Az Ujság, 1955 (35. évfolyam, 16-52. szám)

1955-07-14 / 28. szám

JULY 14, 1955 AZ UJSAi? 3 OLDAL VOLTAIRE IRTA: DR. ALEXANDER STARR. II. RÉSZ Maga a régens is meg­nézte a színdarabot. De vé­gül az egyház mégis erő­sebbnek bizonyult és Vol­taire ismét száműzetésbe menekült Sullybe. Itt talál­kozott régi ismerősével, Mile de Livryvel, a hírne­ves fiatal színésznővel,- aki nek kedvéért irta az ARTE­­MIRE cimü tragédiát. Majd a zsidó tárgyú tragédiáját irta meg, a ■ MARIANNE-T. Amikor erősen csípős hangú gúnyos verset irt Chevalier ROHAN- CHA­­BOT-ról, egy nagy befolyá­sú, kiváló család tagjáról, ez embereivel elfogatta a költőt és kegyetlenül meg­verette. Voltaire e megveretés után vívni tanult és amikor már jól forgatta a kardot, Ro­hant párbjra hívta ki. Ez azonban elmenekült, de összeköttetéseivel kivitte, hogy Voltaire ismét a Bas­­tillebe zárták. De most csak néhány napig volt itt, ami­kor kibocsátották azzal a feltétellel, hogy szabadulá­sa után azonnal elhagyja Franciaország területét. Voltaire el is menekült An­gliába. Itt Londonból pár mérföld távolságban levő Wadsworth városban álla­podott meg és egy modern irodalmat egyaránt kedvelő Falkner nevű kereskedő há­zában talált vendégszerető, meleg otthont. Házi gazdá­ja oly szépen bánt a mene­kült nagy emberrel, hogy ez az 1733 évben elkészült ZAIRE cimü tragédiáját Falknernek aj ánlotta. Angliai tartózkodása nagy hatással volt Voltaire e­­gész gondolkodására. Meg­ár? o r> rrrvl ollrrvK. aJLjlV/jl c ányt, a franciaországinál kkal szabadabb szellemű ilitikai berendezéseket és •’sadalmi szokásokat. Csak imar tökéletesen megta— ulta az angol nyelvet és redetiben olvasta és élvez­ne Shakespeare hatalmas alkotásait. Rövid idő atatt érintke­zésbe és meleg barátságba került London neves Íróival akiknek önzetlen támogatá­sával angol nyelven adta ki összes müveit, óriási erköl­csi sikerrel és váratlanul A LEPRÁS BETEGEKET SIKERESEN GYÓGYÍTJÁK. FANCHALY VIRÁGÜZLETE 4714 Lorain A ve ME 1-1889 Vágott és cserepes virágok MELL CSOKROK Virágok minden alkalomra. ###############################^ Gyógyszereket az óhazába csak a SAJÓ PATIKÁVAL küldünk SAJÓ SÁNDOR okleveles GYÓGYSZERÉSZ 3824 Lorain Ave Telefon WO 1-8488 Cleveland 13 O. nagy anyagi haszonnal. 1727-ben jelen volt Newtoni temetésén és a korán el- j hunyt nagy fizikus halála | után ennek egy unokahuga megmutatta Voltairenek azt az almafát, amelyről egy leesett ama Newtont a nehézkedés törvényének megállapítására vezette. De szive csak Franciaor­szágba vonzotta és 1729-ben nagy titokban hazatért és SÁINT GERMAINBEN rejtőzött el. Ez időben Pá­rásban nagy egyházi viták voltak mire Voltaire SOTTI SES des DEUX PARTS ci­mü versében kegyetenül tá­madta a középkorba illő egyházi felfogásokat és a vagyon után szaladgáló papságot. 1732-ben irta meg ZAIRE cimü drámáját, a­­melyet angliai házigazdájá­nak ajánlott. E darab sike­re óriási volt. A nép csak i tódult a színházba a dara­bot megnézni. Ez időtájt ir­ta s adta ki a HISTORY of CHARLES XII. cimü mü­vét, amelynek ugyancsak óriási volt a sikere. , Ez időtájban az egész Franciaország, de különö­sen Párás népe a legna­gyobb lelkesedéssel ünnepelt egy ADRIENNE LESCOU­­VEUR nevű kiváló színész­nőt. E nagy színésznő meg­halt és mert az egyház a színésznői pályát az egyház fogalmával összeegyezhetet­­hetetlennek tartotta, nem akarta megengedni, hogy e különben vallásos életet élt művésznőt katholikus te­metőben és az egyház szer­tartásai mellett temessék el. Ekkor irta Voltaire a LETTRES PHILOSOPHI­­QUES cimü müvét, amely­ben a különböző vallásokat egymás mellé állítva mu­tatta ki valamennyi hibá­ját s tévedését. Különösen a katholikus egyhházat tá­madta. Erre a papság is megmozdult és nagy befo­lyásával elérte, hogy a könyv kiadóját a kor­mány a Bastillebe zá­ratta. Voltairet is oda akar­ták vinni, de ő idejében el­menekült. Erre a vallásokat támadó könyv egy példá­nyát a francia parlament rendeletére a párisi hóhér nyilvánosan elégette. 39 éves korában hozta össze a gors Voltairet egy Madame du Chatelet nevű hölggyel, aki ekkor 27 éves volt. E nő nem volt szép és nem volt csúnya. Intelligen­­ciáj a azonban hatalmas volt. Kiváló volt a tudo­mány minden ágában, külö­nösen matematikában. E nő meghívta az üldözött nagy irót a CIREY nevű kis vá­rosban levő fényűzéssel be­rendezett palotájába. E városka közel feküdt Lorrainhez, amely akkor nem volt Franciaország ré­sze és innen Voltaire vesze­delem esetén rögtön átme­nekülhetett Lorrainbe, ahol Párás keze utol nem érhet­te. Itt több mint négy éven át bizalmas együttélésben élt a nagymüveltségü nő­vel. Cireyben Voltaire renge­teg sokat dolgozott. Itt irta DISCOURSES OF MEN cimmel kiadott verseit, az EPISTLES cimü munkáját :az ALZIRE és Mahomet ci­mü drámáit, a philozóphiai lés egyéb tudományos érte­kezéseinek egész tömegét. A negyven éves poéta a va­lódi Voltaire volt. Mme Chatelet egy napon váratlanul elhunyt. Voltai­re egyedül maradt. Ekkor megbékítette a párisi kor­mányt és megengedték ne­ki, hogy bántatlanul vissza térhessen Párisba. Hazatér­tekor az egész Franciaor­szág ünnpelte. Páris pe­dig pédátlan ünnepséggel fogadta. Cireyben való tartózko­dása alatt irt müveiben o­­lyanokat mond, amilyene­ket azelőtt senki nem mert kimondani, vagy leírni. így például kimondja, hogy a világ nem úgy teremtődött, ahogy az egyház azt tanít­ja, hogy az emberiség törté­nete, ahogy azt a biblia le­írja, nem egyéb, mint a bű­nök, a trágárságok és ka­tasztrófák halmozata. Nevetségesnek mondja azt is, hgy a zsidók az isten ki­választott népe. És Voltaire az kérdi: — Mért válasz­totta volna ki az isten a zsidókat, az akkor kicsi, tel­jesen tanulatlan, tudatlan nomád népet? A zsidó műveltség csak jóval később fejődött ki. Voltair egyébként sohasem volt zsidóellenes. Majd azt kérdezi: Csak akkor lesz valaki keresztény, ha sót és vizet zúdítanak a fejére? Rámutatott arra, hogy fcár keresztelő (Szent János megkeresztelte Jézust, ő maga sohasem keresztelt meg senkit s sehol sem ren­delte el, hogy az újszülötte­ket meg kell keresztelni. Miért is tekintsük mi szent­nek azokat az evangélum­­nak nevezett írásokat, ame­lyeket tanulatlan, tudatlan, vallási fanatizmusban szen­vedő egyének írtak? Azt pe­dig a leghatározottabban kijelentette, hogy természet fölötti dolgok sohasem es­tek meg, mert természet­­fölötti dolgok nincsenek. Azokat a szent tanokat, a mik miatt gyötörték, kí­nozták, gyilkolták és éget­ték egymást, az emberi el­me legnagyobb