Az Ujság, 1962 (42. évfolyam, 1-48. szám)

1962-03-15 / 11. szám

OLDAL AZ ÚJSÁG MARCH 15, 1962 IMBOLYGÓ FÉNY — REGÉNY — Most jutott csak az eszembe, hogy az emberek útköz­ben mind megbámultak, mintha valami szokatlan volna a külsőmön. Úgy látszik, az arckifejezésem tűnt fel nekik. Magam elé néztem, de nem láttam semmit, egyre az a ret­­tetes tudat élt bennem: lehengerelt az élet, vége mindennek. Nem tudom különben, mit néztek rajtam, mert nagyon gon­dosan voltam öltözve, egyszerű, nagyon finom angol kosz­tüm volt rajtam, kifogástalan cipő és keztyü, hamvasszőke hajamhoz remekül illett a fekete kalap. A rómaiak ugyanis rendesen megfordultak utánnam, a szőke hajam miatt. Azt gondoltam, ha valaki alka .mázni akar netalán és látja, hogy jól vagyok öltözve, több bizalma lesz hozzám, a tudásomban és talán jobban fizet, mintha szegényesen volnék öltözve. Nem is volt régi ruhám, mert teljesen ujonan szereztem be mindent az elutazásom előtt. Leverten, reménytelenül üldögéltem a pádon és szóra­kozottan figyeltem a körülöttem hallatszó minden neszre. Közel hozzám két férfi beszélgetett. Igazán nem figyeltem rájuk, de egy-egy mondat -foszlány mégis a fülembe jutott és akaratlanul is meghallottam, hogy valami rémhistóriát mesélt el az egyik a Palazzo Santa Chiara-val kapcsolatban, amelyben fontos szerepe volt valami “imbolygó fény’’-nek. Aki betüről-betüre szentigaz, a másik pedik erősen kételke­dett benn0. Egyszerre csak egy kocsi állt meg a közelemben és nem sokára léptek hangzottak a keskeny utón, amely a pádhoz vezetett. Meglepetten pillantottam fel, vájjon ki jár erre Talán valamelyik főpap végzi mindennapi sétáját, magányt keresve, mert ezeket a fasorokat nem lepi e^ a nagy tö­meg, idegenek sem verődnek erre. Csakhogy nem főpap jvolt, aki erre járt, hanem egy nagyon öreg hajlotthátu dá­­<ma, aki az inas karjára támaszkodott. Az inas, aki takarót, zsámolyt és egy könyvet is hozott, szintén idősebb ember volt, simára borotvált, méltóságteljes arccal: odasugott va­­'lamit az úrnőjének, amint a pad fel közeledtek. Nem tu­dom mit mondott, azt sem hallottam, milyen nyelven be- i szélt, az öreg hölgy feleletét sem értettem. Megál’tak a pad előtt, ahol ültem, az öreg hölgy leült, I az inas ráborította a takarót, befödte vele úrnője lábát, a- i látottá a zsámolyt és kezébeadta a könyvet. Alighogy ez megtörtént, a szökőkút felé vezető ösvényről befordult egy kifogástalanul öltözött, fiatalos külsejű úriember. Gyorsan a pad felé sietett; futó pilljantágt vetett rám. majd mélyen meghajolt az idős hölgy előtt és átadott neki egy csomagot. Azt hiszem levelek voltak. — A hirdetésre jött válaszok, — mondta angolul. Esküvőkre, lakodalmakra és minden más alkalomra a legszebb virágokat kapj^ Orban's Flowers > i j 11520 Buckeye Rd. RA 1-1500 személyé» vagy telefon rendelésére. ARAINK SOHASEM ADHATNAK PANASZRA OKOT. Szakács József ÓHAZAI PLUMBER ÉS SZERELŐ MESTER 3097 Ashwood Rd. SK1-1479 A csalómat ásás nélkül VILLANYGÉPPEL tisztítjuk Uj munkát ás javilásí egyaránt rállalunk HA GYÁSZ ÉRI A CSALÁDOT nagy szükség van a JÓ BARÁTRA, aki a legapróbb részletekig kidolgozza a VÉGTISZTESSÉGADAS minden tervét — a család jóváhagyásával. Minden intézkedés úgy történik, hogy a gyá­szoló család zavartalanul adhassa át magát az utol­só búcsú nagyon nehéz perceinek. Gyász esetén szolgálatára készen állanak: Bodnár A. Lajos ÉS FIA, IFJ. LAJOS 3929 Lorain Ave ME 1-3075 Temefésrendezők és Balzsamozók ! — Személyesen is látta a jelentkezőket? — kérdezte az öreg hölgy a leveleket vizsgálgatva. | —Láttam valamennyit, egyik lehetetlenebb alak, mint a másik, —fe elte a férfi. — Jólnevelt, müveit lányok is voltak köztük, de a külsejük ! — Látja*, én ezt előre megmondtam! — kiáltotta az idős hölgy. Hangja meglepően kellmes. dallamos és élénk Volt.— ' Rómában nem fogunk senkit, sem találni. Hirdessen azon­nal a nagy német újságokban. Természetesen, német nyel­­|ven, va.ahogy ilyenformán: “Fiatal, kellemes külsejű” — vagy mondjuk inkább: vonzókülsejü?— “hölgy kerestetik.” Vagy írjuk mind a kettőt? Lehet ezt?És ne felejtse el bele­írni: “Előkelő nemesi családból való származás megkiván­­tatik.” Úgy .ni! Üljön be a kocsimba, hajtasson egy hirdeté­si irodába; én ittmaradok, amig visszajön, James ittmarad a köze emben. Igaz, az inasrél se feledkezzen meg. Második és harmadik inasra van még szükségem. Olaszt nem hasz­nálhatok, mert megbízhatatlanok. Jó bizonyítvány, persze, feltétel, de nem fonfos, hogy intelligens legyen. Isten vele. Mr. Weed! A férfi sím áraberetvált, álarcszerüen mozdulatlan ar­cán az utolsó szavaknál alig észrevehető mosoly suhant át. Válaszolni akart, de rámnézett és hallgatott; mélyer meghajo-t az idős asszony előtt és eltávozott a fasor irányá­ban. Az inas követte. Hallottam, amint a kocsi tovafordult az inas visszatért és fet-alá kezdett járkálni, a pádtól tiszte­letteljes távolságban maradva. Tulajdonképpen nekem is fel kellett volna kelnem, én is távozhattam volna. Előbb képtelen voltam gondolkozni most egyszerre lázasan dolgozni kezdett az agyam. Talán csak ki kell nyújtanom a kezemet és elér a szerencse. Ezen törtem a fejemet és lopva az öreg hölgyet néztem, aki fel­nyitotta a könyvét és lapozgatni kezdett benne. Finom előkelő asszony benyomását tette, korának megfelelően volt ö.tözve. Hófehér haja könyedén fel volt szorítva, arcá­ból nem sokat láttam, mert óriási pápaszemet hordott, jó­formán csak a sasóra volt látható. Szája körül mély ránc húzódott arca szürke volt és beesett. Háta meggörnyedt., bár a hangja még igen kellemesen csengett. Azt hiszem, teljes öt percre volt szükségem, amig le küzdöttem tartózkodásomat és ráeszméltem, hogy az éi helyzetemben nem szabad megijedni egy esetleges gorom ba visszautasítástól sem. Felálltam, odaléptem az idős asszonyhoz és udvariasan nyugodtan, szerényen ezeket mondtam neki angolul: — Bocsásson meg, asszonyom, hogy megszólítom. Itt ültem ezen a pádon, amikor ön leült és akaratlanul végig­hallgattam, amit az imént eltávozott úrral beszélt. Ha nen tévedek, ön egy nemesi családból származó, német, fiata leányt keres. Szabad megkérdeznem, milyen minőségben milyen munkakörre? Éreztem, hosy beszédem közben az öregasszony szeme a