Az Ujság, 1972 (52. évfolyam, 3-41. szám)
1972-09-07 / 34. szám
1972fr SZEPTEMBER 7. A 2 ÚJSÁG 5. öldaf KOS KÁROLY: AZ ORSZÁGÉPITŐ üti Folytatás — NEGYEDIK FEJEZET Égy órával később Bács úr futó katonáktól tudta meg a Karc végét és Kogy Koppány elesett. Fordult és futott* * vissza a Duna felé. Vecelin pedig elékozatta a pihent vezetéklovakat és egy szusszanás után indította az üldöző zászlókat a futók nyomán Zalába, Somogyba és Botond tartományába. — Ahol nem Kódolnak: égessetek, akasszatok, kegyelmet nem adtok, — parancsolta István úr. És thüringiai Altmann úr Zalavárra és nürnbergi Hermán Somogyvárra indultak páncélos zászlókkal, bogy a Nagyúr birtokába vegyék a várakat és a Koppány, Kál és Bogát nemzetségek uradalmait. — Bács tartományára Csanád menjen, — parancsolt tovább István. De Csanád fejét csákánnyal verte bé egy somogyi legény, Kát helyette Csákfia Farkas, meg Kurszánfia Solt ispán indultak a nemzetségi zászlókkal . . . ... Azután István úr tábort szedetett és délután Fehérvárra indította a megmaradt sereget. Fáradtan lovagolt a sereg élén az urak között és az úton egyetlenegyszer szólott csak: bdondot^am: karón száradjon a gyilkos. És a törvény parancsolja: a lázadó teste négyfelé vágassékl Ügy legyen! Az urak nem értették, de Vecelin úr megértette:-T iTe parancsolsz, Nagyúr! Fehérvárról Pósa várnagyot Esztergomba küldte a győzelem hírével és hogy ő is jön, mihelyest az üldözésből visszaszálingóznak a zászlók. Készüljön minden lakodalomra. ■ ■ ‘ ' * * * Másnap hajnalban Fehérvár piacán vérpadot ácsoltak a vári ácsok. És réggel István úr a piacra parancsolta a tiszteket és minden katonát és összedoboltatta a vár szolgáló népét, meg a rabokat. Maga az urakkal a palotás ház tornácáról nézte és hallgatta, ahogy a várbíró hangos szóval kiáltotta a sokaságnak: — Törvény parancsolja: a lázadó teste négyfelé vágassék! A hóhér pedig minden népek szemeláttára pallósával négyfelé‘ vágta: Tar Szerénd fiának, Koppány horkának halott-testét:’' í-)‘ És^á* Várbíró akkor megint kiá ltotta a sokaságnak: Ktván úr parancsa: a gyilkos teste karón száradjon eb-‘Egyik része Veszprém, más része Győr, harmad része Esztergom és negyed része erdőelvi Fehérvárának kaputornyán karóra szúrassék. Minden népek okulására. Á hóhér négy bőrzsákot vett elé és mindegyik zsákba egy-egy. darabját gyömöszölte Koppány úr testének. De amikor utolsónak a fejét vette fel. az kiesett kezéből és legurult a .yérpadról a piac földjére és tovagurult a palotás ház tornáca elé, Si} ákkpr., a tornác könyöklőjén kihajolt Thüringiából való Wolfer comes és reáköpött Koppány fejére. S látták ezt mindaz urak és látták a katonák és a várinépek 'Sokasága mind látta ezt. Nagy, kegyetlen csend támadt és sok embernek megsápadt az orcája. S nem volt égy moccanás sem sehol és egyetlen hang nem hallatszott, még csak egy sóhajtás sem. De akkor az urak közül bekötött fejű ember lépett elé és a bekötött fejű ember Dobokafia Csanád úr volt. Wolfer comes elébe lépett és dongott csizmája alatt a tornác deszkapallója. Megállót! előtte és nézte egy szempillantásig a thiiringiait, aki szembefordult véle. Azután azt mondta: — Akinek fejére reáköptél, német, az Vérbul csu horkának maradéka, akit a ti uratok féltiben királynak tisztelt, és maradéka Árpádfia Tarhosnak. És nekem atyámfia ez ember, és atyafia István úrnak. Ezért eb vagy Te, Wolfer. És csizmájával hasbarúgta a thüringiait, hogy az átalesett a tornác könyöklőn és elnyúlt a piac földjén, Koppány úr odagurult feje mellett éppen. És látta ezt is a sokaság, látták a rabok és vári népek és a katonák is és látták mind az urak és látta István úr maga is. És mindenki meghallotta a szókat, amiket Csanád mondott. Mert csend volt és nem volt egy moccanás sem. Csanád úr pedig, akinek be volt kötve a