ostobaságá­nak és elfajulásainak ne­vezte. Különösen az egyház ijedt meg az uj közszellemtől. Évszázadokon megszokta, hogy ha egy tant az egyház hirdetett, annak minden­ki vakon engedelmeskedett, (Semmiféle ellen véle­ménynek helye nem volt. A százezer számban elégetett boszorkányok, a máglyára hurcolt eretnekek mind az egyház végtelen hatalmát GAZ FURNACE Moncrief - Sunbeam - Niagara Szívesen segítünk a Gas Companynál otthona gáz­fűtéséhez szükséges jóváhagyás megszerzésében TET^-CSATORNAK TETÖZÉS és JA VITAS LEVEZETŐ CSATORNÁK VIHARABLAKOK TELJESEN DÍJMENTES ÁRLEJTÉS COLONY HEATING & SHEET METAL Julius J. Petrosh SW 1-5538 11805 BUCKEYE RD SW 1-5539 ESTE: RA 1-1915 MINDENKI JEGYEZZE MEG ha kis vagy nagyobb baja van A Televisional (bármely gyártmányú la) teljes garancia mellett megjavítjuk. Steve G. Szabó B. F. G. - TV iskolázott és szakképzett tele vision-j avitó SW. 1-4544 Műhely: 2664 Grand Ave. jjelentették. Amikor Coper­nicus először vette észre, jhogy nem a Nap fo­rog a Föld körül, hanem a Föld és a többi bolygók fo­rognak a Nap körül, taná­val nem mert kiállani, mert félt az egyháztól, amely azt hirdette, hogy a Nap fo­rog a Föld körül. Az elméletet tartalmazó könyvét barátai csak a nagy csillagász halála után [merték kinyomatni. Gáliéi, a teleszkóp és a hőmérő fel­találója ugyancsak rájött arra, hogy a Föld forog a Nap körül. Tanát nyilváno­san hirdette. Emiatt az ink­vizíció arra kényszeritette, hogy tanait nyilvánosan vonja vissza és egy kolos­torban zárja el magát a vi­lágtól. Giordano Brúnót pe­dig az egyház tanaival el­lentétes véleménye miatt máglyára hurcolta. S most mindig hangosabban tá­madják az egyházat, az egy­ház tanításait, a papságot, ó s'uj szövetséget. Ugyan mi lesz ebből aggodalmasko­dott az egyház. 1736 évben Frigyes po­rosz trónörökös irt Voltai­­renak és ettől kezdve a két ember állandóan levelezett. Frigyes trónörökös, ki ké­sőbb mint II. Frigyes ural­kodott és akit a történelem Nagy Frigyes néven tisztel, 1712 január 24-én született és 1788 augusztus 17-én halt meg. Nagy műveltsé­gű, fölötte intelligens, fé­nyes szellem volt aki a tu­dományok minden ága i­­ránt a legnagyobb melegség­gel érdeklődött. Ő maga nagyon jól irt és müveit francia nyelven irta meg. Kiváló volt a zenében és ő maga is játszott egyes hangszereken. Amikor Fri­gyes 1740-ben Poroszország királya lett, a két kiváló szellem a király kezdemé­­nyezéisére Hollandiában ta­lálkozott, ahol az iró és az irodalmat egyaránt kedvelő fiatal király között meleg barátság fejlődött ki. Friges király csakhamar meghívta a nagy irót Po­roszországba, Berlinbe. Vol­taire a meghívást elfogad­ta és Berlinbe költözött a király udvarába. Az az élet fényes, igazi királyi és szer­tartásos volt. Voltaire e mesterkélt világot sehogy sem tudta megszeretni. A- zonfelül a király féltékeny­­kedni kezdett Voltaire óriá­si sikerei miatt. A két nagy elme között a viszony mindinkább hide­gebb lett és végül alaposan összevesztek. Voltaire visz­­sza indult Franciaországba de útközben mindenütt é­­lénken támodta a papságot. E támadások miatt Frank­furtban le is tartóztatták. Csak Frigyes király rende­letére bocsátották el és en­gedték meg neki, hogy bán­tatlanul folytathassa útját Franciaország