Az Ujság, 1969 (49. évfolyam, 4-49. szám)
1969-01-23 / 4. szám
AZ ÚJSÁG 1969. JANUÁR 23. MODERN NÉPVÁNDORLÁS Irta: Kemény Julia A csehszlovák megszállás és az azt követő tömeges menekülés gondolkodóba ejti a nyugati világot. Mennyi-mennyi ember, mennyi család szakadt el otthonától és kénytelen uj hazát, uj otthont keresni. Emlékezetünkbe visszatér az 1956-os magyar szabadságharc utáni tömeges menekülés, az egyéneknek, családoknak és csoportoknak Amerikába való érkezése. 1956 november 4 után a magyarság már elvesztette minden reményét és Budapest ismét romokban hevert. A helyzet sötétnek, kilátástalannak látszott és mindenki félt a holnaptól. Tömegestől menekültek az -emberek .nyugat felé, cél és kilátás nélkül. A győzedelmes magyar szabadságharcot letörte a zsarnok túlereje. Az elegáns Várfok utcai öröklakásban Kőváry Laci újból és újból kérlelte feleségét, Böskét: — Nézd drágám, nincs itt már semmi érteme az életnek. Nincs jövőnk és én már közel negyven éves vagyok, mi lesz velünk? Legjobb lesz, ha mi is elmegyünk, mint olyan sokan mások. Gyermekünk nincs, a menekülés kettőnknek könnyű lesz.. ■ Böske nem akart válaszolni, de a végén kitört belőle a sirás: — Én nem megyek! Nem megyek! Nem hagyhatok itt mindent, ami nekem drága és szent! — A végén, mint mindig, most is az történt, amit Laci akart. Böske, a jó kis feleség engedett és mindenbe beleegyezett, amit férje kitervezett. Ebben az időben Budapesten jól meg volt szervezve a menekülés a határon át. Üzlet volt ez az élelmes ember-csempészeknek. Laci igazi budai fiú volt, ismerte a lehetőségeket, mindent elintézett. Nem volt sok idő, mert el volt rá készülve mindenki, hogy bármely percben lezárhatják a határt. Délután már jött a közvetitő és pontosan megbeszélték a teendőket . Hajnalban, kapunyitás után nekik azonnal indulniok kellett és megbeszélt helyen találkozniok a csoporttal, amellyel együtt a határ felé veszik útjukat. Persze ezért jó pénzt kellett fizetniük. Még akkor tüstént át kellett adniok a pénzt az ügynöknek, de csak kettétépett bankjegyekben, mert a másik felét majd a határon fogják megfizetni. Szegény kis Böske egész délután csak járt kelt a lakásban. Karcsú, törékeny nő volt, valamikor nagyon gazdag, elkényeztetett leány. Szerencséje az volt, hogy Laci is babusgatta és kímélte minden munkától. Minthogy hozzátartozói nem voltak már életben, a régi világból megmaradt bútorokhoz, csecsebecsékhez ragaszkodott. A lakás minden egyes darabjához odament és cirogattai, könnyeivel locsolgatta. Megölelte a szép nehéz fiókos diófa szekrényt, amely még a dédöreganyjáé volt és kihuzogatta fiókjait. Kivette a szép kézimunka darabokat, de hiába mondta: — Ezt is magammal viszem... ezt is... ! — Laci mindenre azt válaszolta: — Ki van zárva! Nem lehet! — végül Böske annyira elkeseredett, hogy nem csomagolt be semmit és Laci egy hátizsákba pakolta be az ennivalót, amit odahaza talált. Azután már Böske is erőt vett magán és nekilátott a munkának. Egy kézi szatyort tömött meg egy váltás harisnyával és két meleg szvetterrel Egész éjjel nem aludtak. Sírtak is együtt, azután elnyomta őket a fáradság fél órára, de mindjárt fel is ijedtek, hiszen az idő olyan rövid volt és a házmester már nyitotta is a kaput. Indulni kellett. Nem volt lelkierejük ahhoz, hogy szétnézzenek szeretett otthonukban. Böskének az fájt legjobban, hogy szüleik fényképét nem vihetik magukkal, de suttyomban erszényébe rakott két kis képet. Amidőn a lépcsőházban lefelé haladtak, az egyik lakó, egy finomlelkü magyar asszony, szinten lefelé ment. Csak reájuk nézett és mindent megértett, hiszen ez olyan megszokott dolog volt abban az időben. Könnybelábadt szemmel csak annyit mondott: i — Nézzenek oda! — mondta. — Ott van egy zöld lámpa ! a távolban. Az már Ausztria, de én már tovább nem mehetek, hanem maguknak kell ezt az utat egyedül megtenniük. Most már hallgassanak a saját józan eszükre. Ha esetleg orosz járőr jönne, amit nem gondolok, mert én jóban vagyok az orosz és a magyar határőrökkel, akkor én a levegőbe fogok lönni. Erre a jelre maguk feküdjenek le a földre és maradjanak mozdulatlanul egy jó darabig és én persze ellenkező irányban fogom megadni a menekülés útját. A menekülők megfizették az embercsempésznek a kialkudott pénz másik felét, megköszöntek mindent és útnak indultak. Bizony még vagy két és fél órát kellett gyalogölniok. A zöld fény olyan volt, mint a üdére fény, amely mindig messzebbnek tűnt előttük. Semmi sem tart örökké és végül a kis csoport fáradtan, piszkosan, kiéhezetten két és fél órai gyaloglás után messziről meglátott két autóbuszt állni német felírással. Most már tudták, hogy osztrák földön vannak. Pénzük nem maradt, mert úgy kellett nekik a csempész magas dijának összegét összeszedni, de miután fel akartak kissé í frissülni, bementek a határon levő kis osztrák kávéházba. A mellékhelyiségben igyekeztek magukat rendbehozni, amennyire ez lehetséges volt és Böske bement az étterembe és leült, ott várta meg Lacit. Halálosan fáradt volt. Egy kedves, tiszta kis osztrák nő jött oda hozzá és kérdezte, hogy mit óhajt rendelni. Könnyekkel a szemében mondta, hogy semmit, hiszen n!ncsen egy fillér- i jük sem, hiszen most szöktek át a határon. A mosolygó fiatal nő megértő hangon mondta: — Mi ezt most minden nap látjük hajnaltájban. Hányán ! jöttek? Böske megmondta, hogy férjével jött, mert a csoport többi tagja továbbment. Egy perc múlva ott állt előttük a friss forró | kávé, a meleg császárzsemlye megkenve friss vajjal. Úgy érezték, i mintha álmodnának a jóságos tündérről, pedig ez valóság volt | és boldogan fogyasztották el a finom reggelit. Azót a sem felejtették el ezt a boldog élményt. Az osztrák nép jóságat és kedvességét egész ausztriai tartózkodásuk alatt tapasztalták. Becsben egy középületben helyezték el őket és megkérdezték az összes menekülteket, hogy kinek van rokona, barátja a nyugati világban. Nekii: élt Clevelandban atyafiságuk és ezért az amerikai követségre utasították őket. A követség épülete előtt állandóan óriási tömeg állt és valóban ügyesnek kellett lenni ahhoz, hogy valaki oda bejusson. Napokig álltak sorban a menekülők. Az egész világ szive megmozdult abban az időben és minden nyugati országnak működött valamilyen hivatala, jótékonysági intézménye Ausztriában. Clevelandból Andrica Tivadar, a Press nemzetiségi szerkesztője az u.n. “Mercy Füght’’-el indult el a clevelandi repülőtérről, hogy több százezer dollárnyi értékű segítséget vigyen a magyar menekülteknek. Meleg takarókat, férfi és női ruhákat, kabátokat, gyógyszereket és mindenféle hasznos dolgot vitt magával, amit a gyárosok, áruházak, kereskedők és magányosok ajándékoztak. Hajmássy Hona (Ilona Massy) művésznő és néhai Fábián Béla elintézték a nagy amerikai gyógyszergyáraknál, hogy közvetlenül küldjék Ausztriába az akkor oly szükséges gyógyszereket és tápszereket. Egész Amerika a magyar menekültekért dolgozott. Az asszonyok a legnagyobb hidegben, zuhogó esőben álltak az utcasarkokon és gyűjtötték a dollárokat, centeket. Néhai Kolozsváry Kálmánná már koros asszony volt, de egész nap kintállt az utcán a többi asszonnyal és dicsekedve mondta, hogy nemcsak a fehér emberektől, de a négerektől is kapett pénzt a magyar menekültek javára. Böske és Laci amerikai rokonaik segítségével 1957 február elején érkezett Camp Kilmerbe. Az amerikai katonai tábort a kormány a menekültek rendelkezésére bocsátotta. Néhai Jávor Pál, magyar színművész volt az adminisztráció egyik vezetője. Szorgalmasan dolgozott az irodában és segített a menekülteket elhelyezni. Megérkezésük után minden menekültet szigorú orvosi vizsgálat alá vetették. Akinek csak a legcsekélyebb betegsége volt, azonnal kórházba küldték. Bizony alaposan le voltak romolva a menekültek, akiknek zöme hajón kelt át a tengeren, mert ilyen tömeg átszállítása repülőgépen teljesen lehetetlen volt. Böske és Laci is hajón érkezett, ahol meglehetősen össze voltak zsúfolva. Az utasok legnagyobb része tengeribeteg volt és a jólelkü néger szakácsok megkérdezték őket, mit kívánnának enni. A legtöbben paprikás burgonyát kívántak és az egyik szakács megígérte, hogy megkapják amit kívánnak. Egyik magyar asszony mondta meg nekik, hogy sok hagymával, szép pirosán szereti a magyar a pa- j prikás krumplit. A jólelkü néger látta, mennyire le vannak ro-1 molva a menekült magyarok és amikor készen volt a finom paprikás krumpli, még belevert 50 tojást, hogy az táplálóbb legyen. Képzelhető a magyar asszonyok elszörnyüködése, akik már fenték a fogukat a piros, Ízes paprikás burgonyára. Node azért igy is megették. Camp Kilmerbe éjjel-nappal érkeztek Clevelandból és más magyarlakta városokból az autók, teherautók és az egyházak, egyletek, magánszemélyek fáradoztak azon, hogy a menekültek otthont, megélhetést találjanak. A katonai tábor jól volt fütve és a menekültek ugyanolyan elllátást kaptak, mint az amerikai katonaság. Böske és Laci Clevelandba került és átélte mindazokat a kezdeti nehézségeket, amelyeket a menekültnek át kell élnie. Megismerték az amerikai életformát és sok időbe tellett, amig megszokták az amerikai életet. Böske megérkezés után azt mondta, hogy Ausztriában a menekülteken minden nyugati ország többet segített, mint Ame rika. Nekünk Amerikában élő magyaroknak fájt ez a megállapítás, mert mi tudjuk, hogy milyen sok segítséget küldött Cleveland városa Ausztriába és a newyorkiak is tonnaszámra küldtek uj és jó meleg holmit. Amikor kétségbevontuk azt, amit Böske mondott, megmutatta szép ruháját, amelyet a Svéd Vörös Kereszttől kapott, Laci j ANGELAT AUTO BODY fit7 Lorain Ave. 961-4725 Cleveland nyugati oldalának legrégibb magyar autójavító üzeme. Magyar tulajdonos: MAXIM ERNŐ-K». -<m «-:■ -rr—i— MnOTfrnrmrrr'i-----KEGYELETTELJES TEMETÉSRENDEZÉS ÉJJEL - NAPPAL SZOLGALAT HARTMAN AND COMPANY FUNERAL HONE Államilag vizsgázott és engedélyezett BALZSAMOZÓ és TEMETÉSRENDEZÖ 1UI0 Buckeye Rd. 791-8200 SZAKÁCS R. JÓZSEF 2924 Corydon Cleveland Hts.- PLUMBING AND HEATING -Mindenfajta SZERELŐ és FŰTÉSI MUNKA Javítás és UJ munka egyaránt. Telefon: 932-8510 — /a. ju isién vezereije maguKai; A sötét budai utcákon ballagtak, majd a hídon keresztül, mig végre megérkeztek a megadott címre, valami kis zuglakásba, ahol lassan gyülekezett egy csapat fiatal ember. Az ügynök tizes csoportokba osztotta őket és lehetőleg csak fiatalokat vitt. Ök voltak az “idősek”! Három ifjú házaspár, nehány fiú meg leány, nomeg ők tették ki a csoportot. A napot ott kellett tölteniök a kopott, elhanyagolt, sötét lakásban és ették a magukkal hozott kis élelmiszerüket. Meg kellett várniok a sötétedést, amikor indulhattak. Bizony szörnyű elszorult szívvel léptek ki a koromsötét, ut cába, éppen csak bemutatkoztak egymásnak, mert hiszen mindenki el volt foglalva a saját gondolataival. Jó darabig gyalogoltak, mig végre valahol a város határában vonatra szálltak. Az volt a szigorú utasításuk, hogy senkinek sem szabad sejtenie, hogy ők egymáshoz tartoznak. A vonat üres volt amikor odaértek és csak megadott jelre szállhattak fel. Nagy embertömeg várt már ott a felszállásra és ők megegyeztek egymás között, hogy senki sem lesz tekintettel a másikra, hanem csak siet felszállni. A karcsú, fürge Böskének sikerült hamar feltolakodnia a vonatra és amint ott körülnézett, nem látta Lacit. Szörnyen megijedt, mert neki Laci nélkül nem is volt élet az élet. Pénz se volt nála, de erre ebben a percben nem is gondolt, csak arra, hogy ha Lacinak nem sikerül feljutnia a vonatra, akkor inkább ő is leszáll. Nehány másodpercet várt még férjére és amikor nem láttái, torka szakadtából ordítani kezdett: — Laci, Laci, hol vagy! Az éktelen nagy zaj ellenére Laci lent meghallotta felesége hangját és ő is kiabálni kezdett: — Itt vagyok, itt vagyok!... Böske két könyökkel vágta át magát a tömegen és az ablakhoz sietett. Kihajolt és a hajnali derengésben meglátta Lacit a tolakodó felszállni akaró tömegben és odakiabált: — Ide, ide az ablak alá ... Laci hamar kiugrott a felszállók közül és az ablak alatt termett. Böske pedig kinyújtotta vékonyka karjait és kezével hadonászott. A jól megtermett férj megfogta a kis kezet és Böske kezdte őt felhúzni az ablakon. A törékeny karcsú női alakot az erős férfi lefelé húzta», ahelyett, hogy ő maga jutott volna fel az ablakon. Egy jóképű, stramm pesti fiatal férfi állt Böske mellett és észrevette, hogy az asszony már félig kint van az ablakon. Odaugrott és jó izmos karját kinyújtva, visszahúzta a nő karját. Azután erős karját kinyújtva megfogta Laci kezét és rászólt hangosan: — Pajtás, ne az asszonyba kapaszkodj, hiszen az nem bir el téged, hanem belém! Majd felhúzlak én, ne félj! — azután, amikor Laci a segítő férfi kezét megfogta, az egy hirtelen erős lendülettel felcibálta a halálra ijedt embert, közben hangos “horukk”-ot kiabálva. Böske sirt és nevetett egyszerre idegességében és boldogságában. Hálálkodni akart a jópofa férfinek, de szólni nem tudott, mert az úgy nevetett, hogy még a könnye is kicsordult, azután azt mondta: — No, csak szeressétek egymást gyerekek, ha már az aszszony úgy pityergett, hogy lemaradtál pajtás! — csak a sajátos pesti humoru ember tud ilyen helyzetben tréfálkozni, nevetni, de segíteni is, ha kell. Mint a szardiniás doboz halacskái, úgy össze voltak préselve az utasok. Leülésről szó sem volt, mert az elfoglalták az első felszállók, de nekik sem volt sok örömük, mert reájuk dőltek, hozzájuk szorultak az álló utasok. így utaztak egy egész napon át a döcögő vonaton, egymást támogatva. Sem kalauz, sem ellenőr nem jött, nem kértek jegyeket, de nem is volt senkinek jegye. Az egész vonaton nem volt más, csak menekülő. Előre megbeszélt jelre végre megadott helyen leszálltak. Akkor kezdődött a gyaloglás, de nem tartott soká, mert az egyik falusi házban már várták őket. Ott nehány órát pihentek, mert még korai volt az indulás. Végül útnak indultak. Csak egyes sorokban mehettek, nem járt utakon, keskeny ösvényen, elől a vezető, azután a fiatalok, majd ők és végül még egy fiatalabb pár, akik lezárták a sort. Csillag nem voltj, de szerencsére az eső elállt. A vezető, aki jól kiszámította az utat, gondoskodott arról, hogy jó helyen járjanak. Holdvilág nem volt, amely elárulhatta őket. Tarlókon mentek keresztül, hepe-hupás helyen, a korom sötétben és egyenként. Laci még csak nem is támogathatta feleségét. Egyszerre csak Böske halkan hallja Lacit felsziszenni, hátramaradt és látta, hogy Laci féltérűen van egy kis gödörben. Segített neki, de alig tudta felráncigálni a nehéz férfit és amint megfogta a bokáját, látta, hogy az alaposan meg van dagadva. Kicsit megdörzsölgette, hogy jobban tudjon járni és mire körülnéztek, látták, hogy a csoport előlük előrement és nem is látták már a többieket. Ők ketten voltak még ott és a