Az Ujság, 1974 (54. évfolyam, 1-50. szám)

1974-05-23 / 21. szám

Beolvact lap: “KIS DONGÓ” SECOND-CLASS POSTAGE PAID AT CLEVELAND, OHIO 44101. USA, RETURN POSTAGE GUARANTEED KÁRPÁT PUBLISHING Co. INC. 1017 Fairfield Avenue, Cleveland, Oliio 44113 Telephone: (216) 696-5633 1974. MÁJUS 23. EGYES SZÁM ÁRA: 25 cent MINDSZENTY VOLUME 54, ÉVFOLYAM - NO. 21. SZÁM. "HAZÁNKAT A KERESZTJE MIATT SZERETTÜK" (Mindszenty József bíboros beszéde a newyorki Ma­gyar Házban, 1974. május 7-én.) Amil yen örömmel érkezem mindenütt a magyar körök­be, szerteszét a világon, ahol magyarok laknak, többen vagy kevesebben, de mindenesetre szétszórtan az egész vi­lágon, éppen olyan örömmel jöttem ide. Sőt, talán fokozott örömmel, mert hiszen itt nem egy századbeli magyarok vannak, hanem leszármazottakként immár két évszázadnak a magyarjai élnek az Egyesült Államoknak ezen a területén. Amikor a kiegyezés megtörtént, a hetvenen években, megindult a kivándorlás Kanada felé és az Egyesült Ál­lamok felé. Az az ötven esztendő, amit kaptunk á kiegyezés idejével, hosszú századok óta ritka pihenő ideje volt a magyarságnak. Azonban voltak akkor hibák is magyar föl­dön, mint minden korszakban, amikor egy-egy tévely elha­talmasodik az emberek között. Ezt nekünk nem kell ma­gyaráznunk, mostani élőknek. A liberalizmus akkor volt a magyar földön, de Európa széles mezőnyein is, uralkodó. És abban volt sok könnyelműség, mint minden tévelyben van könnyelműség, és volt abban sok nemtörődömség. Pél­dául a jobbágyságot felszabadítottuk (ideje volt már; más nemzetek meg is előztek bennünket), de magyarhont. a jobbágyok utódait nem készítettük fel az önálló életre. Ez aztán éreztette hatását, nemcsak az új kisgazda elemnél, de az összes társadalmi osztályoknál. A második baj az volt, hogy nem teremtettük meg a törvényes kamatlábat a magyar országgyűlésen egész a nyolcvanas évekig, és,emiatt a magyar nép elszegényedett, ennek a következményei miatt; nemcsak szegényedett, de ebből lett a kivándorlás is, és azután többminden, amit itt én felsorolni nem szándékozom. Mi azonban kegyelettel gondolunk azokra a 19. századi kivándorlókra, akik azelőtt más hazát nem ismertek és ott kellett hagyníok a saját ha­zájukat. Mennyi gond, mennyi gyötrődés, mennyi vissza­vágyó sóhaj volt a lelkűkben mindaddig, amíg sírjukra nem hullottak! Gondolunk rájuk és ami erényt ők gyakoroltak, azt ránk hagyták végrendeletileg, akik most vagyunk itt a nem magyar földön. Tanultunk tőlük hitet, tanultunk tőlük történelmi hagyományt. A szívük haza-haza járt és hívek voltak hazájukhoz. És a magyarból ott nem lett nemzetközi; itt sem lett az, hanem igyekezett magyarnak megmaradni. Bár voltak lehullások, akik kiestek a magyar népből <— nem valami új tannak a rabjaként, csak hát nehéz volt a talál­kozás a nagyvilággal, mert erre sem voltak ők felkészülve. Örülök, hogy egy újabb nemzedékkel találkozhatom most itt, és megemlegethetem előttük a régi nemzedékeket itt Amerika földjén, és figyelmeztethetem a mostaniakat arra, legyenek hűek hitükhöz, a Jézus Krisztusnak a taní­tásához és megváltásához, és legyenek annál ragaszkodób­­bak a magyar hazához, minél mostohább, minél kegyetle­nebb a sorsa a magyar hazának. Őrizzék meg, hiszen mi a hazát sose a boldogságáért szerettük, hanem