felé, ahová , szerencsésen el is tudott ’ jutni. (Folytatás.) ülésesen és méltányos árban készít rJ minden virág rendelést GAYER'S FLORAL SHOPPE 3033 Lorain Avenue Telefon: ME 1-1889 Az emberiség egyik igen csúnya betegsége volt a lepra. A beteg testén, sokszor az ar­cán is borzasztó kiütéseket o­­kozott. A betegség éveken át gyötörte a beteget, amíg végre az elkerülhetetlen halál be­következett. És ami a legbor­zasztóbb volt, a betegség szörnyen ragályos volt. Ha ily nagybeteg az utcán kínjában összeesett, nemcsak hogy sen­ki nem ment segítségére, ha­nem mindenki menekült. Lep­rás beteget senki a házába be nem engedett és senki egy leprás lakásába be nem lépett. A Hafai szigeteken sok ily beteg volt. Ezért egy nagyobb szigetet leprás betegek részé­re rendeztek be. Házakat épí­tettek részükre, ruházatukról élelmiszerekről gondoskodtak és a beteg ott élt, amig a megváltó halál be nem kö­vetkezett. E szomorú szigeten szülők nem látogatták meg be­teg gyermeküket, a házastárs beteg házastársát és a gyer­mek beteg anyját, vagy apját. Az egyenlítő alatti francia Afrikában 97,000, Déli Viet­namban 150,000 leprást tartot­tak számon. A világ egyéb részein levő leprás betegek számát 150,000 főre becsülték. Franciaországban volt egy FOLLEREAU nevű orvos, aki a lepra leküzdésére egy hatal más egyesületet hozott össze, amelynek tizenöt országban 37.000 áldozatra kész tagja van. Az egyesült több mint egy millió és négyszázezer dollárt adott a kórházaknak és a lepra ellen doldozó ku­tató intézetek részére. Dr. Follereau húsz év alatt 400.000 milet utazott be a lep­ra elleni propagandája folya­mán Csodálatos buzgalmának meg van az eredménye. FELTALÁLTÁK A LEPRA ELLENI GYÓGYSZERT. Amióta ezt használni kezd­ték, a betegség nem ragályos és a beteg meggyógyul. Két­hetenként kap ez orvosságból injekciót. A gyógyszer neve DIAMINO DEFENYI SULP­­HONE röviden DDS. Egy Viatnemi orvpstanár, Profes­sor BUU HÓI fedezte fel. A tanár ma Párisban dolgozik a RADIUM INSTITUTE-nál Ahogy e nagy felfedezésnek hire ment, a betegek tömege­sen jelentkeztek az oltásra. Amig 1951-ben például fran­cia Afrikában 2261 beteg je­lentkezett gyógyulásra, addig 1954-benn a gyógyulást kere­sők száma 97,000-re* emelke-SZIGORÍTOTT választási TÖRVÉNYEK OHIO ÁLLAMBAN. dett. Ezeket most mind az ott­honukban tartják, mert már tudják, hogy a betegség nem ragályos. Jelentkeztek beol­tásra tömegesen olyanok is, akik betegségük miatt elbuj­dostak, csakhogy ne vigyék őket egy leprás telepre. Dr. Follereau azt hiszi, hogy tiz éven belül nem lesz leprás beteg a világon. XII Pius pápa Follereau-t érdemei elisferéseül a SZENT SIR REND parancsnokának nevezte ki. VENDÉGLŐI VICC Egy nem magyar vendég­lőben történt: Vendég: Pincér, ez a rizs jó lenne nyulhoz.... Pincér: Körzetnek? Vendég: Nem! Sörétnek! Esküvőkre, Lakodalmakra a legszebb virágokat rendelheti meg személyesen vagy telefonon is ORBÁN FLOWER Tel. RA 1-1500 11520 BUCKEYE ROAD Secretary of State TED W. BROWN a Board of Elections hivtalok segítségével törvény­­javaslatot dolgozott ki, amely­nek az a célja, hogy a válasz­tásokat könnyebbé és olcsób­bá tegye. E javaslatot a co­­lumbusi törvényhozás mald­­nem egyhangúlag elfogadta, a kormányzó aláírta és igy tör­vényerőre