mögöttük haladó fiatal házaspár, akik szintén megálltak, amikor Laci lába megbicsaklott. Most azután azt sem tudták, mitévők legyenek. A fiatalok kezdték őket szidni, hogy minek az ilyen öregeknek elindulni és azt mondták, hogy ők bizony nem várnak reájuk, hanem elindulnak maguk előre. Böske nem vesztette el a fejét, hanem megállóit a helyén és azt mondta: — Én innen egy tapodtat sem megyek, mert a jó Isten velem van. Ha elmegyek innen hol fog keresni a vezető. — Ott álltak négyen, elkeseredve!, néma csendben. Egyik sem mert szólni egy szót sem. Egyszerre csak halk: — Pszt, pszt! — hangot hallottak A vezető rájött, hogy elmaradtak és visszajött értük. Persze Lac: csak cammogva járt dagadt bokájával, de most már nem törődtek vele. Böske a karját fogta és további vagy két órás keserves gyaloglás után végre megállt a csoport egy szénakazal alatt A vezető odaterelte őket maga köré és kijelentette, hogy m~st már itt vannak az osztrák határnál. *waoooccccocooocaioooci30oq»aooooois öltönyét, amelyet a svájciak jótékony egyesülete ajándékozott nekik és a szép meleg gyapjutakarókat, amelyeket a Nemzetközi Vörös Kereszttől kaptak. Mi kíváncsian néztük meg a svéd ajándékot és abban belevarrva megtaláltuk a clevelandi Lampl Fashion címkéjét. A férfiöltönyben, amelyet a jólelkü svájciak ajándékoztak a menekülteknek, a Richman Brothers cégjelzése volt. A Nemzetközi Vörös Kereszt által szétosztott finom meleg gyapjú takarón a clevelandi May Co. neve volt. Amikor megmondtuk ezt nekik, alig akarták elhinni. Természetesen az ausztriai szétosztást az egyes országok jótékony egyesületei végezték és sem a svédek, sem a svájciak nem világosították fel a menekülteket, hogy amerikai ajándékot kaptak. Sajnos ez igy van mindenütt a világon. Amerika ad és a köszönetét más ország kapja. Nem mintha Amerika hálát várna bárkitől is, de hiába is várna. Jól tudjuk, hogy egyes országokban még a feliratokat is átírják, amelyek az ajándékon vannak, más címkéket tesznek reá, hogy a megajándékozott ne tudhassa meg, hogy Amerika az ajándékozó. •Tízezer számra fogadta ez az ország a menekülteket és ma már nemcsak Böske és Laci találta meg boldogulását ebben az országban és megtalálta azt, amit keresett — szabadságot. A menekült magyar örül a a megtalált szabadságnak és szive vérzik azokért, akik kénytelenek idegen uralom élni a drága magyar földön. Tizenkét éve élnek Kőváryék Amerikában, de azóta nem telt el egyetlen nap sem, hogy amikor esti imájukat elmondják, ne fohászkodjanak azért, hogy az áldott szülőhaza visszanyerje szabadságát és függetlenségét. BÚCSÚ NT. CSUTOROS ISTVÁNÉKTÓL Cleveland városának magyar lakossága Szivében örökké él a köszönet és hála Csutoros Istvánék példás jóságáért És Istennek tetsző igaz munkájáért. A lelkész szervezte meg a Nagybizottságot, Testvéri jó szívvel enyhített bánatot, Szerzett gyógyszert, élelmet és ruhát, Istápolt beteget, öreget és árvát. Akkor segített az áldott jó lelkészpár, Amikor hiányzott a kenyér és dollár, A depresszióban angyali jósággal Soha nem lankadó, nehéz fáradsággal. Míg a lelkipásztor az Igét hirdette, A jó életpárja az énekkart vezette, A gyönyörű hangján zengett himnuszokat, Kezében pálcával vezényelt dalokat. Tanította dalra a kis gyermekeket, Az Istent dicsérni az énekeseket, Belefáradt sokszor a szép nagy munkába, Gyakran betegen jött az énekpróbákra. Elmennek ők innen a mi bánatunkra Az enyhe vidékre, örök napsugárba! Ott él a családnak ifju sarjadéka , Odavágytak ők is a szép Floridába. Áldja meg az Isten minden lépésüket, Tartsa meg sokáig az egészségüket, Szivünkben helyüket nem pótolja senki, Nem fogjuk mi őket soha elfeledni! Kemény Julia TANULSÁG — Ön