Az Ujság, 1963 (43. évfolyam, 1-40. szám)
1963-06-27 / 25. szám
AZ ÚJSÁG JUl\'E 27, 19S3 REJTELMEK REGÉNY Toni meghökkent egy kicsit. — Olyan jól ismeri ez a leány Fedort, hogy csak úgy emlegeti a nevét? De Ravel nyugodtan folytatta: — igen, Gigi, monsieur Staire menyasszonya. Fedor sokszor leiugrott hozzám tavaly, ha volt néhány szabad perce — magyarázta Toninak — s elnézte, hogyan lestek- Mindig érdekelte a piktura, talán azért, mert annyira más, mint az ő munkája. _ Én is szívesen megnézném egyszer — mondta Toni. Még pedig olyankor, ha Gigi kisasszony a modell — fordult a vöröshaju felé. — Nincs kifogásuk ellene: Ravel valami kitérő választ adott, aztán elköszöntek. Mikor később Gigivel lesétált a Champs Elysées-n a leány megjegyezte: — Egészen más, mint a többi. Nem olyan, mint a közönséges urileányok. Tetszik nekem, csöppet se af^ lcu. igen, határozottan tetszik, örülök, hogy Staire veszi el, az legalább tud bánni vele. Jó dolguk iesz_... Így szerzett a véletlen uj barátot Tómnak. Arról persze, nem is álmodott, hogy milyen életválságban siet majd egyszer segitégére. XIV FEJEZET . I Az autó-kiállitásra zsúfolásig megtelt Párisban minden szoba. Toni persze, avőlegénye kíséretében ment a nagy kiállításra, s gyönyörű volt mókusurémes halványszürke uj kosztümjében. Pompásan szórakoztak délig, akkor ebédeltek, mert Fedornak aztán vissza kelllett mennie a követségre, Toni pedig hazahajtott lady Aliéért, hogy meglátogassák egy ismerősüket a Meuhricebcn. A látogatás után lady Alice egyik barátnőjévé: ment még valahová, Toni pedig a Park felé akait kerülni hazatérőben— Akkor légy szives, drágám és hajtass az Opera felé, hozd el a Bretano-magazinokat meg azt a pár könyvet, amit Newyorkból rendeltek nekem, mert Londonban nem tudták megkapni. És elláthatnál még valamit Chanelnél: elfogyott a púderem, de azt hozd, amit mindig használok. Van időd kényelmesen, ma nem vacsorázunk kilenc előtt . Egézsen sötét volt már, mire Toni hazaért es alig tépett a hallba, lady Alice máris újságolta: — Gyere csak mindjárt drágám, monsieur Ravel van itt. Mindenképpen rá akar beszélni, hogy most, ezekben a napokban engedjünk vázlatot csinálni rólad. Hiába mondom, hogy teljes lehetetlenség. Toni gyorsan kibújt az őszikabátjából és kezet fogott Ravellel— Nagyon kedves, igazán és nagyon megtisztelő — mondta. — Hogy ilyen hires piktor, mint maga, le akar festeni engem! De hát tisztára lehetetlen. Majd később, ha akarja, nagyon szívesen. Csakhogy magának persze a ‘piruló menyasszony’ kellene, ugye? Pedig szörnyű nagy kedvem volna, tudja, röppentül szeretném, ha lefestene. De fogalma sincs, milyen hajszában vagyok. Nincs egy szabad percem. Annyi még az ellátni való.... Ravelnek bele kellett nyugodnia. De Toninak, ki igazi enfant terrible tudott lenne, néha, valami kópéság motaszkált a fejében. Elvette a cigarettát, amivel Ravelmegkinálta, aztán« csiritaianuF* jegyezte- meg: w — Tetszett nekem a társa múltkor, nagyon helyes leány.... A minap találkoztunk — magyarázta az anyjának — mikor Sirdarnál teáztam Madelinenel Nyilván szántszádékkal ’ terelte í a szót és Ravel nem akarta, hogy lady Alice valami titkolódzást, intrikát gyanítson, ezért nem is próbál kitérni