Az Ujság, 1970 (50. évfolyam, 7-51. szám)
1970-06-25 / 26. szám
I °Í.DAL AZ ÚJSÁG 1970. JÚNIUS 25. AZ ÉLET MEGY TOVÁBB Irta: Kemény Julia Uram, háborúból jövök én, Mindennek vége, vége: Békíts ki Magaddal s magammal, Hiszen Te vagy a Béke. Ady Az 1849-es harcok rendkívül hevesek voltak. A magyar nép tudta, hogy ez az utolsó erőfeszítés a szabadságért. Amikor a lengyel származású Bem József tábornok újjászervezte a szabadságharcosokat Erdélyben, a székelyek nem bíztak a “polyák’ -ban. Bem alacsony termetű, vézna, beteges külsejű férfi volt, akiről nem tételezték fel nagy harci képességet és halált megvető bátorságot. Midőn azonban tettekre, összeütközésekre került a sor, akkor a tábornok óriássá növekedett és katonái megismerték hősiességét. Rajongtak érte és “Bem Apót” tűzön-vizén át követték, boldogok voltak, hogy méltó vezérre találtak. Erdély népe nem könnyen barátkozik, de ha bizalmát már odaajándékozta valakinek, akkor sorsát gondolkodás nélkül helyezi kezébe. Nem csalódtak. Marosvásárhely, Vízakna, Szászváros került a harcok során magyar kézre és Piskinél a tábornok az Alföld felől érkezett segítő csapatokkal találkozott össze. Erdély nagy részét a szabadságharcosok már felszabadították és csupán Gyulafehérvárott és Déván voltak még császáriak. Bem apó seregében szolgált báró Csíki István főhadnagy, aki önként jelentkezett a szabadság harcokra. Hiába kérlelte hitvese, a hét megyében hires Palotay Sarolta, hogy ne menjen el, ne hagyja el őt, amikor harmadik gyermeküket várja, István báró úgy érezte, hogy a haza és szabadság még a családnál is szentebb. Pedig mennyire szeretett volna szép asszonya mellett maradni nehéz órájában. Végül Sarolta báróné is belátta, hogy minden épkézláb magyar embernek kötelessége harcba szállni akkor, amikor a hazának szüksége van reá, s így sűrű könnyek között búcsúzott szerelett férjétől. A báró nem félt a haláltól. Hatalmas szál férfi volt, vitéz harcos, jó kardforgató és céllövő. Azonnal a harctérre jelentkezett és résztvett az ütközetekben. Gyakran állt szemben a császáriakkal és sokat küldött közülök a másvilágra közelharcokban, ő csodálatosképpen sértetlen maradt. A szabadságharcosok már nagyon meggyötörtek, fáradtak voltak abban az időben és az élelem és felszerelés is gyatra volt. István báró főhadnagyi rangban szolgált és emberei büszkék voltak vezérükre, aki daliás termetű, barátságos képű férfi volt. Nem volt gőgös, büszke, de lényében annyi öntudat volt, hogy tekintélyét mindenkor megtartotta. Egy este katonáival együtt ült a tábortűznél és csendesen éne-1 kellek, mert éppen harci szünet volt. Másnapra tervezték ütközetet és a száraz fa vidáman ropogott a sötétségben, amikor az egyik bokorból, mint a tolvaj, valaki közéjük lépett. Csendesen jött, mint valami macska, még az ág sem zörrent meg a Iába alatt. A katonáknak azonban éles fülük volt és pillanatok alatt mindenki a fegyveréhez kapott. A báró látta, hogy a besurranó egy karcsú nőszemély. Az őriálló katona a leány elé állt és kérdezte: — Állj. ki vagy? — Rozita, a cigányleány! — hangzott a felelet. Erre letették puskáikat. Jól ismerte mindenki a leányt, aki hol itt, hol ott tűnt fel és szívesen segített és kémkedett a magyaroknak. A leány Csikihez lépett: — Jó