Az Ujság, 1974 (54. évfolyam, 1-50. szám)

1974-09-19 / 36. szám

1974. SZEPTEMBER 19. A Z ÜJSÁG r 3. OLDAL. VILÁGVISZONYLATBAN EURÓPÁBAN NYUGAT-NÉMETORSZÁG közvéleményét újabb kémkedési ügy foglalkoztatja. A bonni biztonsági hivatal a közszolgálatban állók szakszervezetében razziát rendezett. A 23 biztonsági ügynök házkutatásának eredményeként Faltenmeier Hans 52 éves végrehajtóbizottsági tagot kém­kedés gyanújával letartóztatták. A szakszervezet 59 éves vezetőjét, Lind Adolfot is keresztkérdések pergőtűzébe fog­ták, mert megállapíthatólag Faltenmeiert valaki közvetlenül a razzia előtt figyelmeztette s az a feltevés, hogy ez nem lehetett más, csak Lind. Azt nem tudták megállapítani, hogy Faltenmeiernek sikerült-e bizonyítékokat megsemmisí­teni. Az új kémkedési ügy kellemetlenül érintette Schmidt Helmut kancellár szociáldemokrata pártját, amely a most bíróság elé kerülő Guillaume-féle kémkedési ügybe is be­lekeveredett. Lind Adolf maga is a szociáldemokrata párt tagja. * * * AZ OSZTRÁKOK az Oroszországból Izraelbe ki­vándorló zsidók átmeneti táborát a scbweckbati repülőtér közelébe helyezték át. Az intézkedés a környék lakossága körében heves tiltakozással találkozott. Attól félnek, hogy a tábor az arab gerillák támadásainak célpontja lesz s így a tábor közelében lakókra veszélyessé válik. Roesch Otto belügyminiszter azzal nyugtatta meg a kedélyeket, hogy a tábort a Vöröskereszt igazgatja s a Vöröskereszt intézmé­nyéit mindenki tiszteletben tartja, ettől függetlenül azon­ban a tábor szigorú őrizet alatt áll. a szomszédságában la­kókat tehát semmiféle veszély sem fenyegetheti. * * * AZ ANGOL MINISZTERELNÖK, Heath Edward szeptember 7-én külön kihallgatáson jelent meg II. Erzsé­bet királynő előtt. Politikai körökben majdnem biztosra veszik, hogy az országos választások megtartásához kért a királynőtől formális engedélyt. A választások előrelátható­lag október 3-án, vagy október 10-én kerülnének sorra. * * * PÁRIZS KÖRÜL találkozik Franciaország, Britan­nia, Nyugat-Németország és Japán pénzügyminisztere Simon \ViIliam amerikai pénzügyminiszterrel és Burns r. Arthurral, a szövetségi tartalék igazgatóságának (Federal Reserve Board) kormányzójával. Az értekezlet a világ egyre rosszabbodó közgazdasági helyzetének időszerű kérdéseit tárgyalja meg. * * * MADRID spanyol főváros feltűnést keltő híre a hé­ten, hogy Solis Gomez Juha 29 éves asszony 5 koraszülött gyermeknek adott életet. A 7 hónapos korukban világra jött csecsemők átlag egy és egynegyed fontot nyomtak. Az ötös ikrek azzal is magukra vonták a közfigyelmet, hogy ők voltak Spanyolországban az első ötös ikrek. 3 leány és I fiú meghalt közülük. Az életben maradt leány állapota — az orvosok szerint — válságos. DÉL-AMERIKÁBAN ARGENTINA ELNÖKE, Peron Isabel asszony el­len a baloldali Montonero-gerillák nyílt harcot indítottak. Titkos újságírói értekezleten azzal vádolták Peron özvegyét, hogy a jobboldaliakkal kacérkodik, az impérializmus és az oligarchia szálláscsinálója. A gerillák gyújtogatásokat, me­rényleteket, szabotázsokat és bombázásokat helyeztek kilá­tásba. * * * CHILE KÖZGAZDASÁGA tovább rohan az inflá­ció lejtőjén lefelé. Az országos statisztikai