én rövid betegség után vissza­adta nemes lelkét 1 eremtőjének. Temetése december 16-án volt a Bodnár A. Lajos temetkezési vállalkozó rendezésében a W.S. Magyar Evangélikus Egyházból a Sunset Me­morial temetőben. Az elhunyt alapító tagja volt a W.S.-i Ma­gyar Evangélikus Egyháznak, presbitere, maid tiszteletbeli presbitere. A W.S. Dunántúliak Egye­sületének hosszú ideig elnöke, valamint a Vági Egyesületnek hűséges tagja. Gyászolja özvegye, született Béres Mária, akivel 25 évig élt példás és boldog házasságban; fia Gyula és felesége Dorothy és családja; leánya Margit férjezett Papp Gáspárné és családja; mos­tohaleánya Viola férjezett Zsigó Gáborné és 8 unokája; testvérei Magyarországon: Eszter, Sán­dor és Lina. NYUGODJÁL BÉKÉBEN! KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága halottunkat látogatták, felkeresték ra­vatalánál. akik virágot küldtek ravatalára, vagy sírjára, akik elkísérték utolsó útjára. Külön köszö­net Nt. Juhász Imre lelkész úrnak s vigasztaló szavaiért és a gyászszertartásért, Bodnár A. La­josnak a temetés kegyeletes végzéséért, a halott­vivőknek: Zsigó Imre, Zsigó Gary, Refter Imre, Csorba József, Giczy István és Zsigó József. A GYÁSZOLÓ CSALÁD UTAZZON OLCSÓN AZ ÓHAZÁBA Válogasson a 28 féle jutányos utazás közt! További felvilágosításért forduljon: GAJDÁTSY FERENC EUROPEAN IMPORTS AND TRAVEL SERVICE 1310 Grant Street, Akron, Ohio 44301 Telefon: 773-2284 I KERTÉSZ TEMETÉSRENDEZÖ i VÁLLALAT A MEGSZOKOTT UDVARIAS, TAPINTATOS ÉS SZAKSZERŰ MÓDON ÁLL A GYÁSZOLÓK SZOLGÁLATÁBA 2433 Manchester Rd., Akron, Ohio 44314 Telefon: 753-1066

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents