Az Ujság, 1970 (50. évfolyam, 7-51. szám)

1970-07-02 / 27. szám

* < > ÍJJAL. AZ U J S A G 1970. JÚLIUS 2. AZ ÉLET MEGY TOVÁBB Irta: Kemény Julia — Folytatás — —> Igaza van! Ideje lenne, hogy magunkról is beszéljünk egy­szer. Nekem volt a legszebb és legjobb feleségem a világon. Úgy éltünk együtt, mint két galamb. Ország-világ irigyelt bennünket. Két kisgyermekünk volt, a nagyobbik éppen olyan idős, mint Panni. Mind a kettő kisleány. De a harmadik gyermeket várta már az én áldott feleségem, amikor elmentem harcolni a hazámért. Mialatt én távol voltam, megszületett a kisfiam, aki az én nevemet kapta.. . Öh, én soha nem láttam őt! Az osztrákok átgázoltak azon a vidé­ken és mindent felperzseltek, ha a magyarok nem adták meg ma­gukat. Sajnos az én egész családom az üszkös romok között lelte halálát! — Óh, Micsoda tragédia! Azóta nem is járt arrafelé? — Nem, nem is akarom látni azt a helyet, ahol valamikor olyan boldog voltam! —^ Ezt megértem! Hiszen az én áldott jó uram is ott veszett a harcokban . . . —* 'Igen, tudom! Panni elmondta! Azt is mondta, hogy az édes­apja sokkal szebb ember volt, mint én vagyok, de azért engem is szeret! f—' Az régen lehetett, amikor még nem ismerte oly jól magát, mert most azt mondja, hogy szeretné, ha az apukája lenne . . . <—i Én is szeretném, de az lehetetlen! <—• Miért? Nem tudná magát elhatározni arra, hogy ismét megházasodjék Margit sírva fakadt és könnyek között mond­ta: i—< Maga az első ember az uram halála óta, akit szívesen vennék férjemnek és a gyermekem apjának ... De asszonyom . . . ! — Tudom, hogy ez megalázkodás, mert a férfinek kell köze­lednie a nőhöz... —< De kérem, nekem nincs semmim a világon, csak az emlé­keim. amelyek nagyon tragikusak. Maga szép és kedves, gazdag földbirtokosnő és hozzákötné az életét egy olyan nincstelen senki­hez, mint én vagyok? — Ne kivánja tőlem, hogy még jobban megalázkodjam! Én szeretem magát és nem csak most szeretem, hanem első pillanattól fogva. Ha úgy érzi, hogy tudna az én hűséges férjem lenni és a • gyermekemnek jó apja, akkor én gondolkodás nélkül boldogan men­nék magához nőül. —' Nem tudnám elviselni azt a tudatot, hogy minden vagyon az öné és én nem tudok semmit sem nyújtani! — Hiszen már régen elárverezték volna ezt a vagyont, ha maga nem veszi a kezébe a gazdálkodást. . . —' Ez túlzás! Én azt tettem, amit minden rendes, tisztességes gazdálkodó tesz! — Ne szerénykedjék! Mondja meg őszintén, hogy nem szeret engem, hogy még mindig az első asszonyra gondol. Tudom, hogy nem akar engem megbántani, azért mondja, mert az bántja, hogy a vagyon az enyém! —■ Asszonyom! Ez életbevágó határozás. Váratlanul ért, de nagyon megtisztel. Annyira megtisztel, hogy szinte alig tudok reá felelni. <—< Nem is kell, hogy feleljen! Gondolkodjék rajta és ha meg­gondolta. mondja meg, hogy akar-e Panni papája lenni, vagy sem. Azután a gazdaságról és közömbös dolgokról beszélgettek, mintha mi sem történt volna. De néhány nap múlva Csiki meg­kérte Margit kezét és az asszony nagyon boldog volt. Panni lel­kendezve ugrott István nyakába és azt mondta: — Ma éjjel az igazi papámra gondoltam és amikor néztem őt, hirtelen az ő arca helyett téged láttalak. Ugye nem bűn, hogy kez­dem elfelejteni őt? Ez helytelen! — mondta István, mire Margit közbeszólt: —Nem, gyermekem! Ez nem helytelen és te erről nem te­hetsz! Ez az élet! Te elfelejtetted az édesapád arcát, de Ielkedben megmaradt az ő emléke. Ez a természet rendje. Te szereted őt a halottat és szereted Pistát az élők! A Hargittay birtok felvette a Csiki nevet. Jöttek a szomszédos birtokosok. Margit büszkén mutatta be a férjét mindenkinek. Na­gyon boldog volt. Sugárzott róla a szerelem és megelégedettség. A báró azonban ideges volt és nehezen találta meg a helyét. Látta, I hogy Margit-jó feleség, jó anya, de bármit is tett az asszony, ő ] mindig Saroltára gondolt és magában azt kérdezte, hogy vajon | Sarolta másképpen tette volna? Lassanként Margit rájött erre és boldogsága szomorúságba ment át. Egy napon azt mondta férjének: —' En elutazom, kérlek ne várj hamar vissza. Tudom, nem nagyon fogok neked hiányozni, mert érzem, hogy te engem nem szeretzs. Sajnos erre későn jöttem reá. Nem mentem volna hozzád feleségül, ha tudom, hogy a halott mindig közöttünk fog állni . . . — Biztosítlak. hogy tévedsz. — mondta István, de Margit ki­ment a szobából. Másnap elutazott, azt sem mondta, hogy hová. Hetekig maradt el és csak ritkán jött tőle levél. A levelek hangja közömbös volt és minden személyes dolgot nélkülözött. István csodálatos meállapításra jött. Nem gondolt többé Sa­roltára. Eltűnt emlékből és csak a kegyelet maradt meg, a gyász, amely hozzá és a gyermekekhez fűzte. Azonban éjjel-nappal Mar­gitra gondolt. Miért utazott el, hol marad? Miért hagyja őt és 1 Pannit ily soká magára? Végre visszajött az asszony. Csiki még soha nem látta őt ilyen szépnek és kívánatosnak. Úgy jött be a házba; mintha tegnap ment volna el: •• ' — Óh, be jó itthon lenni! —< mondta. Azután elmondta férjé­nek, hogy Becsben járt. és császári kihallgatáson is volt. Kegyelmet kért és kapott báró Csíki István főhadnagy részére és visszakérte összes birtokait. Kártérítést is kért a leégett kastélyért és cseléd­házakért, de azt már a kamarilla nem adta meg. ~ Kedves férjem, — mondta komoly, megilletődött arccal: — Tudom, hogy neked megalázó érzés az, hogy az én birtokomon élsz és -az én vagyonomban részesedsz, Az az érzésem, hogy nem szeretszpengeni, csak a meghalt Saroltádat szereted-ma is. Panni­­ban is elhalt gyermekedet látod. Nem akarom, -hogy hozzám légy kötve. Nem. akarom, hpgy ne légy. független ember. Nem akarom, hogy szegényebb légy nálam. Elhoztam az okmányokat, amelyek visszahelyeznek vagyonodba, amelyek neked, mint szabadságharcos tisztnek teljés kegyelmet adrtak. Most szabad vagy. Visszamehetsz a birtokodra, gazdálkodhatsz és boldog Tehetsz úgy, amint akarod. Nem akaróm, hogy' úgy erezzed magad, mint egy rabszolga, aki hozzá van kötve egy as'szonyhbz és nem tud tőle szabadulni. Visz­­szdadom a szabadságodat. * — Hogy jutott mindez eszedbe!? — kérdezte Csiki megilletőd­­ve. Hogyan szereztél .tudomást az én birtokomról? Hogyan tud­tál eljutni a császár elé.? • . — Én téged első pillanattól fogva, szerettelek. Pedig nagyon­­nagyon szerettem az én első- drága, jó férjemet, Hargittay Istvánt. Ma is szeretem! A szivemben nagyon jól, elfér az első férjem iránti mély szeretet, de ő nincs, ő, meghalt. Te vagy és téged sze­retlek. De te engem soha nem szerettél, népi is kértél feleségül. Én akaszkodtam-a nyakadba. Minthogy és kértelek meg, én adom vissza a szabadságodat is, Téve.dtem! Azt hittem, hogy te engem és Pannit meg fogsz szeretni. De úgy érzem, hogy engem nem szeretsz és a .gyermekem, is csak. azért érdekel, mert a te meghalt gyermekedre, emlékeztet István arra gondolt, hogy milyen igaza van ennek a finom­lelkű. nagyszerű asszonynak, amikor őt ilyen leckében, részesíti, ö tényleg csak Saroltát'szerette és Margitot azért vette el, mert Panni anyja. De észrevétlenül, belelópódzott ez a jó, hűséges nő a szivébe, s ő erre csak akkor jött rá,-amikor elutazott, és őt hetekre magára hagyta. Akkor, belelátott a saját .szívébe és megtudta, hogy ,milyen szerencséje van, hqg.y ilyen feleséget ,kapott. Pedig akkor még nem is tudta, hogy egyedül az ő érdekében tette meg a nagy. utat Bécs­­be , . . Még* soha életében olyan hálásán nem csókolta meg Margitot, mint akkor. Nem ís: szólt; csak ölelte és csókolta es végül azt mondta: "* • — Majd elad juk azt a Birtokot, hiszen csak gyász és szomo­rúság fűz hozzá. Kell nekünk a pénz itt újabb befektetésekre, a birtok ' modernizálására és' á jövendő gyermekeink felnevelésére is... i SZAKÁCS R. JÓZSEF 1 2942 Corydon Clevelandi Hts.- PLUMBING AND HBATENG -Mindenfajta SZERELŐ és FŰTÉSI MUNKA Javítás és UJ munka egyaránt. Telelőn: 9*32-8510 ANGÉLÁT AUTO BODY 6® 17 Lorain Ave. 961-4725 Cleveland nyugati oldalának legrégibb magyar autójavító üzeme. Magyar tulajdonos: MAXIM ERNŐ A SZERELEM FÁJDALMAI Szép Erippe kétezernéhányszáz esztendővel ezelőtt a legszebb asszonya volt Miletosznak, aminél nagyobb dicséretet azidőbeli görög nőre nem lehet mondani. Ha a halhatatlan istenek még akkoriban is lejártak volna a földre, akkor bizonyosan nagy bics­kázás lett volna az Olimposzon az ibolyaszemű miletoszi asszony miatt, és szép Erippe'^csakúgy felkerült Volna az égre csillagnak, mint Androméda, Berenice vagy a többi antik dáma. Mivel azonban a halhatatlan istenek már akkor megöregedtek, és otthon maradtak a suton, szép Erippének be kellett érni egy földi'halandóval, akit úgy hívtak, hogy Xanthosz. Es szép Erippé­nek nem volt semmi oka megbánni, hogy nem a halhatatlan iste­nekkel' lépett balkézről kötött házasságra, hanem egy halandó terménykereskedőnek lett törvényes hitvese. Mert Xanthosz a szár­nyas bokájú Hermész isten pártfogásával kereste kenyerét, és olyan fürge üzletember volt. hogy nem akadt párja a jóniai kalmárok közt. Boldogulását a miletoszi pletyka, azzal magyarázta, hogy az istenek hírnökével is üzletet kötött, aki tulajdon bokáiról kölcsönöz­te neki oda a szárnyakat, külön oltárt kötvén ki ezért magának. Már tudniillik ä konkurrens Apolló isten bosszantására, akinek híres jövendőmondó szentélyt emeltek a miletosziak, nem csekély hasznára városuk - idegenforgalmának. Mi volt igaz a pletykából, mi nem. azt ne keressük, mert mi értelme volna egy olyan boltos­nak az. üzleti könyveit felturkálni, akit már úgyse lehet megadóz­tatni? Érjük be vele, hogy Xanthosznak tíz hajója - nyüzsgötl a Meander torkolatában, görög árut és művelődést cserélve a keleti barbárok javaival. Miíethoszból vitték a rózsát, a gyapjút és a tajtékot, és hozták helyettük a gabonát, szárított halat, a vadbőrt és az eleven rabszolgát. Olyan ügyesen forgatta magát ezekben a dolgokban a kalmár, hogy nemcsak bíborban, bársonyban járat­hatta szép Erippét, hanem még rangot is szerzett neki. Az- -történt ugyanis, hogy a miletoszi törvényhatóságban haj­­bakaptak - egymással a-város vénei és írástudói, de olyan csúnyán, hogy a bejviszályoktól megcibált Üstökűket a legügyesebb miletoszi fodrászok se tudták kigubancolni. Annyira nem találták az eszüket a miletosziak. hogy el kellett menni a szomszédba, Párosz szigetére, ami olyan boTz'asztó dolog volt, mintha Kecskemét Nagykőröstől kérne "tanácsot. A" pároszíak jószívű emberek voltak, igaziatokat küldtek Miletoszba, akik oly an bölcs tanácsot adtak, amilyen csak kétezer évvel ezelőtt ‘telhetett' az emberektől. Azt mondták, ki'kell keresni, melyik miletoszi p'ólgár tártja legnagyobb rendben a háza­­téját, s azt kell megtenni polgármesternek, mert annak a keze alatt bizonyosan’ rendben lesz a község szénája is. így lett miletoszi fő­ember Xanthoszból, s így lett főasszony szép Erippéből is. Eddig csak a férfin’emén deVők forogtak utána, * mint a trójai öreg hun­cutok szép1 Heléna után, de möst már asszonytársai is olyan tisz­.... HÁT NEM TUDJA? : A rendőr esté egy kisleányt talál az utcán. Odamegy hozzá és megkérdi* - - • i Hogy hívnak, kisleány? — - •-> Ilonkának! ♦ * ' - — Aztán mi a másik heved? —>• Ilike. * — Hogy hívják az apádat? — Apuka. A rendőr megvakarja a fejét, de tovább kérdez: — Hol laksz?. — Anyukánál. — És hol lakik anyukád? — Nálunk. — Oszt, melyik utcában laktok ti? t' A rendőr bácsi nem tudja? — Nem. — Hát akkor jöjjön, odavezetem. SEMMI BAJA ■ >— Kovács* úr, -rosszul néz ki, mi 'baja van? — Nem" csoda; a vesém nincs rendben a' májammal is. baj Va». a gyomrom rettenetesen fáj,* a lábam.meg van dagadva, látná a torkomat, hogy milyen gyuladt .és ma, tudja Isten, — nem is ér­zem .magam jel, — talán el kellene mennení egy doktorhoz, hogy nézne meg! — Máskülönben jól vagyok. eletet adtak neki, hogy mind felállással köszöntötték, ha szép Tippe betette a lábát az amfiteátrumba. Szép Erippe meg is érdemelte ezt a nagy megbecsülést, mert ő is beeladta az eszét a közügyekbe, s ki tudta segíteni az urát, ahol az megakadt. Mert a miletoszi polgárokat ráncbaszedte Xant­hosz a maga emberségéből is, de már az asszonyok kifogtak rajta. Ugyan nem is az asszonyok, hanem a hajadon lányok. Azok közt akkor az volt a divat, hogy nem várták meg, míg valaki rászánta magát, hogy beköti a fejüket, hanem jobbnak tartották lányfejjel kiszökni az életből. Azt mondták otthon, hogy elmennek pántlikát venni, aztán kikeresték a parton a legmagasabb sziklát, és arról levetették magukat a tengerbe. Lehet, hogy ez szép járvány volt, lehet, hogy nem, de Xanthosznak mint polgárnagynak, kötelessége volt véget vetni neki. Meg is próbálta, összehívta az eladó lányo­kat, és magas szárnyalású beszédet intézett hozzájuk. Az a haszon lett belőle, hogy másnap kétszer annyi miletoszi szűz ölte magát a tengerbe, mint előtte való nap. Erre Xanthosz elállatta törvény­szolgákkal a tengerpartot, és meghagyta nekik, hogy amelyik kis­asszonyt ugró szándékon kapják, annak tövig kell nyírni a haját, és három esztendőre el kell tiltani a szájpirosítótói. Ez se ért sem­mit, a miletoszi lányok most már nem a tengerpartra mentek pánt­likát venni, hanem a szőlőbe, és fölakasztották magukat a cseresz­nyefára a saját hajukkal. Xanthosz már arra gondolt kétségbeesésében, bogy leteszi a hivatalát, mikor szép Erippe a nyakába borult. — Ne emészd magad, édes uram, tudok én rajtad segíteni. Olyan az én fajtám, hogy mentül magasabban akasztják neki a ilalmast, annál jobban kapkod utána. Látod, egy asszonynak se jut eszébe levágni az orrát, de ha törvényt hoznál róla, mindnyá­jan orrunk-vágottan szaíadoznánk. Nem az élőket kell büntetni, iianem a holtakat. Hirdettesd ki, hogy aki megöli magát, annak a mezítelen tetemét kitéteted a tanácsház asztalára, hogy az egész város rátáthassa a száját. Majd meglátod, mi lesz ebből. Az lett abból, hogy egy miletoszi lány se ment el többet maga jószántából asphodelust szaggatni az elíziumi mezőkre. S ebből remcsak az látható, hogy milyen nagyeszű asszony volt szép Erippe, lanem az is, hogy milyen szégyenlős természet?. Ami annál na­gyobb dicséretére vált, mert akkor már egy kis Xanthosz meg egy <isebb Erippe kapaszkodott a khitonjába. A jó Xanthosz, példás férjek szokása szerint, fűnekfának el- Jicsekedett vele, hogy házának ürnője ész dolgában felveszi a versenyt Pállasz Athénével, amit a miletoszi hölgyek azzal hono­ráltak, hogy szép Erippét megválasztották nőegyleti elnöknőnek, noha ez a tisztesség abban az időben csak korosabb úrhölgyek osz­tályrésze szokott lenni. Nagy tapasztaltságot kívánó tiszt volt ez, mert a thesmophoriák rendezése járt vele. Azok voltak a férjes görög asszonyok legnagyobb ünnepei: olyankor négy napra kivet­ték magukat valamelyik szent ligetbe, s ott mindenféle ájtatosko­­dásokkal tisztelték Demetert, aki nem az Olimposz bajuszos lakói közé tartozott, hanem a termőföld és vele együtt a szép családi élet istenasszonya volt. Hogy miben álltak igazában azok az áj­­fatoskodások. azt máig se tudja senki, mert a thesmophoriákra férfi be nem tehette a lábát, titkot pedig a görög asszonyok is tudtak tartani, ha az rájuk vonatkozott. Elég az hozzá, hogy három nap eltelt a kegyes ünnepekből, s a tömérdek asszony addig szépen megfért egymással, de bizonyo­san megfért volna még a negyedik napon is, amit Kalligéneiának, vagyis szépgyerekes anyák napjának hívtak, csakhogy akkorára be­ütött az ördög a határba. Férfiak törtek be a szent ligetbe, még­pedig nem az istenfélő férjek, nem is valami csellengő görög fér­fiak, banem lovas barbárok, otromba, rőt hajú óriások, akik fülük­ben aranykarikát viseltek, és szőrös mellüket nemigen lehetett meg­különböztetni a medvebőrtől, amit ezüstlánc fogott össze a vállu­kon. Azok a rettenetes gallusok voltak ezek, akik valahol a ködös Okeanosz partjain elhatározták, hogy most már ók is belépnek a világtörténelembe, s először kirabolták Rómát, cserében otthagy­ván a megjavított mértékrendszert, s azt a mindmáig érvényes szál­lóigét. hogy jaj a legyőzötteknek! ’, aztán pedig körülnéztek egy kicsit a hellének földjén. Hogy miféle istentelenségeket műveltek ott, az megtudható Diodorus Siculusból és Pausaniasból, mind a kettő hiteles haditudósító, aki még olyan apróságokat is följegy­­zett az utókor számára, hogy a gallusok győzelmi lakomáik cél­jaira gyerekeket hizlaltak. Ami olyan szép adat a francia konyha történetéhez, hogy Brillat-Savarin bizonyosan bevette volna a könyvébe, ha tudott volna róla. A miletoszi raid alkalmával azonban kiderült, hogy a barbárok nem is olyan válogatósak, s jobb híján asszonyhússal is beérik. Nyájas vigyorgással nyeregbe emeltek egy-egy sikoltozó nőszemélyt, volt olyan, akinek kettőt is megbírt a lova, s mire kihajnallott, ak­korra elnyelte őket a Tartarosz, amely kiköpte őket magából. A márványpalotás várost meg se nézték az érzéketlen barbárok, oda csak az a néhány korosabb hölgy vitte meg a rémhírt, akiknek már nem jutott hely a nyeregben. Miletoszban nagy volt a megrökönyödés, de csak ideig-óráig, mert a görög férjek mind született filozófusok voltak, és különben is nagy megnyugtatásukra szolgált Xanthosz bölcs intézkedése, a­­mely véget vetett a lányok öngyilkossági járványának. Az egyetlen Xanthosz volt az, aki pótolhatatlannak érezte veszteségét, s nem találta helyét sehol, különösen mikor a szem- és fültanúktól a rész­leteket is megtudta. Szép Erippét úgy körüldongották a barbárok, mint legyek a mézet, de egy nagy, piros képű gigász szétkardla­­poztá őket. Az lehetett a zsiványok vezére, mert a legkócosabb volt köztük, s aranyperec világított a nyakában. Ö kapta aztán az ölébe szép Erippét, aki védte magát foggal, körömmel, s az ő jaj­gatása hallatszott legtovább: — Xanthosz, Xanthosz, szabadíts meg! A boldogtalan kalmár éjjel-nappal hallotta ezt a sikoltozást, s elhatározta, hogy megszabadítja az asszonyt, ha a világ végéig kell is utánamenni. Csakhogy a világnak több vége van, merre induljon? Elment jóslatért Apolló szentélyébe, s egy ezüst drach­máért a következő választ kapta: Fölleled napnyugaton, mit csillagos éjszaka vitt el, És igaz értéke hajnalon tárul eléd. Ez olyan rejtélyes jóslat volt, hogy hitelességéhez szó nem férhetett, ezt csak maga Apolló adhatta. Annyi azonban világos volt benne, hogy az elgurult gyöngyöt nyugaton kell keresni, s Xanthosz nem is kívánt többet. Pénzzé tette hajóit, raktárait, föld­jeit, palotáit, s kapott értük ötezer arany dareikoszt. Aztán a két kisgyereket a rokonság gondjaiba ajánlva, kiválasztotta négy leg­hűbb rabszolgáját, mindegyiknek a bocskorába rejtett ezer-ezer dareikoszt, ezret magánál dugott el, s kézügyben tartván egy kis költőpénzt, elindult a négy helótával asszonyt szabadítani, árkon­­bokron, hegyen-völgyön keresztül, mindig csak nyugatnak. Át­ment a griffmadarak országán, akik emberi nyelven beszélnek, és a tollúkkal lövöldöznek; áthaladt azon a tartományon, ahol a népeknek csak egy lábuk van, de azon akkora talp, hogy azt eső­ben, kánikulában tető helyett tarthatják maguk fölé; járt az egy­szemű emberek közt, megismerkedett a fejetlenekkel, akiknek a mellükön nyílik a szájuk, s összekerült a lótestű emberekkel, akiket görögül kentauroszoknak hívnak. Sehol se történt semmi baj, sőt minden szörnyetegnek a szíve megesett rajta, mikor elmondta ne­kik, mi járatban van. s megkérdezte tőlük, nem Iátták-e, akiket ő keres. De bizony mindenütt azt a választ kapta, hogy odább van az az idébbnél, ahol a gallusok laknak. Három esztendő telt el, és tizenkétszer kellett bocskort cserélni, mire Xanthosz eljutott Massiliába, a nagy víz mellé, ahol maga­­formájú görögöket talált. Azok ijesztgették is, hogy tovább már ne menjen, mert ide már egészen közel van a világ vége, csak ennek meg ennek a gallus királynak a birodalma esik még közbe, annak pedig olyan bolond törvénye van, a tökéletlennek, hogy nemkevésbé tökéletlen istenei tiszteletére minden idegen piros vérét kiontatja a fehér kövön. S mondtak valami olyan barbár üeV'ét, hogy azt Xanthosz hiába próbálta utánuk mondani, mindig tüsszen­tés lett belőle. Utoljára megkérdezte honfitársait, hogy nem Iehet­­ne-e ezt a nevet görögül mondani. — Lehetni lehet — válaszolták azok —, görögül körülbelül annyit tesz az, hogy Csillagos Éjszaka . ■ — Hiszen ezt keresem! •— gyúlt világosság a miletoszi vándor fejében. — Megmondta nekem Apolló, hogy a Csillagos Éjszaka vitte el a feleségem; Át is íratom rá a Hermész oltárát, mihelyst hazakerülünk. Ötödnapra már ott volt Xanthosz az embereivel a Csillagos Éjszaka székvárosában, sőt magában a királyi palotában. Persze csak annyiban volt az palota, amennyiben város a székhely. Agyag­­putrik közt egy nagy fahodály, az ajtó szemöldökfája fölé egy far­kasfej kiszegezve címernek. Lobogó, nagy tűz a közepén, körülötte vadbőrök, azokon hever félkönyéken a Csillagos Éjszaka, tulajdon az a bikaölő nagy brontesz, amilyennek a miletoszi matrónák le­írták. Csak éppen a sörénye nem olyan gubancos, de nagyon is rendben tartott, ahogy olvadt bronz módjára lezuhog az arany­­diadéma alól, amit térden állva éppen most csatol össze szép Erip­pe, a rabszolganők térdig érő, ujjatlan, durva vászontunikájában.-- X, te szegény! — jajdította el magát Xanthosz, ahelyett, hogy azt mondta volna, hála Zeusnak, mégse ette meg a drágát ez a fenevad! Szép Erippe pedig először fehér lett, mint a vászon, azután piros lett, mint a tűz, s mikor egy kicsit magához tért a nagy örömtől, úgy ugrott az ura nyakába, hogy a két fehér lábát is föl­kapta a levegőbe, százat csókolt rajta egy végből, s az volt hozzá az első szava: —• Ej, de soká jöttél értem, milyen csúnya nagy szakállad nőtt azóta, te rossz ember! Az óriás mordult egyet, szép Erippe ráeszmélt, hogy nem otthon vannak, s bemutatta egymásnak a két urat. Az uram . A gazdám ”. Először görögül, aztán gallusul. r-' Ámbár — tette hozzá mosolyogva — ő is gagyog már annyit a mi nyelvünkön, mint én az övén. A barbár csakugyan törte annyira a görögöt, hogy a maga nyelvén üdvözölte Xanthoszt, letessékelve a tűz mellé. Az pedig elmondta, ahogy kellett, szép Erippe tolmácsolásával, hogy haza akarja vinni asszonyát, akiért három év óta járja a világot. A barbárt szemmel láthatóan meghatotta, hogy egy görög férfiban ennyi hűség van.-- Barátommá fogadlak nyújtott neki kezet elérzékenyedve, aztán háromszor tapsolt, s a belépő pohárnokkal előhozatta a méh­­sörös fakupát. Egy kicsit beleloccsantott áldozatul a tűzbe, aztán maga vette elsőnek a szájára. Hadd lássa az új barát, hogy nincsen benne bolondító. A görög fintorogva húzott egyet a barbár italból, s mint jó kereskedő mindjárt áttért az üzletre. — Ezer aranyat ajánlok föl az asszonyomért, uram, minden vagyonomat —> szedelődzött elő a gubája alól. Azonban szép Erip­pe elszisszentette magát, a Csillagos Éjszaka pedig megszólalt: — Megállj, barátom. Te meg az asszonyod meg a két gyere­ked, az ugye négy? Ügy oszd el a vagyonodat, hogy neked négy­­szerannyi maradjon belőle, mint amit nekem adsz valfsagul. Ez a barátság, és ezt az igazságot kívánják az istenek. Xanthosz megnémult csodálkozásában, hogy a barbárok is­teneiből mennyire hiányzik minden üzleti érzék. Szép Erippe azon­ban mindjárt föltalálta magát. Asszonyos könnyedséggel ütött az óriás vállára. , Ej, hát ilyen keveset érek én az én gazdámnak, és ilyen könnyen elengedi leghűségesebb szolgálóját? A vacsoránál, ahol szép Erippe szolgálta ki mindkettőjüket, hol az új férje, hol a volt gazdája mögött állva, kiderült, hogy helyénvaló ez az enyelgő hang. Szép Erippének nem volt rossz dolga a gallusnál, se kocsit nem húzatott, se malmot nem forgat­­tatott véle. mint a többi rabnőveí, csak éppen a haja rendbentar­­tását bízta rá. Márpedig az olyan szolgálat, tudhatja mindenki a borbélyáról, hogy egyszerre összekomáztatja az embereket. Vacsora után a Csillagos Éjszaka saját hálókamráját engedte át a vendégnek, aki nem is nagyon kérette magát. Indulni akart első kakasszóval, rövidre fogta a búcsúzást. A gazda szerencsés utat kívánt mind a kettőjüknek, megölelte a férjet, térdet hajtott az asszony előtt, aki úrnő lett a rabnőből. — Nem hittem volna, hogy egy barbárban ennyi emberség legyen — nézett Xanthosz az asszony szemébe, ahogy egyedül ma­radtak. Szép Erippe azonban durcásan megvonta a gömbölyű vállát. — Én meg nem hittem volna, hogy egy miletoszi kereskedő ilyen esztelenséget csináljon! Micsoda ostobaság volt ezer aranyat ígérnéd értem, mikor egész biztosan nincs is ennyi pénzed. Rá se mérek gondolni, mi lett volna belőle, ha ez a medve szavadon fog. Xanthosz halkan felkacagott. — Még négyezer arany van a négy emberem bocskorában, mind neki szántam én azt. Van-e a világnak annyi kincse, amit oda ne adnék teérted! — Csöndesebben, te legdrágább! — fogta be szép Erippe az ura száját. Mikor aztán olyan csönd lett, hogy egyéb nesz se hallatszott a világon, mint Xanthosz horkolása, de az lármának is kiadósán, akkor szép Erippe kisuttyant az ura mellől, besuttyant a gazdájá­hoz, elmondta neki. amit megtudott, és megkérdezte tőle, ennyi hűségért csak nem azzal fizet, hogy odaadja annak a toprörtgyos görögnek, aki többet nem kel! se testének, se léikének? A barbár nem szólt semmit, csak megsimogatta szép Erippe aranyhaját, és megcsókolta ibolyakék szemét. S mire a kakas meg­szólalt, a miletoszi asszony hajszálai hegyével csiklandozta éberre az ura szemét. —‘ Hát nem akarsz velem hazaindulni, te álomszuszék? Szép Erippét nem is lepte meg olyan nagyon, hogy a palota kapujában a barbár várta őket. — Meggondoltam a dolgot — mondta ásítozva. —* Elkísérlek benneteket a határig. Gyanús nekem ez a négy rabszolga. Xanthosz elsápadt, szép Erippe mosolygott. A két hallgatag férfi közt ő vitte a szót egész a határig. Ott a félhomályban fehér kő derengett. — Megálljatok — dobbantott a Csillagos Éjszaka —. szeren­csés utazástokért áldozatot akarok bemutatni az isteneknek. Elkurjantotta magát, két szakállas druida fehér üszőt vezetett elő a cserjék mögül. — Fogd csak a kötelét — mondta szép Erippének. aki mo­solyogva fogadott szót. Az óriás pedig kirántotta a kardját, és úgy ütötte le a fejét szép Erippének. hogy az még a porban is mosolygott. Xanthosz elüvöltötte magát, és ráugrott á gallusra. de az el­­libbentette magától. — Ide hallgass, jó ember — ölelte aztán magához, és odább rúgván szép Erippe fejetlen testét, elmondta a görögnek, hogy ki volt ez az asszony. Aztán megcsókolta mind a két arcát: —■ Menj békével, testvér. Miletoszi Xanthosz felnézett az égre. amelyen éppen úgy piros­­lott a hajnal, mint otthon. És igaz értéke hajnalon tárul eléd —- morogta maga elé, ahogy megindult az úton. amely Massiliónak vezet. Ezt a történetet Parthenius kollégám írta el a filmírók elől. az Erotika pathematában. ami annyit tesz, hogy Szerelem fájdalmai. A kolléga rabszolga volt Rómában, Miletosz vidékéről került oda, és ő tanította görögre Vergiliust. Nem nehéz eltalálni, hogy szép Erippe történetét sokkal klasszikusabban írta meg. mint én. _ Vége —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents