Az Ujság, 1974 (54. évfolyam, 1-50. szám)
1974-08-22 / 32. szám
1974. AUGUSZTUS 22. AZ ÚJSÁG r3. OLDAL. VILÁGVISZONYLATBAN ÉRDEKES ARGENTINA A Buenos Airestől északnyugatra 400 mérföldnyi távolságban lévő Villa Maria katonai robbanószergyárat 100 gerilla támadta meg, amely öt óra hosszat tartó tűzharcot eredményezett. A gerillák, akik a marxista népforradalmi hadsereghez tartoznak, a gyár két tisztviselőjét elrabolták. Ezek közül az egyiket később súlyos sebesüléssel megtalálták. A gerillák az üzemben alkalmazott egyik besorozott katona segítségével jelentős mennyiségű robbanószert is magukkal vittek. A támadó gerillák közül többen életüket vesztették. Az elesettek száma ismeretlen. A gyár védői közül egy rendőrtizedes esett áldozatul. Á gerillák fegyveres támadást intéztek az északi tartomány fővárosa, Catamarca környékén az ott állomásozó repülőgyalogság, rendőri kirendeltség és több fontos városi gócpont ellen is. A támadók létszáma itt mintegy 50 fő lehetett. A támadást visszaverték. SPANYOLORSZÁG A spanyol kormány nem fegyveres, hanem elvi forradalom tényével volt kénytelen számolni. A 27 éves Hernandez Angela három év óta küzdött azért, hogy bikaviador lehessen. A kormány most engedett a forradalmi követelésnek. Hivatalos közlönyében rendelet jelent meg, amely megengedte, hogy ezentúl nők is vívhassanak a nyilvános bikaviadalokon. Á mdelet kiadását megelőzően Hernandez Angela különböző bíróságokon küzdött a nők egyenjogúságáért a bikaviadalok terén. A múlt évben a legfelsőbb spanyol munkaügyi bíróság ennek eredményeként kötelezte a bikaviadorok országos szakszervezetét, hogy Hernandez Angélát vegye fel tagjai sorába. A múlt hónapban néhány országosan ismert bikaviador kérte Hernandéz kisasszony vágyának teljesítését, mert az a bika viadaloknak korszerű színezetet adna. A bikaviadornő szerint "a bikaviadal elsősorban művészet . CIPRUS A görög vezetés alatt álló csapatok a ciprusi török kisebbség megszállt területeiről kivonultak. Példájukat követte a ciprusi nemzetőrség is. Az első I 3 török hadifoglyot szabadlábra helyezték és további 3200 hadifogoly névsorát átadták a Vöröskeresztnek. A görögök ugyanekkor Athén körül erős csapatösszevonásokat eszközltek. Az angolok 1000 fővel ugyancsak megerősítették az eddigi 10.000 főnyi helyőrséget, amely Nepalese Gurkha közelében állomásozik. A görög-török béketárgyalások tovább folynak. A két külügyminiszter legutóbb valamivel közelebb jutott a kérdés megoldásához. A sziget török kisebbségének vezetői Ciprus két önkormányzati területre osztását óhajtják elérni. Ezt a sziget görög hivatalos tényezői a leghatározottabban ellenzik. IZRAEL A múlt évben lezajlott októberi háború óta Izrael most rendelte el először tartalékos katonaságának országos mozgósítását, hogy esetleges újabb középkeleti válság bekövetkezésére kipróbálja készenlétét. A mozgósítás időpontját nem határozták meg. A kormány döntése az izraeli tábornoki kar sürgetésére történt. Az arab világ sajtója szerint az izraeli mozgósítás gyakorlatozási jellege csak Izrael újabb támadási szándékának a leplezése. Beirutból származó híradások szerint Szíria, Libanon és Egyiptom határa közelében erős izraeli csapatösszevonások észlelhetők. Kissinger külügyminiszter távbeszélő útján közölte az izraeli kormánynyal, hogy Jordán kész a tárgyalások megkezdésére. KÍNA Az egyik kínai folyóirat augusztusi száma arról ír, hogy Lin Piao pártvezető-helyettes és Confucius (Kr. e. 551-től 479-ig) ók őri bölcselő hat hónapon át tartó bírálása elkerülhetetlen ellenállást és szabotálást keltett az egész belső és külső reakció részéről. Ellenforradalmi törekvés, osztályellenes gyakorlat veszélyeztette a párt egységét. Rendellenességek történtek. Az összeesküvés és megoszlás tünetei mutatkoztak. Ezért igen lényeges, hogy minden forradalmár megértse, milyen fontos a "forradalmi egység és a forradalmi vezetők összefogása. Ez az egység és összefogás persze nem lehet más, mint a Mao Tse-tung vezetésével megalapozott forradalmi vonal követése. A végrehajtó szervezeten belül az irányítók legteljesebb egysége nélkül lehetetlen az óriási néptömegek harcba indítása. MOSZKVA Zorin Valentin, az egyik nevesebb orosz hírmagyarázó és Zamyatin M. Leonid, a Tass hivatalos hírügynökség főigazgatója az orosz távolbalátó közönsége előtt egy óra hoszszat tartó különleges adósban foglalkozott Nixon M. Richard volt elnök lemondásával. Egyetlen szóvál sem utaltak arra, hogy Nixon bármit is elkövetett, ami a tisztségétől való megfosztáshoz vezethetett. A Watergate-ügyet többször említették, de a Watergate szó értelmét meg nem magyarázták. Nem történt említés a demokrata párt főhadiszállására történt betörésről, az annak elleplezésére irányuló törekvésről és Nixon adófizetési nehézségeiről sem. Annál több szó esett arról az eredményes munkáról, amely Brezh név I. Leonid vezetésével a világbéke biztosítása érdekében folyt. Zamyatin a pártpolitika áldozataként tüntette fel Ni xont, Zorin szerint azonban a pártközi vita oka 80%-ban a közgazdasági helyzet alakulása volt. Ezt követően Zamyatin arra mutatott rá, hogy a legtöbb nehézséget a tömegtájékoztatás okozta Nixonnak. Arra hivatkozott, hogy mint egy orosz parlamenti küldöttség tagja, éppen Amerikában járt és így lehetősége nyílt annak megfigyelésére, hogy a nagyközönséget tájékoztató szervek milyen szenvedélyes hangulatot teremtettek mind az elnök, mind az egész ügy körül. A rádión és a távolbalátón keresztül a közvélemény leghatározottabb agymosása ment végbe, ami semmiképpen sem kedvezett Nixonnak. A HEGYMÁSZÓ NŐK VÉGZETE Július hó folyamán a kínai határ közelében lévő Pamírhegység 23.405 láb magasságú Lenin-fokának megmászására 10 országból indultak vállalkozó csoportok, köztük egy 19 tagból álló amerikai és egy 8 tagból álló szovietorcsz női csoport is. Az amerikai hegymászók közül július 24-én a 29 éves Ullin G. John meghalt, az orosz nők csoportjának pedig később mind a 8 tagja életét vesztette. A csoport augusztus 5-én elérte célját, feljutott a Lenin-csúcsra. Ugyanazon a napon erős vihar támadt, nagy szél kerekedett és hóesés kezdődött. A nők augusztus 6-án indultak vissza a csúcsról. 7-én kapcsolatba léptek a támaszpont táborával és közölték, hogy veszteségük van. A következő nap három amerikai hegymászó, név szerint: Wren. S. Christopher, a New York Times tudósítója, Glidden C. Jocelyn 38 éves ogdeni lakos Utahból és Steck Allen 47 éves berkeleyi lakos Kaliforniából, valamint 6 japán hegymászó 7 szovjet hegymászónő holttestét a csúcstól körülbelül 200 Iábnyira találta meg. A nyolcadikat hiába keresték, pedig a 3 amerikain kívül még 9 különböző országokból való hegymászó kúszott fel a csúszig, hogy azt is megtalálják. A hegymászó nők végzete beteljesedett. VIETNAM Észak-Vietnam mind a hat otthon tartózkodó hadosztályát mozgósította. Ebből az illetékesek arra következtetnek, hogy Dél-Vietnamban országos kommunista támadások indulnak meg. Az észak-vietnamiak katonai nyomása hetek óta érezhető volt Dél-Vietnamban. Az utóbbi két héten át az utánpótlás dél felé hirtelen felfokozódott. Mintegy 4000 teherautót láttak az utakon. A beszivárgás is megélénkült. Da Nangtól délre észak-vietnami csapatok lerohanták az egyik várost, amely most a Viet Cong birtokában van. Plei Me ellen, amely 210 mérföldnyire van Saigontól és 20 mérföldre Kambodzsa határától, a tüzérségi lövedékek százait zúdították és négyszer intéztek gyalogsági támadást. A támadásokat csak a dél-vietnami repülők bombázásai tudták eredménytelenekké tenni. BANGKOK A sztrájkoló szó llodai munkások bezárták a Siam Intercontinental Hotelt. Táncra perdültek és énekeltek a szálló területén, amíg körülbelül 200 vendég távozott, hogy másutt biztosítson magának szállást. A sztrájkolok elvágták a hotel áramvezetékeit és telefonhuzalait. A szálloda körül 50 fegyveres rendőr őrködik. OLASZORSZÁG Firenze és Bologna között, amint a Rómából Münichbe menő gyorsvonat elhagyott egy alagútat, bombát robbantottak. A merényletnek 12 halott és 48 sebesült áldozata lett. A merényletet a jelek szerint a "fekete rend néven ismert újnáci mozgalom tagjai követték el, akik március óta több terrorcselekmény elkövetésében vettek részt. JERUZSÁLEM VI. Pál pápa új apostoli megbízottat (delegátust) küldött a Szentföldre. Carew William érseket a melkit, szíriai, káld, örmény és kopt szertartású katolikusok a Szent Sír bazilikában rendezett szertartáson fogadták. A bazilika, mint neve is mutatja, a felett a sír felett emelkedik, amelybe a keresztre feszített Jézus holttestét eltemették. A bazilika birtoklásában a négy keleti szertartású katolikus egyházon kívül öt orthodox egyház is osztozik. A delegátus nem mint az izraeli kormány részéről elfogadott követ működik. Carew érseket hivatalosan a bazilika mozlem őre fogadta, akinek családja évszázadok óta őrzi a bazilika kulcsát. Ennek ellenére a pápai delegátus hivatalát különböző nemzetek, szertartások és emberfajták mintegy 200 vallásos rendjének közössége fogadta el a Szentföldön köpontul. GYILKOS MERÉNYLET DÉL-KOREÁBAN Seoulban Dél-Korea függetlenségének 29. évfordulóját ünnepelték. A nemzeti színházban mintegy ezer főnyi közönség gyűlt össze. Az ünnepélyen Chung Hee Park elnök és felesége is megjelent. Az elnök beszédet mondott. Beszéde közben egy fiatalember merényletet akart elkövetni ellene. Többször rálőtt. Az elnök azonban a szónoki emelvény mögött fedezte magát, így meg sem sebesült. Feleségé) fejlövés érte. A biztonsági őrök a merénylőt megsebesítették és elfogták. Az elnök feleségét kórházba szállították. A valóban vérfagyasztó eseményeket a közönség döbbenten nézte végig. Az elnök nyugodtan közölte a hallgatósággal, hogy beszédét befejezi. További öt percig beszélt még, aztán az énekkar szerepelt néhány percig. Az ünnepség annak rendje-módja szerint véget ért. Az elnök felesége azonban hat órával később a rajta végrehajtott műtét ellenére meghalt. Meghalt még az a 17 éves leány is, akit egy eltévedt golyó talált el. A megsebesült merénylőről megállapították, hogy Yukio Yoshii 23 éves japán fiatalemberrel azonos, aki szabályszerűen kiállított útlevéllel érkezett Osakából Dél- Koreába. A hír Japánba érkezése után azonban a 23 éves Yukio Yoshii jelentkezett és a távolbalátón közvetített interjú során közölte, hogy nem azonos a merénylővel, Japánban tartózkodik s nevét valaki csak jogosulatlanul használhatta. A dél-koreai nyomozó hatóságok hamarosan kiderítették az igazságot. A