hivatal legutóbbi közleménye szerint Chile az év első nyolc hónapján át 203.7%-os inflációba került. A megélhetési költségek mu­­tatószáma — az élelmiszerárak alapján — 7.6%-os emelke­déssel — 10.9%-ra növekedett. Júliusban a munkanélküliek száma 8,2%-ra szökött. Ebből 5.9% olyanokra esik, akik régi munkájukat vesztették el és 2.3% olyanokra, aki két első alkalommal vállalt munkakörükből bocsátottak el. San­tiago környékének 3.4 milliónyi lakosa közül 1.1 millió volt alkalmazásban. * * * A DOMINIKAI KÖZTÁRSASÁG kormányának elismerésével az ottani jezsuiták most fejezték be rádióisko­lájuk harmadik folytatólagos évfolyamát. Az iskola a falusi gazdálkodó népesség oktatásával foglalkozik. A kinyomta­tott tananyagot gépkocsikon, lóháton és gyalogszerrel jut­tatják a hallgatókhoz, akik aztán a rádió hullámain kapják meg a szükséges további útbaigazításokat. A Radio Santa Maria végzett hallgatóinak száma a három éven át mint­egy 15.000-re szaporodott. Az idén 4749 hallgató kapott a tanévzáró ünnepségen bizonyítványt elemi és középiskolai tanulmányainak elvégzéséről. A végbizonyítványt az állami kormányzat elfogadja. GÖRÖGORSZÁGBAN Caramanlis Constantine miniszterelnök a jelek szerint sikerrel át tudja hidalni azokat a nehézségeket, amelyek a katonai önkényuralom hét esztendeje után a polgári de­mokrácia kormányzati módjára történt áttéréssel együttjár­nak. A legfőbb nemzeti tanács Caramanlis elnökletével több fontos határozatot hozott. Az országos rendőrség veze­tőjévé Koutsianias Nikolaos brigadéros tábornokot nevezték ki, akit egyidejűleg' altábornaggyá léptettek elő. A városi rendőrség élére a katonai junta által kinevezett Michelis Spyros helyére annak eddigi helyettesét, Tcavellas Vassi- Iiost állították. A központi hírszerző szervezet szintén új vezetőt kapott. A személyi változások a két szervezet maga­tartását is megváltoztatják. A katonai ellenőrzés alatt álló kormányzat idején mindkettő azt a szigorú feladatot kapta, hogy minden ellenállást szüntessen, illetőleg akadályozzon meg. Caramanlis politikai ellenfele Papandreous Andreas professzor, aki most 55 éves és korábban a kaliforniai Ber­keley egyetemen adott elő. Meggyőződéses szocialisla. Pánhellén Szocialista Mozgalom néven új politikai pár­tot alakított. A junta-elemek eltávolítását, a vétkesek meg­büntetését követeli, az utóbbiakat azokkal együtt, akik a ciprusi válságot előidézték. Caramanlist az amerikai CIA és a NATO eszközének tekinti, az amerikaiakat Görög­országból teljesen ki akarja szorítani. Görögország jövőjét a szociális állam megvalósításában látja. A Szovjetunióval szorosabb együttműködést sürget. A közeli választásokon a baloldali elemek a kommunistákkal együtt — az ő zász­laja alá tömörülnek és vagy az urnáknál győznek, vagy pedig az 1967-es helyzethez hasonló zavarokat okoznak. CIPRUS SZIGETÉN Maratha közelében a török katonaság tömegsírt talált, amelyet a szemétlerakodó helyen ástak és szeméthalmokkal fedtek be. A tömegsírban 22 török-ciprusi holttestét találták meg. A török tisztek állítása szerint a tömegsírban legalább 80 holttestnek kellett volna lennie. A falu lakossága szerint az elhurcolt és feltevés szerint legyilkolt török ciprusiak száma 70. A falu lakosságának egy részét július 20-án hurcolták el görög-ciprusiak, másik részét augusztus 14-én, amikor a törökök Famagusta irányában előrenyomultak. Az elhurcoltakat »— feltevés szerint ^ legyilkolták, holttestüket a tömegsírba hányták s aztán a sír fölé szeméthalmokat emeltek. A görög-ciprusi nemzetőrség azzal vádolta a török katonaságot, hogy a sziget északnyugati partja mentén tü­zet nyitott s ezzel megsértette az augusztus 16-án kötött fegyverszüneti megállapodást. Ennek és a Nicosiában elő­forduló lövöldözéseknek ellenére a török és a görög cipru­siak megtették az előkészületeket legalább 4478 hadifogoly és letartóztatott kölcsönös kicserélésre. A Nemzetközi Vö­röskereszt megállapítása szerint a görög-ciprusiak 3314 török-ciprusit, ezek pedig 1164 görög-ciprusit tartanak fog­ságban. Állítólag 1188 görög-ciprusit a törökök törökor­szági táborokban helyeztek el. Mo comber William ameri­kai követ két napon át tárgyalt Ecevit Bulent török minisz­terelnökkel, aki a katonaság vezetőivel folytatott tárgyalás után biztosította Kissinger A. Henry külügyminiszert, hogy több török katonai támadás nem indul a szigetre. Kató Pyrgos községet a törökök azért ágyúzták, mert a görög­ciprusiak fegyveres támadást intéztek a török-ciprusi góc­pontok ellen. JAPÁN AZ IPARI TECHNOLÓGIA tanácsa azt javasolta a kormánynak, hogy tegyen meg mindent új erőforrások fejlesztése érdekében. Ilyen új erőforrást jelent az a közel­múltban kidolgozott eljárási mód, amelynek alkalmazásával 300 millió kiloliterrel (79.200 millió gallonnal) olajjal egyen­lő értékű energiával ehet növelni a meglévő erőforrások mai teljesítményét. Az új eljárás alkalmazása 2000-re az ország teljes energia-szükségletének 20%-át biztosítaná. A fejlesz­téshez becslések szerint 3400 millió $ szükséges. * * * TOKYO ÉS PEKING Közöd T szeptember 29-én közvetlen légilorkalom indul. A japán repülőtársaság és a kínai hatóságok egyezményt írtak alá, amelynek értelmében hetenként kétszer mindkét országból egy-egy repülő indul. A japán repülőtársaság közlése szerint egy út költsége az első osztályon 291 $, egyébként 208 $ lesz. * * * HAT JAPÁN VÁLLALAT, név szerint a Mitsui L Co., ,a Mitsubishi Petrochemical Co , a Mitsui Petrochemi­cal Industries Ltd., a Mitsui Toatsu Chemicals Inc., az Ashai Glass Co. és a Nippon Petrochemicals Co. Thai­­landban 1978-ra petróleum vegyészeti gyárkomplexumot akart felépíttetni, amely különböző ethylene-származékokat, mint például vinyl chloride-ot és nagy sűrűségű poly­­ethylenet tudott volna előállítani. Az együttes vállalkozás 333 millió $ értékű befektetéssel jár. A terv megvalósítását most három évvel elhalasztották, mert az építkezési költ­ségek hirtelen felemelkedtek, az árúkereslet pedig váratla­nul visszaesett. * * ■* A JAPÁN POLGÁRI BÜNTETŐBÍRÓSÁG ha­lálra ítélte Patterson L. Sámuel 40 éves amerikai polgárt, aki 1973 júniusában meggyilkolta Okinawaban Scrivens L. Gregory 20 éves amerikai katona-honfitársát. Patterson és 3 amerikai katona merényletet szervezett és tervezett egy Okinawába érkező amerikai üzletember elrablására és meg­gyilkolására. Ezt a tervet Scrivens közölte az amerikai ka­tonai