nagy fekete pápaszem mögül rámtekint; tekintete végig­­siklott rajtam, mint a kígyó hideg teste. De mindig igy va­gyok vele; ha valaki sötét szemüveget visel és nem látha­tom a szemét, az az érzésem, hogy ismeretlen helyen sötét­ben botorkálok, hol mindenféle veszedelem leselkedik rám /íz öreg hö gy nem felelt egyenesen a kérdésemre, ha­nem maga is egy kérdést intézett hozám: — Tud valakit ajánlani — Saját magamat — föltéve, hogy megfelelek az igé­nyéinél?:, asszonyom, — mondtam gyorsan. — Sajátmagát? — kérdezte az öregasszony és előreha­­jolt, hogy jobban lásson. — A külseje után nem hittem volna, hogy állást keres. I Ha mindennek ami villannyal működik, a saját meterje lenne — Asszonyom, feleltem őszintén, — négy hét előtt ma­gam sem hittem, hogy valaha arra szorulok majd, hogy megkeresem a kenyeremet. Bőségesen volt pénzem, amikor Rómába jöttem a műkincseket tanulmányozni. A bankom csődbejutott, egész vagyonomat elvesztettem és most állás után kell néznem. 1 \ ; Ha minden villany készülékének külön a saját vil­lany meiere lenne, a villany számlája tételről tétel­re szakadna meg.. Rájönne arra, hogy minden ké­szüléke szolgálata villannyal órákra vagy napokra csak pennykbe kerül. Ezeknek a pennyknek az ősz­­szege az ön teljes tényleges havi villany számlája . . . . a költségvetésében a legnagyobb olcsóság. Kü­lönleges "eladási" éríesités: a lakás villany fogyasz­tóknak a villany egysége átlag 11%-kal alacso­nyabb, mint 1946-ban. ZfelLLUMINATINGőV^ A* lnv#s.tor*s>wn«d Comp*ny Serving Th» 8«*» Ucetien in «H» N«< Poroszt Dráma —REGÉNY— IRTA: ABONY1 LAJOS Azt is kérdezte, hu várok-e még rá. Arra azt feleltem, hogy nem, mert már másodszor házasodtam. Erre e.'kez­­dett sírni. Zokogott, hogy a szivem majd megszakadt bele. Én is ráborultam a kocsioldalra és zokogtam keser­vesen, A zokogásomtól azután nem hallottam az ő zoko­gását. Hogy erq^ebb legyek elkezdtem imádkozni, s mi­kor elég erősnek gondoltam magamat, elhatároztam, hogy hozzá fordulok, s bármi történjék velem, legyek rub, jussak a kárhozatra, mintegy megfogom a kezét, fel­ültetem a kocsimra, viszem haza, megmelengetem, s hol­nap megyek a paphoz és meggyónom kárhozatomat, hogy nekem két feleségem van. — Good Reading for the Whole Family •News • Facts • Family Features Th« Christian Scienc« Monitor On« Norway St., Boston 15, Mass. Send your newspaper for th« tim« checked. Enclosed find my check or money order. I year $18 0 6 months $9 □ 3 months 54.50 Q Nam# Address —------f- -- ... —— r»-i* ízlésesen és méltányos árban kászit *1 minden virág rendelőét és továbbit » or >zág r*gy a nagy világ bár* mely részébe. GAYER'S FLORAL SHOPPE Tel. 734-2700 22660 Lorain Rd. HA NINCS, AKI FÖZÖN és önmaga sem főzhet vagy pihenőt tart a főzésben, de mégis olyan ételt kiván élve­vettel és egészséggel elfo­gyasztani, amilyent otthon főznek, akkdr keresse fel a RICE RESTAURANT 12521 BUCKEYE HOAD Finom eledelek HAZA VI* TELHÉ 1* kspküsk, Elisabeth Kish, tulaj dönos-— Mikor felnéztél — vágott közbe az asszony, — nem láttál többé semmit, mert mind ez csak álom jelenet volt. Kísértet, melyet