volt a tanúja annak a veszekedésnek, amely a vádlott és felesége között volt? — kérdezi a biró. — Mi volt a véleménye? Mit gondol róluk? — Csak nem házasodni... — mondta mélabusan a tanú. MODERN ELMÉLET Egy előkelő hölgy megfestette portréját Picassoval és természetesen senki a világon nem ismerhette fel a szép asszonyt a festményről. Ez egyik barátnője azt kérdezte tőle: — Miért vetted át ezt a képet, hiszen ez távolról sem hasonlít reád? — Arra gondoltam, hogyy ha utódaim örökük a képet, az lesz fontos nekik, hogy egy eredeti Picasso sokat ér, de mit ér majd egy előd, akinek külsejére amugysem emlékeznek? PARLAGON Egy ifjú költő elmegy a kiadóhoz és bemutatja legújabb verseit. A kiadó átolvas belőle nehányat. Jön a fiú és kérdi: — Milyenek a verseim, ugyanis több hever még otthon nekem parlagon. — Tegye a többihez a parlagra ezeket is! — ajánlja a kiadó. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL CÍME: 5705 DETROIT AVENUE TELEFON: 651-1060 Hungarian Rádió PROGRAM Dr. Haller M. István igazgató vezetésével MINDEN VASÁRNAP délelőtt 10-től 10:30-ig WDOK - 102.1 FM. hullámhosszon HIRDETÉSEK - ÜDVÖZLETEK ÉS KÖSZÖNTÖK! ügyében hívja fel e számot: 421-3443 HALLGASSA MEG A SZAPPANOS RÁDIÓ MAGYAR MŰSORÁT! — Minden vasárnap d. e. 11 órától déli 12 óráig — a WDOK FM rádióállomás 102.1 hullámhosszon hallható a legnépszerűbb magyar műsor. Az állomás leadása olyan erőteljes, hogy nemcsak Nagy-Cleveland környékén, hanem Akron, Warren, Sandusky, Youngstown, New Castle, Pa. és más városokban is hallható. SZAPPANOS RECORD SHOP ! : BUCKEYE ROAD — TELEFON: 561-5524 A circuszi zenekarban tompán feldörög a dob, aztán hirtelen elhallgat. A közönség lélegzetvosszafojtva figyel. Lent a porondon egy csinos fiatal lány kockacukrot vesz a szájába úgy, hogy a cukor fele kiáll fogai közül. így lép oda a hatalmas himoroszlánhoz, amely gyengéden kiveszi a cukrot a lány szá- i jából. Feldörög a taps, aztán a szép állatszeüditőnő messzecsengő hangon kiáltja: — 1000 dollárt fizetek annak, aki utánam csinálja ezt! Pillanatnyi csend, aztán az egyik felső széksorban megszólal egy férfihang: — Én megteszem ... Vigyék i ki az oroszlánt! Az alkoholellenes liga szónoka szemléltető előadást tart az alkohol mérgező hatásáról. — Két pohár van előttem az asztalon — magyarázza harsány hangon az előadó — az egyikben tiszta viz, a másikban pálinka. Beleteszek egy gilisztát a vízbe és látni fogják, milyen vidáman lubickol, hogy pezseg az élet benne. .. majd ugyanazt a gilisztát beleteszem a pálinkás pohárba és meg fogják látni, hogyan vergődik, hogyan szorul halálos görcsbe a gyilkos szesztől. — Nos, fiatalember, ott a harmadik sorban, milyen következtetést von le mindebből? — Azt, hogy aki pálinkát iszik, annak sose lesz gilisztája. Egy amerikai megáll rozoga 1935-ös Fordjával egy madridi kávéház előtt. Megkér egy közelben őgyelgő embert, tartsa szemmel a kocsit, mig ő bemegy telefonálni. Öt perc múlva visszajön az amerikai: — Mivel tartozom: — Ötven pezeta — hangzik a válasz. — Ötven pezetái! — Ez rablás! Csak öt percre mentem el. Mire a spanyol: — Ez igaz, de mindenki azt hitte, hogy enyém a kocsi... Egy angolnak elintéznivalója van Madridban. Délután háromkor azonban egy lelket sem talál a hivatalban. Megkérdezi a portást: — Ezek az emberek nem dolgoznak délután? — Senor — feleli a portás — ezek reggel nem dolgoznak. — Délután viszont nem jönnek be a hivatalba. Háromtagú kongói küldöttség utazik New orkba. Beszálláskor azonban csak ketten mutatnak fel jegyet. — És az Öné? — kérdi a jegykezelő a harmadiktól. — Ó, neki nem kell jegy — szól közbe a másik kettő — nem jön New Yorkig. Megesszük útközben, ő a tízórai... +. mmm
