Az Ujság, 1960 (40. évfolyam, 1-48. szám)
1960-01-14 / 2. szám
4 OLDAL AZ ÚJSÁG JANUARY 14, 1960 Amerikai Leány REGÉNY A törvényszéki elnök kitűzte a tárgyalás napját. Általános érdeklődés előze meg az érdekesnek Ígérkező eseményt és a járásbíróság tárgyaló termébe csak nagy protekcióval lehetett egy belépőjegyhez jutni. A vádlottak padján ülek már Köles Mátyás, Gyuróné és Keresztszeghy Kálmán. Az utóbbiért egy kedélyes rendőrt küldtek az intézetbe, hogy őt elhozza. — Nos, öregem, — szólt hozzá a rendőr, — most már csak ugyan beteljtsedik, amit mindig óhajtott. Ki fog innét szabadulni. — No, csak hogy végre belátják, hogy igazságtalanságot követtek el rajtam. De már nincs is semmi bajom. Tökéletesen ki vagyok gyógyulva minden bajomból. Meg is mondom a leányomnak, hogy ezentúl már jól megférünk egymás mellet. — De nem ám a kastélyban, öregem. — Hát hol? — Egy sokkal kisebb helyen, a börtöncellában. — Ezt nem értem, — nézett rá Keresztszeghy Kálmán csodálkozva. — Hogy lehet az? — A per megújult és én most magát a végtárgyalásra viszem. — Attól én nem félek, — szólt fennhéjázva Keresztszeghy Kálmán. — Leányom nem vesztheti el a pert! A herceg nem engedi. — De most már engedi, mert le vette kezét a leányáról. Most már nagyot fordult ám a kocka. Keresztszeghy Kálmán elhülve nézett rá. Ezen tudósítás szemlátomást lesujtólag hatott reá. De csakhamar kételkedni kezdett. — Nem hihetem, — mondotta. — Leányom nagyon okos és ügyes, nem lehet könnyen kifogni rajta. Túljár az hat ügyvédnek és tizenkét bírónak is az eszén. — Feleljen egy kérdésemre, — szólt most a rendőr. — Van-e tudomása arról, hogy leánya egyszer már férjnél volt? — Férjnél? — kérdezte Keresztszeghy csodálkozva. — Erről nincs tudomásom. De nem is lehet. Ez nem áll! — De úgy van, — erősítette a rendőr. — Amerikában férj hezment, férjét azonban cserben hagyta és itt akart szerencsét próbálni. Ámde a kijátszott férj utána jött és elárulta őt. Ekkor egyszerre vége lett mindennek! A herceg levette róla a kezét és az igazságszolgáltatás most végre a rendes kerékvágásba zökkent Keresztszeghy Kálmán hihetetlenül ijedt arcot csinált ezen meglepő hírek hallatára. Jó néhány percbe telt, mig végre szóhoz tudott jutni. — És mi lett a leányommal? — kérdezte reszketve. — Megszökött! — Hát Rosty? — Az is! Az utóbbit azonban már elfogták. Hogy a leányából mi lett, még nem tudjuk. Keresztszeghy Kálmán erre nem volt elkészülve és nagy busán lehorgasztotta fejét. Most még az ital sem jutott eszébe. — Csak azt sajnálom, hogy megjavultam, — mondotta. — Mi lesz belőlem ezzel az én uj és rettenetes józan fejemmel?! Részegségben minden bajt, bánatot és szégyent elfelejt az ember! De hogy fogok én bor nélkül felejteni? — Már az a maga dolga öreg, — felelt erre a rendőr. Beértek a városba. A keresztszegiek ugyancsak megbámulták a ‘zongoramester urat’, ki valamikor egyedül akarta bírni a sok milliót! Most azonban ugyancsak felkopik az álla. A szánalomra méltó ember egészen meg volt törve s egész ellentétét képezte annak, ami egykor volt. Midőn, tudta hogy vádjait nem hiszik el, akkoriban nagy garral beszélt handabandázott és szinte tombolt leleplező kedvében. Most csendes volt és félénk. Apró kis szemeit bizonytalanul járatta körül a teremben, az elnökre rá sem mert nézni. A háta egészen meg volt görbülve, halvány vörös orra, ráncos nyaka, visszataszító benyomást tett. A biró megkezdte a kihallgatást s legelőször is Keresztszeghy Kálmánt