Az Ujság, 1960 (40. évfolyam, 1-48. szám)

1960-03-17 / 11. szám

THURSDAY MARCH 17. 1960 Egyes szám ara 10a ROVÁS NEHÁNY SZEMREHÁNYÁST KAPTUNK. Az egyik: a szlávokkal va­ló megegyezési sürgetjük, a­­mi teljes lehetetlenség. Egyelőre két idézettel vá­laszolunk a szemrehányásra. Kossuth Lajos 1963-ban ir­ta: — ''Egység, egyetértés, test­vériség, magyar, szláv és ro­mán között! íme ez az én leg­forróbb vágyam, legőszintébb tanácsom! íme egy mosolygó jövő valamennyiök számára!" Ady Endre A magyar ja­kobinusok dalában ezt irta: — ''Hiszen magyar, oláh, szláv bánat mindigre egy bá­nat marad. Hisz gyalázatunk, keservünk már ezer év óta rokon, miért nem találkozunk süvöltve az eszme barikádo­kon." Egyelőre ennyit válaszolunk a szemrehányásra, mig nem jutunk hozzá, hogy történel­mi adatokkal kimutassuk: azzal kezdődik a magyar tragédia, miként a magyar u­­rak összekötötték Magyaror­szág sorsát a Habsburgok ural­mával. A Habsburgok a magyarok ellen, 'ágiikor nemzeti életü­ket akarták kifejleszteni, a déli és északi szlávokat moz­gósították. Erre még visszatérünk! RÖVIDESEN ELDŐL A FORAND BILL SORSA A KONGRESSZUSBAN A MÁSIK SZEMREHÁNYÁS meg az, hogy jobban hiszünk a magyar kommunista kor­mány cáfolatának, mint a Bri­tish Broadcasting Corporati­on tudósítójának a 150 fiatal­korú kivégzése tekintetében. Megismételjük: addig nem hisszük el a megcáfolt kivég­zést, amíg az amerikai kor­mány vagy az angol kormány nem erősíti meg. Vasárnap a Channel 5-ön Chess Huntly —, ahogy egy olvasénk tudatja velünk —be­­mutattta Budapestet, uccáií, gyárait, vendéglőket, az Opera előadást és sok más egyebet. A volt Esterházy hercegi palo­ta is a képen volt —, most ö­­reg otthon ps árvaház. Olvasónk benyomása —, pe­dig nem szereti a kommunis­tákat —, de a tényeket elfo­gadja —, az, hogy sokkal jobb helyzetben vannak otthon, mintahogy mi elképzeljük. A szemrehányók adjanak nekünk magyarázatot arra, miért engedi meg az amerikai kormány ezt a televíziós pro­pagandát, ha igaz az, hogy a magyar kormány 150 kiskorú szabadságharcosi kivégezte­­lett? Lehetséges az, hogy az ame­rikai kormány ilyen kedvez­ményt nyújtson egy kormány­nak, amely 150 kiskorút fosz­lat meg az életétől a szabad­ságharcban való részvétel miatt? Erre válaszoljalak a szem­rehányók! Nem lehet a Fogand Bill-t sem agyon hallgatni, sem le­venni a napirendről, ahogy azt a múlt évben tették. Na­gyon messzire nyúlik a Fo­rand Bili elleni propaganda mozgatóinak, a biztositó tár­saságoknak és az Orvosi Szö­vetségnek a keze és pénze is. Hallgatnak a lapok, hall­gatnak a rádiók, hallgat és láthatatlan a television a Fo­rand Bill-re vonatkozóan. Segítenek elfojtani a 15j mil­lió nyugdíjazott és nyugdíj­ra jogos öreg amerikai ér­deklődését a legégetőbb és legfontosabb ügyük, a kórhá­zi és orvosi műtét költségé­nek biztosítása iránt. A Forand Bill a képviselő­ház Ways and Means bizott­sága előtt van. Ha e bizottság elfogadja — akkor biztosra vehető, hogy a kongresszus jóváhagyja és törvény lesz belőle. Forand kongresszman nagy beszédet tartott az általa be­terjesztett törvény javaslat érdekében. Beszédében két levelet olvasott fel, mindkét levelet orvos irta, az egyiket Dr. Basil