kétszeres gyilkos merénylő valójában Moon Sae-kwang 23 éves meggyőződéses kommunista, aki már középiskolás korában olvasta a kommunista kiáltványt, Mao Tse-tung kínai és Kim II -sung észak-koreai kommunista vezető írásait és a kommunista eszméket maradéktalanul és fenntartás nélkül magáévá tette. Azt a rejtélyt viszont, hogy hogyan került a japán útlevél birtokába, a japán nyomozás oldotta meg. A hamis oklevelet Yoshii Mikiko asszony szerezte meg, akit most persze vád alá helyeznek. ____________ NIXON KITÜNTETÉSE A georgiai Savannahban székelő American Federation of Police Nixon M. Richard volt elnököt a szövetség legmagasabb kitüntetésében részesítette. A szövetség országszerte több mint 100.000 tagot számlál. A kitüntetésre azért választották Nixon akkor még kormányon lévő elnököt, mert ő a legkimagaslóbb egyéniségű amerikai, aki a legnagyobb szolgálatot tette a világbéke ügyének. A GYÁSZ JELÉÜL Hite Kim, Findlay város képviselőtestületi tagja, háza előtt félórbocra eresztette az amerikai lobogót s azt 1976 november 2-ig így engedi lengeni, amíg az új elnökválasztás meg nem történik. Hite ezzel akarja kifejezésre juttatni keserűségét amiatt, hogy az elnököt lemondatták. Meggyőződése szerint az a törekvés, amely a Watergate-ügyet a volt elnök terhére akarja írni, valójában Amerika tekintélyének aláásására irányuló összeesküvés. JELENTÉKTELEN Dominick Peter coloradói republikánus szenátor a denveri első universalista egyház gyűlésén mondott beszédében annak a véleményének adott kifejezést, hogy ideje a Watergate-ügyet elfelejteni, ami különben is jelentéktelen dolog. KITETTÉK A MÚZEUMBÓL A világ államférfiainak nagyterméből, amely a I ussaud-féle viaszmúzeum londoni épületében foglal helyet, Nixon M. Richard ala cját kitették. A múzeum szóvivője szerint a viasz-szobrot a raktárba helyezték. SZÍVÉLYES fogadtatás Amikor Nixon M. Richard volt elnök megérkezett El Toro repülőtámaszpontjára, 5000-7000 főnyi lelkes tömeg várta. A megrökönyödött laptudósítók alig akartak hinni szemüknek és fülüknek. A repülőgépből mosolygó arccal kilépő volt elnököt a tömeg a legmelegebb fogadtatásban részesítette. Semmiféle ellentüntetés, vagy barátságtalan megnyilatkozás nem volt. A titkos szolgálat emberei a feliratos táblákat összeszedték, mert attól féltek, hogy azok mögé valaki fegyvert rejthetett. Ilyesmit azonban még feltételezni is túlzás volt. Az egyik kedves, rózsaszínű és szívekkel díszített tábla felirata például így hangzott: Szeretjük, Elnök Úr! A volt elnök rövid beszédet mondott, amelyben büszkén hivatkozott kormányzati eredményeire. A tömeg zúgó tapssal fogadta szavait, aztán hirtelen elcsendesedett. A háttérből ugyanis felhangzott az Isten, áldd meg Amerikát éneke, amely mindinkább terjedt éo erősödött, végül beleolvadt a felszálló helikopter zajába. Nixon M. Richard volt elnök «— a tudósítás szerint — hazaérkezett. AZ ÉLET VÉDELMÉBEN Az utóbbi hetek folyamán a Kongresszus tagjai 632.000 olyan levelet, vagy táviratot kaptak, amely a Human Life Amendment”-et, a még meg nem született ember éjeiének védelmét biztosító alkotmánymódosítást sürgette. A magzatelhajtás törvényhozási úton történő eltiltásáért* küzdő "Tízmilló Bizottsága a levélostrom határidejét augusztus és szeptember havára meghosszabbította, hogy mindenkinek módjában legyen szenátorát, képviselőjét a magzatelhajtás ellen tiltakozó levelével, táviratával felkeresni. A szervezet tagcsoportjainak száma megkétszereződött, 2000-re