Az Ujság, 1967 (47. évfolyam, 2-48. szám)

1967-01-19 / 2. szám

4. OLDAL AZ ÚJSÁG 1967. JANUÁR 19 Mihalik István elmélkedései * * * Az Akronban lakó kedves olvasónk, Mihalik István, most januárban töltötte be a kilencvenedik esztendejét teljes testi és szellemi frisseségben. Szeretettel köszöntjük őt ez alkalomból és örömmel hozzuk alábbi írását * * * Amerika nagy erőssége az akaraterő. A 200 éves Egyesült Államokban százféle nemzet van egy forrasztó kohóban és mind­egyiknek joga van cselekedni, teremteni és megvédeni saját nem­zetének értékeit és jogait. Itt egyes nemzetek fiai versenyt fut­nak, hogy megvédjék mindazt ami szép, nemes, hasznossá tehető nemcsak ennek a nagy országnak, hanem az egész világ társa­dalmának. Az akaraterő tette naggyá ezt a népet, amelyben száz nem­zet fiai forrtak össze egységesen és közösen alkottak, dolgoz­tak a mai napig. Előbb a fizikai erő, az ősi természet leküzdése, a földnek és a vad lovaknak megfékezése, a bányáknak meg­művelése és a gyáraknak, üzemeknek megalapítása, majd a tu­dományos munka, a kutatás és a szellemi erők magasra fejlesz­tése növelte a nemzet nagyságát. Sokszor gondolkodtam azon, vajon nem lehetne-e a mi nyel­vünket, amely a szomszédos Kanada népének, valamint az ango­loknak és az angol szigeteknek nyelve is, — közös világnyelvvé tenni? Ha az Egyesült Államok száz különféle nemzetiségből származó népe, valamint a különféle népcsoportokból keletke­zett Kanada népe ma már ezt a nyelvet beszéli, miért ne lehet­ne ezt a nyelvet a szélrózsa minden irányába terjeszteni? Az Egyesült Államok Lincoln Ábrahám és Jefferson lelki világa utján haladnak és szeretettel nyitják meg kapu'kát az üldözöttek és hazátlanok elfőtt. Ezt a szeretetteljes együttélést óhajtanák átplántálni a világ többi nemzetébe is. Amerikának sose voltak elzáró falai, mint a kínaiaknak és az idegengyűlölet sohse tudott tartósan lángot vetni ebben az országban. Japán, amely a második világháborúban éj neki de j én orozva támadta meg az amerikai hadiflottát és repülőgépeket, ma Amerika gyá­­molitja és Havaii most az Egyesült Államok ötvenedik állama lett. Ott születtek 9 év alatt unokáim, mert legfiatalabb gyer­mekemet mint számológép technikust Hawaiiba, Honoluluba helyezték. így lettem én a legboldogabb azáltal, hogy U.S.A. hadihajóra ültették őt és a családját, San Franciscoig hajóztak, onnan vonaton egyenesen Akronba jöttek. Képzelhető felesé­gem és az én boldogságom, amikor soha nem látott unokáinkat megismertük. Itthon Akronban mint valami hőst fogadták és a gummi­­gyárak uj számológépekért és gépjavításokért ostromolták. Ma már tizenkét iskolatársát tanította ki segédeknek és neve köz­ismertté vált. Álmodni sem mertek volna, hogy unokáim éppQn Hawaiiban, köztük Szabó László koszorús költő is. A magyar akaraterő és tudás csodákra képes. Az óhazai magyarok miért sze ények? Hiszen a szétbom­bázott házakat, a felrobbantott dunai hidakat és sok minden más épületet semmiből kellett modernebbé és szebbé építenünk. A magyar akaraterő ezt is megvalósitotta és az egész világ tu­ristái csodálkozva látják, hogyan tudott a magyar semmiből na­gyot és szépet alkotni. Több oldalról halljuk azt jósolgatni, hogy a magyar kiha­lásra van ítélve. Talán a nagy szegénység miatt a magyar nők is rá vannak kényszerülve az erős fizikai munka vállalására fék­jük mellett, hogy a legszükségesebb dolgokat megvehessek és emberséges életmódot élhessenek. Nagy a lakáshiány és más hiányok is vannak, ezért talán rá sem mernek gondolni arra, hogy gyermekeket szüljenek, s tisztességesen felnevelhessenek. Ez nagy lemondás, mert öreg napjainkra nem marad gondozo utódunk. A magyarnak élnie kell és utódoknak kell szüietniök! A külföldi magyarság is számottevő a világon. Itt Ameriká­ban is vannak városok, amelyek egynegyede magyar szülők le­származottja. Ezek egészen uj tipusu de lelkes magyarok. Ezek nagytöbbsége nincs megmételyezve idegen eszmékkel és csak egy nemes irány vezeti őket, a magyar származás tiszteletben­­tartása és az amerikai haza iránti hűség. BnBBaBBBBBBBaSBBB«BaBnBBBBBBPBBnB«BBBBBBBB WMBBaaBBBaBBBaBa BaBaB«aa#aaB»B» Tudatalatti hősi cselekedet Da Nangban, Vietnamban történt, hogy a 32 éves James Chandler, Navy sebész tudat alatt egy csodálatos műtétet haj­tott végre. Amikor behoztak hadikórházába egy 20 éves marine ten­gerészt, azonnal megröntgeneztette és azt látta, hogy torkában egy inch széles és két incs hosszú fémtárgy van. Az orvos gon­dolkodás nélkül haladéktalanul megoperálta a pacienst és csi­peszével nem tudta a beágyazott fémet kivenni, igy kezével nyúlt a gégébe és kiemelte azt. A körülötte levők halálosan meg­ijedtek, mert látták, hogy a fémtárgy nem más, mint egy el nem robbant gránát. Természetesen azonnal felvilágosították az operáló sebészt, aki nem ijedt meg, hanem óvatosan kivitte a kórházépületből a lövedéket és ott helyezte el. Később felrob­bantották a veszedelmes jószágot. Az orvos csak azért sietett a műtéttel, hogy a beteg meg ne fulladjon, a robbanási veszélyről nem tudott. A gránát, amelyet puskából lőnek ki, 14 yard távolságból biztonságosan robban, de a fiatal katonának szerencséje volt. mert mindössze 10 yard­­nyi távolságból lőtték ki reá a golyót, amely a torkába fúródott. Dr. Chandler, a sanfranciscoi sebész, a harmadik orvos, aki­nek sikerült élő gránátot kioperálni egy harcosból. A különb­ség az első két operáció között csupán az volt, hogy az előző műtéteknél az orvos tudta, hogy milyen veszélyes lövedéket emel ki. Az orvosnak és a paciensnek jól végződött az óév. HARTMAN Funeral Home AND COMPANY Államilag vizsgázott és engedélyezett BALZSAMOZÓ és TEMETÉSRENDEZŐ 11410 Buckeye Rd. SW 1 8200 j KEGYELETTELJES TEMETÉSRENDEZÉS í ÉJJEL - NAPPAL SZOLGÁLAT í Kemény Julia: A CSODA Szabó Lidia dr- Vadász Sándor fővárossi ügyvédnek a t tkárnője volt. Már nem volt fiatal, nem volt szép, hanem jelentéktelen középko­rú nő, akit csak akkor nézett meg valaki, ha valamilyen dolga akadt vele. Anyjával élt a csinos két szo­bás lakásban, amely réjgi jólétről tanúskodott, mert bútoraik, holmi­jaik abból az időből maradtak meg, amikor a papa, a miniszteri taná­csos élt. Akkor, Lidia gyermekkorá­ban nagy házat vittek, a méltóságos szülőkhöz jó társaság járt és min­den reggel hintó repítette Szabó Andrást hivatalába. Szabó András tüdőgyulladásban megbetegedett és minthogy abban az időben még