Az Ujság, 1961 (41. évfolyam, 1-50. szám)
1961-05-18 / 20. szám
A Bethlen Öreg Otthon legközelebbi nagy eseménye: kártya party a Kálvin Teremben, julius 23-án. Julius 23-ikán, vasárnap délután 2 órai kezdettel lesz a Bethlen Öreg Otthon kampányának másik nagy eseménye: kártya party a West Sidei Kálvin Teremben, a West Sidei Magyar Református Egyház teljes támogatásával és közreműködésével. Ebben az ügyben május 25- ikén, csütörtökén este 7:30-kor gyűlés lesz a Kálvin Teremben, 1950 West 32 ucca. Kérjük a clevelandi magyar egyleteket, küldjenek küldötteket, mert a kártya party Kölcsey Ferenc mellékünnepéllyel lesz egybekötve. Egyeseket, akik segíteni akarnak a kampányban, kérjük jelenjenek meg a gyűlésen május 25-ikén. Egyes szám ára 10 ROVÁS KRUSCSEV és KENNEDY ELNÖK találkoznak egymással niusban Bécsben. SOUTH KOREÁBAN A HADSEREG ELSEPERTE A U. S.-től TÁMOGATOTT jCHANK KORMÁNYT ju-AZ AMERIKAI MAGYAR SZÖVETSÉG IS MEGSOKALTA A NYILASOK TŰRHETETLEN BOTRÁNYAIT John M. Chang, kormányát South Koreában katonai öszszeesküvés elsöpörte, dacára annak, hogy az Egyesült Államok ottani képviselete és katonai kirendeltsége kívánatosnak jelentette ki további működését. John M. Chang, aki a korrupt, de erőskezü Sygman Rhee ellenfele és utóda lett, nem tudta megoldani az or-Jól kíveszkedíék egymást, kölcsönösen fenyegették egymást. Mivel egyikük sem vállalhatja a felelősséget a feszültség további, veszedelmes Iákoznak egymással, hogy a pontjára való fokozásáért, lahideg háborúi legalább is annyira megfékezzék, miként tüzes háborúvá ne fajuljon, mert azt megállítani egyikük sem tudja. Jól van találkozzanak, de i ne semmivel váljanak egy mástól. Ne csak egymással fogjanak kezet, tegyék lehetővé, hogy a. két ország népe, O- roszország és az Egyesült Ál- \ lamok népe megbarátkozhassék egymással. Bodnár A. Lajost ünnepelték a Clevelandi Magyar Önképzőkörben Az Első Magyar Református Egyház Hírei Közli: Dr. Szabó István Egyházi Eseményeink Kalendáriuma : Május 21 Vasárnap, Piros Piinköst Napja. — Az Anyaszentegyház születésnapja. D. e. 9:30-kor magyar ünnepi istentisztelet U rvacsomosztással. D. e. 11 órakor Angol ünnepi istentisztelet Konfirmációval és Urvacsoraosztással. Első urvacsorázok a konfirmált ifjak. D. u. 1 órakor Konfirmációi Diszebéd Bethlen Termünkben. Erre az ebédre a jegyek $1.50 árban kaphatók az irodában május 17-ig, amikor zárjuk a lefoglalásokat. D. u. órakor a Cleveland Arena-ban nagy protestáns közős ünnep, melyre minden clevelandi protestáns hivő hivatalos. Minél nagyobb számmal vegyünk jelen ezen a közős szép és egyházi őszszefogásunkat munkáló népünnepélyen !--------- •--------ANYAGTORLÓDÁS . .és helyszűke miatt a jövő számunkra voltunk kénytelenek hagyni: Balázsik Andrásné jól megirt beszámolóját a clevelandi magyar nők washingtoni látogatásáról a Fehér Házban, ugyancsak jövő számunkra maradt az Önképzőkör fényesen sikerült Anyák Napi kártyapartyja, de még a Kovács Gyula vezérkari főnök igazi arca cimü cikkünk is, amelyben megismertetjük milyen felszabadító munkát végzett a házoru alatt. Ha helyünk lesz, a jövő számunkban leközöljük Kohányi Tihamérnak, a Szabad ság alapitó szerkesztőjének cikkét a clevelandi magyar kolónia keletkezéséről s első telepeseiről. Elnézést kérünk a halasztásért. Rokonok és barátok vettek részt azon a vacsorán, amelyet a Clevelandi Magyar önképzőkör adott Bodnár A. Lajos tiszteletére május 6-án, szombat este a saját helyiségében, 2059 Fulton Kd. Hármas oka volt a megtisztelésnek: Bodnár A. Lajosnak Bodnár A. Lajos születésnapja volt, 28-k házassági évfordulója és végül, - ahogy az egyik szónoka az estnek megállaptotta -, szimbóluma a másod generációsok magyar lelkiségének és a magyarság amerikai helytállásának. Gayer Antal elnök és dr. Nádas Sándor alelnök egymást felváltva vezették le az ünnepélyes vacsorát, amelynek keretében beszédek hangzotak el- Gayer Antal megemlékezett arról, hogy Bodnár A. Lajos édes apja, Bodnár András egyik alapitója volt az Önképzőkörnek és az egész Bodnár család tagja. Dr. Nádas János hosszabb beszédben méltatta Bodnár A. Lajos magyarságát és őszinte baráti magatartását mindenki irányában. Bodnár A. Lajosné sem térhetett ki a beszéd tartása elől ,mert Dr. Nadas felkérte a közönség helyeslésével. Néhány kedves mondattal mindkettőjük köszönetét fejezte ki férje megtiszteléséért ért. Az est szenzációja ifj. Bodnár A. Lajos beszéde volt. Egész héten készült nagyobbszabásu angolnyelvü beszédre, de -, ahogy a megszólítást megtette -, több oldalról hangzott a követelés: csak magyarul beszélhet. Zavarba jött, de a zavara csak egy pillantig tartott és az első fennakadásnál kivágta makát:- Amit én akartam mondani, azt édes anyám elmondotta. Az ügyes kitérésért jobban megtapsolták, mintha elmondta volna eredeti angol beszédét. A vacsora felbomlása után ifj. Bodnár A. Lajos annyi beismerést tett, hogy mégis más nyilvánosan beszélni magya-j rul és pedig rögtönzötten, mint a mindennapi érintkezésben. El is határozta, hogy hetenként egyszer magyar leckét vesz. Tanítómesteréül édes anyját kéri fel, aki az irodalmi magyar nyelvet beszéli, mint általában a Máramarosszigetiek. Fekete Ferencné alelnök is elismeréssel adózott a Bodnár párnak. Kálóczy János, a kör volt alelnöke is rövid beszédében ki-! emelte Bodnár A. Lajos mindenkori szolgálatkészségét minden magyar ügy és minden magyar részére- Márton János, a West Sidei Evangélikus Egyház tiszteletbeli gondnoka felsorolta, mi mindent tett a West Sidei Evangélikues Egyház érdekében.- Annyit mondotta -, hogy besorozhatom az egyház alapitói közzé. Márton Jánosné is beszélt és mint mindig, most is fején találta a szöget.- Mindenkiről megemlékeztek, csak Bodnár A. Lajos édes anyjáról nem. Annak emlékére tartom beszédem. Neki köszönhetjük Bodnár A. Lajost. Ő nevelte magyarnak, ő csepegtette a leikébe a jóságot. Anyák apja lesz, éppen ezért kegylettel gondolunk Bodnár A. Lajos ez ünnepén édes anyjára is. A beszéd nagy tapsot váltott ki. Mindenki nagyon jól érezte magát a baráti közösségben. Burgyán Aladár nagyon figyelmre érdemes beszéddel járult hozzá az est sikeréhez. Az estét Ádám János rendezte, a kitűnő vacsorát Muharay Emilné készítette, fősegitsége Csiszár Láiszlóné volt, a kör gazdasági elnöke. Kunyó József zenekara muzsikált a vacsora alatt és utána is a tánchoz. A nyilasok több magyar kolóniában annyira befurakodtak az Amerikai Magyar Szövetség helyi osztályaiba, hogy az osztályt teljesen hatalmukba vették, mint Clevelandban és hatalmukba akarták venni botrányok árán New Yorkban. A nyilasok erőszakos és botrányos viselkedése az A- merikai Magyar Szövetségben és az az Amerikai Magyar Szövetség ellen, arra késztette az Amerikai Magyar Szövetséget, hogy rendkívüli gyűlésen foglalkozzék a nyilas garázdálkodással. Az Amerikai Magyar Szövetség május 8-án, hétfőn tartotta meg rendkívüli gyűlését New Yorkban. A rendkívüli gyűlésen a következők vettek részt: Falussy Alajos, ideiglenes ügyvezető országos elnök, Nt. Borshy Kerekes György, az igazgatóság elnöke, aki a gyűlést egybehívta, Eszenyi László, az Amerikai Magyar Szövetség