uram, — mondta alázattal, — meglestem az osztrákokat. Ok nagy ütközetre készülnek és nem akarom, hogy benneteket készületlenül érjenek. Nincsenek messze, ott húzódnak meg a túlsó bozótokban. Halkan jönnek, nehogy időtök legyen felkészülni. Azt hiszem, éjféltájban fognak támadni, amikor már mindenki nyugovóra tér. Ne feküdjetek le és tartsátok készenlétben fegyvereiteket . . . — Óh. köszönöm, hogy eljöttél és figyelmeztettél bennünket, I mondta a báró és zsebébe nyúlt. A leány vonakodott elfogadni, I az ajándékot. : — Nem kell pénz, nem kell. . . Örülök, hogy idejében észrevettem a készülődést, —■ de István báró a markába nyomott egy aranyat. Azután azt mondta a Ieiínynak: I — Bizonyára éhes vagy. Ha nincs is sok élelmünk, van jó ( vaddisznó sültünk, amit magunk készítettünk, tarts velünk ... j — Nem lehet! Mennem kell! — mondta a leány határozottan. I — Még tovább megyek innen, mert az osztrákok sokan vannak és i ti aligha birtok velük. Segítségért sietek a másik táborba. Tudom, ott többen vannak! — már indult is, de azután visszafordult és Csikihez lépett: — Engedd meg uram, hogy a tenyeredbe nézzek! Csiki meglepődött. Nem volt babonás, nem hitt jóslatokban, de nem akarta a jó leányt megbántani, igy hát odanyújtotta a kezét. A leány a tűzhöz húzta, hogy jobban láthasson: — Jó uram! — mondta szomorúan, — reád nagyon sok bánat és szenvedés vár. Sok könny és gyász! El fogod veszíteni minden kincsedet, azonban valami csodálatos dolgot Iátok a tenyeredben. Mindent, mindent át fogsz vészelni! Még a hajad szála sem fog meggörbülni, csak a szived fog majdnem meghasadni a fájdalomtól! Csíki indulatosan húzta el a tenyerét a leány kezéből: — Hát, ha jobbat nem tudsz mondani, tartsd meg a mondóSZAKÁCS R. JÓZSEF 2942 Corydon Cleveland Hts.- PLUMBING AND HEATING -Mindenfajta SZERELŐ és FŰTÉSI MUNKA Javítás és UJ munka egyaránt. Telefon: 932-8510 ANGÉLÁT AUTO BODY 6817 Lorain Ave. 961-4725 Cleveland nyugati oldalának legrégibb magyar autójavító üzeme. Magyar tulajdonos: MAXIM ERNŐ kádat! — kiáltotta haragosan. — Menj az utadra, azt mondtac hogy sietős! Minek is engedtem megnézni a tenyeremet?! A leány visszanézett reá azokkal a szép, bánatos, nagy, kiss fátyolos cigány szemekkel és azt mondta: — Hiába haragszol I Nem én mondom azt, hanem a tulajdo: tenyered! Abban van megírva a sorsod. Nem bánom, ha nem i hiszed el, de úgy lesz, ahogy mondtam! Azután vissza se nézve, amilyen halkan besurrant a táborbe el i< távozott a bokrok között. A magyar katonák készen álltak a támadás visszaverésére Tényleg éjfél után, hajnali egy óra felé törtek reájuk a császárial Minden egyes magyar oroszlánként harcolt. Az óriási számú túlerő vei nem bírt a maroknyi sereg. Végül Csiki megmaradt embereive az osztrákok fogságába került. Vissza sem nézhetett az elhúl derék emberekre, mert úgy hajtották őket, mint az ökröket. Nen volt hosszú az út a sötétben és egy nagy tisztáson a császárjai megálltak és lepihentek az erősen őrzött foglyokkal együtt. Csiki úgy érezte, hogy most már minden elveszett. Már arr< gondolt, hogy inkább fejbelőné magát, minthogy rabságba hurcol ják. de fegyverét az osztrák elvette. Rendkívül fáradt volt és ott i puszta földön, mélyen elaludt. A hideg földön arra ébredt, bog; messziről nagy zajt hallott. Megérkezett a segítő csapat, amelye Rozita. a cigányleány, hozott. A jó lélek megtartotta szavát. A magyar szabadságharcosok sorsa rosszra fordult. Bem Seges vár közelében elvesztette seregének javarészét és őmaga is csak úg; tudott menekülni, hogy holtnak tetette magát. Később sem adt. fel a harcot, hanem mégegyszer bevonult Szebenbe és maradói embereivel Temesvárnál találkozott Dembin szky megfogyott sere gével. A temesvári vereség után már lelkileg megtörve látták í magyarok, hogy minden elveszett . . . Hiába szabadult meg Csíki báró és néhány embere az osztrá kok kezéből, a magyar szabadságharc elveszett! Testileg-Ielkileg megtörve menekült, de abban az időben i császáriak úgy üldözték a magyar tiszteket, hogy bizonyosra vette valahol ismét csak az ellenség kezére kerül. Fáradt volt, éhes é: elcsigázott. Megtapintotta ingét és örömmel látta, hogy a belevarri néhány aranya megmaradt. Ez volt mindene. Ruházata rongyok ban lógott, éhes és elcsigázotl volt. senki sem ismert volna reá. Ekkor jelent meg ismét Rozita, a cigányleány. Hogy merrő jött. azt maga sem tudta, de olyan boldog volt. hogy láthatta mintha csak csodát várt volna tőle, mert tudta, hogy ez a Ieánj a magyarok igaz barátja . . . — Óh. uram! Az Isten szent szerelméért, hova mégy? Még nyomodra akadnak és kivégeznek, vagy fogságra vetnek. Ezek nem ismernek kegyelmet. — Bárcsak ott maradtam volna elesett embereimmel együtt holtan ... — mondta a szerencsétlen báró. Ne beszélj olyan könnyelműen az életről, mert az az Isten ajándéka. Jöjj csak velem gyorsan, mielőtt bárki megláthatna. Csak kövess engem és jó helyre viszlek. Csiki tudta, hogy már minden elveszett és nincs veszítenivalója. bárhova vezeti is a leány. Ment vakon utána. A Iába botladozott a fáradtságtól, de csak ment. ment . . . Végre egy kis sátortáborhoz értek. — Ide. ide jöjj, — mondta Rozita és bevezette Csíkit az egyik sátorba. Csiki azt vette észre, hogy körülveszik a cigányok és bámulnak reá. De nem sok ideje volt körülnézni, mert Rozita kiabálni kezdett: — Mózsi, Mózsi! — kiáltotta, mire egy fiatal cigánylegény került e lő. Markos jól megtermett cigány volt. — Adjál valami gúnyát ennek a katonának! — mondta a leány, azután Csikihez fordult és azt mondta: Ha meg akarod menteni a bőrödet, akkor engedd, hogy azt tegyem veled, amit akarok. Csiki nem is felelt. Hiszen fáradt és elcsigázott volt még ahhoz is. hogy szóljon. Rozita nekiesett szép fényes barna hajának, amelyet kissé szétborzolt a szél és azt mind a tiz ujjával cibálni, kócozni kezdte, amíg teljesen olyan lett, mint valami kóc csomó. Azután arcára kormot, sarat kent. amíg elvesztette eredeti színét. Noha napbarnított volt Csiki arca a tábori élettől, de oly kifogástalanul tiszta és hibátlan, mint egy gyermeké. Most mocskos és sötét lett. A rongyos cigány gúnyát bőségesen megfizette a cigánylegénynek és Iegszi vesebben odaadta volna minden aranyát, de eszébe jutott, hogy hosszéi az út. amíg hazaér kúriájára és addig is szükség lehet pénzre. Mózsi mohón kapott a fejedelmi ajándék után. Rozita nem engedte, hogy Csiki báró azonnal útnak induljon. Még két éjjelt és két napot töltött Rozita sátrában. A cigányok jók voltak hozzá, az otl töltött idő legnagyobb részében aludt. Egészséges, fiatal leste ezalatt visszanyerte erejét. Boldog reménységgel indult hazafelé. Útjában senki nem háborgatta. hiszen egy rongyos, piszkos cigánnyal senki sem törődik. Abból táplálkozott, amit a földeken talált, mert voltak aranyai, de azokhoz nem mert nyúlni. Es. ha ő egy kocsmában, vagy fogadóban elővett volna egy aranyai, bizonyára menten a pandúrok kezére adják, mert a cigány csak lopással juthat ilyen nagy kincshez. Maga sem tudta, hogy hogyan találja meg a hazafelé vezető ulat. de ment ösztönszerűen. Útközben, amikor már közeledett a saját birtokához, látott ismerős nrcokat, de senki sem gondolta volna, hogy a piszkos cigány gúnya alatt a báró rejtőzik. Ezer terve, ezer boldog gondolata volt. Végre, végre hazajut! Nagyon meglepődött azonban azon, hogy egyes falvak romokban hevertek, egyes házak össze voltak lőve. Arra nem is gondolt, hogy ezen a vidéken is voltak csaták. Boldogsága lassanként alábbhagyott és léptért meggyorsította, hogy mielőbb meggyőződjék arról, hogy Sarolta és a gyermekek épségben megvannak. Amikor azután megtudla. hogy éppen az ő kúriája volt az, amelyet a gonosz ellenség felrobbantott és amikor a szép otthon helyén csupán kiégeti iiszköket talált, kétségbeesett, de nem vesztette el a reményt. Arra gondolt, hogy talán Saroltának és gyermekeinek volt ideje és alkalma elmenekülni a kúriából. Még a cselédházak is elpusztultak. N em ludta, hogy kihez forduljon, kit kérdezzen meg, hogy családját hol találhatja. Elindult a földeken át gyalogosan és ment, ment tiz kilométernyire abba a kis városba, ahol barátja és orvosa Bartha doktoi lakott. Itt nem volt pusztítás, mert a város ellenállás nélkül megadta magát az osztrákoknak. Minden épségben volt, a házak, üzletek és emberek. Csiki báró becsengetett a doktor házába. A kis szolgáló, aki ajtót nyitóit, be akarta csapni a kaput az orra előtt Csak nem fog beengedni egy ilyen szutykos cigányt? A báró erőszakosan félretolta a leányt és bement a házba. A leány kiabáll és erre kijött az orvos felesége. Előbb ő sem ismerte meg Csikil és rákiabált: — Mit akar maga itten? Kit keres? — A doktor urat keresem, tekintetes asszony! — szólt a bárt és az asszony majdnem elájult a meglepetéstől. De azután erői vett magán és azt mondta: — Azonnal szólok az uramnak, csak tessék leülni, mindjárl jön . . . — Nem ülhetek le ezekbe a szép tiszta karszékekbe ilyen ma szatosan! — Ne tessék azzal törődni, — mondta a doktornő és kisietet a szobából. Jutka a szolgáló nem értette meg, hogy mi történt az ő asz szonyával, hogy az ilyen jöttment cigány beleültet a legszebb kar székbe, amit úgy félt, hogy még őmaga sem igen mer beleülni. D< hát tudta, hogy az urinépség nagyon különös. Fejét csóválta é: ment a dolgára. Bartha doktor szeretettel ölelte át Csiki bárót. Mindjárt elő vette a legfinomabb pálinkáját, hogy hadd szerezzen előbb erő ahhoz, hogy elviselje azt. amit meg kell hallania. Bizony, édes öcsém, sajnos nagyon nagy szerencsétlenség történt. Én voltam a báróné mellett, amikor a gyönyörű kisfiú megszületett. Olyan boldog volt. Alig várta, hogy neked megmutassa. i — Megkíméllek, hogy a részleteket elmondd, mert ott voltam 1 a kúriánál és láttam, hogy minden elveszett! Csak azt szeretném tudni, hogy mi történt a családommal? Sikerüli nekik menekülniük? Az idős orvosnak könnyek gyűltek a szemébe: Egyetlen lélek nem tudott onnan kimenekülni. A cselédség is utolsó szálig ottveszett. Nagyon fáj a szivem, hogy éppen nekem kell ezt megmondani, de Sarolta báróné nem engedte be az osztrákokat a kúriára és ebből lett a nagy baj. Előbb csak puskákból lövöldöztek, de amikor látták, hogy a hős asszony nem adja meg magát, akkor aláaknázták és felrobbantották az épületeket és onnan élő ember nem menekülhetett. Báró Csiki nem szólt egy árva szót sem. Arca hófehér lett és ajkát összebarapta. Érezte, hogy koldus lett, koldusabb a legszegényebb koldusnál, mert nemcsak birtokait, hanem imádott feleségét és három gyermekét is elvesztette. A hatalmas ember nem tudott magához térni. Az orvos azt ajánlotta neki, hogy mindenekelőtt fürödjék meg és ezalatt neki sikerült megfelelő öltözéket szerezni számára. Ugyanis dr. Bartha egy fejjel alacsonyabb és késkenyebb volt a bárónál, de a fia ruhái éppen megfeleltek, mert az ifjabb Bartha is magas, derék férfi volt. Csiki Rozitára gondolt. A cigányleány megmondta neki. hogy mindenét el fogja veszíteni és őneki még a bajaszála sem görbül meg. Honnan tudta mindezt a tenyeréből kiolvasni? Vajon minden ember sorsa meg van írva a tenyerében? Azután elhesegette magától a haszontalan gondolatokat. Saroltára gondolt, az ő gyönyörű asszonyára, aki hős volt, aki meghalt a hazáért és ő. aki elment harcolni, aki végigküzdötte a szerencsétlen kimenetelű háborút. megmaradt. Megmentette az életét! Kinek, minek? Mi lesz vele. egyedül, család és vagyon nélkül? Mi lesz a szerencsétlen hazával a vesztett háború után? Már nem álmodott a szabadságról, már nem álmodott a magyar dicsőségről. Csak arra tudott gondolni. hogy miért kellett neki életben maradnia ahhoz, hogy a sok csapást átélje. Dr. Bartha jó ember és jó barát volt. Mindenáron segíteni akart a szerencsétlen bárón, de nem tudta, hogy mit kezdjen vele. A báró egész életében csupán gazdálkodott, birtoka mintagazdaság volt az egész vidéken. Most az épületek romokban hevertek, a szerszámokat és a termést elvitte az ellenség. A puszta földön egyelőre nem lehetett semmit csinálni. Báró Csiki Istvánt nem olyan fából faragták, aki sajnáltatni tudta magát. Minthogy nem tartozott senkihez, elhatározta, hogy elmegy birtokainak vidékéről és új életet kezd. Az egész országot megviselték a harcok, szükség van újjáépítő munkára, ö erős, ért a gazdálkodáshoz, majd megkeresi a kenyerét valahol nehéz munkával és így vissza tudja majd nyerni a lelki nyugalmát is. ha nem emlékezteti senki és semmi a múltra. Hiába marasztalták Bartháék, ő elindult. Azt sem tudta, merre, hova menjen. Nem volt holmija, nem volt poggyásza. Nagyon ágrólszakadt volt, de a függetlenség érzése enyhítette szomorúságát. Budára érkezett és egy fogadóban szállt meg. amely kívülről nagyon tiszta volt. Amikor bement, a fogadóst kereste és szobát bérelt. Még volt elég aranya ahhoz, hogy néhány hónapig szerényen megélhetett. A fogadóba vidéki családok szálltak meg s sok elegáns hintó állt az udvaron. Az első reggelen a nap besütött a szobájába és ő nem érzett szomorúságot. Megnyugodott abban, hogy egyedül kell élnie és nincs senkije. A szálló szobaleánya