előle. — Bájos kisleány, igen — felelte vállat vonva — de talán nem éppen magának való társaság, Toni- — A tavalyi ‘Vesztaszüz’-em tudniillik — folytatta lady Alice felé fordulva — most is ő a modellem és miután tavasz óta nagy kátyúban volt szegény, néha elviszem ide vagy oda. Roppant örömet szerez neki az ember, ha úgy bánik vele, mint a féltve őrzött urileányokkal szokás- Bar meg nem vallaná egy viláért se, hogy igy van. — Kedves és van modora — szól közbe Toni nyilvánvaló szimpátiával. — összeütköztünk az ajtóban .... mesélte az anyjával — nem tudott milyen veszekedett keményen jár az ajtó Sirdaréknál, s a lábának pattant. Lady Alice kicsit felhúzta a szemöldökét, de aztán jóízűen nevetett. . — Ismeri a Kipling ‘Kim-jét? — kérdezte a festőtől- — Nem?--- Azt mondja Kimről, hogy serdülő korában az egész világnak jóbarátja volt’ Nahát az én leányom is ilyen! Ravel meghajolt. — Ez igazán elég szép tulajdonság, szebbet elképzelni is nehéz. Csak ez simíthatja el egy kicsit a göröngyöket azok előtt, akiket nehéz útra terelt az élet. Azt hiszem mademoiselle Toni cáöpet se károsodott azzal a lelkében, hogy pár kedves szót váltott az én kis modellemmel. Menni késziit és szántszándékkal másra tért át— Hát lesz szerencsém csütörtökön az álarcosbálon? Milyen jelmezben lesz, Toni kisasszony? Ó, nem leszek jelmezben.... sztrájkolok! Annyi próbát kellett végigszenvednem mostanában, hogy többet már igazán nem bírnék. Csak álarc lesz rajtunk. Még beszélgettek egy keveset, aztán Ravel elköszönt, lőni pedig referált az anyjának, hogy mit végzett és öltözködni ment. Lady Alice ezalatt telefonált Gretának— Tudni szeretném — kérdezte — hogy mit határoztál. Delvilsékkel mész-e az álarcosbálba vagy velünk? Lehetőleg még ma szeretném tudni — Hát igen, Delvillesékkel megyek, anyus. Ronnie el,jön egy kis időre. Köszönöm, nem haragszol, hogy ilyen sokáig haboztam? Lady Alice megnyugtatta, hogy semmi baj. örült, hogy a veje is ott lesz. Hiába Ítéli meg Toni olyan szigoiuan a nérje viselkedését, az bizonyos, hogy Ronnie öiokos elfoglaltságának is van része benne, Greta «a* gyan is gyakran van egyedül és szorul a mások kíséretére. Megkönnyebbedve ment a szobájába. XV- FEJEZET — Fedor! — Greta megint azzal az undok alakka! van! Türelmetlenül, izgatottan panaszolta Toni, mikor Staire az utolsó táncát kérte az álarcosbálon, úgy két óra felé. Nyugtalanul ment mellette, Fedor érezte a karja remegését és szerette volna eloszlatni az aggjdelmait. — Hát hiszen Delvillesékkel van, nem? — Dehogy, azok már elmentek, most csak vele van. Mit csináljuk. Ronnie borzasztó dühös lenne, ha tudná és anyus is-Fedor közelebb ölelte magához. — Majd meipróbálok valamit, kedvesem, de Gréte végre is férjes asszony, igazán nem tudom, mi jogán avatkozzam a dolgába? — Úgy félek — sóhajtott Toni — és rávetette a nagy ijedt szemét. — Nem tudom miért, Fedor, de az u érzésem, hogy valami nagy baj környékez, valami kísérteti szerencsétlenség.... — Toni, drága kincsem, nem lesz semmi baj. Ma,d én táncra kérem, megkérdezem, hogy hazakisérheteme. Rendben lesz minden. — Azt hiszi? Isten tudja.... Fedor, ugy-e nem haragázik rám? Nem sokkal aztán Toni az anyjával, meg a baiátaikkal hazament és