álom s sötét éj szültek. Lélek, a­­mely a léleknek jelent meg. János megsimogatta Pörzsi arcát. — Jó asszony, te vigasztalni akarsz, mint mindig! Erő­vel elhitetni velem, hogy csak képzelődtem, s ezekkel meg­nyugtatni, hogy ő nem éli, Én mondom neked, ő él„ valóság­gal él Ezt oly félle mesén mondta, mintha az előtte valamely borzasztó rémes dolog lenne, ha valóság volna.,. A férfi hogy szavainak nagyobb bizonyosságot és hi­telt adjon, ezzel fejezte be elbeszélését: — Emlékeze. rá,_hogy az utána való egész héten nyu­godni nem birtarh. Elmentem a falunkba, hogy ott talán mdnak valamit. Találtam embert, ki látta, ki beszélt vele ki utánnam eligazította ebbe a faluba, ahova iakni jöttem. Egy öreg pásztor volt az„ ki a falu végén legeltette nyáját, mikor Ágnes megjelent előtte. Ez sem nem' álmodott,, sem nem képzelődött, mert a dolog fényes nappal esett. Hát er­re mit mondasz? János hozzá volt már szokva, hogy Pörzsi ajkairól min­dig vigasztaló biztatást várt, hogy első felesége csakugyan nem él többé. , Azért nem kevésbbé csodálkozott, mikor az asszony mosolygott és könnyű kedéllyel szólott: — És hogy ha csakugyan élne, vájjon mit tenne az? ? — Hogyan? kérdezte János bámulva. — Mi ,enne, ha az örökké, a sírig titok maradna? —- Igen! de tudva őt nyorporuságban, ha él valahol és nyolmoruitul él. Az asszony mosolygott és mint aki dolgáról biztos, el­kezdte beszélni azt, amit a férje által előadottak hallgatá­­:a alatt gondolt,.. Ez alatt egy nagy gondolat született a­­lyában, mely annyira megtetszett neki, s oly jónak hitte, meg nem állhatta, hogy el ne mondja. — János, ha.lgassa kend csak mit álmodtam az éjjel. Értsen belőle amit érthet és vegye hasznát, hogyha veheti. Uniómban egy ezüst fa alatt pihentem, melynek minden evele vékony ezüstből volt. Én apró köveket hajigáltam a ára a levelek közé és akkor mindenik .'evél! úgy szólott, nintha csengettyű lett volna. Azért hajigáltam pedig a fá­­a, hogy elzavarjam onnan a szemtelen verebeket,, akik csi­­ipoltak és nem hagytak aludni. Az ezüst fa felé pedig, a mely a'att pihentem, jött egy /adász, a kinek puska volt. a kezében, és én nagyon féltem >ttől a vadásztó’l. — Felkeltem és mentem tovább. A va­­lász mindenütt jött utánam, de a fa is, az ezüst fa és a ma­iarak rajta, azok is jöttek velem. — Mit csináljak? Hova ejtőzzem? nem vo t semmi menedék. A merre néztem, nindenütt nagy pusztaság, a vadász pedig bizonyosan en­tern űzött. Egyszer honnan, honnan nem, az ezüst fára egy 'ehér galamb repült le. Ráült egy galyra, de nagyon szo­morú volt, és úgy ült ott búslakodva. Most már tudtam, en­tern üz-e a vadász, vagy azt a fehér galambot. Féltettem azt a galambot, és féltettem magamat és buzaszemeket szór­­am fel, lecsaltam a szomorú galambot és betakartam a kö­tényembe. — De a vadász csak lesett mindég, azért mi men­jünk tovább, én, az ezüst fa a madarakkal, és a galamb a kötényem alatt. Egyszer ismét szalad egy nyulacska, és leül i fa tövéhez. Most már nem tudtam, engem üz-e a vadász, a galambot-e, a nyulacskát-e? Féltettem magamat, féltettem a galambot, féltettem a nyulacskát. — Hiszen