Az Ujság, 1972 (52. évfolyam, 3-41. szám)

1972-10-05 / 38. szám

AZ Ül SÁG

5. ÖLDAE

1972. OKTÓBER 5.

KOS KÁROLY:, •,

AZ ORSZÁGÉPITÖ

; >— Folytatás r—

Ebben a/, esztendőben sok bír járta a maga téli útját a bóba taposott ösvényeken és utakon. Es az emberek is nagyobb kívánsággal várták és mesélték tovább azokat, mint máskor. Mert Iám, az új hadnagyról, Gézafia Istvánról senki sem tudja mit akar, de minden ember érzi, bogy mást, mini akármelyik elődje. Hiszen a régi nevét is elcserélte idegen névvel és idegen Istenhez imádkozik, akit német papok idegen földről hoztak az országba, és akihez ezideig csak rabok imádkoztak. És beszélik, asszonyt is idegen országból hoz magának, nem jó neki senki az idevaló nemzetből valók közül.

Ezzel a hírrel teleltek be az emberek.

És most a hóbavágott ösvényeken új hírek jönnek és mennek a kietlén fagyban, a végtelen, halott föld felett. És odaülnek a hírek a téli, füstös sátrakban és kalyikákban tűz körül gunnyasztó emberek közé, hogy felmelegedve és jóllakva tovább vándoroljanak új tanyákra, új tüzek és más emberek közé. Aba hadnagy, a kabar vezír is újhitü lett fiástul. Az Esztergomi új kőházban csuhás papok keresztelték meg és Ábafia Sámuel elkapta feleségül a Nagyúr testvérhugát. Azóta a kabar urak tar koponyájára nyakrafőre csorgatják a papok a szentelt vizet. Aba úr parancsolta ezt így, hogy fia sógora lett ország hadnagyának.

S beszélte, mesélte a hír, hogy a magyari vezír váraiba gyűl tön gyűl a; had. Német katonák és csehek meg morvák, akiket zsoldon fogadott az Ür. Lovas katonák, de gyalog láncsások is, meg nyilasok. Nyüzsögnek immár Pozsony várábaú és Győrvárban, meg Esztergomban és Fehérváron. É)e arról i.satudnak az emberek, hogy a Nagyúr a hansági besenyőket* émeg a mosonyi avar kopjákat a napnyugati gyepűtől, a Veszprémi tanyákra rendelte és parancsolójuk ott Dobokafia Csanád. És helyettük tiszai és dunai vitézeket rendelt a német gyepűhöz.

Azután más dolgokat is tudnak az emberek. Télforduláskor arról beszélnek, hogy Boleszló herceg az új Isten papjait megölette cseh földön; aki meg nem halt, elfutott, és ezeket István úr béfogadta az országba, mert így parancsolta a német császár.

. . . Lassankint vénült a tél. A hó megkásásoclott és a lapos helyeken megcsillantak a tócsák. A verőfényes oldalakon barna foltokban ütközött ki a föld és sok helyütt kihajtották a disznót, a juhok meg elkezdtek bárányozni. Nehéz lett a járás a vizes hóban és a ragadós sárban és Iám, mégis megszaparodtak a járókelők az ösvényeken és utakon. A tanyák, meg szállások körül mozdulni kezd az új, tavaszi élet. S hogy a költöző vadliba hangja is kiabált éjszakánként a magas égről, az emberek is egyszerre hangosabbak lettek és szaporább mozgásúak.

De most a tanyákra és szállásokra érkező vándorlók közé hangos beszédű nagyszájú emberek keveredtek mind gyakrabban. Szidták az-új hadnagyot, aki gyalázatosán eladta magát a németnek és a papoknak és rabságra parancsolja mind a magyari nemzetségeket. Ezért gyűjti a német hadakat be az országba, velük rakja meg a várakat és német urakat állít eléjük parancsolónak. S Iám, megvette a kabarokat is és bolondítja a Huba nemzetségeket. Most pedig Koppány úr tartományára vetette szemét, mert Vérbulcsu unokája nem akarja fejét a német járomba hajtani, akihe a papok csalogatják a bolond embert. De kiűzte a somogyi tartományból mind az idegeneket és bizony zászlót bontat, ha megzöldül a pást és kihajt Árpád földjéről minden idebitangolt idegent. Meglássátok emberek . . . Meglássátok . . .