nem ismerték a cso­dagyógyszereket, egy hét alatt el­ment az örök hazába. Terézia asz­­szony özvegyen maradt fiatalon Lí­diával, aki egyetlen gyermeke volt- Jól nevelte, a Váci utcai felső leány akadémiára járatta és mikor tanul­mányait bevégezte, a minisztérium egyik tisztviselője beajánlotta a le­ányt dr. Vadász ügyvédi irodájába. Természetesen Szabóné férje halála után nem tartotta fenn a fényűző nagy lakást, hanem kis lakásba köl­tözött leányával. Értékes holmijá­nak, bútorainak nagyrészét • eladta és Lidia fizetéséből és anya minisz­tériumi özvegyi nyugdijából csen­desen, gondtalanul éldegéltek. Lidia anyja Ízlése szerint régidi­­vatuan, egyszerű úri ízléssel öltöz­ködött, haját szolidan összefonva nagy kontybán hátrafésülve és mint­hogy szabad idejét anyjával töltöt­te, hozzáőregedett az idős asszony­hoz, akinek társasága a miniszté­rium régi nyugdíjasaiból, öreg urak­ból s hölgyekből állott. Lidia dr. Vadász irodájában sok ügyvéddel, jogásszal találkozott, idősebbekkel és fiatalokkal, de azokkal többnyire csak hivatalos dolgokról társalgóit, sidk észre sem vették, hogy növel beszélnek, mert az évek folyamán Lidia már annyira ismerte a jog­­gyakorlatot és az ügyvédi munkát, hogy törvénycikkekről, jogkérdé­sekről úgy tárgyalt, mintha őmaga is jogász lett volna. Dr- Vadász Sándor nagy társa­dalmi életet élt. Felesége Budapest egyik legszebb asszonya volt, hiú és elkényesztetett. Az ügyvéd na­gyon büszke volt feleségére és nem sokallotta a nagy ruhaszámlákat és más költekezéseit. Télen a francia Riviérán üdült az asszony és az ügyvéd legfeljebb egy hetet — a karácsonyi — újévi ünnepeket töl­tötte vele, azután hazautazott, mert az irodában várták az ügyfelek, az asztalán torlódtak az akták. Az asz­­szony husvétig Nizzában és Monte Carloban tündöklőit, közben Páris­­ba utazott néhány jó színdarab és opera előadásra, a divatszalonok lá­togatására. Rossz nyelvek arról be­széltek, hogy a hitvestársi hűséget nem veszi szigorúan és mindig van­nak lovagjai. Persze a férj erről nem tudott, hiszen már nem voltak fia­tal házasok és az asszony tündöklő Szépsége mindjobban rászorult a kozmetikus segitségségére-Az irodában jól ment a munka. Egy fiatal ügyvédjelölt és az iroda­kisasszony ellátta a teendőket az ügyvéd mellett. Ha dr. Vadásznak sürgős periratot kellett elkészítenie, Lidia szívesen dolgozott az esti órákban és az ügyvéd bőkezűen honorálta a külön órákat. Amikor pedig egy nagy pert megnyert és tetemes ügyvédi diját megkapta, gavalléros díjazást juttatott Lídiá­nak. A leány a pénzt a bankba tette és takarékbetétje állandóan növe­kedett- Soha nem jutott es:ébe, hogy költekezzék, sohse goncblt arra, hogy egyhangú életét szetbé, jobbá tegye. 