Fedor lekisérte őket a széles léocsőn. — Akkor holnap velünk vacsorázik, Fedor. Viszontlátásra! — búcsúzott tőle lady Alice. Nagyon szép eténk volt, igazán. Az autó elsiklott és (Staire szemmel kisérte egy darabig, ahogy távolodott a körúton.' Aztán visszament a tarka sokaság közé és megpróbálta teljesiten az Ígéretét. Grétát kis álarcos csoportban találta. Etkérte tőle a kővetkező tangót,, aztán annak vége felé megkockáztatta a kérdést, hogy esetleg hazakisérné, hiszen úgyis arrafelé viszi az útja. A szép asszony ránézett lustán, kacérul— Monsieur d Arblay fog hazavinni — mondta — de holnap, ha kedve tartja, egy órakor találkozunk a líitbenz löncsre, akarja? Olyan kozeu rokonok, min mileszünk nemsokára.... A pillantása azt fűzte hozzá: És akkor meggyőződhetek róla, milyen ostobaság Toniba bolondulni en helyettem. — Fedor nem utasíthatta vissza a meghívásc. Ekkor lépett hozzájuá d’Arblay és kitalálva Stare szándékát, megérintette Greta karját. — Partdon, madame Holkett velem van — mondta ellentmondást nem tűrő hangon — az éa gondjaimra bízta magát.... Fedor önkénytelen heves mozdulatot tett, de Greta a két férfi közé lépett- A szeme pajzánul csillogott, tetszett hiúságának ez a kis jelenet. — Ugyan, Henri, mi jut az eszébe, tudja, hogy monsieur Staire maholnap a sógorom lesz! ■-*- Ó csakugyan? — D’Arblay söttétbarna szeme lassan végigmérte |Staire hatalmas alakját- — Ezer bocsánat, de ebben a tömegben.... i •v ,KfiV{i.rias gesztus fejezte ze a mondatot és Fedor kénytelen volt beérni ennyivel. Röviden elköszönt, ac azért eltökélte, hogy Toni kedvéért nem téveszti szán élői Grétát. Mikor rövid félóra múlva a fiatalasszony d’Arblay kocsijába szállt, ő is taxiba ült és meghagyta a soffőrnek, hogy diszkrét távolságban kövesse őket. Az imént még megmosoly ogta Toni aggodalmat de ahogy most egyre messebb vitte a taxi a másik kocsi nyomában nyugat felé, elmúlt minden neveti kedve és bizonytalan rossz érzés, egyre fokozódó nyu?talanság lépett a helyébe. Hirtelen fékezett a taxi. — Mi az? — kérdezte Fedor, de a soff őr előre mitátojtt, a..feiéyelt... .. ...._________ .....................w.,i.k — Megálltak, uram. Staire alig hitt a szemének: Henri d’Arblay há:a előtt szálltak k és d’Arblap — elküldte aza utót! Hiú kacér asszonynak ismerte Grétát, de arra egfáltalában gondolni se mert volna, hogy ebben az éjjeli órában d’Arblay lakására megy! ő is elküldte a kocsis és megvonlt a házak sötét árnyékában. Rónáidra gondolt és felfort a vére. Félrelökte azt a drága fiút ilyen hitvány alak miatt !Greta és d’Arblay pár szót váltottak, aztán eltűntek a kapu mögött. Toninak tett ígérete járt Fedor eszében és valami homályos ösztön is arra késztette, hogy még várjon. Holdtalan sötét éjszaka volt és fülledtség ült a levegőben- Távoli dörgés marajlott kelet felől, aztán csend. Staire kilépett a kapuhaj lás alól és végignézett a hosszú, keskeny utcán. Egy lelkes se lehetett látni, mintha meghalt volna a város. Fedor megborzongott. Az óiájára nézett, meglepte, hogy még alig tiz perce áll csak ott.... Most hirtelen villám hasított bele a sötétségbe, nyomban utána fülsiketítő csattanás. A szokatlan időben lamadt zivatar telj-.s oühhel csapott le Parisra- De