Az Ujság, 1960 (40. évfolyam, 1-48. szám)
1960-12-08 / 48. szám
OLDAL At, ÜJSAG DECEMBER 8, 1960 —T-Bűnös szenvedély — REGÉNY — Egy ideig némán vágtattak egymás mellett, mig végre a leány haragja visszatarhatatlan szavakban tört ki s mert beszélni akart, újra megrántotta a kantárt, hogy lova meg álljon, de ez a mozdulat oly ügyetlenül történt, hogy lebukik, ha Tibor karjai föl nem fogják. Ez még inkább dühbe hozta őt. — Ez szemtelenség, — kiáltott fel magánkívül, de az ifjú látva, hogy a véletlen hatalmába adta őt neki, nem bírt ellentállni vágyának, erősen átölelte, magához szorította és hajához érintette ajkát-A leány haragja, szégyene, izgatottsága e percben nem ismert határt. Egyik keze szabad volt s az abban levő ostorral arcon ütötte a toakodót. Tibor azonnal eleresztette őt és az arcán végigcsorgó vért, mely kipattant az ütésre, igyekezett letörölni. — Ez szép bánásmód, — kiáltott föl szikrázó szemekkel, —.mé;tó egy úri hölgyhöz. De Márta már nem hallotta beszédét, megszabadulva tőle, vágtatva rohant a szántóföildeken, melyeknek süppedékes talaja lovát minden percben elbukással fenyegették. D ő nem törődvén semmivel, céltalanul, fékevesztetten rohant tovább, mig végre azon folyó partjánál állt meg, mely őzölgyén határát körülvette. Haja dús fonatokban csüngött a vállán, kalapját elveszítette, arcán égett a fáradtság, harag és szégyen pírjában szeme könnyes volt a ló habbal borítva, a Kengyel elszakítva csüngött oldalt, csupán egy vékony szíjszálon lógva, mely a láb eröß nyomásától még nem volt elszakítva egészen-E percben örőmkiáltást hallatott, mert Adriánt látta a hídon feltűnni az akác és füzek közül kilépve. Puskával a A A grófné csengetett. Borcsa jelent meg és vette ápolás alá Márta megsérült lábát, aztán egymásután futva érkeztek Éva és 'Zsófia, kik cserben hagyták a francia kisasszonyt könyvei és ellenkezéseivel együtt s leülve a beteg ágyához, nem lehetett őket onnét többé előkeriteni. Kivéve az ebéd idejét, az egész napot vele töltötték.... vállán közeledett feléje s megismerve őt, sietette lépteit. — Mi történt? — kérdezte látható ijedtséggel állván meg a ló oldala mellett. — Megbokrosodott a ló, —mondta a leány még mindig remegő hangon; Adrián lesegitette őt a nyeregből és aggódva, fürkészve nézett könnyező szemébe, dúlt kifejezésü arcába. — Vigyázatlan volt, nemde Márta? — kérdezte Adrián egy magasan felrakott deszkaszál csoporthoz vezette őt, melynek aljában leült. A leány keservesen sírni kezdett. — De hát mi baja, szóljon, — kérdezte megdöbbenve az ifjú----Megsérült vagy a kiállót félelem okozza a könynyeket? — Mind a kettő! — mondta a leány kitörve. — Úgy érzem, mintha össze volnék zúzva, nem bírok a lóra felülni. — Ez ne nyugtalanítsa hisz az udvarház csak néhány száz lépésnyire van ide, gyalog mehetünk oda. Márta nem felelt. A történtek óta egyforma borzadálylyal gondolt iSzölgyénre, vagy Cekére, hisz mindkét helyen Tibort kellett volna viszontlátnia, ami elviselhetetlennek tét szett neki. — Min tűnődik? — kérdezte Adrián, aggódva tekintve arcába, melyen a mostanihoz hasonló kifejezést még sohasem látott. — Itt nincs választás, haza nem mehet ily állapotban— Nem! — mondta ijedten Márta. -— Haza nem, de Szölgyénre is — alig. — Mit mond? — Oh Adrián! — kiáltott fel zokogva a leány és kétségbeesetten temette könnyes arcát kezébe, — ha tudná, ha elmondhatnám, mily boldogtalan vagyok s mi történt ve’em. — Beszéljen, hisz jobb, ha kiönti szivét, mint igy kínozza magát titkolt keservével. Adrián. — Tibor....— kezdte Márta, de gyorsan elhallgatott, mintha e név csak akarata ellenére röpült volna ki ajkán. — Ismét ö! — kiáltott fel összeráncolt homlokkal Andró. — Q, — mondta megújult keservvel a leány, mert lelke elszorult attól a gondolattól, hogy bárhova megy is, szene elé fog kerülni az az ember, ki ily méltatlanul mert bánni vele. Nem talált mentő tervet, mely megóvná a találkozástól.