feje, megfordult. s az urak mind némán adtak neki utat, hogy közöttük elhaladt és ment megállás nélkül a katonák házába, ahol szállása volt. . . ,S akkor István úr is megfordult és szóköszönés nélkül ment bé a palotába. Az urak zavarodottan néztek utána, de nem mozdult senki... .. . István Gyókát hivatta, az erdőelvi vajda bízott emberét: — A harcon ott voltál, láttad. Megnyerted a harcon az országot, Nagyúr. Csak a felét, még csak a felét, Gyóka . . . Köszöntsd a vajdát és mondj el neki mindent, amit láttál. Akit ígértem: lovat s rabot, megkapod a számtartó ispántól. Ajándékban, se az arany és ezüst árában. Ajándékul. S a só a szegedi révnél legyen, odaküldök érte idejében. S viszed Koppány úr fejét: száradjon karóhegyen a fehérvári kaputornyon. így mondd a vajdának: aki lázad a magyari nagyúr ellen, karón szárad az és varjú vájja ki a szemét annak . . . Köszöntőm atyámfiát. • 1 * * * Délebédre gyülekeztek az urak a palotás házban és várták István urat. A németek egymásközt sugdosódtak, dörmögtek és haragos volt a képük. És nem volt közöttük Wolfer comes, a thüringiai. Azután bejött István és leült az asztal fejéhez. Melléje jobbkézről Vecelin úr ült és balkézről bajor Hermán lovag. És Csanád az asztal végére ült éppen, és melléje Alap, a mosonyi avar zászló hadnagya. A német uraknak orcája haragos volt és hogy ettek és ittak, sem vídámodtak fel, de még szinte sötétebben néztek maguk elé. István jól látta ezt és pillantása sokszor Dr. Zsuffka Viktor (California): RÉGI SPORTEMLÉKEIMBÖL Az elmúlt napokban láttam egy televíziós előadást Jesse Owens közvetítésével az 1936-os Berlini Olimpiával kapcsolatban. Számomra ez annál is érdekesebb volt, mivel ^ ezen az olimpián, mint versenyző, a rúdugrásban, magam is résztvettem. Ha győzni nem is tudtam, de az 53 induló közül csak 3 amerikai és 2 japán versenyző előzött meg. Owenshez hasonlóan én is elmondhatom, hogy a berlini olimpián való részvétel felejthetetlen élmény volt. Ma is úgy érzem, mintha nem 36 évvel ezelőtt történtek volna ezek az események, hanem a közelmúltban. A technikai rendezés szempontjából a berlini olimpia tökéletes volt, mert eltekintve Hitler sportszerűtlen és bizonyos fajokat nyíltan lenéző viselkedésétől, el kell ismernünk, hogy a németek szervezésben, rendezésben és fegyelmezettségben ma is utolérhetetlenek. Meg vagyok győződve, hogy Münchenben is csúcsolimpia lesz az idén. A berlini olimpián a rúdugrás egyike volt minden idők leghosszabb versenyeinek. Délelőtt 10 órakor kezdődtek a selejtező ugrások és csak késő este 11 órakor, reflektorfényben dőlt el a végleges sorrend. Akkor azt Írták a lapok, hogy a rúdugrás világrészek küzdelme volt és Ázsia próbálta megszerezni a rúdugró hegemóniát Amerikától. A japánoknak valóban sikerült is a második és harmadik helyre felnyomulniok azzal, hogy Nishida és Ooje a két amekereste Csanádot, de hallgatott. Amikor végefelé jártak az ebéd nek, Vecelin úrhoz fordult: Az Úristen akaratából nagy győzelmet vettünk tegnap és a mái nap a pihenés és diadgl napja, mégis a Ti orcátok nem vidám, de haragos. Mondd, Vecelin, mi oka ennek? Mintha várta volna mindenki a kérdést, a szemek Vecelin úrra fordultak. S Vecelin azonnal válaszolt: Ügy van, Uram. A győzelmet megadta az Ür és a mi kardunk. A pogány lázadó halott és Te, Uram, most valóban ura vagy ennek az országnak. De ma cudarul bántak Wolfer comesszel, aki éretted harcolt. Te is láttad, mi is mind, Uram, és látták a népek és katonák is. És szégyenben maradt Wolfer és szégyenben mi urak mind, mert a cudarság mindezideig megtorlás nélkül maradt és a megalázott comes nincsen közöttünk most. Nem lehet jókedvünk, amíg igazságot nem kapunk. Uram. Te osztod az igazságot. István szürke szeme villog. A szava éles, de nyugodtan komoly: Tudom: Wolfer kardja