behozta reggelijét és az ajtót kissé nyitva felejtette. Akkor váratlan látogatója érkezett. Egy kis kutya jött be az ajtón és egyenesen az ágyára telepedett. Nem akarta az állatot bántani, csak reá szólt: — Mars, ki innen! Menj a helyedre! — de a kutya nem mozdult. Néhány perccel később egy hat év körüli kisleány kopogott be a szobájába: — Bácsi kérem, nem tetszett a Mancit látni? Mindenütt keresem, de sehol sem találom . . . — Ki a Manci? — Az én kiskutyám! A nagymamától kaptam karácsonyra és I nagyon szeretem. Kis fehér kutya. Elszaladt és nem találom. — Itt van a kulyus, gyermekem! — mondta Csiki, megsimogatva a gyermek selymes haját. Azzal behívta a kisleányt, aki boldogan emelte fel a kutyát. — Csodálom, hogy éppen idejött! Nem barátkozó kutya. Anyus éppen azért haragszik, mert Manci nem szeret senkit, csak engem. Csodálatos, hogy a bácsitól nem szaladt el! — Ugylátszik megérezte, hogy egyedül vagyok és társaságra — Miért? A bácsinak nincs senkije? — Nem kedvesem! Nekem nincs senkim, én egyedül vagyok! — Hogyan lehetséges az? Mindenkinek van valakije, vagy papája, vagy mamája, vagy felesége, gyermeke, barátja . . . Node én nem értek a felnőttek dolgához és anyuka azt mondja, hogy ne avatkozzam a nagyok dolgába . . . — Én örülök, hogy bejöttél ide a kutyád után. Hogy hívnak? Stázi a nevem. Tetszik tudni, engem tulajdonképpen Anasztáziának hívnak, de én azt a nevet nem szeretem. A Stázi nevet sem, de mit tehetek, ha ez a nevem. Jobban szerettem volna, ha Panninak hívnak.-— I udod mit. én Panninak foglak hívni. Jó? — Nagyon jó! D én a maga nevét nem is tudom. Hogy hívják magát? —■ Az én nevem István! — Az én apukámat is Istvánnak hívták, de ő nincs, ö meghalt a hazáért, — úgy mondja anyuka. Nagyon jó ember volt az én apám és szép is. Sokkal szebb volt mint maga. de azért maga is szép ember, de olyan szép, mint az én apám volt, nincs több a világon. A gyermek arca kipirult és a báró szeretettel nézte. — Mik or halt meg a te apád? — kérdezte végül. —< Áprilisban! — válaszolta a gyermek. —> Oh, az éppen fél év előtt volt! — mondta Csiki. A folyosóról cgv női hang hallatszott be: — Stázi. Slázi! r- Ez az én nevelőnőm! — mondta a gyermek. — Muszáj mennem. Ki nem állhatom őt. Semmi se jó, amit teszek. Mindig veszekszik velem. De maga jó ember lehet. Ha nem bánja, máskor is benézek ide . . . — Jó, jó, de most már menj, mert hívnak! — mondta a báró, de a gyermek nem sietett. — C sak keresem még egy kicsit. Talán megijed, hogy elmentem világgá. Inkább még beszélgetek magával. — M ár nem sok beszélni való időnk van. Én nem hiszem, hogv soká maradok itt. Talán egy-két napig. — Mi sem maradunk soká, mert szombaton otthon kell lennie anyukának. I etszik tudni, mi csak azért jöttünk ide, mert anyuka gazdatisztet keres a birtokra. Itt van valami közvetítő iroda, ahol ajánlanak embereket. Most, hogy apukám meghalt, kell nekünk valaki, aki kezeli a birtokot. Csíkit meglepte a hat éves gyermek tájékozottsága és okossága. A kis Stázi elment és ő egyedül maradt szobájában. Gondolkodói >a ejtette az, amit a kisleány mondott. Talán az a gazdatiszti állás éppen neki való lenne. Érdeklődött a fogadósnál, hogy ki az a hölgy, aki Stázi nevű leánykájával és annak nevelőnőjével lakik a