meg el se halt egészen az égzeoré-j. más, meglepő hang HA GYÁSZ ÉRI A CSALÁDOT nagy szükség van a Jó BARATRA, aki a legapróbb részletekig kidolgozz», a VÉGTISZTESSÉGADAS | minden tervéi — a család jóváhagyásával. { Minden intézkedés úgy történik, hogy a gyál »olé csalid zavartalanul adhassa át magát az utol\ eó búcsú nagyon nehéz perceinek. I Gyász esetén szolgálatára készen állanak: i Bodnár A. Lajos j ÉS FIA, IFJ. LAJOS 3929 Lorain Ave ME 1-3075 j Temetésrendezőkés Balzsamozók vegyült bele és Fedor riadtan figyelt.... Feje fölött, az utcára nyitó szobák valamelyikében, revolverlövés öörent, élesen, tisztán hallható lövés_Az eső zuhozott, mintha a felhők szive szakadt volna meg, de Fedort most nem érdekli se a zápor, se a kéklő villám, se a mennydörgés. Csak oda föl figyelt minden idegszállának megfeszítésével.... Aztán a kapu csöndesen kinyílt és ismét bezárult. Greta Halkett lépett ki rajta-- Visszadöbbent és elfojtotta az ajkára tóduló kiáltást.... Greta Halkett, azüstzöld operai köpenyeben, zilált hajjal. A villám fényénél ráismert Fedorra és vállon ragadta. Köpenye hátracsuszott, az arca kísérteties volt, a pupillái kitágultak. — Gyorsan, gyorsan.... vigyen el innen! Linegett és reszketett, alig hallhatóan suttogta:— Gyerünk, ne törődjünk a viharral! Magával húzta Fedort és megint összébb vonta vállán a köpenyt- A zápor vakítva vert az arcukba. Pár lépést mentek, mikor az asszony megrántotta Fedor kaoátját. _ 1+;^; — Rálőtten — súgta olyan hongon, hogy Fedor ereiben megfagyott a vér. — Lelőttem.... Staire karon ragadta és a mellékutcába kanyarodott veele. Nem tudta, igazat beszél-e vagy sem, de most nem volt idő akaskodni, cselekedni kellett. — Előre.... csak gyorsan.... el erről a tájéról, majd kerítünk taxit — mondta Fedor. Halkan, élesen beszélt és kíméletlenül hajszolta tovább- Az eső szakadt, a vihar dühöngött körülöttük és Greta, akárhogy kapaszkodott Fedor karjába, meg-meg botlott. Fedor agya most tisztán, gyorsan működött. Nem faggatta — minek az most? Minden ereje, idege arra kell, hogy messzebb jussanak. Csak valahol a nagy körút túlsó telén sikerült elcsipniök egy késői taxit. Beültette Grétát és csak akkor kérdezte kurtán, parancsol óan : — Mi történt Az asszony behúzódott a taxi sarkába. Egészen átázott, arany haja csapottan ragadt az arcán, de még így, ziláltan, renedtlenül, lucskosan, megrémülve is meg hatóan szp volt- És ahogy dideregni látta, kedvesebben kérdezte újra: A végzetes gyűrű Ebleszélés Kína földjéről. És most megélénkült az idegen. Lehúzta a pap felsőruháját és magára öltötte. Azután kiment. A gyűrűt kis bőrzacskőba rejtette, mely zsinóron a nyakában lógott. De alig tett húsz lépést, mikor a pap magához tért és vad felkiáltással felugrott. — Árulás! — kiáltotta harsány hangon. — Rablás!! Gyilkosság! Fel, fel, emberek, utánna! Akkor mozgás támadt a kolostor folyosóin és lavinaszerűen előtódultak az emberek mjpdenfelül. — Egy fehér ördög ellopta a gyűrűt! — rikácsolta a pap- — Az a fehér ember volt, aki miszter Hope telepén van! , — Halál rá! — ordították a kínaiak. — Utánna, utána! — kiáltotta a pap és az egész tömeg kihömpölygött a szabadba. De a tolvaj gyorsabb volt. Elérte a lovát és villámgyorsan felugrott a hátára; ugrásközben elvesztette a pap köntösét. — A fehér ördög.’ — ordították az üldözök, mikor megpillantották ^z európai öltözetet. Ö az, ő az! Már egyszer megzavart bennünket, mikor az orosz tisztet meg akartuk büntetni. — És azt mondta, hogy érdemes volna a gyűrűt elvinni —.kiáltotta a pap. — Éppen úgy nem tiszteli a szokásainkat,- -mint az oroszok! — ordította a tömeg. Bosszú! halál! Azután, a ló nyomait követve, abban az irányban rohantak tova az Amér felé, ahol annak bal partján Nismen városa, a jobb partján Hope telep és egy kínaiaktól lakott rész volt-Ugyanazon a napon történt. Este volt és a legfontosabb munka már megtörtént Hope telepén. A kőházban már csend uralkodott. A ház elülső frontja az útra nézett, amely itt kissé jobb karban volt és valamivel tisztább is, mint ott, ahol a kínaiak házai határolták. A hájtól jobbra és balra kőfalak emelkedtek, melyek tágas négyszögek szegélyeztek be egészen le a folyóig és megvédték a Hope-telep kertjét tolvajoktól és máshivatlan vendégektől. Hope az első emelet egyik ablakánál állt és Etel mellette állva atyja vállára hajtotta fejét; akkor Hope a távolban mozgalmat vett észre, amely felkeltette a figyelmét. — Dick! — kiáltotta mennydörgő hangon-Az ily erélyesen szólított fiatal ember »csakhamar megjelent. — Mondja csak, mit jelentsen ez? — kérdezte Hope a távolba mutatva. Dick figyelmesen nézett a megjelölt irányba. Ott jrditozó és hadonászó embertömeg közeledett: — Ezeknek nincsen jó szándékuk! — mondta Dick. Egyszer már meg akarta támadni az a rablócsőcselék a telepet, de akkor éjjel jöttek. Most már nappal merészkednek idejönni! Gyorsan beszólitotta a szolgákat. Csak hárman voltak, Hongli és két angol— Torlaszoljátok el a kaput! — parancsolta Dick. — Gurítsátok oda a hordókat, melyek ma érkeztek! Azután jöjjetek vissza hozzám! Addig előkészítem a puskákat és majd hazakíildjük ezt a nyomorult csőcseléket-Ezalatt már a ház elé értek az ordítozok előfutárjai. Dick az ablakhoz lépett. — Megálljatok! — kiáltotta le az érkezőkre. — Mit akartok? A kintállók hangja elveszett abban a pokoli lármában, amely most keletkezett mikor az egész tömeg a ház kelé érkezett. Káromkodás hangzott, kövek repültek és öklök döngedték a kaput, Akor Dick a levegőbe lőtt. Erre pillanatnyi csend támadt. ^ — Mit akartok? — kiáltotta le Dick mégegyszer. — Add ki a gyűrűt, te fehér ördög! — kiáltotta egy süvítő hang— Tako? Ön az? — Igen , én én vagyok, ezerszer is én! Találkoztam a kínaiakkal, mikor kirohantak a templomukból. Ön ma délben ott volt volt és elrabolta a mennydörgés istenének a gyűrűjét és leütötte az őrködő papot. Mi nem tűrj ük a templomrablást! Adja ki a gyűrűt! — Hiszen ön megörült! — kiáltotta Dick. — Takarodjék el innen, de azonnal, különben a golyómmal haza küldöm! — Gazember! — A japán villámgyorsan előrántotta revolverét és elsütötte Dick felé. Dick mellett halk felkiátás hangzott. A fiatalember ijedten hátrafordult— Etel, az Istenért!.... Csak nem sebesült meg? A leány füléről kis vérpatakocska permetezett le. — Semmi, semmi! — mondta nyugodtan; de ez i féreg már többé nem fog marni. És mielőtt valaki megakadá’yozhatta volna, felkapott egy puskát és célzott Takó a