jó, bátor kard és jól szolgálta urát tegnap. De él, semmi baja. Es nem baj az sem, hogy nincsen itt közöttetek most az én asztalomnál. Mert Wolfer úr elfelejtette, hogy vendége a magyari vezírnek. Csanád meg elfelejtette, hogy az igazságot én osztom a hadnagyok akaratával, nem ő. De az én szemem mást keres itt hiába, s kérdem tőletek, urak, mért hibázik az asztaltól besenyő Kurt beke. A halottak közt nem lelték, a sebesek közt sincsen. Feleljetek, ki tud róla? És Te felelj mind előtt, Csanád? Az utolsó szó élesen csattant István szájából s az Ür szürke szeme Csanádon. S Csanád egy szóval felelte: — Felakaszttattam. A kupa felborult István előtt, ahogy felugrott székéről és felugrott Vecelin úr is riadtan meredtek a szemek bekötött fejű Csanádra, aki visszanézett reájuk és szájából vicsorogtak a fogak. S a döbbent csendben megbólintotta fejét: — Úgy van. Felakaszttattam, mert igazat mondott és nekem jót akart. — Csanád! István hangja fenyegetett. Vecelin pedig leült és azt mondta: — Ittas bolond! István is leült és ennyit szólt még: — Beszélj! — Folytatjuk rikai rúdugrócsodát, Sefton-t és Graber-t hátrább szorították a negyedik és ötödik helyre. így a dobogóra eredményhirdetéskor a győztes Medows mellé 2 japán atléta állt fel. A legmaradandóbb élmény, a legfelejthetetlenebb volt számomra látni a világ eddig élt egyik legnagyszerűbb atlétáját, Jesse Owens-t, aki azzal, hogy négy olimpiai aranyérem büszke tulajdonosa lett, felülmúlta a legnagyobbakat is. Ha Kohlemainen, Nurmi, Zátopek, Jervinnen és még egynéhányan fel is emelkedtek az atlétikának parnasszusi magaslataira, akkor Jesse Owens-t ezek között is a trónus illeti meg. Nemcsak azért, mert négyszeres olimpiai bajnok lett, de mivel a távolugrás világrekordját 26 évig tartotta megdöntetlenül, ami maga is egyedülálló a sport-történelemben. Élmény volt látni mozgását. Nem is futott, csak könnyedén lépegetett. Az ember szeretett volna rákiáltani: erőltesse meg egy kissé magát, hiszen az olimpián nem illik ilyen könnyedén, fölényesen szaladgálni. Annyira feltűnő volt az ellentét az ő könnyed mozgása és a mögötte 5-6 méterrel erőlködő többi futó között, hogy ez még a fanatikus német közönséget is teljesen elbűvölte. No, és ami a távolugrás alatt történt. . . ? Amikor a német Long egyik ugrásánál 5 centivel túlugrotta Owens-t, a százezres soviniszta tömeg egetverő ordításban tört ki. Hitler is felugrott páholyában és úgy tapsolt Long-nak. Owens ebben az egetverő tapsorkánban meg sem várta a zaj lecsillapodását. Nekiszaladt és ugrott. Már futása közben elhalkult a za;. Az ugrása látszólag nem sikerült. Túl előre vitte súlypontját és elvesztette egyensúlyát. Talajéréskor túl korán csapta le lábát s még vagy két métert esett előre a homokban. Csalódottan és bosszankodva ment vissza nézni a méréseket. Szinte hihetetlen volt, mikor kihirdették az eredményt. A német Longot 23 centiméterrel túlugrotta, 806 centiméter volt ez az ugrása. Ez persze Hitlernek nem tetszett, nem is fogadta Owens-t páholyában, mint ahogy egyetlen fekete atlétával sem volt hajlandó kezet fogni. Hitlerrel egyébként volt még egy kínos, de számunkra humoros epizód. Mikor a megnyitás napján a nemzetek névsor szerint felsorakoztak a pályán, mi "Ungarn” lévén majdnem a legvégére kerültünk és utánunk következtek az amerikai atléták (United States of America). Igen közel hozzánk, kb. 10-15 méterre volt felállítva egy emelvény, rengeteg mikrofonnal és körülötte a fiimezők és fényképészek tömegével. Erre az emelvényre lépett fel Hitler az SS testőrök sorfala között és nyitotta meg a 11 -ik olimpiát. Ebben a pillanatban vagy 6000 galamb repült fel a levegőbe a béke és szeretet szimbólumaként. Különös zaj volt a szárnyak csattogása és suhogása és a galambok hatalmas tömege szinte beárnyékolta