fogadóban és tőle megkapta Hargittayné címét. A fogadó egyik inasával küldött egy kis levélkét az özvegyhez, amelyben azt írta, hogy érdekelné a gazdatiszti állás. Hargittayné fogadta Csiki bárót, aki elhallgatta bárói cimét. csupán annyit mondott, hogy nemrég tért vissza a harctérről és nagy gyakorlata van a birtok kezelésben. Az özvegynek nagyon megtetszett a daliás külsejű férfi és hossazan elbeszélgetett vele a birtokról, a gazdaságról és megkérdezte, vajon tud-e a cselédséggel bánni, mert ez a legfontosabb. Amióta férje elment a háborúba, az egész birtok elhanyagolódott és erős kéz kell ahhoz, hogy helyreállítsa. Természetesen ő nem sokat értett ahhoz, hogy hogyan kell gazdálkodni és az azóta nála dolgozó emberek becsapták őt és rosszul vezették a mintagazdaságot, amelyet férje oly tökéletesen felépített. Csíki báró nem is sejtette, hogy valaha életében a Dunántúlra kerül. Nem is ismert ott senkit. Talán ez is egyik oka volt annak, hogy elvállalta az állást. Fájó emlékei elkísérték oda is. Hargittayné nagyon csodálkozott azon, hogy Csikinek nincs családja, nincs semmi holmija, csupán egy váltás ruhája. Természetesen nem kérdezett a férfitől semmit, mert bár Csiki nem beszélt arról, hogy neki magának még nagyobb birtoka volt, mint az özvegynek és hogy valamikor a környék leggazdagabb földbirtokosa volt, Hargittay Istvánné mégis látta, hogy nem valami közönséges gazdatiszttel van dolga. Stázi rendkívül megörült annak, hogy István most már velük lesz a birtokon. Ok ketten jó barátok voltak és Manci is szívesen barátkozott a báróval. Hargittayné a gazdatiszti házban helyezte el a bárót, amely nem volt nagyon csinos, de a báró igényeinek megfelelt. A cselédség hamar felismerte benne a kitűnő gazdát és nem volt nehéz őket engedelmességre és munkára szoktatni. A gazdaság hamarosan olyan lett, mint a korábbi gazda keze alatt. Hargittayné ezért hálás volt Csikinek és többször meghívta őt kastélyába ebédre, vacsorára. Az özvegy első pillanattól fogva beleszeretett Csikibe. Csiki István lelkében nem élt más asszony, csak az ő Saroltája. Hargittay Margit szép asszony volt, de éppen ellenkezője Saroltának. Sarolta hófehér bőrű, sima fényes barnahajú volt. aki fejedelmi megjelenésével mindenkit megigézett, viszont Margit kicsi, szőkehajú. szeplős arcú jelentéktelen külsejű asszonyka volt. Soha sem jutott eszébe a bárónak, hogy Margit iránt érdeklődjék, vagy liogy neki udvaroljon. Annál jobban megszerelte Stázit, akit Ö Panninak szólított. Hargittayné ezen meglepődött és azt kérdezte Csikitől: — Miért hivja maga Stázit Panninak? Az nem az ő neve! —' Igaza van asszonyom! Öt Anasztázia névre keresztelték, de azt mondta nekem, hogy jobban szereti a Panni nevet. Miért ne hívnám őt úgy, ahogy ő szereti? Édes gyermek, úgy szeretem őt. mintha az enyém lenne! Erre Margit már nem tudott felelni. Jobban szerette volna, ha Csiki őhozzá vonzódna, mint a kisleányhoz, mert ő nagyon is megszerette a gazdatisztet. Sokat gondolt reá és elhatározta, hogy utánajár annak, hogy Csiki kicsoda-micsoda. Magyarországon nem volt nehéz valakinek a személyazonosságát megtudakolni és Hargittayné is megtudta, hogy Csiki István, az ő gazdatisztje báró. akinek nagy birtoka volt és elveszítette egész családját a szabadságharc alatt. Nem tett említést arról Istvánnak, hogy érdeklődött utána, mert a férfinek ez bizonyára rosszul is esett volna. Múlt ak a hosszú hónapok és a téli estéket Csiki Hargittaynéval és Pannival töltötte. A gyermek úgy ragaszkodott Istvánhoz, hogy folyton a nyomába járt. Egyszer megkérdezte az anyját: — Anyukám! Miért nem lehel Pista bácsi az én apukám! Én úgy szeretem őt. mint ahogyan az igazi apukámat szerettem, ö is itt van velünk, vigyázz reánk, mint ahogy apuka tette. Én úgy érzem, hogy szükségem van egy apukára. Hargittayné nem szólt egy szót sem, de arra gondolt, hogy bizony ő is szeretné, ha Pista Panni apukája lehetne. De az aszszonyi büszkeség visszatartotta attól, bogy szóljon. István már féléve volt a háznál és mindig udvarias és előzékeny volt, de soha még csak célzást sem tett arra, hogy Hargittayné iránt érdeklődne. Ez nagyon sértette az asszony hiúságát és egy este, amikor Panni már lefeküdt, ő maga szólt a bárónak: •— Panni azt kérdezte tőlem, hogy miért nem lehet maga az ő apukája? — Bizony, asszonyom, én is boldog lennék, ha Panni a kisleányom lenne. Sajnos nekem nincs már gyermekem . . . — Volt gyermeke? Miért nem beszél róla soha? Igazán érdekel a sorsa, hiszen itt élünk egymás mellett és tulajdonképpen «»mmit sem tudunk egymásról . . . — Folytat ása következik — AZ OK Az egyik egyetemi tüntetésnél az egyik szakállas hallgató üres táblát hordozva vonult fel a tüntetőkkel. A rendőr megkérdezte tőle: — Miért nem írt semmit a tüntető táblára? — Keresek egy okot a tüntetésre! —• mondta az ifjú, mire a rendőr letartóztatta. — No, most már találtam okot! — mondta az ifjú és ráírta a táblára: “Rendőri brutalitás!” VERSENYTÁRSAK A társaság azon tanakodott, hogy Kovács úr Nagynénak, vagy leányának lluskának udvarol-e? Fogadásokat kötöttek és az egyik barát megkérdezte Kovácstól: — Vajon kit akarsz feleségül venni, Nagynét. vagy Iluskát? — Tudod, bartáom! Szerencsém volt, mert a mama féltékeny volt a leányára és elárulta nekem Iluska összes hibáit, Iluska pedig az anyjára volt féltékeny és tőle tudtam meg, hogy az anyja parókát hord. mert kihullott a haja és hamis fogai vannak. így hát azt határoztam, hogy egyiket sem veszem el . . . NEM EMI ITI FIAIT I.uis Munoz Marin. Puerto Rico korábbi kormányzója idéz egy régi mondást: Egy férfinek három életcélja van: Ültessen fákat, írjon könyveket és legyenek fiai. A kormányzó azt mondja: Bár több fát ültetnének, több könyvet írnának — de fiait nem említi . . . ASSZONYOK - FÉRFIAK Van nak férfiak, akik sokat tudnak, de olyan nő nem létezik, aki ne tudna mindent. Azok a legostobább férfiak, akik egész életükben küzdenek és dolgoznak azért, hogy gazdagon haljanak meg . . . Az az asszony, aki nem tudja befolyásolni a férjét — ostoba liba, de az a nő, aki férjét nem kívánja befolyásolni — egy szent. SZÉP EMLÉK Pista kérdezi Andrástól: — Talán elfelejtetted, hogy húsz dollárt kölcsönöztem neked? — Dehogy, ez egyike a legszebb emlékeimnek! KIVÁNCSI Szevacsek úr műgyűjtő, és sikerült megszereznie néhány híres kéziratot. Képzeld kedvesem, — mondta a feleségének. — sikerült megkapnom Schiller egyik eredeti levelét. — És mit irt benne? ÍGÉRET !—• Drágám, meghalok érted! — Óh, te mindig csak ígérgetsz .. .