tömegen kívül áll és jobb kezében tartotta a revolverét. Most hirtelen fellökte a kezét a levegőbe és feelkiáltott, mint egy őrült. Etel sztlőtte a kezében a revolvert és alighanem egy szilánk behatolt a kezébe-Azt megkeserülitek! — kiáltotta vadul. És te, te fehér galamb, te fogod legkeservesebben megbánni'. Mert birtokotokat elviszik a kínaiak, hanem téged, téged én viszlek el! — Tehát azért van ez az egész komédia! — mondta Dick megvetéssel. — Hallod-e, te pap, mondd a szemembe, hogy én vittem el a gyűrűt! — Én nem szentségtelenitettem meg a templomitokat! — mondta Dick. — Megvetem a rablást és a lopást. Mégegyszer mondom nektek, hogy nem vittem el a gyűrűt; a papotok okvetlenü tévedt. Távozzatok el nyugodtan— Mire való a sok beszéd! — kiáltotta Tako. — Csapjatok rajtuk, ég fiai! Azt akarjátok, hogy a tolvaj elmenekülhessen a gyűrűtökkel? — Rajta, rajta! — kiáltották kuszan-harmincan. És mialatt egyesek nagy kövekkel döngették a kaput, a legelsők megkosérelték, hogy átmászanak a falan- Egyik felállt a másik vállára és a legfelsőbbek mar megfogták a fal szélét. A fehérek első golyói lekergették őket. Akkor kiabálva otthagyták a falat és egyesitett erővel nekimentektek a kapunak— El vagyunk veszve! — mondta miszter Hope Dicknek. — Töltényeink fogytán vannak és szolgáink közül kettő már megsebesült. Segítségre nem számíthatunk, igy tehát a halálra kell készülnünk. — Ha kell, méltó módon fogunk meghalni! —■ mondta Etel. Dick tüzes pillantást vetett rá. — Ne beszéljen a halálról! — mondta gyengéden- — Nem bírom hallgatni az ilyen szavakat. Ha alkonyaiig visszatarhatj uk őket, meg vagyunk mentve. Akkor beszállhatunk a folyón levő csolnakunkba. Most persze lehetetlen volna a meenekülés, Etel, az Istenre kérem, ne tegye ki magát annyira a veszélynek! — Annyira aggódik értem? — mondta a leány és oly különös pillantást vetett a fiatalemberre, hogy an* nak vérpiros lett az arca. Ostobaság! — morogta miszter Hope. De azért megindult Dick aggódásán. — Erre az emberre rábízhatnám leányom jövőjét, gondolta magában. — Föltéve, hogy Etel akarja és hogy túléljük a mai napot... De nem szólt semmit. De ha Dick tudta volna gondolatjait, még nagyobb halálmegvetést tanúsított volna. Hope súlyos szemrehányást tett magának kevélysége és bántó magaviseleté miatt. Tudta, hogy Takó volt az egész támadás lelke, akit kíméletlen elutasításával mélyen megsértett. Most ebben az órában, mikor míndannyiuk élete hajszálon függött, megfogadta, hogy teljes ere j éve fog nagyra vágyása ellen küzdeni-Az alkonyat látszólag még soha sem. állt be oly későn, mint ma. Balról is és jobbról is megkísérelték a kínaiak hogy átmásszanak a falon. De nem sikerült nekik. Annyira még nem. ismerték a körülményeket hogy, tudtak volna a folyó partján odakötött csolnakról. Azért sejtelmük sem volt róla, hogy az ostromlottaknak ottan menekülési ut ajánlkozik. Végre sötétedni kezdett— Ami ebben a házban van, abból semmi sem essék a kazemberek kzébe! — csikorogta Hope. A kapu mellett áll egy hordó petróleum; törje össze a hordot, Dick és gyújtsa meg a petróleumot. Azután a sötétségben a folyóhoz menekülünk, a kínaiak pedig a nagy világosságban maradnak és nem láthatnak bennünket. ifUUAL