a napot. Ezek a politikaileg tájékozatlan jámbor madarak meglehetősen illetlenül viselkedtek és nem tettek különbséget Hitler meg a többi közönséges halandó között. Ugyanis a rengeteg madártóll és pehely hullása közepette egyéb nedves és nem túlságosan tiszta eső is hullott alá a magasból. Az SS katonák fegyelmezetten és mozdulatlanul álltak, de mellettünk az amerikái atléták, bár behúzott nyakkal, de igen jókedvűen, mondhatnám hangosan, derűitek Hitler bosszankodó tekintetén és mozdulatain. Legyen szabad most egy kis összehasonlítást tennem a régi és a mai olimpiai versenyek lebonyolítását illetően. Akkoriban nem voltak kifejezetten válogató versenyek, hanem bizonyos szinteket kellett elérnünk, amely szintek a mai eredményekhez viszonyítva nevetségesen gyengék. A mai selejtező szintek jóval magasabbak nemcsak az akkori olimpiák győztes eredményeinél, hanem az akkor fennálló világrekordoknál is. Le kell szögeznem azt is, hogy az akkori edzésadagok és edzés módszerek igen kezdetlegesek voltak a maihoz viszonyítva. A sportvezetés szakmai és tudományos szempontból nem ütötte meg a mai mértéket. Igen sok sporttehetség azért nem tudott kibontakozni, mert nem volt megfelelő szakember, aki vezesse őt. Ha pedig néha mégis kirobbant egy nagyobb eredmény, akkor az úgynevezett okosak nem hitték el ezt az eredményt. Előfordult például, hogy egyik legnagyobb gyorsfutó tehetségünk, Kovács József 21 mp-et futott 200 méteren. Ezt négy időmérő egyhangúlag megállapította. Mire Sztankovics Szilárd, a Magyar Atlétikai Szövetség akkori elnöke kijelentette: már pedig Kovács ennyit nem tudhat”. Sem kihirdetni, sem hitelesíteni nem engedte az eredményt. Más alkalommal a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szakemberei nagy tudományosan megállapították, hogy súlydobásban az emberi maximális teljesítmény 16 méter. Ma már 21 méteren felül dobálnak s a világrekorder Mats az idén bele sem került az olimpiai csapatba. Igaz, hogy a fentemlített és 16 méterben megállapított maximális teljesítményre egy Hirschfeld nevű tapintatlan német súlydobó akkor napokon belül rácáfolt, mert 16 méter 20 centiméterre javította meg az akkori világrekordot. Nehéz probléma előtt állottak a harmincas években közép és hosszú-távfutóink is. Nemcsak az atlétikai úgynevezett szakemberek, de sporttudósítók is úgy nyilatkoztak, hogy a magyar faj alkati adottságainál fogva közép- és hosszú-távfutásra nem alkalmas. Szabó Miklósnak, Csapiár Andrásnak és Iglói Mihálynak kellett megcáfolniok ezt a téves hitet és éppen az ő szorgalmas munkájuk és finnországi tapasztalataik után lett világhíres a magyar közép és hosszútávfutó gárda. A legszembetűnőbb jelenség, mely az egykori és mai olimpiai versenyek közt fennáll, az az eredmények nagy különbsége. Felmerül a kérdés: vajon tökéletesedett-e az emberi faj, erősebbek, gyorsabbak lettek-e az atléták és sportemberek, mint voltak régebben? A válasz: Nem! Csak a versenyzők lettek ügyesebbek és kitartóbbak. Ügyesebbek és fejlettebbek a mérnökileg kifinomult technika, kitartóbbak és állóképesebbek a hatalmas edzésadagok elvégzése következtében. Hogy mást ne mondjak, a legtöbb középtávfutó ma naponta megfutja a maga 30 kilométerét. Vannak egyes ügyességi számok, melyeknek óriási fejlődése nem az atléták erejének, sem pedig technikájuk fejlesztésének köszönhető, hanem elsősorban és kizárólag a tökélestesebl} és technikailag jobban segítő sporteszköznek. Az egykori gerelyvető világrekorder, a finn Jervinnen, aki verhetetlenül hosszú ideig 70 métereket dobált a gerellyel, ha a mai gerelyekkel dobálhatna, ő is megdobná a 90 métert. Ugyanis a régi gerelyek súlypontja a gerely vas-hegyében volt, s így a kidobott gerely a levegő ellenállása miatt, mikor elvesztette sebességét, a súlyos fémhegy