bűnügyi hatóságokkal. Patterson társaival együtt ezért ölte meg. A második világháború óta ez az első eset, hogy japán bíróság amerikai polgárt halálos ítélettel sújtott. A gyilkosságban részes 3 katona közül kettőt az amerikai ka­tonai törvényszék ítélt el. Ezek az Egyesült Államokban töltik büntetésüket. A harmadik katona a gyilkosság elkö­vetése után két héttel kábítószer túladagolása következté­ben meghalt, így felelősségre vonni nem lehetett. * * * A MANILA! JAPÁN KÖVETSÉG tudomást szer­zett arról, hogy Nai Sando második világháborús katona Mind oro-sziget őserdejében él az ottani törzs népe között. A követ kijelentette, hogy semmiféle intézkedést nem tart szükségesnek sem Naival kapcsolatban, sem — bizonyára még számos r— más olyan volt japán katonával kapcsolat­ban sem, aki beolv adt a helyi népközösségbe s ott békésen él. Érdemes megemlíteni, hogy Mindoro-sziget körülbelül 20 mérföldnyire van Lu ban g-szigettől, ahol márciusban a háború óta fejtőzködő Onoda Hiroo hadnagyot megta­lálták. MOZAMBIQUE Soares Mario portugál külügyminiszter és a mozam­­bique felszabadítási arcvonal, a "Éremilo” vezetője. Machet Samora a zambidi Lusakában találkozott, hogy a Mozam­­biqueban tíz év óta szüntelenül folyó gerilla-háborúnak véget vessenek és Mozambique fekete népének önállóságot biztosítsanak. Az ország lővárosában, Lourenco Marques-ÉRDEKES ~ ORVOSNŐK A nők szerepe minden téren egyre inká bb növekszik. Ebből a szempontból az orvosi pálya sem kivétel. A nők térfoglalása azonban a gyógyászatban nem forradalmi je­lenség, hanem természetes és fokozatos fejlődés eredménye, noha ez a fejlődés az utóbbi években tagadhatatlanul meg­élénkült. Csak néhány példát kell idéznünk, hogy ezt vi­lágosan láthassuk. Az első nő az Egyesült Államokban 125 évvel ezelőtt, 1849-ben a syracusei Geneva Medical College -ban kapott orvosi oklevelet. Azóta Blackwell Eli­­zabethnek sok követője akadt, az orvosi pálya mégis a legutóbbi évekig a férfiak hivatása maradt. Öt évvel ez­előtt például a Stanford egyetem orvosképző intézetébe be­iratkozott hallgatók közül csupán 3% volt nő. Az idén ez az arány három nagy egyetemen hirtelen megtízszereződött. A Columbia, Stanf ord és Yale elsőéves orvostanhallgatói­nak hozzávetőlegesen 30%-a már nő. Számuk az ország más egyetemein is megkétszereződött. 1985-ben senkit sem lephet meg, ha a végzett orvosok fele már nő lesz. Ez egyéb­ként nem különleges amerikai jelenség. A Szovjetunióban az orvosoknak már most körülbelül 75%-a nő. Azt mond­ják, a nők sokkal rátermettebbek a betegek gyógyítására, mint a férfiak. Lehet. Érdekes, hogy erre maguk a nők is csak a közelmúltban jöttek rá, mert két évvel ezelőtt az» amerikai orvosoknak csupán 7%-a került ki közülük. BÖRTÖNEINKBEN A népszámlálási hivatal adatgyűjtése szerint 1972 nyarán, tehát pontosan két évvel ezelőtt, az Egyesült Álla­mok területén 3921 börtönben 141.900 szabadságvesztésre ítélt egyén lakott . Ennek a lakosságnak 95%-a férfi és mintegy 60%-a harmincadik életévén alúl volt. Az utóbbi csoporton belül a 21-24 évesek voltak legtöbben. A 18 évesek és ennél fiatalabbak a börtönök népességének 9%-át tették ki. A szabadságvesztésbüntetésre