-— Mit vétett, mi történt önök között? — Most nem mondhatom el, — viszonozta Márta, kezeit tördelve tehetetlenségében — és hiába is tenném, mert ön nem segíthet rajtam. Itt csak egy menekvés, egy megoldás van, a távozás és én megyek.. De hova? Oh mily nyomorult az ilyen árva helyzete! Adrián igyekezett őt lecsillapítani és megnyugtatni, bár alig tudta, mily irányban tegye azt, mert tájékozatlan volt a történtekre nézve, s Márta úgy látszott, nem akarta vele a valót tudatni-Végre mennie kellett valamerre, mert nem maradhatott örökre a deszkarakáson, kalap nélkül. Haj fonatait, úgy ahogy föltiizködte. Adrián egy arrafelé jövő béresnek megparancsolta, hogy vezesse haza a lovat Cekére. Ők pedig ketten megindultak Szölgyén felé. A nap már magasan úszott az égen és he,ves sugarai nyári meleghez hasonlítottak- Égették Márta fejét, ki különben is szédülést érzett a kiált ijedtség után s arra a gondolatra, hogy mit tegyen, hogy Tiborral a találkozást kikerülje. Egy ideig némán, karöltve haladtak egymás mellett, a meleg sugarak vaamennyire felszáritották a talaj nedvességét. . Adrián újra megkérdezte tőle, mi történt, de a leány szemérme nem engedte, hogy Tibor öleléséről és csókjáról beszéljen, csak annyit mondott, hogy vele oly összeütközése volt, mi megfosztotta őt a békülés lehetőségétől s neki sem Mariidnál nincs töbfyé maradása, sem Szölgyénen nem maradhat. — De hát miért nem közli velem az igazi okát ennek?— kérdezte hevesen az ifjú, kire már átragadt Márta izgatottsága s nem tudja, mit gondoljon a történtekről. — El fogom azt mondani a grófnénak, de önnek nem, Adrián. ítéljen, tanácsoljon azután ő, mit tegyek, — én követem tanácsát, bármi legyen is az, — felelt Márta— Nagyanyámnak? — kérdezte meglepetve Adrián. — Oly valamit beszél el neki, amivel Tibort vádolja? Nem tudom talái-e nála pártfogást, ő nagyon elfogult iránta s legjobban ős szereti közülünk, kik pedig egyformán unokái vagyunk. — De a grófné igazságos s a tények elől nem zárkózik el, mert nem teheti. * — Oly borzasztó az, amit mondani akar neki? — kérdezte majdnem kételkedve az ifjú. — Ne beszéljünk róla, mert újra felforr minden vérem.... mondta Márta, szorosabban fűzve magát az ifjú karjára, mintha nehezére esnék a járás— Mi baja? — kérdezte aggódva Adrián, ki arcára pillantva látta, hogy egyszerre nagyon halavány lett— Azt hiszem, megsértettem, vagy megrántottam a kengyelben lábamat, alig vagyok képes rálépni. És csakugyan alig birt bevánszorogni az udvarház ajtajáig,, hol ingadozni kezdett s ha Adrián föl nem karolja és be nem viszi a szobába elesik. A grófné egyedül ült Íróasztalánál számadásaival elfoglalva s nyájasan fogadta a belépőket. De Márta kuszáit hajára pillantva és fájdalmas kifejezésü arcát észrevéve, csodálkozva hagyta el helyét s hozzá sietett— Mi bajod? — kérdé megdöbbenve. — Lova elbukott, — válaszolt Adrián, elkerülni akarván a bővebb magyarázatot, és Márta valószínűleg kificamitá lábát. Szegény Balaton Andrásné IRTA: ABONYI LAJOS — De hiszen tudnák, megmondanánk, mér voltál itt— Senki sem hinné azt el; tudják, hogy jártál hozzám Jánkoromban, mindjárt azt mondanák hogy kicsinált dolog az egész. Jobb, ha titok marad. — Tehát amint akarod; de elkísérlek egy darabig; meglátom, ha van-e erőd hazáig menni. Ezzel Dani és a menyecske megindultak a gyaloguton, a menyecske eleinte nehezkésen, de később bátrabban lépegetett. Dani nemsokára visszatért, s újra leült furulyázgatott szép szomorú nótákat, hadd kisérje azt az asszonyt legalább ez az útjában; hadd mondja magában az a csalfa lélek, — mert a nép érzés előtt csalfa az is, ki a szerelmet nem viszonozza, — hadd mondja: “Mégis milyen jó ember, milyen jó lélek az a Dani.” András már ekkora előre elfutott az erdőbői, futott lélekszakaüva, csakhogy jóval, jó sokkal megelőzze az aszszonyt. Elrejtőzött a kertek között, a rekettyések aljában-Lidi, amint rája bukkant, a mint előtte fölegyenesedett a bokrok tövéből, megijedt volna tőle, ha épen nem róla gondolkozott volna. így hát csak örömmel nevetett fel, s nevetve vetette magát karjaiba. Az dacosan tolta el őt magától. — Tudom, hol voltál! — szólt hozzá fojtott, sziszegő hangon. — Ott voltam! Láttalak— Lehetetlen! — szólt az asszony megdöbbenve, s egyszerre átlátta, hogy mily gyanú kelt András szivében, s érezte annak csípő, bántó fullánkját. Amily mértékben boldognak érezte előbb magát, oly nagy keserűség futotta át most keblét— Ugy-e, nem'tagadhatod. — Nem tagadom, a füzestói cserénynél voltam. Kerestem az öreg Barócsit, de meghalt, s csak a fiát találtam, s ha ott voltál és láttál, láthattad, hogy semmiféle rossz bzándék nem vezetett oda, hogy nem szerelem, hanem egészen más miatt mentem, s ha mentem, mentem leginkább azért, hogy a te szerelmedet, boldogságunkat megtarthassam. — Nyakába borultál! — nyögte András fuldokló hangon. — Ér tovább. Mit láttál tovább. — Valami ajándékot adott kezedbe-Az asszony keserűen mosolygott. — É; tovább. — Láttam, amint lábadat nyújtottad neki és ö csókolta lábadat. Az asszony fájdalmasan kacagott; az égre emelte szemeit.... — Istenem, te látod, hogy meg kell szegnem Daninak adott egyik szavamat, meg kell szegnem csak azért, hogy boldog maradhassak.... Jó, tehát megmondok mindent-— De Ígérd meg, hogy nein utálsz meg. Föltettem, hogy csak kilenc esztendő múlva mondom meg. de most már meg kell mondanom, amint látom. — Kilenc esztendő múlva, mit beszélsz te itt kilenc esztendőről. — Jó, jó.... hallgass tehát! Tudod, hogy az öreg Baróesi a dühödt ebek marását gyógyította. Én tehát szerért mentem oda.... mert.... jó én nem bánom.... megmondom neked ., megvallom; de azt is megmondom egyúttal, hogy szeress ezután is, mert ha nem szeretsz, én Isten bizony el ölöm magamat... No jó, hát megmondom.... azért mentem szerért, mert ma délután egy kószáló dühödt kutya megharapott. Rögtön egy másnemű ijedelem szállta meg Andrást, s mig mindent feledni látszott e pillanatban, nagy ijedés lepte meg a kedves Lidi életéért... Lázasan, féltve, rettegve erette, zárta karjaiba; de a mint az asszony jókedvűen nevetett a szerencsés fejlődésen, rögtön ismét visszatért minden gyanúja az iránt, ha vájjon nem palástoló koholmányt hallott-e? — Esküdj meg nekem, hogy ártatlan vagy —szólt hozzá, — hogy nem csaltál meg. — Esküszöm az egekre, szivemre, életemre. — Esküdj meg nekem, hogy kerülni fogod azt az embert, nem keresed látását soha-Az asszony pár pillanatig habozott, ha nem vét-e a háládatosság ellen, még is sietett rebegni férje szerelméért: — Esküszöm! — Most add ide ajándékát, hadd tiporjam, tapossam szét lábaimmal, — szólt András, az asszony keblén levő kendő felé kapva, melynek sarkába látta a kérdéses tárgyat köttetni. — Az Isten szerelméért, ne ölj meg, hiszen az a szer!— kiáltott eséngve az asszony s görcsös rettenéssel védve óvszerét a szilaj kezektől, s ha nem hiszesz ennyi szavamnak, higyj ennek. Nézz ide. Lásd e véres sebet lábamon, melynél csak az a sértés, az a fájdalom fáj jobban, melyet most szivemnek okoztál. RENDELJE MEG A VAJDA ALBERT szerkesztésében LONDONBAN megjelenő FAKUTYÁ-T A világ egyik legjobb magyar vicclapja. Megrendelhető: 65 Mortimer St. London, W. 1 England, Europe vagy az Egyesült Államokban: Alex Fodor, 147 Central Park West New York, 25. New York. Egyes szám ára 20c — Előfizetési ára félévre $2.40 egy évre $4.80 Megjelenik havonta kétszer 1-én és 15-én. Szakács József ÓHAZAI PLUMBER ÉS SZERELŐ MESTER 3097 Ashwood Rd. SK1-1479 A csatornát ásás nélkül VILLANYGÉPPEL tisztítjuk Uj munkát és javítást egyaránt vállalunk