legtöbbször a keresztje alatt szerettük a hazánkat. Ezzel a gondolattal adom én a kért áldást kedves mindnyájukra, nemcsak a jelenlevőkre, de az otthoniakra is, a családtagokra, és kérem vigyék el az összes magya­roknak az áldásomat. MEDDIG TART MÉG? Egyáltalán nem új keletű, hogy időnként híresztelések keringenek az elnök esetleges lemondásiról. Így van ez csaknem a Watergate ügy kezdete óta. A múlthéten azon­ban igen sok szó esett róla, a szokásosnál sokkal több. Több olyan napilap és törvényhozó, aki eddig erőtel­jesen támogatta az elnököt, most azt ajánlotta, hogy a kongresszusi bizottság döntését meg sem várva, az elnök­nek le kellene mondania. Goldwater szenátor az egyik legbefolyásosabb tagja a republikánusoknak, viszont kijelentette, hogy ellenzi a le­mondás gondolatát. Goldwater meg van győződve arról, hogy ha a Képviselőhöz Nixont vád alá helyezi, akkor az elnök le fog mondani. Véleménye szierint azonban eddig ezt nem fogja tenni és nem is szabad tennie. Mivel a főváros tele volt a lemondásról szóló híresz­telésekkel, érthető, hogy a Féhéé Ház erőteljes állást foglal el a kérdésben. Nixon elnök mindig azt állította, hogy a támadások ellenére nem fog lemondani. Az elmúlt napokban ezt kör­nyezete és családjának tagjai is megerősítették. A Fehér Ház szóvivője a lemondásról szóló híresztelé­seket tévesnek minősítette és hangsúlyozta, hogy az elnök alkotmányos kötelességének érzi a harcot végig küzdeni. Ford alelnök kijelentette, hogy meggyőződése szerint az elnök hivatalban marad. Az elmúlt hét végén az elnök egyik leánya, Mrs. Eisenhower, közölte a sajtó képviselői­vel, hogy Nixon elnök harcolni kiván a vádaláhelyezés ellen és nincs szándékában lemondani, amíg egyetlen szenátor kitart mellette. Nixon kijelentette, hogy a küzdelmet nem adja fel. Rámutatott arra, hogy politikailag esetleg előnyös lenne lemondani. Az elnök részéről viszont nem lenne államfői gesztus lemondani akkor, mikor tudja, hogy az ellene fel­hozott vádakban ártatlan. Hősök napján bősök lelkűidével az 1001-ben alapított esztergomi érsekség 79. ér­seke, Magyarorság hercegprímása és a katoli­kus Egyház bíborosa érkezik hozzánk, aki Hunyadi János és Zrínyi Miklós hősi elszánt­ságával vette fel és vívta meg harcát Istenért, Egyházért, Hazáért a hit és szabadság leg­újabb keleti veszedelmével szemben. Egyik elődje, Mátyás érsek 1241-ben Mohinál, má­sik elődje, Szálkái László érsek 1526-ban KÜLÖNÖS HELYZET ~ Az elnök megbeszélé­s seiről készült szalagok szövegének kiadása nem várt könyvsikert, a media, újabb heves, központosított támadását s ennek megfelelően a po­litikusok helyezkedésének átcsoportosulását eredményezte. A media vágyálmát, az elnök lemondását, először az elnök leányának határozott kiállása, aztán az elnökhelyettes nyílt színvallása, Goldwater szenátor nyilatkozata, végül a demokrata párt vezetőinek általános meglepetést keltő állás­­foglalása tépte szét. Az utóbbi következtében különös hely­zet alakult. Amíg a republikánus elnök politikai támoga­tására hivatott republikánus párt négy szenátor-tagja az elnök lemondását sürgette, addig Mansfield szenátor, Byrd szenátor, Albert képviselőházi elnök Nixon lemondásának gondolata ellen foglalt állást. Indokolásuk értelmes, mind elvi, mind gyakorlati