ítélteknek körülbelül fele sohasem élt házasságban, másik fele viszont négy csoportba osztható. Vannak köztük házasok, külön élők, elváltak és özvegyek. Érdekes jelenség, hogy a bebörtönzöttéknek majdnem fele nyomorban élt, amikor bűntettét elkövette, 20%-a csu­pán részidős munkát végzett, 60%-a pedig munka nélkül volt. A fehér fajtához 56%, a feketéhez 42% tartozott. A feketék népességi országos arányszámukat messze megha­ladták. Az ő soraikból kerültek ki főként a gyilkosok, em­berrablók, a nemi erőszak, valamint a súlyos testi sértés elkövetői és a rablók. Az okirathamisítás, csalás, a kábító­szerekkel való visszaélés, a részegség és csavargás bűntet­tesei többnyire fehérek. Délen több az elítéltek száma, mint északon, vagy keleten és legtöbb nyugaton. Az államok közül Kalif orniá vezet 25.348 börtönlakóval. Utána New York következik 15.190 elítélttel. Arányszám szempontjából Georgia került élre. Minden 100.000 lakosa közül 132 sza­badságvesztésbüntetését üli. Ez az arányszám Nevadában 125, Kaliforniában pedig 124. Legalacsonyabb íowaban (19%) és Hawaiban (15%). I HÁZASSÁGSZÉDELGÉS Houchens Wendell (életkoráról és foglalkozásáról nem írnak az újságok) hírnevét annak köszönheti, hogy feb ruárban 21 év alatt hetedszer kötött házasságot Renoban és további két nőt jegyzett el magának. Felesége valahogy gyanút fogott és el kezdett kutatni férje viselt dolgai után. Valószínűleg az eredmény őt lepte meg legjobban. Kide­rült, hogy Houchsen először 1953-ban kötött házasságot Renoban, másodszor 1960-ban-esküdött valakinek örök hű­séget Idaho államban, ahol 12 éven át folytatott nyugodt és feltehetően békés családi életet. 1972 májusában azon­ban a nevadai Elkoban újabb házasságot kötött egy pincer­­nővel, akit azonban hamar elhagyott, mert 1972 augusztu­sában a nevadai Carson Cityben már negyedszer is házas­ságot kötött. A házastársi együttélés ezúttal sem vált szá­mára tartóssá. 1972 novemberében a nevadai Winnemuc­­caban egy texasi nőt vezetett oltárhoz, akihez négy hónapig maradt hű. 1973 júliusában hatodszor megint Renoban kötött házasságot. Hét hónappal később, 1974 februárjában ugyancsak Renoban hetedszer nősült. A babona szerint szerencsés 7-es szám neki szerencsétlenségét okozta. Malloy Mike helyettes ügyész megállapítása szerint közben történt néhány elválás is, de az utolsó két év öt házasságkötése közül egyről kétségtelenül kiderült, hogy az újabb házas­ságkötés előtt azt válás kimondása nem szüntette meg. Ezt a tényt Houchsen is beismerte. Malloy ügyész ezzel meg­elégedett és csak egy kettős házasság címén emelt vádat a kétségtelenül többszörös házasságszédelgő ellen. BOCSÁNATKÉRÉS A KOMPUTERTŐL Az akroni egyetem komputer-központjában a hallga­tok — miért, miért sem ^ trágár szavakat használtak és szemérmetlen hangú utasításokat adtak a szakoktatásuk ben fehér felkelők ezzel egyidejűleg főhadiszállást szervez­tek, a repülőteret, a rádióállomást és á postai központot birtokukba vették. A lisszaboni kormány csapatmegerősíté seket indított útba. Beirában a fehér felkelők megkísérelték Mozambique függetlenségének kikiáltását fehér kormány­zattal a fekete többségű lakossággal szemben. A portugál katonaság