emelkedett. Most azzal a tervvel foglalkoznak, hogy novemberben az életért küzdő Kongresszust válasszanak. MELLBE LŐTTÉK A magyar körökben is jól ismert és általánosan tisztelt Slepat Eugene zeneszerzőt és karmestert július 29-én este 9 órakor a clevelandi Buckeye Roadon lévő lakása előtt ismeretlen fekete férfi támadta meg, aki mellbe lőtte. Az éltes zeneszerzőt a mentők a St. Luke kórházba szállították, ahol a golyót műtét útján sikerült testéből eltávolítani. A Buckeye-kömyék megromlott közbiztonsági helyzetének legújabb áldozata magas életkora ellenére is javuló állapotban van. A magyar negyedben szervezett és működő különleges rendőrségnek, úgy látszik, még nagyobb éberséggel kell ődködnie, mert a városi rendőrség az évek óta tartó sürgetés ellenére sem tud a közbiztonságról megnyugtató módon gondoskodni. NEM VÁLASZOLT Amikor Nixon M. Richard elnök lemondása nyilvánosságra került, az újságírók megvárták a munkahelyéről hazainduló Agnew F Spiro volt elnökhelyettest, hogy megtudják, mi a véleménye. Agnew irattáskával és teniszütővel a kezében lépett ki az épületből, feltekintett az esőt ígérő, borús égre és elindult kocsija felé anélkül, hogy az újságíróknak válaszolt volna. Agnew kiviteli és behozatali ügyekkel foglalkozik és irodájától 20 mérföldnyire 160.000 $ értékű új otthonában lakik. HULLÓCSILLAGOK Augusztus — régi megfigyelések szerint r— a csillaghullások hónapja. A tudományos megfigyelések azonban kétségtelenné tették, hogy sem augusztusban, sem más hónapban nem csillagok hullanak, hanem homokszem és gomboctűfej nagyságú meteortöredékek kerülnek a föld légkörébe. Ezek az űrben láthatatlanok. Csak a légréteggel történő súrlódás következtében forrósodnak és válnak ennek következtében láthatókká. Közben el is porladnak. Az űr tele van meteorral. Egy-egy éjjel, ha nincs holdvilág és tiszta az ég, óránként legalább tizet lehet megfigyelni. Ezeknek a meteoroknak azonban csak igen kicsi töredékei, porszemei jutnak el a föld légköréig, ahol 60-80 mérföld magasságban láthatókká lesznek, amíg mintegy 40 mérföldes magasságban teljesen el nem égnek. Éjszakánként az egész föld területén több mint 24 millió ilyen "hullócsillag lenne látható szabad szemmel s még ennél is jóval több távcsöveken át. CSAK EGYSZER Ford R. Gerald elnök a 22. alkotmánymódosító törvény értelmében csak egyszer indulhat a választásokon az elnöki tisztség elnyeréséért. Ha 1975 január 21 után követte volna elődjét, akkor kétszer indulhatott volna az elnökválasztásokon s abban az esetben, ha mindkét alkalommal többséget kapott volna, közel 10 évig elnök maradhatott volna, így azonban a legjobb esetben csak 1980-ig maradhet hivatalában. ÓRABÉREMELÉS Dél-Kalifornia területén 1.5 billió $-os ipari építkezések folynak. Az ácsok órabéremelést követeltek és 11 megye területén sztrájkba mentek. Hosszú tárgyalások után végre megegyezés jött létre. Az ácsok új órabére 13.51 $-ra emelkedett, ami naponta 108.08 $-t, hetente 540.40 $-r jelent a levonások nélkül. Az Associated General Contractorst ezen kívül természetesen biztosították az ácsok részére a szokásos járulékos kedvezmények (fringe benefits) élvezését is. Igaz, hogy az új órabér csak 1976-ra emelkedik ilyen magasra, mégis hozzájárul az infláció növekedéséhez. HALOTT VOLT New Mexico északkeleti részének egyik nagy kirándulóhelyén a vasárnapi kintétkezők, táborozok és halászók százai jártak-keltek egy fiatalember körül, akit egész napon át a legnagyobb lárma sem ébresztett