Az Ujság, 1960 (40. évfolyam, 1-48. szám)
1960-04-14 / 15. szám
SZAVAZZUNK MÁJUS 3-án A MAGYAR JELÖLTEKRE s a Cosmopolitan Democratic League-től indorszált többi jelöltre Nagyon kellemes Húsvéti Ünnepeket kivonunk és egyben kérjük olvasóinkat, pártolják hirdetőinket. VOL. XXXX. ON. 15. THURSDAY APRIL 14. I960 ROVÁS NEM NAGYON BÜSZKÉLKEDHETÜNK a világ előli demokratikus felfogásunkkal, amikor Jefferson hazájában, Virginiában is belekapaszkodnak az elnökjelölt vallásába. Nem vagyunk még érettek Jefferson demokráciájára, ha azért helyezkedünk, szembe az elnökjelölttel, mert az más vallásfelekezet, a katholikus egyház kötelékébe tartozik. Egyetlenegy egyház sem képesít és egyetlenegy egyház sem fosztja meg a jelöltet rátermettségétől. Ellenben azok, akik akármelyik jelölt ellen vallása miatt állást foglalnak, arról adnak bizonylatot, hogy ez ország demokráciájának alapelveil egyéni érdekből kiforgatják lényegéből.-------- • --------NAGYON MEGLEPETT BENNÜNKET. hogy Msgr. Varga Béla és a Nemzeti Bizottság tagjai amnerrtiát kérnek vagy követelnek a még mindig börtönben sinylödő magyar szabadságharcosok részére. Bár amnesztia kérésük elközvetitésére amerikai bizottságot szereznek, mégis nyilvánvaló, hogy ők vannak benne, akiknek neve vörös posztó —, jogosan vagy ok nélkül, de az —, a magyar kommunista kormány előtt, amely kormánytól függ az amnesztia. Ez egy. A másik pedig: az amnesztia-kérés nem fér öszsze a propagandával, amit folytadnak. Ha amnesztiát kérnek, hagyják abba propagandájukat. Ha pedig ragaszkodnak propagandájukhoz, ne kérjenek amnesztiát még mások részére se, mert az ajánlkozás a kapitulációra. Két lovon nem ülhetnek, különösen, amikor az egyik ló jobbra fut, a másik meg balra. Halálosan veszedelmes kísérlet ez. amelytől óvniok kell magukat.-------- • -------MÉSZÁROS ANDRÁST KÓRHÁZBA VITTÉK Mészáros Andrást, 1261? Gr if fing A ve, akinek jobt lábát 3 év előtt le kellett vágni, hogy életét megmenthessék, hétfőn a Cleveland Clinicbe szállították. Mészáros András karácsony óta alig hagyta el az ágyat. Az utóbb: hetekben meg egyre sulyosodott az egészségügyi állapota Orvosa ajánlatára családja s kórházba szállíttatta. Nágyor félnek attól, hogy újabb operáicót kell végrehajtani rajta, hogy életét meghosszab bithassák. A féllábu Mészáros András — bár nagyon sokat szenvec —, mégis azt mondotta a múl héten, amikor meglátogattuk súlyos betegségemben is var örömem, drága feleségemben jó gyermekeimben és áldot szomszédaimban, akik min den munkát elvégeznek he lyettem, Mocz Sándor az e gész télen hányta a havat he lyettem házunk előtt és udva runkban, éppen úgy, mint i saját portáján, a másik ké szomszédom, Gebe István é Bori József —, ha kell — minden pillanatban itt terem Kapkodnak Washingtonban a Forrand Bili miatt. Eisenhower elnök ugyan áldást adta Nixon alelnöknek az elnökjelöltséghez, mégis nagyon aggónak a republikánusok, hogy Nixon elnököt Eisenhower elnök állásfoglalása a Forrand Bili ellen, amely kórházi és orvos-műtéti biztosítást kíván nyujtatni a social securityn keresztül a nyugdíjazottaknak, máris megbuktatta. Javíts- republikánus szenátor másik 8 szenátorral együtt olyan törvényjavaslatot akar benyújtani, amely havi 13 dolláért magán biztositó társaságokon keresztül azt nyújtaná, amit a Forrand Billi havi 1 dollár a social securityn keresztül. A munkásság az egész országból levelekkel árasztja el a kongresszmeneket és követeli a Forrand Bili elfogadását. ' , ) j Vannak demokraták is —, akárcsak republikánusok, akik attól félnek, hogy ez az ország tönkre megy, ha a népének nem lesz gondja, aggobetegség esetén. Judge Petrash iktatja be az uj tisztikart A Jótékonycélu Női NagyBiz. Kártya Partyja ápr. 24. A Jótékonycélu Női Nagybizottság az utólagos hideg és havas napok napok miatt előbb tervezett kártyapartyját április 24-ikén, vasárnap délután tartja meg, még pedig a Clevelandi Ifjúsági Egylet Otthonában, 11213 Buckeye Road, azon a helyen ahol 29 évvel ezelőtt Muslcóczky József né kezdeményezésére elsősorban s az Ifjúsági Női osztálya tagjainak segítségével megalakult. Kardos Ernőné, a Jótékonycélu Női Nagybizottság ügyes, kedves és szolgálatkész vigalmi elnöke reméli is, hogy április 24-ikén, vasárnap újra megjelennek mindazok is, akik a negyedszázadnál hosszabb idő alatt mindig készséggel támogatták a Jótékonycélu Női Nagybizottságot testvérsegitő munkáj ában.-Boros Istvánne, a Jótékonycélu Női Nagybizottság elnöke külön is kéri az egész magyarság támogatását, hogy a Jótékonycélu Női Nagybizottság minden ben segíthessen a megszorult magyar testvéreken, amikor annak szüksége fennforog. A belépti dij 75 cent. Az uzsonna: nagyon finom, illatos fánk és frissen főzött kávé, többszöri felszolgálással. A rendező bizottság tagjai gyűjtik az ajtódijakat és nagyon sok atódijra van ki- I látás. HÍREK — Stoícsó Berti-né, szül. Hornyák Boriska több hetes betegségéből valamennyire felépült, de még mindig orvosa, Dr. Gelehrter Aladár kezelése alatt. van. Betegsége megzavarta terveit, mert la tavasz végén Londonba szándékozott repülni leánya és veje látogatására. Veje repülő kapitány, akit két év előtt az Egyesült Államok légvédelmi osztálya három (évre odahelyezett. Egy évvel | ezelőtt néhány hónapos an.golországi gyereket fogadtak örökbe és Stofcsó Bertiné különösen az uj unokával i szeretett volna megismerjkedni. Utazását elhalasztotta néhány hónappal, mig újra nem nyeri vissza teljes erej ét.-------- • -------— Sedensky Jánosné szombaton este hazaérkezett több hónapos Floridai üdüléséből, amelyet leápya és veje. Varga Gyula és neje vendégségében töltött. A repülőállomáson három fia és azok|nak családja fogadta, i Sedensky Jánosné-t gyerimekei bálványozzák, a világ í legtökéletesebb édes anyának ;tartják. Ezt a nagy szeretetét egy egész élet odaadásával és megértésével ki is érdemelte.. Sokan üdvözölték j Sedensky Jánosnét telefonon és az első órában násza és jóbarátja, Muskóczky Józsefné is néhány kedves szóval jelezte, hogy értesüli megérkezéséről. CSAK RÖVIDEN — Jack P. Russell-nek — ahogy panasszal fordultak hozzánk—, követői is vannak abban, hogy a magyar jelölteket nem segiti, kivéve J. J. Horvátot, akit a megyei Demokrata végrehajtó Bizottság indorszált. Követői a magyar jelöltek mellőzésével a panasz szerint Lesó József, a 29-ik Demokrata Klub elnöke és Jack Granite, a 29-ik ward leaderj e. Ha e panasznak van alapja, — annál erősebben kell az egész magyarságnak segítenie a magyar jelölteket. -------. •-------— Stephen E. Gáspár, — bár kétségtelenül hálával tartozik Jack Granite és Lesó József iránt, akiknek oroszlán része volt győzelmében, a magyar jelöltek mellett van. Meg is nevezte azokat a magyar jelölteket, akiket támogat: Julius J. Petrásh, county commissionef, Frank R. Pokorny, county recorder,, Paul J. Tracy county treasurer, J. J. Horváth, és József J. Milik, state representative-k.--------- •--------— William A. Russell, a Cuyahoga Megye Demokrata Klub elnöke is természetesen a magyar jelöltek mellett van. Szembehelyezkedett bátyjával, Jack P. Russellel. — Jack P. — mondotta Wililam A. Russel — édes testvérem. (Semmi ellentét sem merült fel köztünk a családban —, egyformán szeretjük jó édes anyánkat, de politikában nem haladunk egy utón. Jack P.. Ray T- Miller jelöltjeit támogatja — én ellenben a magyar jelölteket. Engem semmiíéle kedvezmény sem tudna rá venni, hogy a magyar jelölteiket cserben hagyjam — mondotta William A Russel. Itt a nagy különbség a két j Russell között. Jack P. Russel csak addig, és csak akkor magyar, amikor neki van szüksége a magyarokra, de amikor a magyaroknak szüksége lenne rá, akkor kibújik a magyarság iránti kötelezett ségéből, ellenben William A. Russell az mindig a magyar közösséghez húz.--------- • -------A Bethlen Benefit Bál május 21. A REFORMÁTUS ÁRVA HÁZ Bethlen Benefit Bálj; május 21-ikén lesz a Beihler Teremben, a Kék Duna zene karral. Aki teheti, vegyen í személyre szoló patron je gyet, amelynek ára: $3.00 Jegyek kaphatók az Ame rikai Magyar Református E gyesület irodájában is, 1252! Buckeye Road.-----— • --------Judge Earl R. Hoover, Cu yahoga megye neves bírája, akinek magyar bailiff je van pályázik Ohio állam supreme courti bírónak a május 3-k előválasztáson, a republikánu: ticke ten. Szavazzunk rá! TELEFONUNK GAr. 1-5658 FA 1-1154 'A magy. baptisták április 30.-án vacsorát tartanak — i , A magyar baptisták, a Shaker Square Egyesült Magyar 1 gyülekezet, amelynek uj lelj kipásztora Rév. Orosz Ed! ward Attila, néhai Rév. O- rósz Istvánnak, a magyar j baptisták nagy tanitómeste' rének fia —, április 30.-án, (szombaton este 5:30 kezdettel közvacsorát tart a saját temploma alatti teremben, 2844 E. 130th Street. A vacsorát Rededication Supper néven tartják meg. A vacsora jegy ára felnőtteknek: $1.25, gyermekeknek 12 i éven alul 75 cent. A baptista nők kitűnő szakácsok és rendszerint nagyon | ízletes vacsorát készítenek. A ' fogadtatás és kiszolgálás pe- I dig barátságos. A magyar baptisták vacsorájukon felekezeti különbség nélkül mindenkit szívesen ! és szeretettel fogadnak.--------e---------VARGA PÁLNÉ SÚLYOS BALESETE Varga Pálné, Lukács András ég neje, szül. Varga Julia, a közismert Regent Linoleum otthonának, 1516 Buckeye Road pincéjében olyan szerencsétlenül esett el, hogy jobb kezét és csípő csontját eltörte. A baleset után nyomban a Szent Alexis kórházba szállították, ahol minden késedelem nélkül megoperálták. Az eddigi jelek szerint az operáéi sikerült és Lukács Andrásné, Varga Pálné leánya reméli, hogy édes anyját, aki borzalmas fájdalmakat élt át, husvétra hazahozhatja. Varga Pálné iránt nagy az érdeklődés úgy a kórházban mint leányánál, a Regent Linoleum üzletben. A KÖZMŰVELŐDÉS HATALMASAN FEJLŐDÖTT MAGYARORSZÁGON Washingtonból, D. C. a magyar követségtől minden kérés nélkül a Magyar Hírek két számát kaptuk meg. Nem neheztelünk a küldeményért, sőt köszönettel tartozunk, elsősorban, mert a lapszámok a nyomdatechnika remekei, másrészt felnasználhatjuk.. forrásnak olyan magyarországi hírek közlésére, amely hireKel másutt nem találhatjuk meg. E lapszámunkban természetesen csak szépet és jót Írnak a jelenlegi kormányzat és rendszer működéséről. Egy kritikai meg j egyzés sincs bennük. Nem baj. így is találunk közlésre érdemes anyagot. Úgyis le kell mondanunk arról az egyoldalúságról, hogy vagy semmit nem közlünk a hazai kormányzatról vagy csak roszszat. Mi-legalább is óvakodunk attól, hogy bárkiről—, ellenfeleinkről is megtévesztő, hazug híreket közöljünk. Hazug hírekkel úgysem érünk célt. A tényékhez való ragaszkodással mégis csak jobban elérjük, hogy egyengetjük az egymáshoz való közeledést. Csakis az egymáshoz való közeledés és a vele járó megértés érlelheti |meg a békés együttélést, melyet nem kerülhetünk el, hacsak nem akarunk olyan helyzetet teremteni, amelyben a félvilágot a levegőbe röpítik az atom és hydrogén bombák. A Március 1-i számában .Szakasits Árpád nevével találkozunk, aki az Országos Béketanács elnöke. Szakaj nek, hogy segítsenek, ha jc feleségem átszól vagy int nekik. Két háznyira lakott tőlünk, Ifj. Tóth József, a