Csak takarodjék a hó és zsendüljön a pást. . .

És sok helyütt bólogattak fejükkel komolyan az ilyen beszédekre az emberek. Mert aki eladja magát és nemzetét lidegen szolgaságba, az nem lehet igaz ember sehogy. És lehet, hogy valójában Koppány urat is illetné a hadnagyi bot inkább, mint Gézafia Istvánt. No, urak dolga ez, és majd meglássuk. Hanem a marha már erősen bők a pajtákon és a leveles színek alatt; azt már jó volna kiereszteni, hogy bár megjárja magát és adná a jóatya, hogy serkedjen a pást. . .

* * *

Esztergom várában az új Isten kőtemploma készen lett karácsonyra. De a görög kőműves mestereket ott marasztalta az Ür: szűk immár a palota, ha német hercegasszony jő ide új asszonynak; toldani kell hozzája és ezt már kőfundámentumra, kőbpl való alsó házakkal, mint erdőelvi Fehérvárában. így azután egész télen kopácsolták, faragták a követ a mesterek. És ácsok is dolgoztak egész télen a gerendákon, félfákon, oszlopokon; asztalosok ablaktáblákon, ajtószárnyakon; lakatosok kilincseken, karikákon, fordítókon. Géza úr betegen is tettette a munkát és a Nagyasszony is hajtotta őket.

Csak István, az új hadnagy nem igen állott a munka után. Ténferegve járt-kelt a várban, szűk szóval beszélt, ha éppen kellett, avagy Vecelin úrral és Deodát úrral mustrálta a katonákat, akik érkeztek mindenfelől. De inkább csak ügyelte, hogy Vecelin úr Csanáddal hogyan szedi őket rendbe-sorba, a különváló kát elválasztják, az egymáshoz valókat meg együvé terelik. Vecelin is inkább G éza úrral beszélgette meg ügyesbajos dolgait és tanakodott a beteg emberrel inkább, mint az új hadnagygyal.

Üjesztendő javában tíz német barát érkezett Esztergomba .Csehqrkzágból, a breunovi kolostorból kergették ki őket a cseh urak. Adalbert püspök tanítványai voltak, akik pogányokat téríteni és tanítani mentek volt nemrégen Csehországba, de ott hamarosan megunták az új Isten papjait. Géza úr és István is szívesen fogadták és marasztalták őket. Itt a templom: imádkozhatnak, keresztelhetnek.

Bőjtelő havában Csanád urat István, apja tanácsára Veszprém várába küldte: jó lesz, ha a szemét nyitvatartja Somogy és Zala felé.

Bőjtmás havában Henrik herceg hírül adta, hogy bajor G izella útrakelt Regensburgból új hazája felé. S Pázmán úr, meg Bikács isján tüstént indultak István úr jegybéli mátkája elé a német határra Passau várába. Sereggel mentek, minden töStőfíű Vári kopját magukkal vittek, s lovászokat, meg szolgáló rabokat is fölösen. Velük ment a frissen érkezett papok közül Anasztázius is, kérő násznagynak öreg Csák úr, vőfélyeknek a talián Deodát és a délceg Szálók ; nembeli Sebus úrfi.

A tavasz akkor már erősen tusakodott a vénülő téllel j és a várbeli gyermekek az erdőből hóvirágot hoztak be. A nap vidáman sütött és a hófoltokból mindenütt hangosan csörgedezett az olvadás. A Duna vize sárgán hömpölygött, hullámos hátán nagy jéglapok úszkáltak. A kompnál dolgoztak a révészek; ha indul a hegyekből az olvadás, nehogy elvigye a töltést,

István a vízitoronyból sokági nézett a tovavonuló lakodalmas sereg után és azután szerte a koratavaszi zsendü- Iésbe. A vízmenti szél erjedő földszagot legyezett orcájába és a mezőre kicsapott juhnyájak felől idehallatszott a fiatal bárányok vidáman szomorú bégetése.

S azon a napon érkezett Csanád úr üzenete:

A zalai tartomány zúg, mint rajzásra készülő méhköpű. Mindenfelé emberek járnak és hergelik a népeket az új hit ellen és az idegenek ellen és a nemzet új hadnagya ellen, aki törvény ellenére ül a magyari nemzetségek nyakán és eladta az országot a németnek és a panokn ak. A nép j nyughatatlan és nyilat tollaz, kardot köszörül, nyerget, kantárt javít és élesíti a kopjavasat Zalában, Somogvban, de úgy hallik, a Botond törzs tartományában is. Új fűre, úgy mondják kisarjad a háború . . .