te mesé’sz? szólt közbe János félig unottan. —: Hallgasd csak. ha mese volna, tanultam Volna valaki­től! Ez álom! mert a lelkemben támadt. A galamb azt mond­ta, hogy őt azért űzik, mert maga a szeretet, anyulacska pe­dig azt mondta, hogy azért lett világ-bujdosója, mert ő maga a félelem. És azért nem mernek bátran járni és repkedni, mert az a vadász minden léptüket vigyázza. Szóltam én ne­kik: amott a hegyekben a kősziklák közt van egy kőodu, ab­ban a kőoduban van egy nagy szakálu öreg remete. Menje­tek oda, és kérjetek tőle tanácsot, melynek hasznát veszzük mind a hárman. A galambka elrepült és a nyulacska elsza­ladt Aztán visszajöttek és hozták azt a tanácsot: ■ — Változzatok mindhárman egy testté és egy lélekké. Én pedig, amint ezeket hallottam, egyszerre csak azt vettem észre, hogy vállam fölött egy másik fejem nő* kezei­men fölül még másik kezem. Mind a két fejem egyforma, piros kendővel van bekötve, és az uj két kezem úgy mozog, akár a másik kettő. Két asszony voltam egyszerre, a vere­bek elkezdtek csiripelni a fejem fölött. És én szörnyen szé­gyelltem a dolgot, egy nagy lepedőt vettem elő és beborítot­tam magamat. A lepedő alatt azután a két fő összehajolt, csó­kolgatta egymást, és a karok össztölelkeztek. A galambka és nyulacska pedig nem voltak a kötényemben többé, hanem az egyike a szivembe, a másik a lelkembe vette magát, és lettünk egygyé hárman. Féltem mint a nyúl, de tudtam sze­retni, mint a galamb. Egyszerre kitaláltam mindent. A bú­zát, a mi nálam volt még, kiszórtam a verebeknek, hogy ne csiripoljanak, az ezüst fát pedig, hogy levelei ne zengjenek, őriztem lepedőmmel a legkisebb széltől is. Egyik fejemet ki mertem dugni, a másikat folyvást a lepedő alatt tartottam. És bementem a házba, nem tudta meg senki, hogy nekem két fejem van. Soha nem perelt, so­ha nem czivakodott a két fő egymással. Ha az egyik csókol­ta kendet, a másik nem haragudott érte. Nem lármázott, mert féltek, hogy akkor az egyiket levágják onnan, akkor pedig meghalna mind a kettő. Mikor pedig kimentem a ház­ból, a másik főt megint beborítottam a lepedőmmel, a va­dász pedig se a galambot, se a nyulat nem látva, nem tud­hatta, hova rejtőztek el. Bámult egy darabig, azután elment onnan. János arca mosolygóssá vált e beszéd alatt s megszólalt. — Hadd el, csakugyan mese az, a valóságban nem lehet az. Az asszony határozottan elébe állt és szólt: — De mikor én mondom kendnek! Meglehet az. Ne űzz tréfát a legborzasztóbb gondolattal. Az asszony még határozottabban felelt: — Ha él az az asszony! ennek meg is kell lenni. Én mon­dom, és amit mondok meg is tartom, hitem, Istenem szerint. Kend mindent borzasztóságnak lát és én mondom, a legszebb legcsendesebb életet élhetjük igy. Ez nem lesz borzasztó­­ság. Borzasztóság volna, ha csakugyan nyomorultul hagy­nánk a nagyvilágbán. ha él. Ide vesszük a házhoz. Titok­ban tartjuk! s itt fogunk élni békés egyetértésben mind a hárman. Mind a hárman. Mint életünket, őrizve mind q. hárman életünk titkát. Én hüségetesküdtem kendnek és ezt ahhoz tartozandőnak tartom. És meg is tartom! •

Next

/
Thumbnails
Contents