emelte. A módosító törvény nehány fontosabb intézkedése a kö­vetkező: Nem lesz primary választás akkor, ha a councilmani ál­lásra egyik, vagy másik, vagy mindkét pártnak csak egyet­len jelöltje van. Ha csak azok­ban a wardokban lesz pri­mary, amelyekben többen pá­lyáznak ugyanazon pártból a councilman állásra, nagy ösz­­szeg lesz megtakarítva és a választás menete meggyorsul. Ha egy választott county tisztviselő lemond, vagy meg­hal és a hátralevő idő keve­sebb egy esztendőnél, nem lesz választás. Az elnöki electorok neve nem kerül ballotra. A törvény szigorú eljárást állít fel a választási költségek, re vonatkozóan. A kiadások­ról, ha azok összege huszonöt dollárnál nagyobb, nyugta szükséges. A számadst az ed­digi tiz nap helyett harminc nap alatt kell beadni. Aki a számadást be nyújtja, az a legközelebbi öt év alatt sem­miféle közhivaalra nem pá­­lyázhatik. A Board of Elections a me­gye területén mindenütt el­fogadhat registrálást, nemcsak a Board székhelyén. A primaryn legyőzött jelölt nem lehet write in jelölt a general electionnál. Nem lehet párt jelölt, aki az utolsó négy esztendőben bár­mikor másik párt jelöltjére szavazott. Egy township valamennyi egy párthoz tartozó jelöltje mint egy group pályázhat. Ha a párt egyetlen jelöltje a primary előtt meghal, a párt uj jelöltet nevezhet fel téve, hogy a halál a pályázat kérvény benyújtási határide­jének lejárta után és a pri­mary előtt legalább tiz nap­pal következett be. Buckeye Improvement Co. Házának bármely részét szakszerűen javítjuk KOMBINÁLT ABLAKOKAT és AJTÓKAT KÉSZÍTÜNK. Minden munkát garantálunk Ingyen árlejtés és nagyon, könnyű részletfizetés. Hívja fel: FARKAS JANOS. asztalos mestert Telefon: GA 1-6111 A###############################################################« Ha nincs, aki főzzön és önmaga sem főzhet vagy pihenőt tart a főzésben, de mégis olyan ételt kíván élve­zetei és egészséggel elf» gyász tani, amilyent otthon főznek akkor keresse fel a RICE RESTAURANT 12528 Buckeye Road Finom töltött káposzta minden nap HAZA VITELRE is. Elizabeth Kish, tulajdonos 50-nél többféle sör van mindig készenlétben RUDY TAVERN 5710 Lorain Avenue Tel. WO 1-9586 Ha party ja van házánál vagy kirándulásra megy csa­ládjával és barátaival, olyan kedvezményes áron kap sört, hogy érdemes hozzánk elhaj­­anla. Breznay Rudolf, tulaj MINDENFAJTA FURNACE beszerelést és javítást teljes jótállással végzünk. Bádogos mukát: csatoránzásl és tető javítást is vállalunk THE PARKHILL FURNACE CO. LOngacre 1-4613 12801 Parkhill Ave DAVE SZABÓ Külső és Belső HÁZFESTÉS Minden munkánk biztosítással és GARANCIÁVAL jár Szívesen adunk árlejtést is, még pedig DÍJMENTESEN MAGYARY PÁL, FESTŐ CONTRAKTOR Hívjon fel telefonon, ha ár­lejtésre vagy szolgálatunkra szüksége van. WO 1-0448 vagy TR 1-6946 DUTCH BOY LEAD HUMOR FÉLREÉRTÉS .... ( — Nagysága kérem, a mi mosónénk a lábával szokott mosni? — Hogy-hogy? — Hát csak azért kérdem­­mer a fia itt van azzal az üzenettel, hogy tessék neki megengedni, de a fájós lá­baival nem jöhet mosni. — Eltemették az anyá­mat?.... — El. Megütötte a guta, amikor megtudta, hogy az urfi nővére elszökött az é­­nektanárral. GYÖNGÉDEN Apa: Ki volt itt lányom tegnap este nálad látogató­ban? Leány: A