C. MacLean, a Blue Cross biztosítás volt orszá­gos elnöke, a másikat pedig Dr. Bluestone, a New Yorki Montefiori Hospital consul­­tansa küldte. Mindkét j orvos < nemzeti szükségességnek nyilvánította a Forand Bili elfogadását. Más több orvos is nyíltan állást foglalt a Forand Bili mellett, dacára annak, hogy az orvosi akadémia szeretné meg­buktatni. Az American Federation of Labor-CIO erős harcot folytat a Forand Bili érdekében. Ö- zönl'enek a levelek Washing­tonba, amelyek sürgetik és kö­vetelik a Forand Bili törvény­beiktatását, amely bili bizto­sítani kívánja a nyugdíjazot­takat a kórházi és az orvosi­­műtét költségeire. Aki még nem irt a kon­­gressmeneknek és szenátorok­nak. haladék nélkül írjon a­­vagy Írasson. Ha nem többet, csak annyit: — Kérem, szavazzon a Fo­rand Bilire/ Ennyit mindenki megtehet, aki óhajtja, hogy meglegyen a kórházi és orvos-műtéti biz­tosítás, amely átlag $1.00-ba kerülne havonta. DR. ADENAUER SIKERE Angliában is s az orosz pro­paganda fel akarták használ­ni a swastika zavargásokat a németek ellen. Dr. Adenauer találkozott New Yorkban Ben-Guironnal, Izrael miniszterelnökével, a­­ki a Brandeis egyetem meghí­vására érkezett az Egyesült Államokba, r Ben-Guiron erkölcsi bizo­nyítványt állított ki Dr. A- denauer részére. Kijelentette: — A mai Németország nem az, ami tegnap volt. Adenauer is szimpatikusán de meggyőződéssel nyilvání­totta ki, hogy Németországban egy zsidónak sem lehet bán­­tódása. Ezek után sem Angijában, sem Oroszországban nem használhatják ütőkártyának az antiszemitizmust Adenau­er ellen. Eisenhowertől is Ígéretet kapott Adenauer, hogy Nyu­gat Berlin jogát nem áldozzák fel Kruscsevnek. HA A NYILASOK KÖVETKEZETESEK, a fekete listára teszik a Ma­gyarok Vasárnapját. Legutóbbi számában a zsidó származású magyar történet­író, Acsády Ignác munkájából közöl egy egész cikkre volót az 1848-49-es magyar függet­lenségi harc kezdetéről. A nyilas bojkotra annál is inkább rászolgált a Magyarok Vasárnapja, mert Acsády Ig­nác nemcsak zsidószármazásu volt, de A jobbágyság törté­nete cimü munkájában a mar­xi történelmi materializmust megközelítő felfogással ismer­teti a m'agyar parasztság küz­delmét. Nem lehetetlen, hogy a Ma­gyarok Vasárnapja Acsády Ignác Írásával akarja elhesse­getni magától az egyre kényel­metlenebbé váló nyilas csopor­tokat. Nem állítjuk ezt. csak talál­gatjuk, mi indíthatta a Magya­rok Vasárnapját arra, hogy egy zsidó történetiró munkájá­ból közöl? Kavács Kálmánnét megoperálták Bár Kovács Kálmán és veje Pataky József egy-egy kártyá­val értesítettek bennünket a súlyosan beteg Kovács Kál­mánná állapotáról, mégis be­vártuk Pataky József, Hard­ware tulajdonos és neje, sz. } Kovács Anna hazaérkezését, hogy beszámolójuk alapján e­­csetelhessük Kovács Kálmán­ná és férje helyzetét. Pataky József és neje hároh heti szabadságot terveztek, d< az hat hétre terjedt ki, mig , dolgokat nem rendezték el nem jöhettek el Pompán Beachről, Florida. Kovács Kálmánnét februá 20-án a Holy Cross kórházb; szállították, mert férje má teljesen kimerült az ápolásé ban. A kórházban valamennyi re javult az állapota. Feb. 27 én az ápolónők felsegitéttél az ágyból és egy karosszékh ültették