vette elő. A nevét már tudjuk! Önt Keresztszeghy Kálmánnak hívják, ha igaz. Úgy mondta a minap, hogy nem zongoramester, hanem asztalos. Nem is ide való illetőségű, hanem Zemplémmegyei és végül, ami a legfontosabb, nem öccse Keresztszeghy Józiásnak. Úgy van-e? Keresztszeghy Kálmán ötölt-hatolt és roppant félelemben volt, mert látta, hogy komolyan veszik a dolgot. — Nos? — kérdeze az elnök. — Miért nem felel? Az előttem fekvő jegyzőkönyvek igazolják, mindezt néhány hét előtt önként bevallotta. Talán vissza akarja vonni? Keresztszeghy Kálmán behúzta a nyakát és küzködni látszott magával. Végre azonban valamire elhatározta magát és felütötte fejét. — Visszavonom, — kiáltotta. — Akkor őrült voltam bolond voltam, nem tudtam mit beszélek. Meg haragudtam is a leányomra és bosszantani akartam. A közönség sorain hangos zugás futott végig. Egyedül csak az elnök őrizte meg a nyugalmát. — Ön tehát nem zemplémmegyei, hanem idevaló? — kérdezte. — Idevaló vagyok, — erősítette Keresztszeghy. — És öccse, néha Keersztszeghy Józiásnak? — Az vagyok, az! Teljes életemben az voltam....hadard a vádlott. Nyilvánvalónak látszott, hogy a hadaró beszéddel csak félelmét akarja palástolni. A biró erre elővett egy Írást. Előbb azonban ezen szavakkal fordult Keresztszeghyhez: — Mondja meg hát, melyik a maga leánya? Ez-e, aki most itt ül, vagy az a'másik, a grófnő? — A grófnő, a grófnő, — felelt Keresztszeghy élénken. — Ezt nemismerem! Ez sohasem volt a leányom, nem is lesz. A másik az. És most kérdem, hogy lehet egy grófnőt perbe fogni? És mit szól ehhez a herceg? Követelem, hogy. engem is bocsássanak szabadon— Az elnök szavába vágott: — Ne hadarj on. Ha az imént igazat mondott volna, állapotára való tekintettel, mint beszámíthatatlan embert, szabadon bocsátottac volna. De maga hazudott. íme itt van leányának a házasságlevele. Az ebben foglaltak meghazudtolják eiöbbi állítását. Kitűnik, hogy leánya Szőlőcskén született; Zemplémmegyében. Tehát ma ga is odavaló. Kitűnik továbbá, hogy anyját Kozák Katalinnak hívták, már pedig orszáig-világ tudja, hogy Józiás ur öccse feleségének nem ez volt a neve. Siri csend követte ezen kijelentést. Minden szem a vádlottra irányult, ki lehorgasztott fővel ült a helyén és az el ső pillanatban csakugyan nem tudta, mi lesz már most vele. Ámde a tagadás ösztön csakhamar felébredt benne s fejét ismét kinyújtva, sziszegve szólt: — Erről én semmit sem tudok. Ez a házasságlevél nem az én leányomra vonatkozik, hanem talán erre, aki itt ül. Erzsiké most felszökött ültéből s izgatottan kiáltotta: — Nem igaz! Én soha sem mentem még férjhez! A bir ó, úgy látszik, még nem merítette ki bizonyítékának sorozatát és intett a törvényszolgának valamit. Erre az kiment és a következő percben bevezette Emődy Lukács lelkészt, mint tanút. Minden tekintet rá irányult. Erzsiké is ránézett. Tekintete hirtelen megélénkült. Tudta, hogy ezt az urat ismeri valahonnan, de hamarosan nem tudott rájönni, hol is látta? n. Keresztszeghy Kálmán pedig bambán nézett rá, mert nem ismerte ót és sejtelme sem volt a következendőkről. Az elnök ilyen szavakkal fordult a belépőhöz: — Tiszteletes ur,, az ön neve Emődy Lukács össce a S Esküvőkre, lakodalmakra és S minden más alkalomra j a legszebb virágokat kapja ' személyes vagy telefon rendelésére. I ARAINK SOHASEM ADHATNAK S PANASZRA OKOT. J Orbán s Flowers j 11520 Buckeye Rd. RA 1-1500 4 BEFORE YOU BORROW TO BUY A HOME GET OUR LOW RATES AND HELPFUL TERMS