Hogy megtudta Géza úr is a hírt, azt mondotta Istvánnak:

Vártam. Ezt vártam. De nem hittem, hogy ilyen sietősen érik a Koppány vetése ...

Elgondolkozott és később még azt mondta:

— De talán így jobb. Talán így . . .

Többet nem mondóit és István is hallgatott. A szeme belémeredt a levegőbe és azon vette észre magát, hogy nem Koppányon jár az esze. De azon, hogy milyen vidáman indultak el a mai zsendülő tavaszi napon a leánykérők a messze Passauba. S azt sem tudta, hogyan csúszott ki a száján a kérdés:

,— Vajon mikor térnek meg bajor földről Pázmán comes, meg az udvarispán?

Géza pillantása élesen, kutatva vizsgálja fiát. De István szeme kalandozik, ki tudja, hol?

— Miért kérdezted?

István összekapta magát és apjára nézett.

— Azt akarom: siessenek.

— Nem jó az út még most. De egy holdfordulásra itthon lehetnek.

— Nagy idő az. Sok. Igen sok.

Ha nem időznek, hamarább is lehet.

Ne időzzenek . . .

István indult kifelé:

Napnyugtára Vecelin úrral visszajövök.

És ment ki sietve.

Géza úr kicsit csudálkozva nézett utána . . .

* * *

Géza, a halállal viaskodó Nagyúr, a nyugovó ágyon fekszik, feje magasra felpámázva, A nagyasszony az ágy fejénél párnás kisszékén. Az ágy lágánál magashátú faragott szkben-Itsván; ültében szembeláthatta apját éppen. A falmenti pádon Radla apátúr, előtte az asztalon ténta, penna, és papiros. S a baráttal szemben Vecelin comes.

A házban borzongató hideg, égett olaj füstjének émelyítő szaga és nehéz csend. Az emberek mozdulás nélkül ültek, faggyúval bekent mundákban, összegubbaszkodva.

— Koppány erős. Tudom, .— mondotta Géza úr. »— És ha mellépe áll a Botond törzs, erősebb, mint mink.

így mondotta Géza és a többi hallgatva nézte a beteg Nagyurat. Sokára dörmögte Vecelin úr:

— Láttam a somogyiakat futni . . .

De Géza úr legyintett kezével:

— Nem prédára szomjas most a horka, de a hadnagyi botra. Bizony nem a gyepűt akarja tágítani, de az országot akarja. Tőlünk akarja elvenni ez országot és tőletek, Vecelin, a németektől és a papoktól . . .

Országostul kell reá menni. Mind a többi nemzetségeket zászló alá szólítani.

De Géza úr megint csak legyintett:

Német vagy, Vecelin. Idegen vagy. Nem ösmered a nemzetségeket. Húsz esztendeig liportan, fojtottam a parazsat, aki talán most veti fel a lángot, hogy porrá égessen mindent, amit építettem. Ezt a tüzet oltani nem segít nekünk senki más nemzetség. S ha el nem oltjuk, bizony benne égünk. A turulos lobogót ma nem én emelem, István sem emelheti már. hanem Koppány. Jó, ha a nemzetségek csak lesik, ki zászlója hull a sárba. Jó, ha nem vet lángot az ő vérük is. Lásd, ezért erősebb Koppány és Bács hadnagy, ha nem is számosabb a népe a miénknél. Nagy számadás lesz ezt, mert nem Somogy, avagy Zala kél hadra most csupán. De mind a régi magyari nemzetségek hánykolódnak a német gyepűtől a Tiszáig és a Kőröstől fel a lengyel gyepűig. Ma még csak rángatják a féket, akit a fejükbe vetettem. De ha mi vesszük ki a fejükből, elsőben minket tipornak meg, tudom. A féket nem szabad meglazítani, de még keményebben kell fogni, hogy érezzék a szorítást.

S hát a kabarok?

— Most azok se. A hadnagyok most cserélték fel régi hitüket német hitre . . . Elég, ha azokra nem mi vigyázunk . . . Elég az is . . .

Halgattak és István fázva borzongott a bundában.

Egészen halkan szólalt meg Sarolt:

Ha Gyula hadat küldene Botond tartományára . . .