szempontból helyes. Byrd C. Robert, West Virginia szenátora arra is figyelmeztette a közvéle­ményt, hogy az Egyesült Államok alkotmányos rendszere nem parlamentáris rendszer, amelyben a közvélemény han­gulatának felkeltése és megnyilvánulása elsöpörhetné he­lyéről a kormányt. Ha ilyesmi lehetségessé válnék, akkor az egész amerikai rendszer megváltoznék. A különös hely­zetben igen figyelemre méltó Ft. John McLaughlin jezsuita kiállása is demokrata-párti rendtársa véleményével szem­ben. A különös helyzetben nemcsak egyénileg Nixonra, de az egész ország jövőjére is iragikus lenne, ha a baloldali­­liberális-demokrata med'a fondorlata célt érhetne. Az el­nök leányával, Eisenhower Davidnével együtt mi is azt gondoljuk, hogy négy szenátor — ha történetesen mind a négy republikáus is — nem sokat jelent a Kongresszusban. RÖVIDLÁTÁS _ Az amerikai belpolitika közép­pontjában változatlanul az elnök vádaláhelyezésének kérdése foglal helyet. A képviselőház igazságügyi bizottsága megkezdte tárgyalásait, amely ek előreláthatólag egész júniuson át folytatódnak. A kérdés csak július elején kerül a képviselőház teljes ülése elé. A döntő szavazásra július végén, esetleg augusztusban lesz mód. Ha a képviselőház a vádaláhelyezés mellett foglal állást, akkor a szenátus kezd majd heteken át elrágódni apró, jelentéktelen kérdésecskéken. Talán a választások idejéig is! Ez azt jelenti, hogy a nagyobb törvényjavaslatok tárgyalását elodázzák. A pártvezetők siettetik a bizottságok munkáját, a tagokat azonban csak a vádaláhelyezés és a választás kérdése érdekli. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy a választási reform, az adócsökkentés, a tömegforgalom, az is­kolák, a föld-h asználat ellenőrzése, a fogyasztók védelme, az egészség-biztosítás és a közösség-fejlesztés problémáinak megoldása, törvényhozási rendezése mind elhalasztódik. A Kongresszus jóformán semmi mással nem foglalkozik, csak az appropriációval (a költségvetési fedeztek megszavazásá­vá 1). A közvéleménykutatás azt mutatja, hogy a nép a Kongresszus tevékenységével máris elégedetlen. Ha mind ehhez hozzávesszük még a világ legkülönbözőbb pontjain megfigyelhető váratlan fordulatokat, világnézeti és politikai eltolód ásókat, akkor az amerikai belpolitikában észlelhető rövidlátás egyre kézzelfoghatóbb lesz. KATOLIKUSOK AMERIKÁBAN - A r yorki P. J. Kenedy & Sons kiadásában most jelent meg az Official Catholic Directory legújabb kötete. A Direc­tory minden pap, egyházközség, szerzetesrend és más egyházi intézmény (iskola, stb.) nevét és címét tartalmazza. A benne foglalt statisztikai adatok az 1972/73. évre vonat­koznak. Ezek szerint az Egyesült Államok területén a jelzett időben 48,465.438 katolikus élt, 5011 lélekkel több, mint a korábbi időszakban. Az Egyesült Államok népessége lénye­gesen nagyobb növekedést ért el, mint a katolikus népesség, ezért az utóbbi számaránya az 1972-es 23.67%-róI 1973- ban 22.95% -ra csökkent. A csökkenés elvont számokban a katolik us népességen belül több vonatkozásban is jelent­kezik. Az elemi és közép iskolák száma 236-taI, a tanulók száma 174.297-tel 3,629.628-ra, a papoké 257-teI 56.712-re, az apácáké 3091-gyei 159.963-ra, az egyházmegyei hittudo­mányi főiskolák hallgatóinak száma 1160-nal 11.765-re, a szerzetesrendek újoncainak száma 1272-vel 7583-ra csök­kent. A vallásos testvérek száma viszont 32-vel 9233-ra Mohácsnál halt hősi halált. Harmadik elődje, Fráter György érsek 1551-ben orgyilkosság áldozata lett, mert két pogány közt egy hazát akart. Maga Mindszenty József bíboros a mindnyájunknak legszentebb hagyományok­hoz hűségesen ragaszkodó magyar helytállás hőse, élő jelképe. Fogadjuk és köszöntsük hódoló tisztelettel, öntudatos büszkeséggel, megérdemelt nagy szeretettel és keresztény nemzeti hőst megillető nagyrabecsüléssel! emelkedett. 49 új egyházközség alakúit és 816-an tértek át a katolikus vallásra. A chicagói főegyházmegye továbbra is a legnépesebb egyházmegye maradt 2,476.300 hívővel, Bos­ton azonban korábbi második helyét elveszítette. Chicago után most Los Angeles következik 1,984.429 hívővel. A bostoni érsekség 1,893.050 hívővel a harmadik; a new-yorki pedig 1,800.000 lélekkel a negyedik helyet loglalja el. Az egész ország területén a keresztelések száma 916.564, a házasságkötéseké 406.908. Az előző adatokhoz képest mind­kettő csökkenést mutat, akárcsak a katolikus halottaké is 10.928-cal 415.412-re apadt. A SZUEZI-CSATORNA - Április eleji,, „ brit es az egyiptomi tengerészet alakulatai Port Said kikötőjében megkezdték a vízi út északi végének tisztító munkálatait. Április végén az Iwo Jima helikopterszállító amerikai hajóval az ame­­r:’<ai tengerészeti búvárok is megérkeztek. 1 •>.. a .atorná' megtisztítsák az aknáktól, amel yek az elsüllyesztett hajók roncsaival együtt az 1967-ben lezajlott izraeli-egyiptomi hat napos háború óta, immár hat és fél év óta elzárták a világ­kereskedelemnek ezt a fontos közlekedési útvonalát. Ha a csatorna újra megnyílik, a BombaybóJ Lisszabonba vezető hajóút nyolc nappal megrövidül. Az Egyesült Nemzetek jelentése szerint a Szuezi-csatoma lezárása több mint tíz billió $-jába került a világnak. A helyreállítási munkálatok újabb hét-kilenc billió $-t emésztenek fel. A mintegy 80 elsüllyedt hajó roncsainak kiemelésén kívül arról is gondos­kodni kell, hogy ne csak a kisebb, hanem a nagyobb, 60.000 tonnás hajók is át tudjanak rajta kelni. Arról, hogy a szük­séges munkálatok mennyi ideig tartanak, még áenki sem tud nyilatkozni. Egyedül a robbanóanyagok eltávolításához legalább tíz hónap szükséges. Komoly kérdés a felmerülő költségek fedezetének előteremtése is. Az egyiptomi költség­­vetésben az 1974. évre csupán 40 millió egyiptomi font áll rendelkezésre, ami nagyjából 102 millió $-nak felel meg. Ez ( az összeg a pontos tervek elkészülése után a következő év­ben tízszeresére emelkedik, de még akkor is óriási hiányok mutatkoznak. Az érdekelt államok és hajózási vállalatok felettébb óvatosak. Az egyiptomi sajtó abban reménykedik, fogy Japán egy billióval járul hozzá a költségekhez. A ja­pán követség szerint azonban Iegfe Ijebb 140-240 millió í-ról lehet szó. Á CSEH BÍBOROS HáLÁLÁ _ Egy Becsbe érkezett cseh pap közlése szerint / rochta Stephen bíboros, a cseh­szlovákiai Litomericében azért halt meg agyvérzésben, mert közvetlenül halála előtt a helyi kommunista hatóság részeg vezetője hat órán keresztül durva vallatásnak vetette alá. A 69 éves bíboros, akinek egészségi állapotát előbb a néme­tek, később a cseh kommunisták börtöneiben öltött rabos­­kodás súlyosan