Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1925-12-01 / 4. szám

1925. december hó.

AZ ERŐ

83

csak a hangod halljam, mely mint kürtje Léinek,

ettől is, attól is elleneink félnek, ---jaj, de én nem félek, megbújok melledre, onnan bizakodom fel Te Kegyelmedre.

Urfi: (Eltűnődve) Már nem csak az egy törzs, egész

[népem gondja

rája nehezedik ifjú vállaimra.

Lehet-e, hogy Árpád mélán tubicázhat, mikor a magyarra villám is cikázhat?

Derék ijjasaim készülnek a harcra, rám meg fényesedik a kedvesem arca.

Regös : (Rajongva) Árpád, fejedelmem, mert az vagy már

[nékem,

halld meg most az egyszer én rongyos beszédem. Ha ki nagyra készül, nincsen az a férfi, aki a lány elől megijedve tér ki.

Igaz : nagy tehernek görnyed ifjú vállad. de te nagy szerelmed csak javadra vállhat.

Uj hazának indulsz hódítani földet, bizton el is végzed, erről szót sem többet, de mit sem is tettél, ha csak elfoglaltad, az uj hazát, Árpád, kell, hogy meg is tartsad. Megtartsad, de meddig ? Tíz évig ? Vagy húszig ? Gyorsan szerzett birtok könnyen el is úszik.

Jól kitalálták azt napszálláti bölcsek: egy család tartsa meg az örökös földet.

Ha te Kegyelmed a szerelmét lebirja, ez a szép viola két szemét kisírja,

Kegyelmed keservét a szivébe rejti, az se lehetetlen : egyszer elfelejti.

Ez két ember dolga : egy, meg egy: az kettő, de hány ezer magyar jött el napkeletről ?

Mind az édesapját benned látja: Árpád, magad után, ugy-e, nem hagysz ennyi árvát?

Mert a közemberek egyszer élnek-halnak, aki fejedelem, sok élete annak.

Ez a kis viola, sok számos ékekkel, ne gondold ám, Árpád, hogy esupán néked kell: Magyar fejedelmek végtelen sorának a vezérkisasszony kell — édesanyának. (Kisasz[szony felsír.)

LJrfi: (Tüzesen.) Regösöm, regösöm én kedves regösöm, nem szólhattál volna ennél kedvesebben.

Mert szépen is szóltál, okosan is szóltál, magyarok sorsába mélyen beleszóltál.

Kemény katonának nem jár esze lágyan, az csak nem tud löbbet, ha szúrjam, ha vágjam. Akinek akarok ha egyszer az lettem, maradj is csak, regös, te mindig mellettem. Gyönge violámhoz most csak annyit mondok, igen rámterülnek ma a férfigondok.

De azt most megmondom az égre ! a rögre ! csak egy asszonyomnak enyém vagy örökre.

(Megöleli.)

Kisasszony: Én is most megmondom az égre, a rögre, tiéd vagyok, Árpád, a tiéd örökre !

(Megöleli, elindul a vezéri sátor felé. Urfi vezeti, Regös tilinkózva kiséri őket. Kisasszony belibben sátorbenyilón.)

Urfi (Regöshöz): Megtaláltuk immár fejedelmek anyját, Most lássunk utána: országuk megkapják.

(Lassan elvonúl íjjasok után.)

Regös: Nem féltelek, Árpád, férfiak küzdelmén

én úgy hiszem, túl vagy már a nehezebbjén. (El.)

ÖTÖDIK JELENET.

(Táltosok jobbról bejönnek, félkaréjba felállnak a jobbszinen. Jobbközép helyét üresen hagyják.)

Első táltos: Minket táltos urunk idejönni rendelt, álljunk félkaréjba, tartsuk meg a rendet.

Második táltos : Nagy gondja lehet már Álmos vezér Úrnak, hogy szavát kérdezi hatalmas Hadúrnak.

Első: Tiz éve tiszteljük magyarok vezérét, azóta nem vettük fehér lónak vérét.

Második: Micsoda szokások, micsoda erkölcsök, regős furulyázhat s hallgatnak a bölcsek.

Első : Megmondta érthetőn fehér lónak vére, hogy alvezér urunk magyarok vezére.

Második: Magyarok fülükéi el-betapasztották,

Hadúr ellen Álmos vezért választották.

Első: Azóta erkölcsnek se híre, se hamva

pusztulóba mégyen a magyar rohanva.

Második: Nézzétek e köntöst, nézzétek, nézzétek ez ujjast, mind leszakad rólam s honnan vegyek újat ?

Első: Megnézheted ezt is, már csak lássék-tessék, hogy lehessen ettől táltosra tisztesség ?

Második: Elhagytuk a hazát, elhagytuk a házat

s úgy elrongyosodunk, hogy az már gyalázat.

Első : Az egész dologból egy dolog a tiszta.

Második: Az ősi hazába vissza, magyar, vissza.

Első : Pusztán kóborolva elpusztul mi népünk.

Második: És csak egyre rosszabb dolgunk van minékünk.

Ifjú táltos : Azt mondják némelyek uj hazát keresnek, amely ígérkezik védettnek, füvesnek, azt is mondják, hogy a haza közel légyen, s nem él rajta oly nép, mely tőlünk megvédje.

Első : Ez csak bolond beszéd : ezt mondják, azt mondják, magyarok a sok szót csak szívesen ontják.

Uj földet érhet még nem egyet a lába, de nem érhet magyar soha uj hazába.

Mert haza csak egy van, mit hűtlen elhagytunk és Hadúr haragja azért van mirajtunk.

A mi szerencsétlen népünk csak nem hagyják, léhütő urfiak egyre bujtogatják.

De az uj hazával, az aki ezt tette, nem csupán hazáját, hitét is vesztette. . .

(Első táltos szavai közben bevonul Táltos az üresen

maradt főhelyre. Az utolsó szónál észreveszik, mély hódolattal köszöntik.)

Táltos: Jól vagyon, hű fiam, okosan beszéltél, földi hatalmastól te sohasem féltél.

Ki kell azt mondani (óvatosan) ha senki se hallja, sok bajt csinál nekünk az a büszke dalja.

Már Álmos vezér is mitőlünk elfordul, fehér lónak vére tálunkba nem csordul..

Hát még urfi fia ? Mit várhatunk tőle ? ki szállatnak vinné népünk veszendőbe.

De most jó hirt mondok. Magyarok vezére ősei hitéhez még egyszer megtére.

Most, hogy vita vagyon, szállatról keletről, most, hogy aa egv magyar oly átkosan kettő, ősi parancs elől Álmos mégse tér ki és hatalmas Hadúrt általunk megkérdi.

Első táltos: Hadúr majd megmondja: jobbra-é vagy balra.

Második táltos : így csak egy akarat jön majd a magyarra.