OUR ESCROW SERVICE PROTECTS YOU WHEN BUYING OR SELLING REAL ESTATE NÉLKÜLÖZI A FIÁT? Hivja fel LONG DISTANCE-on ESTE 6 UTÁN LEMEGY AZ ÁRA A VÁROSON KÍVÜLI HÍVÁSOKNAK FANCHALY VIRÁGÜZLETE 4714 Lorain Ave. Tel. ME 1-1882 Vágott és cserepes virágok TEMETÉSEKRE kegyeletlelesen. LAKODALMAKRA Ízlésesen végezzük el a rendelést Távirati virágküldés a világ bármely .részébe — teljes jótállással. Gyógyszereket az óhazába csa,< c SAJÓ PÁTI KÁVAI ÍZLÉSESEN és OLCSÓN készít el mindennemű VIRÁGRENDELÉST A ANDRÉ'S FLORAL SHOPPE ~ 12301 Buckeye Rd. SK 1-3077 küldünl SAJÓ SÁNDOR Mrrétrn GYÓGYSZERÉSZ 3824 Lorain Ave Telefon: WO 1-848* TELEFONUNK: GAR. 1-5658. Res. FA. 1-1154 Good Reading for the Whole Family «News • Facts • Family Features The Christian Science Monitor One Norway St., Boston 15, Mass. Send your newspaper for the time checked. Enclosed find my check or money order. I year $18 □ 6 months $9 Q 3 months $4.50 □ Nome Address City Zone State PB-16 dénesfalvi papnak és legutóbb a kivándorolt magyarok lelkésze volt New-Yorkban. Úgy van-e? — Úgy van, nagyságos elnök ur. — Ismerte-e Keresztszeghy Kálmán zenetanárt? — Ismertem, — felelt Emődy Lukács határozottan. — El-e még, vagy meghalt? — Vagy két éve, hogy meghalt; én temettem el őt. A Sári bíró leánya REGÉNY. — IRTA: ABONYI LAJOS : milyent eddig csak álomban látott, hanem a szépség ellenállhatatlan csábitó ereje, mely apródonként a szemet, szivet s lelket lebilincseli. Dani még soha sem érzett ilyen furcsa érzést, még soha sem dobogott szive egy fehér cseléd iránt sem. Nemcsak hogy azt felejtette el, hogy ő most keserves bujdosásban van, hanem még azt is elfelejtette apródonkint, hogy a világon van-e? Először fölkelt ülőhelyéből, azután lassan-lassan közelebb ment a táncolok felé. Valami úgy huza a szivét, s csak mikor már egészen a közeibe ért, akkor tudta megfejteni magának, hogy mi vonja őt olyan nagy erővel. —Úgy érezte, hogy a szive nyugtalan, az háborog, vergődik, s nem birna addig megnyugodni, mig annak a leánynak a szive mellett nem pihenne. Dani meg volt bűvölve. Daninak most már egy szó kellett csak s mindjárt oda ugrott volna a táncolok közé, s talán még nagyobb tűzzel, nagyobb szenvedéllyel táncolt volna, mint akármelyik. Sem a muzsika, sem a vigadó, ujjongó legények, sem a leányok ala nem birták kedvre hozni és ime, egyszerre felvidítja egy szép arc hatása, mely a szivhez szólt. Dani még hozzá sem nyúlt ahhoz a meszely borocskához, amelyet csupa emberségből hozatott, de azért úgy érezte, hogy nemcsak az arca, a homloka, hanem minden porcikája ég a sebesen terjedő tüztől, melynek gyújtó pontja a szivében van. Ez a tűz lángolva, szikrázva nézte az előtte el-eltáncoló leányt és ugy-ugy elszorult a kebele, amint az közelében ellejtett; alig birta megállanni, hogy szivéhez ne kapjon. A legények csakhamar észrevették, hogy a szomorú cimbora kezd kedvre kapni. Amint előtte eltáncolt egy-egy., szembe állt vele, megbokázta előtte magát, biztatásul nagyot ujjongott és tenyerét összecsapdosta. Daninak most már igen jól esett ez, és barátságos szeretettel mosolygott a biztató legényekre. Egyik úgy cselekedett, mint a másik, mindenik kedvet kapott az idegen legény fpltüzeléséhez. Mikor a szép leány táncosa ellépdelt előtte, ez már hátra vetette a fejét, egyet-egyet rántott a vállán, s nem állta meg, hogy nagyot ne rikkantson feléje és oda is kiáltott neki; Fordulj egyet pajtás, — Ugrik előtted más_ Peng a sarkantyúja, — Lobog az ingujj_ Haja heje huja__ Erre már a szép Kati is oda vetett egy pillantást. Nemcsak egy pillantást, hanem egy epedő tekintetet és egy szép nyájas melegítő mosolygást, mely a szegény Danit,g ha még eddig is nem lett volna már eléggé megbabonázva, csakugyan meghódította volna. Dani nagyot sóhajtott és égő szemeit lesütötte egy pillanatra. Azért nem láthatta meg, hogy a leány is szinte oly hirtelen lesütötte a szemei és egész arcában kinyílt rózsává pirult. Kati azonbán e pillanattól fogva, minden percben, úgy lopva, oda-oda tekintgetett feléje. Tekintete mindig a Daniéval találkozott, mely folyvást rajta pihent. A szemek által a szivek kezdtek már egymásnak szólani. Dani most már egészen oda volt. Midőn a szép leány táncosával megint visszakerült elébe, már garabonciás vágyat érzett magában, mely kötekedésre ingerelte. Az pedig még pajzánabbal mint az elébb, felé-felé ugrott, ott mórikázott előtte hányta vetette vállait, illegette magát bokázó lábain, s megint oda dalolt neki egy tüzelő verset: Kedves jő barátom, — Volna kedved látom: Ugorj hát a táncba, — A komám házába, Sarkantyus csizmába_ De már ezt nem állta meg Dani szó nélkül, s úgy nóta nélkül ő is oda mondott egy verset. Hadd lássák, hogy ő se tud adós marani a felelettel!... Fehér üveg piros bor, — Majd rám kerül még a sor Jancsi, a táncos legény, erre a hirtelen feleletre még jobban neki tüzelt, s úgy tánc közben visszadalolta neki: Ég a kunyhó ropog a nád, — Szorits hozzád ezt a barnát, Mig.1 a barnát szorongatod, Azt a szőkét elszalasztod. I Dani mosolyogva megcsóválta a fejét, s hogy megmutas-Ha Floridában készül letelepedni, forduljon teljes bizalommal a PRAGER JENŐ ENGEDÉLYEZETT ÉS MEGBÍZHATÓ ingatlanforgalmi irodájához. JÓNEVÜ ÉS MEGBÍZHATÓ MAGYAR SALES' manek Állanak a magyarság SZOLGÁLATARA A Floridai éleinek megfelelő szép, kényelemre berendezett laKÓházak vagy nagyobb, jövedelmező több szobás és több lakásos épületek. EUGENE PRAGER, REALTOR 3161 S. W. 8-ik ucca Tel. HIGHLAND 6-6483 MIAMLFLA. sa, hogy még sem tesz ki egy tarnamenti legény egy alföldi legényen, jókedvű íeleseléssel visszaszólt neki: Volna olyan rózsám, — Amilyen neked van, Szivem szakadtáig — Járnám egy húzómban. Ezt már úgy mondta Dani, hogy ne csak a legény hallja, hanem hallja meg a szép leány is, akit illet. Kati, mint az égő pipacs; olyan lett Dani szavaira; de azért ajkai és szemei mosolyogtak, s ebben a mosolyban szive rokon vágya tükröződött Jancsi, a táncos legény, nagyon jó néven vette Dani szavait. Épen nem látszott haragudni, sőt még tüzesebben megforgatta Katit, azután pedig oda bokázott az alföldi legényhez, megrántotta az ingujját, egyet kacsintott szemébe, s biztató mosollyal sürgette: Nosza legény a tánczba, Itt a leány szedd ráncba, Lábad kezed mozogjon, A leányhoz hajoljon. Ezzel oda állította Danit a maga helyére. Daninak se kellett több. Mikor látta, hogy Kati örömmel tánco' vele, mert jóiziien mosolyog a szemébe, úgy neki hevült, hogy talán soha sem táncolt még olyan negédesen, olyan szépen, mint most. — De úgy is akarta, úgy is igyekezett, úgy kellett, hogy kitegyen magáért. Hadd lássák meg a sáriak, hogy táncol az alföldi lekény, kivált akkor, ha a falu legszebb leányát forgathatja. Kezét a feje mögé vágta, a másikat csípőjére tette. Olyan büszkén, olyan hegyesen illegett a leány előtt, hogy az sem bírt betelni a rajta való gyönyörködésben. Azután egyszerre megrázta feje fölött mind a két karját s a