barátnőm, Ma­ry.... Apa: Ha legközelebb lá­tod őt, mondd meg neki, hogy itt felejtette a pipá­ját. IDEÁLIS VÁDLOTT Tárgyaláson a biró kérde­zi a vádlottól: — Ügyvédje van? Vádlott: Nincs kérem. Elhatároztam, hogy meg­mondom az igazat.... SIKERÜLT VADÁSZAT — A vadászat remekül sikerült! —Nos, talán sokat lőttél? — Én nem, de ingyen kap­tam négy nyulat. HA CSAK HAZUDNI KELL! Kocavadász: A múlt hé­ten páratlan vadászszeren­csém volt. Tizenkét nyulat, harminc fácánt, hat szar­vast, két őzet lőttem; eze­ken felül még egy medvét is. Képes ön erre? ' Erdész: Lőni nem, de ha­zudni tudok többet is. STEVEN'S FLOWERS Virág minden alkalomra 12303 Buckeye Road WA 14461 Lengyel János és Csipkés E- lemér tulajdonosok ORBÁN FLOWERS 11520 Buckeye rd. RA 1-1500 Worthwhile Reading... . . . for your whole family in the world-famous pages of The Christian Science Monitor. Enjoy Erwin D. Canham's newest stories, penetrating national and in­ternational news coverage, how-to-do features, home­making ideas. Every issue brings you helpful easy-to­­read articles. You can get this interna­tional daily newspaper from Boston by mail, without extra charge. Use the cou­pon below to start your subscription. The Christian Science Monitor One, Norway Street Boston 1 5, Mass., U. S. A. Please send the Monitor to me for period checked. 1 year $16 Q 6 months $8 □ 3 months $4 Q (name) (address) (city) (zone) (state) NINCS NAGY ÚJSÁG.... 1 — Hát mi újság otthon János? — kérdi a város ur­fi a faluból érkező atyafit. — Nem sok újság van ott­hon, csak az, hogy a Bodri megdöglött. — A Bodri? Ejnye, de kár érté. Hát mi baja volt? — Sokat evett a négy döglött lóból. Nagyon meg hajtották szegény párákat a vizhordásnál.... — Miféle vizhordásnál ? — Hát amikor a kastély égett. Meggyulladt a fák­lyától, amit a temetésnél használtak. — Aztán kit temettek? — Az urfi édesanyját. jószívűség. Orvos (nejéhez): Isten veled, édes Málcsikám, épen jmost szólitottk egy nehéz beteghez, tüstént távoznom kell. A feleség: Ne menj, édes Károlyom, az istenre kér­lek, ne menj! Légy irgal­mas, hagyd azt a szegény embert még ma életben, s maradj inkább itthon. KIEGYENLÍTÉS. Majsztram: Miért böm­bölsz olyan veszettül? Szabóinas: Mert a majsz­­tramné megvert, én pedig nem hagyom magamat asz­­szonyoktól verni! Majsztram: légy nyu­godt, nesze hát én tőlem is egy pár pofon! ELŐRELÁTÁS. A. Ez a Brüll rettentően előrelátó ember! B. Hogy-hogy? A. Még csak kilátása van, hogy pénztáros lesz, máris megszerezte magának Ame­rikába az útlevelet. MOST VASÁRNAP: A NAGY SZATMÁR-MEGYEI TALÁLKOZÓ A CLEVELANDI SZATMÁR-MEGYEI SEGÉLYZŐ KLUB ÉVI PIKNIKJÉN - TREJBAL FARM, Bedfordon iul, 14-ik ui, Chamberlin Road TELJES VENDÉGLŐI KISZOLGÁLÁS: mérsékeli Szatmár-megyei árakkal. Laci pecsenye, Kolbász szendvics, Töltött káposzta, Fánk és kávé. A BELÉPTI DÍJ 60 CENT Tóih József SZABADKAI ZENEKARA muzsikál Buszok indulnak: délután 1-kor és 2:30-kor a Grand és Buckeye sarkáról és több helyen felveszik az utasokat. — Uiirány autóknak: Hajtson a Broad­­wayra s a 14. utón eléri a Chamberlin rd.-ot vagy a 8-as utón Bedfordon térjen át a 14-es útra. Várunk minden Szaimár-megyeit és minden Szat­­már-megyei barátot is. Senki se hiányozhat!

Next

/
Thumbnails
Contents