pénztárnoka, Bácskai Béla, központi titkár és a következő igazgatósági tagok: Ft- Bátory József (Buffalo, N. Y.), Nt. Béky Zoltán ref. püspök (Trenton, N. J.), Bodnár Gábor (Garfield, N. J.), Nt. Bertalan Imre (Passaic, N. J.), Nt. Csordás Gábor, (New York), Dienes László, lapszerkesztő (Metuchen, N. J.), Donó András, a Clevelandi Magyar Egyesült Egyletek elnöke (Cleveland, O.), Ft. Gáspár {János (Passaic, N. J,), Gombos Zoltán, a Szabadság és az Amerikai Magyar Népszava tulajdonosa (Cleveland, Ohio), Ibos Béla (New York), a New Yorki osztály elnöke, aki a nyilasok botrányos zavargása miatt lemondott, Koréh Ferenc (New York), Dr. Molnár Kálmán (New York, Prof. Molnár Ágoston, a Rutgers egyetem magyar tanára, (New Brunswick ,N. J.), Séllyei F. Lajos (Perth Amboy, N. J.) Szegedy István a Bridgeport Szövetség elnöke (Bridgeport, Conn.), Tóth Barnabás (Bridgeport, Conn.), Dr. Márk Béla (New York), Varga József (Bridgeport, Conn.) Radványi Ferenc (Trenton, N. J.). Donó András, az Egyesült Egyletek elnöke informálta lapunkat a rendkívüli gyűlés határzatairól, amelyeket egyhangúlag hozott meg. 1. Elvi határozat az Amerikai Magyar Szövetség tagságáról. Az Amerikai Magyar Szövetség minden osztályának kétféle tagja van: a. egyesületek küldöttei, ezek a rendes tagok és szavazati joggal bírnak, egyéni tagok, akik testületeket nem képviselnek, ezek pártoló tagok, akik nem szavazhatnak és nem is választhatnak-A nyilasoknak, akik befurakodtak az Amerikai Magyar Szövetségbe, nem volt szavazati joguk. Minden választásuk és határozatuk törvénytelen-2. határozat Az igazgatóság az alapsza-Thomas F. Balogh ösztöndíja a Darthmouth Col.-ra Előbb kell a megyei adót fizetni bályok 43-ik szakaszának C. pontja alapján egyhangú határozattal és azonnali haiálylyal feloszlatta 'a "Keleti Kerület'7 r»áven ismert new-yorki osztályt. Tekintettel azonban arra -, szól a határzat -, hogy a new yorki osztály alapszabályszerü„ helyes működését az egyetemes magyar ügy szempontjából szükségesnek tartja, az országos igazgatóság helybeli tagjait megbízta azzal, hogy az alapszabályok 35-ik szakasza értelmében alakitsák meg az Amerikai Magyar Szövetség new yorki osztályát. Utasította ugyanekkor az Igazgatóság a new yorki igazgatót, hogy a megszüntetett osztály irattárát és vagyonát átvegye s megőrizze a megalakítandó uj new yorki osztály részére. 3. A felfüggesztett clevelandi osztály ügye. Az Igazgatóság foglalkozott az eddig ideiglenesen felfüggesztett clevelandi 1. számú osztály ügyével is. Megállapította, hogy ez az osztály -, amely hoszu éveken át amúgy sem fejtett ki érdemleges tevékenységet -, elmulasztott meghatározott időn belül megfelelő elégtételt szerezni az igazgatósiáig múlt év szeptemberében Clevelandban tartott gyűlésén történt és az egész központi veeztőséget ért durva sértésekért. Minthogy időközben -, szól tovább a határozat -, időköziben Clevelandban egy életerős uj osztály alakult, az igazgatóság szükségtelennek tartja az úgynevezett ‘,Első Osztály” további működését és azt egyhangú határozattal megszüntette. Az igazgatóság felkéri ugyanekkor a megszüntetett osztálynak azon tagjait, akik egyetértenek a Szövetség célkitűzéseivel, hogy csatlakozzanak az újonnan alakult ele- j velandi Kossuth Osztályhoz, | mint annak pártoló tagjai. Az Amerikai Magyar Szövetség rendkívüli igazgatósági gyűlését a new yorki 82-ik uccai református egyház termében tartotta meg. Donó András kért bennünket, hogy említsük meg, beszámolójához igénybe vette a New Brunswicki Magyar Hírnök tudósítását. Thomas Franklin Balogh E magyar fiú az angolnyelvü lapunk szerint oly kitűnő tanuló volt a Warrensville Heights High Schoolban, hogy teljes tandíjjal ösztöndíjat kapott a nagyon hires Dartmouth Coolege-ra. Utána jártunk, hogy megtudjuk, kinek a fia ez a tehetséges magyar fiú? Nagy az örömünk, mert régi jó ismerősökre találtunk szüleiben, Balogh Istvánban és nejében. Balogh István és neje' 199- 13 Marvin Roadon laknak, Warrensville Heightson-Az ösztöndíj nyertes magyar fiú nagyszülei: Id. Balogh István és neje, az Ifjúsági Egylet női osztályának elnöke. Thomas Franklin Balogh nagybátyja, Balogh László is tanult ember, a Fenn Collégén megszerezte a mérnöki diplomát. Id. Balogh István otthoni rokonságában is több ügyvéd, orvos és tanár is van. Id. Balogh István nyugalmazott vasúti munkás, Balogh Istvánná pedig még mindig tevékeny a magyar közéletben. Tagja az Egyesült Egyletek igazgatóságának is. Sokan, akik olvasták az angolnylevü lapok híradását és tudták, hogy Thomas F. Balogh Balogh Istvánná unokája, szívből gratuláltak a nagyszülőknek unokájuk sikeréhez, amely oly eredmény, hogy minden jóérzésü magyarnak jól esik. Id. Balogh István és neje nagy bizalommal tekintenek unokájuk jövője elé, Balogh István, aki nehezen szánja el magát dicséretre (embert még aligha dicsért meg, inkább a jó pogácsát dicséri meg) azt mondotta:- Thomasnak már most anynyi esze, mint egy egy államférfinak, olyan komolyan és megfontoltan beszél a legbonyolultabb kérdésről, hogy örömmel hallgatom.---------- • ----------Texas és Missouri állam 4 cégének vezetőit a Houstoni, Tex. Federal District Court eitélte, mert 750 ezer dollár narancs juicet adtak el, amelyet vízzel hígítottak és cukorral édesítettek. TELEFONUNK GARFIELD 1-5658 Res. FA. 1-1154 Előbb kell az adót fizetni Cuyahoga megyében. Eddig szeptemberig lehetett fizetni a property adót, az újabb rendelkezés szerint legkésőbb junius 20-ig kell befizetni a megyei pénztárba. Ez az intézkedés éppenséggel nem az adófizetők javára történt. Ugyan kinek a javára van. Egy előfizetünk, aki évente közel 4000 dollárt fizet megyei adóban ingatlanja után, okkal azt magyarázza, hogy az előretolt adófizetés a bankárok érdekét szolgálja. Van s ennek a megállapításnak alapja. Ha bárki julius 1-je előtt kiveszi betétjét a bankból avagy a Loan Associationból, elveszti a félévi kamatot. így a bankok és Loan Assn, kevés híján félévig kamatmentesen használták a pénzt, amelyet az adófzetők az esedékes adóra náluk tartottak. Ha legalább julius 1-t tűzték volna ki a az adófizetés utolsó napjául, akkor az adófizetők megkapták volna a kamatot pénzük után-A nép maga az oka, hogy az általa megválasztott illetékes megyei tisztvnselők a bankátok javára szabták meg az adófizetés határdeij ét, mert a nép mindent elhisz, amit a választás alatt Ígérnek neki és semmit sem tesz a saját érdekeinek védelmében.--------- • --------Női Segély Egylet kirándulása Niagara Fallsra A Clevelandi Magyar Női Segély Egylet junius 28-án, szerdán közóhajra kirándulást rendez Niagara Fallsra. Reggel 7:30-kor indulnak a kirándulók a Kereskedők és Iparosok Körétől, 11432 Buckeye Road és még aznap este visszaérkeznek. Az egynapos kirándulás teljes költsége személyenként 10 dollár. A rendező bizottság, amelynek élén Barta Jánosné vigalmi elnök áll, gondoskodik finom szendvicsekről és jóizü krumpli salátáról is. Junius 15-ike előtt kell jelentkezni a kirándulásra. Csak azok vehetnek részt, akik előre jelentkeznek, mert buszt napokkal előbb le kell foglalni és természetesen a bizottság aszerint intézkedik, ahány jelentkező