következtében egy meredek parabolában gyorsan leesett. Amióta azonban egy mérnök, aki maga is gerelyvető volt, áttette a súlypontot a gerely hosszának geometriai középpontjába, az eldobott gerely a levegőben majdnem végig megtartja vízszintes helyzetét, így a levegő ellenállása sokkal kevésbé érvényesülhet, mint az olyan gerelynél, melyet súlyos vasvége idő előtt levitt a földre. Ezek után nem volt csoda, hogy a világrekord gerely vetésben 70 méterről 90 méter fölé emelkedett. A rúdugrás óriási fejlődését sem az atléták teljesítményének, hanem az újonnan feltalált rudak rugalmas voltának kell tulajdonítani. A régi merev bambusznxdak után jött a hajlékonyabb aluminium rúd, majd a mai üvegrúd, mely teljesen más technikát igényel, helyesebben nem is igényel technikát, hiszen ez a rúd csaknem félkörben elhajolva, majd ismét egyenesre kipattanva csaknem másfél méterrel magasabbra dobja fel az ugrót, mint a régi rugalmatlan bambusznak Cornelius Warmerdam, akivel annakidején én is versenyeztem Budapesten, s akinek nagyságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 17 éven át tartotta a világrekordot (bambuszrúddal), nem valami nagy elragadtatással beszél a mai rúdugrók technikájáról. Vele gyakran találkoziam a közelmúltban különféle amerikai versenyeken s mindig Iegyintve jegyzi meg, hogy ez már nem az igazi rúdugrás, beszúráskor nincs kézfelcsúsztátás, nincs kézállás, nincs kapocsképzés és az ugrók úgy huppannak nyakszirtjükre 5 és fél méteres magasból, hogy mint mondja a mi időnkben, mikor nem gumihegyekre estünk, hanem a felásott homokba, bizony a nyakunk törtük volna ki . . .” OKOS KUTYA — Milyen gyönyörű kutyája van! Bizonyára olyan okos is. '—1 Meghiszem azt! Tegnap este sétálunk az utcán és én odaszólok neki: Olyan érzésem van, hogy valamit Otthon felejtettem!” Mit gondol, mit tett erre? Hazaszaladt és elhozta azt a bizonyos dolgot! ' Dehogy! Leült és töprengve a fejét vakarta, mire nekem eszembe jutott, hogy a lakáskulcsomat felejtettem a zárban . . . A törzsasztalnál az egyik színészről volt szó, aki arról híres, hogy nagyon hátul állt, mikor a szépséget osztogatták. Az egyik színész mégis kijelentette : —- Szerintem nagyon szép. Szép?!? —- Tudniillik szép az, ami érdek nélkül tetszik és ő engem nem érdekel. * * * “38 éves gazdálkodó megismerkedne traktorral rendelkező hölggyel. A traktor fényképét kérem Pacsirta’ jeligére a kiadóhivatalba. * * * Kropacsek az anyósa temetéséről jön hazafelé, amikor az utcán nagy vakolattömeg hullik a fejére. Kropacsek fölnéz az égre és így szól: — Mi az, már fönt vagy? * * * Én keresek 80 dollárt hetente, s a feleségem kap 80 dollárt hetente. Az nagyszerű, az összesen 160 dollár. Á, az csak 80 dollár, én keresem és a feleségem kapja. .............. ... . Sorozatunkból egy üzenet ügyfeleink részére. Hogy mondhatja egy gyermeknek, hogy ne növekedjek? Azt nem teheti, és nem mondhatja a családnak, hogy ne törekedjenek többre, hanem várjanak egyelőre. Néhányan ezt tanácsolják. Vannak, akik azt mondják, például ,—• nincs szükség újabb erőtelepekre, berendezésekre, hogy több áramot termeljünk. Valóban nincs szükségünk több villanyra? Nincs szükségünk elektromos légszűrő berendezésekre? Nincs szükségünk több víz tisztító telepre és tökéletesebb szennyvíz Tisztításra? Nincs szükségünk több termelésre és a fiataloknak munkaalkalomra? Nincs szükségünk beruházásokra a gyárakban, irodákban, iskolákban, üzletekben, kórházakban, hogy egészségesebb környezet legyen? Mi mind ezt jobban tudjuk, mint azok. Mi nem állíthatjuk meg a népesség növekedését. És mindaddig, míg a népesség szaporodik, nagyobb a szükséglet az erőművekben, a fűtés, hűtés, egészségügy, oktatás és munkaalkalmak végett. A népszaporodás magával hozza a növekvő áram fogyasztást. 7Áe ILLUMINATING^^ te