kívánságára. Kovác Kálmánné erejében bízva fel állt a karosszékből, hogy ön maga segítség nélkül térje vissza az ágyba. Lábai ner bírták, összerogyott és fai csontját eltörte. Az orvosok megállapítottá! hogy nyomban meg kell ope rálni, Feb. 28-án, vasárna; reggel meg is operálták. Az operáció sikerült, de az ért Kovács Kálmánné felgyc gyulásához még sok idő kel Férje, még az operáció élőt felolvasta a Clevelandi Du nántuli Magyarok üdvözleté amelyet Kovács Kálmánn sírva fogadott. Kovács Kálmán minden na délutánját felesége ágy ám tölti a kórházban — este, he az egyik, hol a másik magya pár látja vendégül. Niederma yer György és neje, Koré: József és neje, akik Pompán Beachen laknak mutatják me baráti szeretetüket Kovác Kálmán iránt. — Tóth Istvánná— mondot ta Pataky József—, különöse: úgy viselkedik, mintha a csa Iádnak közeli rokona lenne. Domby Mihály, a Dunántúl Magyarok Egyesületének ala pitó elnöke és mások is meglá togatják Kovács Kálmánt é beteg feleségét is. Swedish Star in Cleveland Opera ELIZABETH SOEDERSTROEM A Clevelandba érkező 55 operaénekes egyike: Eliza­beth Soederstroem, a Stock­holmi, Svédországi soprano. ■ Az 55 operaénekes a Metro­politan Opera clevelandi ta­vaszi előadás sorozatában szerepel április 25-től május 1. bezárólag a Public Auditó­riumban. Elizabeth Soederstroem-et a kritikusok Svédország pa­csirtájának titulálták. Első este FaustbanMargitot játsza és április 29-én a Fi­­gáró Házasságában Zsuzsan­nát adja. A Clevelandi előadás soro­zatban szerepel Johann Strauss Cigány Bárója, még pedig kedd este. Szerdán pe­dig sorra kerül az uj II Trova­­tore, Andrea Chenier Pillan­gó Kisasszony cimü darabja csütörtökön kerül bemutatás­ra. Szombaton matinee lesz és este az uj Simon Boccaneg­­ra-t játszák. A vasárnapi ma­tinéén a La Traviata kerül sor­ra. A jegyek árait megtalálja az Opera hirdetésében.-------- • --------­A kisebb phonon sok az ujitás Miniaturization —, terjedel­mes szó, mégis az értelme, hogy megkissebitjük a tárgya­kat, amelyeket használunk. Ez a kisebbitési irányzat érvényesül a televisóban, az automobilban, a rádión és minden más készülékben. Az Ohio Bell Telephone Co. az uj fajta házi telefon beve­zetésénél is a kisebbítés elvét alkalmazza. Az uj Princess telefon az asztalra készült telefon egy harmadrésszel kevsebb helyet igényel. Oval alakú, két inch­­vel kisebb a magasságban és 5 inch-vel rövidebb a hosszá­ban. A szélessége mgmaradt. Öt esztendei kísérlet ered­ménye az újabb, megkissebi­­tett telefon. Március 1-én vezették be az uj Princess telefont. A tervet Henry Dreyfuss készítette s a Bell Telefon Co. mérnökei dol­goztak a megvalósításán. Dacára annak, hogy kisebb az uj Princes telefon, mégis sok kényelmi uj ittás van rajta és benne. Ezeknek egyike az éjjlei világítás. Éjjel1, amikor felmeli a kagylót, látja a dia­­lozáshoz a számokat. Milyen sokat jelent ez biztonság szem­pontjából. A Sz. M. S. Klub Hírei — Knill István és neje, a Clevelandi Szatmár megyei Segélyző Klub megválasztott gondnokai március 1-én beköl­töztek a Szatmár megyei Klub gondnoki lakásába és átvették a Klub helyiségének vezetését. A Szatmár megyei Klub mo­dern felső és alsó terme lako­dalmakra, partykra és mulat­ságokra kibérelhető a gond­noknál, 11132 Buckeye Road, bejárat az E. 112-ik uccáról. — Március 30-ikán, szerdán délután 1 órai kezdettel luncheon lesz a Szatmár me­gyei Klubban —, ahogy Rist József alelnök érces hangján vasárnap a kártya partyn be­jelentette Ludescher Imréné, a klub pénztárnoka kérésére. A jó ebédhez a hozzájáru­lás $1.25. : Ludescher Imréné a rende­ző bizottság nevét*-*”' a ta­gokat és barátokat, hogy mi­nél többen jelentkezzenek a gondnoknál, Knill Istvánnál és nejénél.--------- • --------­— A Clevelandi Szatmár me­gyei Segélyző Klub szomba­­tonl március 19-én este 7:30 kezdettel tartja rendes havi gyűlését. Jeromos József el­nök ezúttal nagyon kéri a ta­gokat, hogy jelenjenek meg a gyűlésén, amelyen olyan ü­­gyek merülnek fel, amelyek minden tagot érdekelnek.--------- •--------­— Március 18-ikán, pénte­ken este 7 órai kezdettel a va­sárnap tartott kártya party el­számoló gyűlése lesz. Úgy Rist József alelnök, aki a kártya partyt levezette, mint Jakab Sándor vigalmi elnök kérik a­­zokat a tagokat, akik még nem számoltak el a kártya party átvett jegyeivel, hogy legké­sőbb pénteken, az elszámoló gyűlésen adják be a fenma­­radt jegyeket és az eladott je­gyekért a pénzt, hogy a bi­zottság a szombati gyűlésen hü képet nyujthason elszámo­lásával a kártya party eredmé­nyéről.--------- • --------­— Köszönet az üzletembe­reknek és magános egyének­nek, akik ajándékokat adtak a vasárnapi sikeres kártya par­­tyra. — Amennyire lehet —, mon­dotta Jakab Sándor, vigalmi elnök —, az adakozók névso­rát közölni fogjuk, hogy tag­jaink tudják meg, kik segí­tettek bennünket. Előre is kérem tagjainkat elnökünk, Jeromos József ne­vében, akit jó felesége súlyos sérülése megakadályozott a kártya partyn való részvételé­ben, hogy támogassák azokat a derék üzletembereket, akik bennünket, Szatmár megyeie­ket olyan szépen támogattak most is és a múltban is. — Ezt az alkalmat felhasz­­nálam arra is —, mondotta Ja­kab Sándor arra —, hogy há­lás köszönetét mondjak a Ri­­ezó Funeral Hornénak, John J. Riczónak és jó barátunknak, Lukács Istvánnak, akik a kár­tya party jegyeit megcsinál­tatták részünkre teljesen költ­­mentesen. Március Idusa ünnepély az Önképzőkörben A Clevelandi Magyar Ön­képzőkör egyesitett női és fér­fi osztálya március 20-án, va­sárnap délután 2 órai kezdet­tel műsoros kártya party ke­­reétben ünnepli meg Március Idusát. A műsoron szerepelnek:c Ta­kács Tivadar népsznmüvész, szavalatával, Palasicsné Ma­joros Ilona, Christian Miklós­­né és Szemkó Józsefné ének­számaikkal. Az éneszámokat Szemkó Józsefné zongora ta­nár kiséri. Az ünnepi beszé­det Dr. Nádas János, a Ma­gyar Társaság elnöke tartja. Finom uzsonna is lesz: Íz­letes szendvics, az önképző­kör női tagjaitól készített ka­lács és bőséges kávé. A hozzájárulás $1.00. Március Idusáról való meg­emlékezés, az elsőrendű mű­sor, a jó uzsonna és a sok szép ajtódij megérdemli, hogy va­sárnap telt háza legyen az ön­képzőkörnek.---------•---------­A Woodmen Circle 69. oszt. jubileuma A Woodmen Circle 69-ik osztálya junius 12-én, vasár­nap 1 órai kezdettel ünnepi banketet tart 50 éves fennállá­sának megünneplésére —, a Cálvin Teremben, 1950 West 32nd Stret. Az ebéd jegy ára $2.50. A banket bizottság élén két olyan magyar asszony áll, a­­kiket az egész magyarság sok­ra becsül: Szántay Gyuláné, a jubiláló egylet elnöke és Németh Elekné, az egyesület jegyzője. A bizottság már megkezdte a működését. Megrendelte a banket jegyeket, amelyeknek költségét Bodnár A. Lajos és Fia fedezi, ugyan nem ők, ha­nem Bodnár A. Lajosné adta meg a felhatalmazást a jegyek elkészítésére. Egy jegy minden tagra kö­telező. Az ünnepi ebedet Szántay Gyuláné készíti segíti társai­val, igy az valóban ünnepi e­­béd lesz. A Clevelandi Magyar Egy­leteket is meghívják az 50 é­­ves évforduló nagy ünnepé­lyére.--------- • --------­— Veres Lajosné, Jóo Mik­lós nővére mindkét kezét el­törte. A fagyos időben csoma­got akart a postára vinni, a­­hogy az udvarra lépett, há­nyát vágódott és megtörtént a szerencsétlenség. Fia kérte, hogy ne menjen ki, mert nagyon síkos van, de nem vette figyelembe fia a­­jánlkozását ,aki szinte könyör­­gött, hogy engedje tőle elvin­ni. Veres Lajosnét a St. Lukes kórházban Dr. Ralph Kovách, a hires magyar csontorvos ke­zelte és tette kezét gipszbe. Veres Lajosné már haza ke­rült a kórházból és azon saj­nálkozik, miért is nem hallga­tott a fiára? TELEFONUNK GAr. 1-5658 FA 1-1154 A West Sídéi Magy. Demokraták kampánya A Cleveland Hungarian De­mocratic League (West Sidei Demokrata Klub) a tagok ér­deklődésével tartotta meg márc. 8-ikán, kedden gyűlését amelynek fő határozata, hogy a magyar jelöltek érdekében erős kampányt indítanak és mindent megtesznek jelölésük érdekében. Április 24-ikén, vasárnap d. u. 2 órai kezdettel nagyszabá­sú kártya partyt tartanak, a­­melyre meghívják a magyar jelölteket, a klubtól indorszált többi jelöltet és általában minden demokrata jelöltet. A kártya partyt április 24- én, vasárnap a Calvin terem­ben, 1950 West 32-nd St. tart­ják meg. Az újólag megválasztott tisztviselőket is e kártya par­tyn ikatják be.. A kártya patyn jó uzsonna lesz, amelyet Stefán András­­né, női bizottság elnök veze­tésével a nők készítenek el. A program is érdekes lesz, mert minden valószínűség sze­rint Cong. Feighan is megje­lenik. akit a West Sidei -Ma­gyar Demokrata Klub lelke­sedéssel indorszált. Breznay Rudolf elnök a tisz­tikar nevében kéri az egész magyarságot, hogy —, aki csak teheti, jelenjék meg az április 24-iki kártya partyn. --------- • ---------­A Szt. Ilona Egy. 65. jubileuma. A Szent Ilona gk. Női Egy­let március 27-ikén, vasárnap délután 2 órai kezdettel tart­ja meg 65 éves fennállásának jubileumát kártya party ke­retében a Szent János terem­ben, Buckeye Road és Amb­ler sarok. A jubiluemi kártya partyn nagyon finom uzsonnát szol­gálnak fel: finom szendvicset, rétest és kávét. A hozzájáru­lás $1.00 Sok ajtódij lesz és minden asztalhoz asztali dij is. A kártya party vezetője: Fetzkó Jenőné, a rétes-készi­­tők: Szabó Lajosné és An­­drássy Józsefné, néhai An­­rássy Józsefnek, a Cleveland Trust helyettes managerének özvegye, mindketten hires ré­­tes-készitők. A jubiláló Szent Ilona egylet tisztviselői: Elnök: Karovits Mihályné, alelnök és vigalmi elnök: Fecz­­kó Jenőné, jegyző 20 év óta: Szabó Lajosné, 11500 Park­­view, Cleveland 4, Ohio,, pénz­tárnok: Andrásy Józsefné, tit­kár: Mikó Józefné, ellenőrök: Barry Józsefné és Kálnásy Ferencné, ajtóőr: Obbágy Györgyné. ! A jubiláló egylet két legré­gibb tagja: Cherosky Józsfe­­né és Millik Istvánné. A kártya party tisztikara kéri a clevelandi magyar egy­leteket, hogy képviseltessék magukat a jubileumi kártya partyn és ha teljesitik e ké­rést, a delegátusok jelentsék be az egylet nevét a kártya partyn, a terem bejáratánál, mert minden képviselt egylet és egyház be lesz mutatva. Jeromos Józsefné súlyos sérülése Jeromos Józsefné, szül. Paizs Erzsébet pénteken sú­lyosan megsérült, olyan kri­tikus helyzetbe került önhi­báján kívül, hogy csoda: élet­ben maradt. Jeromos Józsefné már ötö­dik éve a Cleveland Pressnél dolgozik. Péntek délben in­dult haza fele, hogy a bust ve­szi. Az East 9 és Lakeside A- venue keresztezésénél, amikor a forgalmi lámpa a javára vál­tozott, keresztezni akarta az ucccát. Két autó közé ért, mert az egyik autó előbbre hajtott, mint szabad lett vol­na. Amikor a két autó közzé jutott,, az előtte levő autó, hogy vonalba jusson, hátrált, anélkül, hogy nézett volna. A hátráló autó Jeromos Jó­zsefnél az álló autóhoz nyom­ta. Mindkét lábát súlyosan összenyomnia. Jeromos Józsefné elájult és úgy vitték ki a járdára, ahon­nan az ambulance a Charity kórházba szállította. Nyom­ban felhívták a National Ac­­meben dolgozó férjét, aki ké­sedelem nélkül a kórházban termett. Uéromös Józsefné sebesülé­séről X-rayt vettek és a ké­pek szerint csont törést nem szenvedett, de olyan súlyo­san zúzta össze a két autó iz­mait, hogy lábára állni neír tud és olyan szörnyű fajdal­mai vannak, hogy alig bir magával. Férje hazahozta ugyan a kórházból, de állandó orvosi kezelés alatt van. Dr. Gelehr­ter Aladár kezeli. Nappal é­­des anyja van mellette, Paizs Jánosné, aki maga is beteg volt, de szerencsére jobban van, este pedig leánya, Erzsi­ké és szerető férje ápolják. Újabb X-rayt vesznek, hogy megállapíthassák a sérülés természetét.---------• ----------­A WILLIAM PENN 573 VERHOV AY FIÓKJA Vasorával * egybekötött estét rendez szombaton, március 26-án este 6 órai kezdettel a W. Penn Otthon­ban, 8637 Buckeye Roadon. Ünnepi szónok angol nyelven Petrásh Lajos vá­rosi biró, a Magyar Club elnöke. Magyarul Vitéz Kovács Gyula altábornagy fog megemlékezni a ma­gyar szabadságharcok je­lentőségéről. Jackovich Lajos a fiók elnöke ezzel az estével a­­karja elindítani és előmoz­dítani a régi amerikai ma­gyarok és az utóbbi eszten­dőkben amerikába érkezett magyar testvéreink között a megértést és egységet egy közös, jobb magyar jövő re­ményében. Kérjük tagjainkat és ba­­rátankat, hogy azonnal, vagy legkésőbb Március 21- ig hívják fel Bertalan Kál­mán, ügykezelőt AT. 1-5777 v. a fiók elnökét. WO. 1-8280 avagy bármely tisztviselőjét a fióknak, hogy a szükkörü banketten fentartott helyük biztosítva legyen. Jackovich Lajos, elnök, Id. Falk Viktor, alelnök, Id. Szappanos István, számvevő Vass István, pénztáros, Sir­­chich László, víg. biz. Ismertessük azokkal a Forand Bilit, akik­nek nem jár Az Újság. - Mindenkit be * kell vonnunk a Forand Biliért való harc­ba, hogy az megvalósuljon VOL. XXXX. NO. 11.

Next

/
Thumbnails
Contents