lesz. A következőknél lehet a kirándulásra jelentkezni: Boros Istvánná elnök - SK 1-3077, Barta Jánosné vigalmi elnök, SW 1-2465, Balázsik Andrásné pénztárnok, WA 1-5287, Czibula Ferdinandné alelnök CL 1-3269, Orz Emilné pénzügyi titkár, CL 1-6937 és személyes jelentkezést elfogadnak: Lengyel Erzsiké Galgányné az üzletében,12306 Buckeye Road és Karnva Kálmánná, a K. Tavernben, 2669 E. 93. ' I. Howard Jacobs szive verése majd elállt East St. Louisban, 111. a múlt hetekben, amikor a nagy szél a kezében tartott szvar bokszi tetejét lefújta és a benne tartott 500 dollárt szétszórta. Megdöbbenve, sírásra hajlamosán nézte pénzének száguldását a levegőben. Állt és várta, hogy mi lesz. Legnagyobb meglepetésére egymásután hozták hozzá a járókelők az elfogott pénzeket. 15 dollár híján az 500 dollár megkerült és JJ Howard Jacobs most már öröm könnyekkel a szemében állapította meg:- Mégis vannak becsületes emberek! Lapocka Istvánék házassági aranyjubileuma Lapoczka István, a Clevelandi Magy. Ifjúsági Egylet volt kötelességtudó alelnöke, több jelentős eseményének rendezője, az egykori Szt. László Lovagegylet parancsnoka és neje, akik 10507 Grandviéw Ave laknak a szomszédaik szeretetében és megbecsülésében, május 13-án, szombaton tartották meg példás házaséletük arany jubileumát. Lapoczka István és neje 50 évvel ezelőtt a régi, kis Szent Erzsébet templomban esküdtek. Kegylettel gondolnak vissza a (Szent Erzsébet hitközség akkori plébánosára, néhai Ft. Sepessy Gyulára, aki megeskette őket. Amikor később felépült a mostani templom, kissé bántotta őket, hogy nem az uj, nagy templomban esküdhettek. Ötvenéves házasságuk évfordulóján mégis megérték, hogy a nagy templomban szolgáltattak misét számukra a Szent Erzsébet rk. hitközség lelkipásztorai. Meg is érdemelték, mert a Lapoczka pár nagyon hűséges tagja a Szt. Erzsébet hitközségnek. Lapoczka István éveken át a Lederer Iron and Steel Co. nagyon megbecsült munkása volt, olyan megbízható és jó munkása, hogy nem is szívesen vették, amikor a múlt évben nyugalomba vonult. Lapoczkáéknak három gyermekük van: Mrs. Eleonor George, Mrs. Matilda Drews és ifj. Lapoczka István. Kilenc unokájuk és egy dédunokájuk van és nagyon sok jó barátjuk Magy. Presbiterian Egyház Hírei Közli: Csutoros W. István PÜNKÖST Vasárnap Május 21-én reggel 9 éra 30 perckor a Szent Lélek kitöltetésének ünnepére az Urnák Szent asztala meg lesz terítve az angol nyelvű gyülekezet részére. A magyar nyelvű Ünnepi Istentisztelet szintén Úrvacsora osztással egybekötve 10 éra 30 perckor veszi kezdetét. Az Úrvacsora osztást megelőzőleg Csütörtökön este Bűnbánati Istentisztelet tartunk. A Pünköst Ünnepi Istentisztelet után gyülekezeti ebédre hiv meg bennünket a Templom Segélyző Nőegylet, melyet az iskola teremben fognak felszolgálni. Kitűnő csirke ebédet készítenek a nők és felszolgálás a vendégek megérkezésekor kezdődik. így az angol nyelvű gyülekezet tagjai késés nélkül meg kezdhetik az ebédet az angol nyelvű Istentisztelet végeztével- Szeretettel kérjük nőtestvéreinket hogy sütemények készítésével és adakozásával segisenek, hogy a Templom Segélyző Nőegylet által tervezett gyülekezeti ebéd ez által is biztos sikerrel járjon, VOL. XXXXI. NO. 2d. THURSDAY MAY 18,1961. szág bajait és problémáit. Az 500 ezer főnyi south koreai hadsereg vezetői túladtak rajta és maguk akarják vezetni az országot. Velük van a hadsereg és velük tart a csa- I lódott, éhes nép is.. Az Egyesült Államok, bár elitéli a katonai összeesküvést, de nem tehet ellene semmit sem, nem avatkozhat be fegyveresen.