35 éves volt amikor atyja meg­halt és egyedül maradt t nagyvi­lágban. Rokonai nem volfek, barátai is elmaradtak és hirtelen üres lett körülötte az élet. Míncfene meg­volt. Szép lakása, jó állis.a, bank­betétje, — de életének nem volt tartalma. Múltak az évek és Lidk hajában jelentkeztek az első ősz síálak, sze­me körül finom szarkalábik mutat­koztak, de ő ezzel mit sen törődött. Soha sem volt ideje önmagával fog­lalkozni. Reggel ha bejöt az iro­dába, első dolga volt me;nézni az ügyvédi naplóját, vajon m van elő­jegyezve, milyen munka vár reá és mindjárt neki is látott i munká­nak. Egy percig nem ült tétlenül és gondja volt mindenre a ügyvédi irodában. Egy délben Szabó Lida elájult íróasztala mellett és ki kelett hívni a mentőket, akik bevitték a legkö­zelebbi kórházba. A leány, aki soha életében nem volt beteg, ízt hitte, hogy az Ő vas szervezetélek nem árthat meg semmi- Dr. hadásznak sem jutott eszébe, hogy Lídiával bármi is történhet, ami ircdai mun­kájában gátolhatja. Képzelhető meglepetése és megdöbbeiése, ami­kor Lidia hirtelen összeeset hivata­lában. Lidiát a kórházban ezméletre téritették és megkezdődtél a vizs­gálatok. A leánynak belst vérzése volt és az orvosok májáiak elkö­­vesedését, szklerozist álapitottak meg. Megkérdezte tőle s főorvos, vájjon nem fogyaszt-e nértéktele­­nül sok alkoholos italt, mié a leány megmondta, hogy soha életében nem ivott. Minthogy ez i betegség rendszerint részegeknél siokott elő­fordulni, a baja indító ólát nem le­hetett megállapítani, de a leletek Szerint a kór annyira előrehaladott volt már, hogy orvosi mgállapitás szerint Lídiának nem volt reménye felépülésre. Áthelyezték ct a gyó­gyíthatatlan betegek osztáyára-Amikor Lidia megbetegdett, dr. Vadász azt sem tudta mit :sináljon. Kapkodott és nem tudta mihez is kezdjen, László, az ügyvédelölt, be­hozta az irodába édesanyát, egy középkorú intelligens aszonyt és megpróbálták a leányt lelyettesí­­teni. Szerencsére Lidia annyira rendben tartotta feljegyzésit, hogy mindent helyén találtak és az ügy­védi iroda némi zökkenőéi ment tovább. Dr. Vadász csak ritkán látogatta a kétségbeesett Lidiát, ikinek a kórházi főorvos kiméletleiül meg­mondta, hogy elő kell kézülnie a halálra, mert betegségére lines or­vosság és élete hátralévő észét elő­reláthatólag kórházban leli majd töltenie. Az ügyvédet nagon meg­rendítette munkatársa gycjyithatat­­lan betegsége. Amig vele lolgozott, a húsz év alatt oly termszetesnek találta, hogy ott van és hf kell este vagy éjjel is dolgozik, arrlyen ter­mészetes a levegő, amelet belé­legzik. Persze az iroda mat tovább Lidia nélkül is és az ügyéd talált irodakisasszonyt, de olya: szorgal­mas, okos és lelkismetes mint Ő, nem akadt. Hálás volt a leánynak és nagyon sajnálta, hogy meg kell halnia. Látogatni nem ign ért rá, 'de néha telefonon érdeklőött hogy­­léte iránt, vagy Lászlót rüldte be a kórházba egy kis virágai. Lídiának azelőtt sohí életében nem volt ideje önmagáal foglal-1 kozni, annál több ráérő ideje volt erre a kórházban. Szigorúan ágy­­banfekvést irt elő neki az orvos és mit tehetett az ágyban- Gondolko­zott, töprengett és végigélte gondo­latban újra egész életét. Sokat ol­vasott, mert a gondos ápolónő egy kis borravalóért szívesen hordozta neki a kórház könyvtárából a köny­veket. Azelőtt legfeljebb a napi hí­reket olvasta el az újságban, könyv­re soha sem jutott idő és most olyan jo volt ez a kikapcsolódás. Estén­ként ágyában hallgatta az opera­­haz vagy valamelyik színház elő­adását, hangversenyeket rádión és most eszméit rá arra, mennyire él­vezi a színdarabokat és a muzsikát. — Milyen kár, hogy meg kell halnom! — gondolta. Mégis csak íurcsa a sors, hogy most, 40 éves koromban, amikor más nők életük virágjában vannak, itt kell hagy­nom mindent ami szép, ami élet. Ráeszmélt arra, hogy- tulajdonké­pen soha sem élt. Amig anyja élt, minden percét és minden gondola­tát neki szentelte. Az Ő anyja nem volt önző, nem volt olyan anya, aki tőle ezt kívánta. Ó maga volt az oka mindennek. Ha ő eljárt volna fiatalok közé, ha leányokkal, fiuk­kal kirándult volna, ha tenniszezett volna, ha táncolt volna, anyjának biztosan nem lett volna ellenveté­se- De ő nem akart anyja mellöl tágítani, ő nem akart más életet csak amit anyjával együtt élt. Ami­óta anyja öt év előtt meghalt, ő S csak az emléknek élt és a múltban S járt, ahelyett, hogy jövőjére, saját­magára gondolt volna. Kinek tett jót azzal, hogy mindenről lemon­dott? Kinek használt vele, hogy nem élvezte az életét? Miért nem gondolt soha arra, hogy férjhez menjen, hogy gyermekei legyenek, hogy családot neveljen? Kinek gyűjtötte a pénzt, kinek takarékos­kodott? Van pénze a bankban, de minek. Kinek, — Csúnya vagyok, tudom, — gondolta magában. Utánam sohse fordult meg senki az utcán, mint a szép leányok vagy asszonyok után. De a pénzem kedvéért bizto­san szívesen elvett volna valaki. Hiszen a tapasztalat azt mutatja, hogy az érdekházasságok néha sok­kal jobban sikerülnek és tartósab­­bak mint az elhamarkodott szerel­mi házasságok! Dr. Rohonyai főorvos gyakran el­beszélgetett a kedves szerény Lídiá­val és noha soha nem biztatta Őt gyógyulással, a leány nem tudta el­hinni a kórházi halálos Ítéletet. Az orvosok, ápolónők kedvesek és jók voltak hozzá, az eledel ízletes volt. Mindenki sajnálta a menthetetlen beteget, aki türelmes volt. Soha nem panaszkodott úgy mint más bete­gek, hogy nem jó a koszt, hanya­gok az ápolónők vagy rossz a bá­násmód. Mindennel meg volt elé­gedve és amint a hónapok múltak és az orvosok várták a halálát, ő mindig erősebbnek, egészségesebb­nek érezte önmagát. Belső vérzései megszűntek Kérésére az orvos meg­engedte neki, hogy felkeljen és a kórházi könyvtár szobába, a tár­salgó terembe menjen- Kezelésre j már alig volt szükség, segíteni pe­­! dig mit sem tudtak. (Folytatjuk) Feleség (vacsora után): Édesem, egy nagy titkot kell megsúgnom . .. Nemsokára hárman leszünk! Férj: Oh, édesem egyetlenem! És ez igaz? Feleség: Igaz. A mama elválik a papától és hozzánk költözik. ....................................................... ZRÍNYI APRÓDJA reggeli napsütés bearanyozta szén! — hallotta Gyurka a kulcsár rekedt hangját. — Hajnalban lovagol ki a drá­­vatamási erdőbe. Egyedül lesz, nem lesz vele senki, de siess, mert mindjárt virrad. A másik alig hallhatóan vála­szolt : — Én magam leszek ott két jár nicsárral, most nem szabadul ki ke­zemből a hitetlen kutya! — Halk hangon felkacagott, majd parancSo­­lóan mondta: — Itt van, ez a jutalmad, de ha megcsaltál, nem fogod élvezni ara­nyaidat ! Fáczán eröltetetten felnevetett. — Attól ne félj, de siess, most már megszólalt a kakas! Halk surranó léptek hangzottak szután és a két cinkos eltűnt a ho­mályban. Gyurka Szive vadul dobogott, alig Volt már ideje cselekedni. Zrí­nyi minden pillanatban elindulhat, szobájában már ég a mécses. Hir­telen elhatározással