villanyszerelő, az meg fütyü részve szokott átjönni, köszöntés helyett azzal a kér déssel: — Mészáros bátyám, mi var csinálni valló. Többek közöt korlátot húzott a lakásból ; pince utolsó lépcsőéig, hogj megfogózva, biztonságbar mehessek le. — Azt mondhatom —, Tar cai uram —, ilyen magyarol között élni, még szenvedései között is —, lelki öröm. Mészáros Andrást Nt. Csu toros István, akinek egyhá zához tartoznak, többször mej látogatta. sits Árpáddal 52 évvel ezelőtt együtt működtünk a magyarországi szociáldemokrata mozgalomban. Szakasits Árpád akkor az Ifjúmunkás mozgalom egyik vezetője volt, Bokányi Dezső kedvence. Meg kell vallanunk jól esett nevéi'e bukkannunk. Visszaidézte bennünk a szocialista mozgalomban eltöltött évek legszebb emlékeit. Mostani szerepe és megbízatása pedig a jövő távlatába vezeti gondolatainkat, azokba az időkbe, amikor a nálunknál különb emberek nem arra használják fel életük energiáit, hogyan gyilkolhatják le egymást hatásasabban, hanem arra, hogyan könnyithetnek az élet terhein kivétel nélkül minden ember részére. Ennyit bevezetésül. Néhány Hír: A Központi Statisztikai Hivaatl sajtótájékoztató keretében kiadta első jelentését a népszámlálásról. Ez a követke ző: Az 1960 januárban végrehajtott magyar népszámlálás előzetes adatai szerint az ország lakossága január 1-én 9,977,870 fő volt, ebből 4,817,- 355 férfi, 5,160.515 nő. A fenti adatok számítása 3210 község és 63 város álta! készített, még nem ellenőrzött összesítések alapján történt. A lakosság száma a legutóbbi népszámlálás, 1949. januát 1. óta 773,071 fővel, 8.4 százalékkal nőtt. — A ‘Magyar Hírek’ április számában a vezércikket Dob István irta Hazai Üzenet címen, ebből a következő nagyon érdekes adatokat vesszük ki. — A népi hatalom — írja Dobi István —, megnyitotta a művelődés, a tanulás lehetőségét a munkások és parasztok gyermekei számára. Mig 1937 38-ban, Horthy Magyarorszá gában a középiskolai tanulók száma 52,349 volt, 1959-60-ra 204,074 tanuló iratkozott be a középiskolákba. Az egyetem és főiskolai hallgatók szám; az 1937-38-as 11,747-tel szerb ben most 34,340. Hogy el tud juk helyezni tanulóinkat, ; középiskolák számát 2085-rő 4011-re emeltük, uj egyeteme két és főiskolákat alapítottunk a meglevőket fejlesztettük Minden faluba közkönyvtára 1 vittünk. A Cleveland Hungarian Democratic League, a West Sidei Magyar Demokrata Klub április 24-ikén, vasárnap délután 2 órai kezdettel tartja kártya partyját az Evangélikus Hallban, West 98 és Denison Ave sarkán. Az április 24-iki, vasárnapi kártya partynak több rendeltetése van. Az egyik beiktatni az újólag megválasztott tisztviselőket. A beiktatást d. u. 4 órakor Judge Louis M. Petrash, városi biró végzi el. BOB LAVDIS A FAME INS. KÉPVISELŐJE Robert D. Lavdis Bob D. Lavdis, aki — bár szlovák származású—,de mé>gis őszinte baráti kapcsolatot tart fenn a magyarokkal, a Fame Insurance Agency képviseletét vállalta el. Bob D. Lavdis mindenfajta biztosítást árul. Telefonja LU 1-3366. x Bob D. Lavdis tagja a Cuyahoga megye magyar Demokrata Klubnak is.-------- • --------HELYREIGAZÍTÁS A múlt heti számunkban nehány sort közöltünk Fodó Barbara hazaérkezésről és uj otthonába való költözködéséről. Közöltük uj otthonának telefon számát is, de tévesen, Mrs. Fodó helyes telefonja:: SH 9-3854. Judge Louis M. Petrash Judge Louis M. Petrash, a west sidei magyar demokratáknál még mindig népszerűségének legmagasabb fokán áll, olyan népszerű, hogy várva várják, miként Judge Louis M. Petrash valamiért pályázzék, mert szeretnék az iránta és érte való lelkesedésüket tettekben megmutatni. Egyesek olvasták a Pressben, hogy Judge Petrash a Judge Eastman lemondása révén megüresedett juvenile courti