Igen, igen. Erdőelvi Gyula vajda. Ajtony úr ha keresztüllépne a Tiszán, akkor nem mozdulhatna Bács hadnagy. Géza úr szeme Istvánon, kutatva, nyughatatlanul, amíg csak találkozott kettőjük pillantása: apáé és fiáé. Keményen, szúrósan, lobogva, égetve. Sokáig, hogy már fájt.

Azután István megrázta magát és felállott. Szeme között az egyenes, mély barázda. Szája összeszorítva. Állott és nézte apját. S mint éles kard, vágott a szava:

— Nemi

Géza, a beteg Nagyúr, lehunyta szemét, de orcája megenyhült:

Te mondád, hadnagy.

Folytatjuk i—r

PROPAGANDA ÉS A HÁROM

SZABADON ENGEDETT PILÓTA

Azoic, alciic kritizálták a volt hadifoglyok newyorki fogadtatását, azt állítják, hogy a pilóták villámgyorsan eltüntették a repülőtérről, nehogy módjukba legyen kínos helyzetbe hozni a kormányt.

Más szóval: arra számítottak, ha a pilóták bírálnák a kormány vietnámi politikáját. Washington megakadályozta, hogy szóhoz jussanak.

Akik viszont nem értenek ezzel az érveléssel egyet, rámutatnak arra, hogy a volt foglyok saját jószántukból felvették egyenruhájukat, mielőtt New Yorkba érkeztek volna és ugyancsak jószántukból bevonultak katonai kórházakba, miután üdvözölték családtagjaikat. Erre ismét senki sem kényszerítette őket.

Ami pedig azt illeti, hogy Washingtont kínos hely-1 zetbe hozzák, legtöbb megfigyelelő szerint, ha ilyen nyilatkozatot akartak volna tenni, akkor orvosi vizsgálatuk és kihallgatásuk után senki sem adályozta volna meg őket. A bírálat szerint, a kormány szükségtelen megpróbáltatásoknak teszi ki a pilótákat azzal, hogy ragaszkodik a katonai kórházban való vizsgálatokhoz mielőtt hazaengednék őket családjukhoz.

A tény az, hogy nehéz lenne más eljárást elképzelni. Először is hosszú évekig elszigetelten éltek a külvilágtól és a megérkezésük után kétségtelenül meg kellett őket kímélni a nyilvánosság rohamaitól. Azután mégis csak az amerikai fegyveres erő tagjai és az orvosi vizsgálat meg a kihallgatás teljesen szokványos eljárás, amit hasonló esetben valószínűleg más ország is követne.

Kihallgatásuk során legalá bb is értékes információkat szolgáltathatnak a többi fogoly hogylétérők

A bírálat végül azt hangoztatja, ha a pilóták haladéktalanul jelentést tesznek felsőbb hatóságuknak; ezzel megszegik azokat a feltételeket, amelyeket Hanoi a foglyok átadásakor közölt az őket átvevő háborúellenes aktivistákkal. Emiatt hangzik a bírálat csökken annak a valószínűsége, hogy Hanoi további foglyokat is szabadon bocsásson.

Ezzel az állítással viszont a helyzet, hogy a pilóták úgy vélik, hogy teljesítik, vagy teljesítették mindazon kötelezettségeket, amelyeket maguk részéről vállaltak. Mindenesetre nehéz a helyzetük. Eelelősséggel tartoznak az Egyesült Államok kormányának, de ugyanakkor felelősséggel tartoznak Északvietnámban maradt fogolytársaikanak is. Hogy ezt a problémát miként oldják meg, ez az ő személyes ügyük.

A jelek azonban arra mutatnak: a pilóták úgy érzik, hogy mindkét kötelezettségüknek eleget tudnak majd tenni.

A pilóták fogadtatása a kormány részéről bizonyos kritikát váltott ki, de a nagyobb sajtóhadjárat elmaradt. Hogy Hanoi számított-e ilyesmire, azt nem lehet tudni. Egyre erősödik azonban az a meggyőződés, hogy Északvietnámnak a hadifogoly ügyben követett stratégiája sikertelennek bizonyult.

A hibái nem azzal követték el, hogy szabadon bocsájtottcík a fogylokat, hanem azzal, hogy szabadon bocsátásukat nydtan politikai és propaganda célokra próbálták felhasználni. Az ilyen taktika pedig, nem meggyőző, hanem csak megkeseríti a helyzetet.