fel. A parkőr is azt hitte, hogy a fiatalember alszik. Közel 12 órával később azonban már feltűnt neki, hogy még mindig nem ébredt fel. Megállapították, hogy a mélyen alvó férfi valójában halott és a texasi Herefordból való 22 éves Diller A. Phillippel azonos. Feltevés szerint az előző éjjel motorkerékpáron haladt át a parkon s az egyik védett helyen húzódott meg éjszakai pihenésre, ahol aztán villámcsapás ölte meg. BOLDOGAN HALT MEG Egyre gyakrabban olvashatunk híreket arról a szektáról. amelynek tagjai mérges kígyó fogdosásával teszik próbára hitük erejét. Legutóbb a west-virginiai Gauley Bridge városában csípett meg szertartás közben a mérges kígyó egy hívőt. A 45 éves Adkins R. Tallmadge a kígyócsípés után csak négy nappal később halt meg, de mindvégig vidám volt. Orvost nem kért. Boldogan halt meg. A “Fayette Trib une fényképezője részt vett a halálos kimenetelű szertartáson. Elbeszélése szerint Adkins a kígyócsípés után még további félóráig folytatta a kígyó fogdosását, csak azután esett össze. Amikor Adkinsot a templomból kivitték, körülbelül félóráig egyhelyben ült és izzadt. Felesége mintegy 100 mérföldnyi távolságra gépkocsin vitte haza. HÁROMÉVES ANYAGYILKOS Cala Donna 27 éves asszony 3 éves kisfia átment a szomszédba, hogy ott közölje, édesanyjával valami baj van. Az átsiető szomszédok az asszonyt holtan találták. A kis Jeffrey kihallgatása során elmondta, hogy a házban őrzött 22 mm-es puskát megtöltötte, aztán játékból anyját hátbalőtte. A KÍNAI orvosok Az amerikai orvosszövetség (AMA) vezetői a közelmúltban Kínában jártak. A legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak a kínai orvosok nagy jártasságáról, amelyet a levágott karok, lábak, kezek, lábfejek, ujjak és lábujjak visszavarrása terén elértek. Azt is megfigyelték, hogy: a tűszúrásos gyógyítást (az "acupuncture”-t) széles körben alkalmazzák ugyan, de csak kisebb rendellenességek kezelésére. Komoly orvosi feladatok megoldására a legritkább esetben alkalmazzák. NEM FÉLT A HALÁLTÓL Az akroni Millenderné Rosemarie volt az első, aki a Black Nurses Association ösztöndíját elnyerte. Tanulmányainak befejezése után nyilvántartott ápolónő lett. A St. T homas kórházban, a brecksvillei Veterans kórházban és a Summit-megyei gyermekotthonban teljesített szolgálatot. Mintegy 7 évvel ezelőtt Hodgkins-kór támadta meg, amely néhány éven belül végzetessé szokott válni. Millenderné tudta ezt. Nem félt a haláltól. Felkészült rá. Gyászmiséjének énekszámait is előre kiválasztotta. Halála előtt való vasárnap tudta meg, hogy 6 éves kisleánya, Kathledh egy hét múlva kivételesen az első szentáldozáshoz járulhat. Á következő nap megint kórházba vitték. Pénteken meghalt. Amikor leánya első szentáldozáshoz járult, már a ravatalon feküdt. Életének utolsó évein át Assziszi Szent Ferenchez hasonlóan a halált nővérének tekintette, szeretettel várta és ezért nem is félt tőle. PÜSPÖKI VILÁGZSINAT Szeptember 28-án a Vatikán városban püspöki világzsinat ülésezése kezdődik, amelyen országonként és tájegységenként kiválasztott 144 püspök-kiküldött vesz részt más meghívott püspökökkel együtt. Észak-Amerikát, Ausztráliát és Óceániát Bernardin Joseph. Cincinnati érseke képviseli. Ó vezeti be a megbeszélések első részét is, amely az evangélium hirdetésének mai kérdéseivel foglalkozik. A megbeszélések második része az időszerű hittudományi kérdéseket vizsgálja felül. Ennek bevezetését a pápa Wojtyla Karol bíborosra, a lengyelországi Krakkó érsekére bízta.