leány felé nyújtotta A leány mirt egy galamb repült oda a keblére, két fehér karját fölfonta a nyakára. Daninak a szemefénye veszett el attól a fehérségtől, még soha sem látott olyan szép fehér karokat életében, szinte kisértésbe jött, hogy meg ne csókolja őket mikor olyan könnyű módja van most benne. Kati is majd elolvadt a legény hév ölelésétől s a vére pezsgeti attól a villanyozó csiklandozéstól, melyet puha kai'jain a legény leomló barna fürtjeinek érintésére érzett. Dani szive ügy túl áradt a boldogságtól, hogy az a sóvár vágyakozás, amellyel Katit nézte, lángoló szemeit a szenvedély könnyeivel öntötte e!. Ekkor azután elszánt tűzzel forgatta meg a leányt. Már mindenki elhagyta a táncot, de ők még nem fáradtak el, még mindig járták,, egyik nagyobb hévvel, forróbb szenvedéllyel, mint a másik. Ha véletlenül egymás arcára pillantottak, az egyetértő mosoly megint újabb biztatás voit arra, hogy no még egy kicsit, no még egy keveset, azután megint és ismét mindig-mindig megint. Végiére Kati csüggedtnek mutatta magát, fejét áléivá hajtotta a legény karjára, s lágy gyenge hangon pihegte hozzá, úgy hogy más alig hallhatta volna, de a legény meg hallotta, mert az édes, nyájas hang legkisebbje is szivéig hatott. — Ne haragudjék, de talán elég is lesz már? Nagyon el volt fáradva, még sem merte határozottan megmondani, hogy elég. — Talán nagyon elfáradtál már galambom? — Nem is azért egészen, hanem hát, már nem is táncol senki, meg azután illő volna már arról is gondoskodni hogy hazamenjek, szólta lány, derekáról gyöngéden lefejtve a még ölelő karokat.... — Köszönöm ezt a jót is, fizesse meg az isten galambom, azután meg — szólt a legény, kezét nyújtva felé. — Na semmi no, még valamit akartam mondani, de csak nem mondom. — Dehogy nem mondja kend, — szólt a leány megfogva a feléje nyújtott kezet, — de bizony megmondja kend. Ha elkezdte, csak ki vele. No mit akart mondani? — Tudja az isten,, no mégis jobb, ha nem mondom, minek volna az,—semminek biz az. — Jobb, ha azt mon.lom, az isten áldjon meg. Jussak az eszedbe, mint te az enyémbe.... — Hát már miről való ez — szólt a leány pajzán vigsággal. Búcsúzik kend vagy mi? Hát nem ér arra még máskor. Hallani se akarok olyast. Lesz még arra idő, akár egy esztendő-.. — Lesz bizony, hónap reggel lesz rá az idő. — Úgy kár is volt ide jönni ezért a kévésére, — szólt a leány durcás pajzánsággal. — Nem én sokaltam meg, én még jártam volna szívesen. — Nem a táncról beszéltem én, aki nem érti, ne is törje rajta a fejét, — szólt a leány nevetve, miközben kezét el akarta vonni a legény kezéből. — Hát már csakugyan el akarsz menni ? — szólt a legény epedő nézéssel. — Hát miért maradjak, — szólt a leány enyelegve, — hiszen úgy sem mondja meg, amit akart. No! megmondja, vagy nem mondja? — Hogy mondjam, mikor olyan nagyon-nagyon sietsz, nem egy-két szóból áll az. — Nem e? — kérdezte a leány csintalan mosollyal. — Nem bizony! — felelt a legény sóhajtva. Ha nem sietnél olyan nagyon, akkor csak megmondanám. — Sietek biz én, hanem azért hallom ha akarom, — megmondhatja kend az utón is, amit akart, legalább megtudja, hol lakunk. Dani szivének végtelen jól esett, hogy a leány erővel tudni akarja azt, amit mondán készült és még jobban esett hogy a leány óhajtja, hogy ő megtudja lakásukat. Szakács József ÓHAZAI PLUMBER ÉS SZERELŐ MESTER 3097 Ashwood Rd. SK 1-1479 A csatornái ásás nélkül VILLANYGÉPPEL ttsztiijuk Uj munkát és javítást egyaránt vállalunk