KILLANIN *

"A MÜNCHENI ESEMÉNYEK AZ OLIMPIA MEGMENTÖI LEHETNEK"

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnöke, lord Killanin szerint éppen a müncheni események menthetik meg az olimpiai eszmét.

Az ő véleménye szerint az arab terroristák merénylete, a különböző politikai nehézségek mind hozzájárultak ahhoz, hogy arra hivatottak komolyan megfontolják az események után beállott különleges helyzetet.

Lord Killanin változatlanul azt hangoztatja, hogy a jövő olimpián csökkenteni kell a nacionalizmus szerepét, ki kell küszöbölni a politikát és meg kell oldani az amatőr kérdést.

Mindez a következő évek feladata és az új határozatok évtizedekre meghosszabbítják a fejlődés útját. Montreálra nem várható semmiféle gyökeres változás, de azután új utakat kell találni.

Lord Killanin egyformán lehetségesnek tartja a versenyek leegyszerűsítését, vagy kibővítését. Amennyiben ragaszkodnak ahoz, hogy egyes városoknak adják a rendezés jogát, akkor csökkenteni kell nemcsak a számokat, de a sportágakat is és törölni kell minden csapatsportot, hiszen eredetileg úgyis egyének számára rendezték a versenyeket. Ha azonban a közvélemény még nagyobb és látványosabb küzdelmeket kíván, akkor a városok helyett országra, esetleg több országra kell bízni a rendezést. Szerinte könnyen előfordulhat, hogy pl. a Benelux országok, Skandinávia, vagy a brit-szigetek országai szervezik majd meg a jövő olimpia játékait.

Ehhez a kérdéshez máris számosán szóltak hozzá, köztük egy angol versenyző is, aki azt mondotta, hogy már Montrealban törölni kell a számok egy részét, le kell egyszerűsíteni az olimpiai programot. Az angol versenyző még tovább megy és azt mondja, hogy a világ négy különböző pontján rendezzenek versenyeket, mindéből a versenyeknek megfelelő évszákban, a környező országok fiataljai számára.

Így elmaradnának a költséges utazások és igazságosan készülhetnének fel a sportolók.

Ez az angol is hadat üzen a nacionalizmusnak és azt üzeni, hogy teljesen kapcsolják ki a nemzeti himnuszok és zászlók szerepeltetését és az érmeket nem az egyes számok döntői után, hanem a záróünnepségeken adják át a győzteseknek, , ; ' .

JAPAN SEMMISNEK NYILVÁNÍTOTTA TAIWANNAL KÖTÖTT BÉKÉT

1 anaka japán és Chou En-lai kínai miniszterelnök tárgyalásai ez elmúlt hétfő óta, a pekingi megfigyelők szerint ,igen jó eredménnyel jártak. Mind japán, mind kínai részről fontosnak tartják a két ország kapcsolatainak normalizálódását és a diplomáciai viszony felvételét.

Tanaka látogatásának legfőbb eseménye azonban Mao Tse-tungnál tett látogatása volt. Mint ismeretes, a kínai pártvezér azonnal megérkezése után vendégül látta előtt a nyugati és a japán sajtóban találgatások láttak napvilágot, hogy fogadják-e és ha igen, ki fogadja a japán kormányfőt?

A hatnapos tanácskozás első fele minden különösebb bonyodalom nélkül folyt le, biztató politikai légkörben. Tafiaka az elmúlt hét elején érkezett Pekingbe és már Chou En-lai-jal folytatott első megbeszélése eredményt hozott. Mindjárt a kezdet kezdeténél egyet értettek abban, hogy Kína és Japán között normalizálni kell a viszonyt, annak ellenére, hogy a két ország társadalmi berendezése különböző, viszont a jó szomszédi viszony helyreállítása kívánatos, sőt szükséges.

Ez az alapvető egyetértés, illetve annak nyilvános kifejezése azonban lehetetlennek bizonyult anélkül, hogy a kínai-japán történelmi ellentéteket legalább röviden meg ne említsék.

Az ünnepi banketten Chou En-lai kínai miniszterelnök a japán vendégek jelenlétében megemlékezett arról, hogy Kína 1894 óta, több mint fél évszázadon át, keserű tapasztalatokat szerzett. Japán több olyan támadást intézett Kína ellen, amelyet elfelejteni nem lehet.

Válaszáb an íanaka miniszterelnök, mintegy bocsánatot kérve, szintén említette a Japán akciókat, némiképpen enyhébben fogalmazva, mint Chou En-lai. Tanaka, a japán nép által Kínának okozott “jelentős kellemetlenségekről beszélt Chou En- lai 1894-től jelölte meg a sérelmek időpontját, a japán miniszterelnök csak több évtizedet emlegetett.

Politikai megfigyelők ezt a finom különbséget azzal magyarázták, hogy Tanaka, amikor Mandzsúria meghódításáért exkuzálta magát, addig Formóza-szigetének egykori japán annexiójáról hallgatni kívánt.

Mindez azonban nem változtat azon, hogy a japán és a kínai nép találkozója a két ország további tárgyalásainak biztos és fontos kiinduló pontja lelt.

A felszólalások különböző módozatai, a két ország jelenlegi és jövőbeli kapcsolatát a két államférfi nagyjából azonos lépésekkel akarja megoldani.

Chou En-lai és Tanaka azt hangoztatta, hogy a normális állami kapcsolatok helyreállítása elengedhetetlen fontosságú. A kínai miniszterelnök arra is utalt, hogy már eddig is számos előrehaladás mutatkozott a két ország között és meglehetősen élénk kereskedelmi forgalmat is folytatták egymással.

Tanaka elvben egyet ért a kapcsolatok normalizálásának Kína által meghatározott három, un. alapelvével. Ezek a következők:

1. Peking megkívánja, hogy elismerjék Kína egyetlen törvényes kormányát.

2. Kívánja annak elismerését, hogy Eormóza (Taiwan) Kína, illetve a Kínai Népköztársaság szerves része.

3. 1952-ben Japán és Taiwan között megkötött békeszerződés semmissé nyilvánítása.

Megfigyelőknek feltűnt, hogy Tanaka miniszterelnök a banketten poharat emelt, ahogy mondotta, ő excellenciája, Mao Tse-tung elnökre. Ennek ellenére az is figyelemre méltó, hogy Mao nem fogadta Tanakát mindjárt az első napon, ahogy ezt Nixonnal tette. Feljegyzésre méltó még, hogy a japán vendégek tiszteletére is bemutatták a híres kínai balettet. Ezen azonban Tanaka nem jelent meg. Egyesek tudni vélik, hogy ennek az lehetett az oka, hogy a balett végén a kínai céllövészek Taiwan elnökének a képmását használják célpontnak.

Az eddig eltelt napok krónikájához tartozik még, hogy Tanaka meghívta Japánba Chou En-lait. A kínai miniszterelnök örömét fejezte ki e felett és ez azt jelenti, hogy el is fogadta a meghívást.

És végül jegyezzük fel: Kína népe nagy érdeklődéssel fogadta a japán delegáció első látogatását. A pekingi “Népújság” tájékoztatott a látogatásról és a lap központi épületét, nagy embercsoportok vették körül, új jelentésekre várva a fejleményekkel kapcsolatban.

TAIWAN MEGSZAKÍTOTTA A DIPLOMÁCIA KAPCSOLATOT JAPÁNNAL

Tanaka, japán miniszterelnök kínai tartózkodása után aláírt zárónyilatkozatban elismerte, hogy Taiwan vörös Kína szerves része, s ezért Nemzeti Kína kormánya megszakította a diplomáciai kapcsolatot Japánnal.

1 ermészetesen ezekután a kapcsolatok nem lehetnek ugyanazok, mint eddig voltak. Chiang Kai-shek és kormánya mindenesetre nagy éllel és keserűséggel válaszolt a történtekre és ha nem is gazdaságilag, de politikailag Nemzeti Kína elszigetelődése tovább folytatódik.

A két ország közötti gazdasági forgalom a múltban igen jelentős volt. Az elmúlt esztendőben meghaladta az 1 milliárd és 2 millió dollárt, aminek további fenntartása mindkét oldal érdeke.

A másik és természetszerűleg még jelentősebb kérdés: a jövőben miként alakul Japán és a Szovjetunió kapcsolata? Tanaka Tokióba érkezése után nyomban közölte, hogy kormánya most a szovjettel való jóviszony, valamint a diplomáciai Jcapcsplatpk helyreállításán fáradozik.