megrongálta, április 6-án húnyt eh A hírt (t. Novotny Josef, a cseh katolikus leik észi tanács Bécsben székelő központjának vezetője küldte a chicagói bencés apátsághoz. Közlése szerint a bíboros halálának előzmé­nyeit a bíboros megbízható, legközelebbi munkatársai fed­­lék fel. A vallatás, amelyet az egyházügyi hivatal kerületi titkára, Diabal ittasan délelőtt V2 12-től délután fél 6-ig lolytatott megszakítás nélkül és brutális hangnemben, a leteg bíborost teljesen kimerítette. A bíboros csak a közel­­r.úlban esett át három szemműtéten. Orvosai azt ajánlották neki, hogy semmiféle izgalomnak se (egye ki -magát. Az értesülések szerint erről Diabal is tudott. Kíméletlenségével ts durva keresztkérdéseivel szinte tudatosan kergette a cseh őpapot a halálba. A VÁLÁS MELLETT — Május 12-én és 13-án több mint 32 millió olasz szavazott abban a kérdésben, továbbra is fenntartsák-e az deiglenesen megengedett polgári házasságfelbontás lehe­lőségét. Az eredmény a válás fenntartása mellett döntött. Aiz eredmény 59.1 %-os többséget mutat a válás ellenzői­nek 40.9% -ával szemben. A kül önbség mindössze 8.2%. hégis elegendő ahhoz, hogy a kommunista párl azt a saját győzelmének minősítse. A római Piazza Navone vörös zász­­ók alatt felvonuló tüntetők ezreivel telt meg. A kommu­nista párt indulóját énekelték és a kommunista párt veze­tőjét, Berlinger Enricot ünnepelték. A népszavazás ered­ménye alapján Francesco de Martino, a szocialisták veze­tője az Egyház és Olaszország konkordátumának revízióját sürgeti. Vannak, akik arra számítanak, hogy Mariano Ru­mor miniszterelnök lemond. A többségi keresztény demok­rata párt a lemondás elodázásán fáradozik. Az új -fasiszta Olasz Szociális Mozgalom vezetője, Giorgio Almirante po­litikai szerencsejátéknak minősítette a népszavazás elrende­lését, mert az a kommunisták kezébe nagy kártyát adott a nemzeti politika irányítása tekintetében. Az eredmény a ke­resztény demokrata párton belül is megoszlást idézett elő. A párt vezetője, Amintore Fanfani, aki a népszavazás el­rendeléséhez hozzájárult, nehézségekkel küzd. Érdekes, hogy az 1970-ben bevezetett polgári válás az 55 milliós népességű, katolikus Olaszországban közel 4 éven át mind­össze 66.000 esetben nyert alkalmazást s a törvény hatályon kívül helyezését 1.3 millió alárással sürgették. Valószínűnek látszik, hogy abban az esetben, ha az Egyház és a nemzeti hayományok hívei nagyobb számban vonultak volna az ur­nák elé, az eredmény fordított arányú lett volna. A politikai szerencsejáték váratlan fordulatából most a kommunisták kovácsolnak tőkét maguknak. FÖLDRENGÉS JAPÁNBAN - Közép Japá­non aránylag erős földrengés vonult végig. Földcsuszamlásokat okozott. Az ország gyorsvonat-közlekedését megállította. Egy halász­­lalura, amely korábban festői látványt nyújtott, egész sár­tengert zúdított. Fokyotól délnyugatra mintegy 87 mérföld­­nyi távolságban az Izu-félszigeten lévő Nakagi szenvedett legtöbbet. Az 58 éves Kikúe l anaka asszony életét vesz­tette. 18-an megsebesültek és 30-an eltűntek. A Pacific­­óceán partjának azon a részén, ahol 1853-ban Perry Mat­thew hajórajparancsnok a világtól addig századokon át el­szigetelődő Japán területére lépett, a földcsuszamlás tucat­nyi házat eltemetett. Nakagi közelében, Shirahama község­ben az elemi iskola tetőzete szakadt be, a középiskolának meg a falai repedtek meg. A környékből mentő különítmé­nyek siettek Nakagiba, hogy az ' letbenmaradtakat kisza­badítsák a romok alól. A zui •>< 3 < seben az ásási munkála­tokat nem Indiák ázonnm megkezdeni. A rendőrség attól fél. hogy az eltűntek közül többen életüket vesztik. ANYÁK NAPJÁN - Cleveland városának és környékének az amerikai magyar jövő alakulása iránt komolyan érdeklődő magyar­sága május 12-én, anyák napján tizenhetedszer is zsúfolásig megtöltötte a nyugatclevelandi evangélikus magyar egyház nagy előadótermét, hogy meghallgassa, végig élvezze és gyönyörködje a Magyar Iskola mindig lélekemelő ünnep­ségét. I izenegy tanító nyolc csoportjának 104 hallgatója lepett a mikrofon elé, hogy magyar nyelvtudását megcsil­logtassa, a magyar jövő Ieghivatottabb munkálóját, az édesanyát köszöntse és mindazoknak lelkében, akik nem a magyarságból s annak ifjúságából, hanem;a magyarságnak és annak ifjúságának élnek, új reményt keltsen, régi hitet erősítsen. A tanítóknak, akik majdnem kivétel nélkül maguk is mind édesanyák, Papp Gábor dr., az iskolamozgalom fá­radhatatlan vezetője mondott köszönetét és nyújtotta át a szülők ajándékát, egy-egy tetszés szerint választható könyv átvételére szóló utalványt. A 104 kis szereplő ajkán meg­szólaló magyar költészet nagy lelki és szellemi egységében, majd az ünnepséget bezáró Himnusz felzokogó nemzeti imájában megint négy nemzedék találkozott és helyezett újabb talpkövet az amerikai magyar jövő lassan, de biztosan épülő, minden romboló szándék viharával dacolni tudó, erős falába. NEM CSALÓDTUNK — Április 26-án a cleve­landi Magyar Szabad­­egyetem azt a kérdést tűzte napirendjére, miként kapcso­lódjék be a clevelandi magyarság az Egyesült Államok fennállásának 200. évfordulóján, 1976-ban az akkorra ter­vezett ünnepségekbe. A kérdést a clevelandi fiatal magyar értelmiség öt tagja, Csatáry Katalin, ifj. Frigyes Dezső, Papp Zsuzsa, Somogyi Lél és Vüberg Árpád világította meg. Alapos felkészültségüket, elgondolásaik tárgyilagos­ságát és mondanivalójuk meggyőződéses komolyságát csak lelkesedésük és hitük ereje múlta felül. Az utóbbi Papp Zsuzsa megkapó szavalata révén Papp-Váry Emilné “Hit vallás -ának örökértékű szavaiban külön is kifejezésre ju­tott. Az idősebb nemzedékek tagjainak felszólalásai — kü­lönösen dr. vitéz Gárgyán Imre, Moser György és dr. Nádas János részéről — a Ieg'teljesebb elismerés jegyében hang­zottak el. Nem csalódtunk! Május 5-én a clevelandi liatal magyar értelmiség közel 30 tagot számláló új és önálló tömörülése mutatko­zott be. Ezúttal ifj. Frigyes Dezső elnökletével Varga Sán­dor, Vüberg Árpád, Csáky Armand, és Somogyi Lél beszélt minden igaz magyar legszebb clevelandi álmának, a ma­gyar központnak megvalósításáról. Az idősebb jelenlévők is felszólaltak. N éhány percen belül 3500 $-t ajánlottak fel a fiatalok céljaira. Nem csalódtunk! Aztán vártuk a visszhangot, a bátorítást és biztatást. Amiben a fiatalok annyira reménykedtek, de mi negyed­­százados tapasztalat után kissé kételkedtünk. Sajnos, eb­ben sem csalódtunk! Hisszük azonban, hogy a fiatalok rendületlenül tovább haladnak azon az úton, amelyen elin­dultak. Isten áldja, segítse őket!

Next

/
Thumbnails
Contents