kivonult egységei a tömeg feje fölé riasztó sortü­­zeket adott le. Az ország északi felében állomásozó 60.000 főnyi portugál csapatok alig egy héttel korábban kaptak pa­rancsot, hogy a gerillák ellen tovább ne folytassanak harcot. A gerillák feketék. Most a fehérek lázadoznak és Rhodesia 1965-ös példáját akarják követni, a többségében fekete la­kosság háttérbe szorításával maguknak szeretnék biztosítani a hatalmat. Goncalves Vasco dos Santos portugál minisz­terelnök szerint kis elszánt kisebbségi csoportról van szó, amelynek tagjai nem értik meg a történelmi fejlődés köve­telményeit és csak egyéni érdekeik vezetik őket. során használt komputernek. A központ igazgatója lele­ményes módon gondoskodott ennek a rossz szokásnak a ki­küszöböléséről. A komputert úgy programmolták, hogy amikor annak használója négybetűs szót használ, vagy il­letlen kifejezéseket gépel le, a szerkezet bocsánatkérést kö­vetel. Amíg ez meg nem történik, addig a komputer a sértő kifejezések használójával szóba sem áll. Egyszerűen kikap­csolódik, a sértő hallgató feladatának elvégzését lehetetlen­né teszi. Az érdekes ötlet nemcsak komputerizálódó korunkra jellemző, hanem nevelési szempontból is figyelem­re méltó. Ha ugyanis a bocsánatkérést elmulasztó hallgató a tanulmányainak elvégzéséhez szükséges feladatot be akarja fejezni, a kikapcsolódott komputer bekapcsolása cél­jából kénytelen a központ gépkezelőjéhez fordulni / s ezzel önmagát mintegy feladni. ELTŰNT CSALÁD A oregoni Copper közelében egy család szeptember 1-én nyomtalanul eltűnt táborozó helyéről. A család fejét. ( owden Richardot vasárnap reggel látták utoljára Copper­­ben, amikor ötéves kisfiával együtt negyed-gallon tejet vett az üzletben. Délben az egész családot ebédre várta Cow­­den Richard feleségének édesanyja, Grayson Ruth asszony, aki Copperban lakik. A család White Cityből érkezett a táborozó helyre. A család az ebédre nem ment el. Másnap, hétfőn a család kutyája a copperi vegyeskereskedés ajtaján kaparászott. A családot nem találták. A szülők és a két gyermek ruhái a sátorban voltak. Az asszony édesanyja mindent átkutatott és megállapította, hogy az egész család fürdőruhában tűnt el. A kis teherautót és a fának támasz­tott halászó botokat a táborozó helyen találták. 25 mér­­fölcles körzetben az egész vidéket gondosan átfésülték. A kutatókhoz a nemzetőrség is csatlakozott. Az egész család­nak teljesen nyoma veszett. A táborozó hely környékét el­hagyatott régi aranybányák aknái borítják, amelyek köny­­nyen csapdáivá lehettek az eltűnt családnak. LÁTOGATÁS LÓHÁTON A Clevel and keleti városrészének 154. utcájában lakó Howard June asszonyt Connecticutban élő fia, Wayne ló­háton látogatta meg. A 25 éves Howard Wayne a Mid­night Tal es’ (Éjféli M esék) című tréfás kalandokat tartal­mazó könyv szerzője és illusztrálja. 600 mérföldes lovag­lásával gyermekkori álmát valósította meg. Lovon azelőtt sohasem ült. Az útat mellékutakon lovagolta végig, hogy a műúti gépkocsiforgalmat és a városokat lehetőleg elkerül­je. Nem egyedül jött. Ugyancsak lóháton elkísérte barát­nője, Zavednak Carol műszaki rajzoló is. Az éjszakákat rendszerint kis sátorban töltötték útmenti erdőkben. Élel­müket útmenti üzletekben, a lovak táplálékát pedig gaz­dáknál vásárolták. Howard hatlövetű pisztollyal is felsze­relte magát, mert azt tervezte, hogy útközben majd vadászik. Később jött csak rá, hogy nincs szíve bármit is lelőni. A rendőrök jónéhányszor megállították és igazoltatták őket, nehézséget azonban nem támasztottak nekik, mert minden szükséges igazolvány, engedély kezükben volt. Az úton sok barátságos megértő emberrel, de számos csodálkozó bámu­­lóval is találkoztak. Eleinte a szokatlan utazási mód kelle­metlen és fárasztó volt számukra, később megszokták a régi­módi életmódot s élvezték az útat. Visszafelé azonban már nem lóháton, hanem repülőn utaztak. A lovakat Cleve- Iandban eladták. VAKMERŐ VÁLLALKOZÁSOK Szeptember 8-án az idahoi I win Palls közelében vi­lágraszóló szenzációként hirdetett mutatványokat rendeztek, amelyekre 50.000 darab 25 $-os belépőjegyet adtak el. A legvakmerőbb vállalkozás hőse Evei Knievel 35 éves mo­­torkerekpárversenyző volt, akinek — mint mondják — m3r egyetlen csontja sem ép, annyi életveszélyes szerencsétlen­ségen ment keresztül. Ezúttal arra vállalkozott, hogy átlöveti magát az 1600 láb magas és 3000 láb széles Snake River Canyon lelett. Vakmerő vállalkozását négy másik hajme­resztő vállalkozás előzte meg, ezeket azonban a híradások álig emlílik. A kanyon egyik peremén a nagy Wallenda és családja sétált kifeszített kötélen. Eagles Gil bekötött szemmel, hajtott végig a szakadék szélén motorkerékpárjá­val. A szenzációs Parker 92 láb magasságú oszlop tete­jén himbálózott, amíg az oszlop -—< terv szerint —< el nem tört. A nagy Manzini egyenesre kötözötten függött alá egy 150 láb magas darú tetejéről, amelynek tartó kötelét Manzini menekülési kísérlete közben meggyújtották. Ezeket a mutatványokat követte Evei Knievel vakmerő vállalko­zása, amelyet szörny -nek nevezett röppentyűjén hajtott végre. A kanyon felett azonban ejtőernyője idő előtt kinyílt s így mielőtt a szakadék másik oldalára jutott volna — majdnem a szakadék mélyén vonuló Snake-folyó vízébe szállt. Szerencséjére a sziklafalnak ütődött. Megsérült, de életben maradt. Eredetileg 15 millió $-t kapott volna, így csak mintegy 6 millió $-hoz juthatott hozzá. Vállalkozásá­nak sikertelensége csalódást okozott, szerencsés megmene­külése gúnyos megjegyzésekre adott alkalmat. Ö maga máris kijelentette, hogy vállalkozását megismétli. FEJNYUZÓ BALESET Az ausztráliai Melbourneben nem hajmeresztő . vagy borzalmas , hanem a szó legszorosabb értelmében fejnyúzó baleset érte a 21 éves Haebich Pamela irodai munkaerőt. Augusztus 14-én egy gép elkapta lófaroksze­­rűen hátrakötött haját (“pony tail -jét) s annál fogva fejéről — nyaka tövétől egészen az orrnyeregig <— lehúzta a bőrt. jobb fül ét és arcának jókora részét pedig letépte. Sérüléseibe nem halt bele. Az Alfred kórház 5 sebészének együttese 10 órán keresztül végzett műtéttel visszavárta a szerencsét­len leány fejbőrét, arcának kitépett helyére pedig lábából telepített át megfelelő darabot. A műtét, amelyhez hasonló Ausztráliában még sohasem fordult elő, a kórház szóvivője szerint sikerrel járt, a leány felgyógyulása más csak idő kérdése.

Next

/
Thumbnails
Contents