bírónak pályázik. Breznay Rudolf elnök azt szeretné, ha Judge Petrash a kártya partyjukon jelentené be eltökélt szándékát a juvenile courti bírói állásra való pályázáshoz. Hogy teljesül-e Breznay Rudolf óhaja, az vasárnap, április 24-ikén, a kártya partyn válik el. A Cleveland Hungarian Democratic League április 24-iki . kártya partyjának második fontos rendeltetése: a magyar jelöltek kampányát elősegíteni. Az összes magyar jelölt meghívást kapott és eddig rhegigérték megjelenésüket: Julius J. Petrash, állami szenátor, aki county commissionemek pályázik, Frank R. Pokorny, állami képviselő, aki county recordernek pályázik, Paul J. Tracy, a county treasurer jelölt, az magyar állami képviselőjelöltek közül ott lesz Jojseph J. Milik, a Buckeye Roadi üzletember, June Russell, a magyar női jelölt a county commissioner állásra,, Lody Huml, ügyvéd állami képviselő jelölt és minden valószínűség szerint megjelenik a kártya partyn Michael A. Feighan, kongressman, a fia is, aki állami képviselőnek pályázik és öccse, Judge Feighan, aki probate courtra pályázik A kártya party iránt nagy érdeklődés mutatkozik. Stefan Adrásné, aki erősen dolgozik a kártya party érdekében, 100 jegyen felül eladott. A kártya partyt Galgány Sándor, vigalmi elnök vezeti le, a vendégeket Stefán Andrásné és Márton János fogadják. A bemutatásokat Készéi Imre, Egyes 6zám ára 10* A Női Segély Egy. lunche-onja áp.. 27 A Clevelandi Női Segély E. április 27-ikén, szerdán délután 1 órai kezdettel tartja meg lunche-onját a Kereskedők és Iparosok körében, 114- 32 Buckeye Road. A lunche-ont a Floridából hazaérkezett Barta Jánosné vigalmi elnök készíti elő, még pedig jó barátja, Boros Istvánná elnök segítségével. Mindketten jegyet árulnak a lunche-onra, még pedig versenyeznek egymással. A baráti versenynek a kitűzött jutalma: az fizeti mindkettőjük jegyét, aki kettőjük közül kevesebb jegyet ad el az április 27-iki, szerdai lunche-onra. Telefonon is lehet jegyeket rendelni. Aki azt akarja, hogy Boros Istvánná, az elnök nyerjen, az nála rendeljen jegyet, telefonja: SK 1-3077, aki azt akarja, hogy Barta Jánosné, a vigalmi elnök legyen a verseny győztese, az rendeljen nála, telefonja: SW 1-2465. Az ebéd nagyszerű lesz, erről a három szakácsné kezeskedik: Barta Jánosné, Vajda Sándorné és Kirik Pálné. Barta Jánosné vigalmi elnök külön is kéri a West Sideiakat, hogy jöjjenek el a lunche-onra. Ahogy mondotta: — Jobban érezzük magunkat, ha a West Sideiek is a társaságunkban vannak. Boros Istvánné, elnök ama reményének adott kifejezést, hogy a betegségéből felépülő Szabó Istvánnét, a Női Segély Egylet érdemekben gazdag és mindenkitől tisztelt volt pénztárnoka is részt vesz a luncheonon. — A lunche-on előtt meglátogatjuk Szabó Istvánnét —, mondotta Boros Istvánné — és megbeszéljük vele, hogy elhozzuk a luncheonra, mert mindenkinek nagy örömére szolgálna, ha körünkben üdvözölhetné. A Váqi Egy gyűlése ápril 23. A Vági Egyesület, amely néhány hét előtt olyan nagy sikerrel rendezte meg 20 éves fennállásának jubileumi banketjét a tagok díjmentes megvendégel ésével, április 23-án, szombaton este 8 órai kezdettel tartja meg rendes havi gyűlését Horváth Imre elnök elnöklésével. A gyűlés az Evangélikus Teremben, West 98 és Denison Ave sarok lesz megtartva. Markó István jegyző az egész tisztikar nevében kéri a tagokat, hogy jelenjenek meg és mutassák meg, hogy érdeklődnek az egyeület ügyei és a tisztikar működése iránt. titkár-pénztárnok és Breznay Rudolf elnök végzik el. Finom uzsonnát készítenek a nők: sonka szendvicset, friss fánkot és kávét. Ajtó dij annyi lesz, hogy fele a közönségnek nyerni fog. A belépti dij $1.00 j A FORAND BILL IZGALOMBAN TARTJA EGÉSZ WASHINGTONT