felugrott és be­szaladt az istállóba. Percek alatt fel' nyergelte lovát, a kantárszárat ke­zébe nyomta a virrasztó lovászfiu­­nak és hármasával ugorva a lépcső­fokokat, felszaladt Zrínyi alvóter­méig. Az ajtóban tanácstalanul meg­állóit. Ha elmondaná a vitéz gróf­nak, hogy mit hallott, talán el sem hinné, de ha elhinné is, nem tudná őt a lovaglásról lebeszélni, hiszen nem három embertől, de még husz­­:ól sem ijed meg. Nem, itt mást kell tenni! Azzal Gyurka hirtelen felkapta az egyik pádon heverő fekete köpenyeget, fe­jére tette a, gróf kalpagját, kardot kötött és elszaladt az istállóhoz. Kívülről már lassan derengeni kez­dett. Lova nyihogott örömében, a­­mikor megismerte. Gyurka felugrott rá és kivágtatott a vár kapuján. Zrínyi elgondolkodva lovagolt a széles erdei utón .A nemzeti szét­húzás szomorú válsága kötötte le gondolatait. Nem is figyelte, hogy merre jár. Egyszerre csak lova meg­torpant és sehogy sem akart tovább menni. Nem használt a biztató szó, fújt, remegett minden izében a ne­mes állat. Zrínyi csodálkozva látta, hogy az it össze van tiporva körülötte és véres a föld. Leugrott lováról és széthajtotta a bokrokat, ahová a nyomok vezettek. A legelső, akit a bokrok alján feküdni látott, Fáczán Volt, a vörös kulcsár. Ruhája vé­res volt és nem volt már élet ben­ne. Mellette feküdt Gyurka, sápad­tan és lezárt szemekkel, vállán Zrí­nyi köpenye és fején a kalpagja. Kardja mellette feküdt a fűben, nedvesen a vértől. Zrínyi érintésére Gyurka kinyi­totta szemét. Nem törődve sebesült balkarjával, feltámaszkodott és rá­mutatott a halott kulcsárra: — Áruló volt a bitang, három törökkel akart rátörni kegyelmed­re, véletlenül erre jártam .. . — Majd később beszéld el Gyur­ka, most pihenned kell. Hazaviszlek. — Majd erős karjába kapva a fiút, felültette lovára. Gyurka újra fel­nyitotta szemét: — Gróf uram, a három török közül is levágtam egyet, úgy vitték el a többiek holtan. Ugy-e, elég erős már a karom a kardra? Zrínyi elmosolyodott: — Könnyű már neked a kis acél­kardod, Gyurka. Itt van az enyém! — Szólt, majd lecsatolta remekmű­vű drágaköves kardját és odaadta a fiúnak. Gyurka nem tudott szólni a meghatottságtól. Szeméből egy kövér könnycsepp pottyant a kard­ra és ott tündöklőit a többi rubinkő között a kelő nap aranyló sugár­­özönében. A reggeli napsütés bearanyozta az erdőt. Füzes Gyurka szaporán Szedte lábát, még a déli harangszó előtt Csáktornyára akart érni. Nagy elhatározást forgatott fejében, oda akart állani a Csáktornyái gróf, a törökverő, hires Zrínyi Miklós elé és megkéri őt, venné fel apródjai közé. Igaz, hogy még tizenhatéves sincsen, de sudár növésű és senki sem mondaná, hogy nem húszéves. Kissé fájt a szive, amikor anyjá­ra gondolt, aki olyan nehezen eresz­tette el, hiszen Gyurka volt a leg­­kisebbik fia. A két nagyobbik is kö lyök korában kívánkozott el anyja Szonyája mellől, fiizparipa, helyett igazi lóra ültek, fakard helyett csil­logó acélt kaptak és ugyancsak de­rekasan osztogatták a halált vele r copfps törökök között. Most azután a legkisebb is elhagyta őt. A nap lassan a fák fölé emelte ragyogó sugarát. Gyurka is úgy tar lálta, ideje lesz megpihenni kissé Leült a patak mellé és fennhangon elkezdte megtanulni mondókáját, amit majd a Csáktornyái grófnak fog elmondani. — Vitézlő gróf uram! Ebben a pillanatban mély zengé sü kellemes hang szakította félbe. — Mit mondasz, fiam? Gyurka meglepetten nézett hát­ra és daliás termetű, egyszerű ruhás férfit látott maga mögött, szép fe­kete lovon. A fiú megemelte sipká­ját és csak úgy félvállról szólt oda,: — Hát csak azt mondom, bá­tyám, a hős vezérnek, hogy vegyen fel az apródjai közé, hadd küldjék én is egy két ozmánt a túlvilágra! Az idegen mosolygott: — Gyönge még a te karod a kardra, fiacskám! Gyurka szeme haragosan lángolt: — Jöjjön bírókra kegyelmed, majd meglátjuk, gyenge-e? Az idegen csak egyre mosolygott: — Derék gyerek Vagy, szép öcsém, fel vagy véve az apródok közé! Menj Csáktornyára és jelent­kezzél Soproni uramnál, a várnagy­nál. Mondd meg neki, hogy Zrínyi felvett apródjának. Gyurka lángvörös lett, alig jutott szóhoz: — Csak nem kegyelmed a Zrí­nyi gróf, a törökverő hős? Le akart borulni előtte, hogy megköszönje kegyelmét, de Zrínyi már megfordította lovát és lassan elnyelte az erdő sűrűje. Az újdonsült apród pedig dobogó Szívvel indult el uj otthona felé. * * * A júliusi éjjel forrósága ránehe­zedett Csáktornyára Gyurka hanyatt feküdt a kövezett belső udvaron és a csillagos eget bámulta. A forró­ság űzte ki a közös hálóteremből, ahol a többi apród aludta, az igazak álmát. Itt az udvaron valamivel hü­­sebb volt és a csillagos mennybolt­ban is gyönyörködhetett. — Vajon melyik lehet Zrínyi csillaga? — tűnődött magában. Már három hete, hogy itt él az apródok között, naponta láthatta a nemes és vitéz grófot és mégis úgy tekintett rá. mint Valami félistenre. Szive forró hálával telt el, ha arra gon­dolt, hogy itt élhet a, közelében. Már majdnem elajudt, amikor fojtott hangok ütötték meg a fülét. Két ember suttogott a bástya árnyé­kában. Az egyiknek a hangja isme­retlen volt Gyurka számára, a má­sikra azonnal ráismert. Fáczán Bé­la hangja volt, a kulcsáré. Gyurka nem szerette ezt az alattomos, vörös embert, aki, ha csak tehette, gúnyol­ta az apródoks.t. Biztosan megint valami rosszban töri fejét — gon­dolta magában és közelebb kúszott, hogy egy szót se mulasszon el. — Holnap reggel legyetek ké-LOVÁSZYIMRE Házikészitésü kolbászok, hentes áruk F-l és F-2 Stand WEST SIDE MARKET ■iiaBMH»BBHSHacB»aHaecBBBKauaiaaaMaBaaauBwna Ha bútort vagy villanykészüléket óhajt vásárolni, ne kerülje el LOUIS FURNITURE Co. ÜZLETEIT mert minden vásárlással pénzt takarít meg. 12914 Union Ave. — Tel.: 991-5072 236 Northfield Rd. Bedford. Tel.: 232-6400 SZOBONYA LÁSZLÓNÉ ÉS FIA: BÉLA » KIADÓHIVATAL CÍME 5705 DETROIT AVENUE TELEFON: 651-1060 Hungarian Radio PROGRAM Dr. Haller M. István igazgató vezetésével MINDEN VASÁRNAP délelőtt 10-től 10:30-ig WDOK — 102.1 FM. hullámhosszon 1IRDETÉSEK — ÜDVÖZ -ETEK ÉS KÖSZÖNTÖK jgyében hívja fel e számot: GA 1-3443 Ricró J. Jánoi HA GYÁSZ ÉRI A CSALÁDOT minden szükséges intézkedést hűségesen és lelkiismeretesen elvégzi a LEGMÉLTÁNYOSABB díjszabások mellett Lukács látván JOHN J. RICZO MAGYAR TEMETÉSRENDEZŐ Lukács István Liyensed 12519 BUCKEYE ROAD TEL.: 561-2030

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents