Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1925-12-01 / 4. szám
76 AZ ERŐ 1925. december hó. Megmosakodtak, felöltöztek és várták, mi lesz. Nem sok idő múlva kopogtattak és megkérdezték, hogy behozhatják-e a reggelit? A foglyok beleegyeztek, hogy hozhatják. Es a reggeli jött is, egészen rendes, jó reggeli. Nem is hagytak sokat belőle. Aztán, hogy ki vitték a maradékokat, az ablakhoz ültek, rágyújtottak és gyönyörködtek a mélységben elterülő vidék szépségében. Itt találta őket valami titkárféle nyurga férfi és megkérdezte, hogy a mérnök úr most már beszélhet-e a tanácsos úrral? , — Attól tartok, hogy beszélnem kell vele! —- felelte neki jókedvűen a mérnök! — És ha már így van, legjobb lesz, ha minél előbb átesem rajta. A titkár meghajolt, eltűnt és a két fogoly várakozással nézett az ajtóra, mert meg voltak győződve, hogy rövidesen be fog lépni a tanácsos úr. Úgy is lett. Kifogástalanul jól öltözött, borotvált arcú úr lépett be, aki mindenáron általános európa embert akart mutatni, de pisze orra elárulta, hogy milyen nemzetséghez tartozik. Megmondta, hogy hívják, aztán megkérdezte a mérnököt, hogy nem ülne-e inkább az asztalhoz, mert esetleg jegyezni és számolni valójuk is lesz. A mérnök karonfogta Danit és az asztalhoz ment vele, aztán mit sem törődve, hogy a tanácsos úr megérti-e, azt mondta neki magyarul: — Amint látod, tárgyalás lesz. Ha valahol nem érted meg a német beszédet, csak szólj, majd megmagvarázom. Ezzel leültek az asztalhoz. A tanácsos először néhány közönyös szóval bocsánatot kért azért, hogy idehozták őket. De nem is várt rá feleletet. A mérnök mosolygott és nem felelt rá, várta, hogy mi lesz a a fontos mondanivaló. Ehhez is hozzákezdett a tanácsos úr. — Elgondolhatják, hogy köztársaságunkat mi érdekli, hogy mérnök urat ilyen zártkörű megbeszélésre hoztuk ide. — Meg kell állapítanom, hogy zártkörű, — felelte rá komolyan a mérnök. A tanácsos meghökkenve nézett rá. Nem tudta hamarjában megállapítani, hogy komolyan beszél-e? —- Tehát igenis, az önök találmányáról van szó! —i A ihiungaritról? Talán kellemetlen a nevét kiejteni ? —. Nos hát arról. Mi a szándékuk vele? — Furcsa kérdés! Minden gyár azért dolgozik, hogy keressen. — Igen a többi gyár. Más gyár, azt teszi. De önök nem. — Mi talán ráfizetünk?. —■ Dehogy! Irtózatos jövedelmeik vannak. Az egész világ pénze önökhöz özönlik nagyszerű találmányukért. — Nos és ? — Nos és a hatalmas gyár tulajdonosai: egy béna ember, áld egyszerű kis házában olyan életet élt, mint azelőtt, aztán egy asszony, aki mindennek a lelke ős nem vesz egyetlen ékszert, szép ruhát, nem kell neki a szórakozás, ott robotol munkában heteken, hónapokon, éveken keresztül. Itt van ez a fiatal ember mindennek az örököse, aki saját jahtján utazhatná be a világot saját villája lehetne a földkerekség legszebb pontjain, ez rántott levest eszik reggelire, aztán, ha megehül, egy darab szalonnát. Dolgozik, mint a legnyomorultabb kezdő tisztviselő. Minden panasz nélkül, örömmel. Nos és itt vannak önök ketten, mérnök úr és a geológus tanár úr. Az önök részesedése, uram, az utolsó évben egyenkint hetvennyolc millió dollárt tett volna ki és hogy ebből mit költöttek önök arra az egyszerű étkezésre, ruházatra, amivel élnek, azt igazán nem is érdemes ebből a rengeteg összegből levonni. — Igazán megható, hogy egy egyszerű magyar ipartelep ügyeit ilyen gondos figyelemmel kisérik. — Mert itt nem egy ipartelepről van szó, mérnök úr! Hanem valami másról! Önöknek nem az a célja, hogy meggazdagodjanak. — Ha ennyire jól tudnak mindent, azt is tudhatják, hogy minden pénzünket faültetésbe öltük. — Ez az éppen! Mit akarnak önök ezzel a rengeteg fával? — Hungaritot készítünk belőle. — Nem, uraim! Ha az egész világ acéltermését ki akarnák szorítani, a most beültetett földterület famennyiségét nem tudnák hatvan esztendő alatt feldolgozni. Már pedig önök sokkal értelmesebben dolgoznak, semhogy a pénzüket hatvan esztendeig kamatozatlanul hevertessék. Arról nem is szólva, hogy a földeket csak tizenöt esztendőre bérelték, tehát, mikor a fájuk termelő értéke java fejlődésben lesz, akkor kell majd kivágni erdejüket és első osztályú szántóföld gyanánt visszaadni tulajdonosának. — El kell ismernem, hogy nemcsak az adataik pontosak, hanem a következtetéseiket sem lehet lecáfolni. — Noshát, beláthatja, mérnök úr, hogy köztársaságunkat évről-évre jobban izgatja az a titok, ami az önök gyártelepén el v.an rejtve. — Titkos fegyverkezéstől félnek? — Erről szó nincs! Jól tudjuk, hogy a gyáruk semmiféle hadieszközt nem készít, még pedig a tulajdoinosnő határozott parancsára. — Akkor megnyugodhatnak. — Nem szabad megnyugodnunk. Nagyon jól tudjuk, hogy ia népek harcában a háború csak az egyik lehetőség és talán nem is a legjobb. Lássa, én ismerem az önök irodalmát. Az apám katonatiszt volt, magyar ezredben szolgált, én magyar iskolában jártam és akkor sokszor együtt lelkesedtem a magyar fiúikkal. De aztán hazakerültem Csehországba és elmosódott minden. Néha azonban most is azt gondolom, hogy nekünk nem szabadna ellenségeknek lenini. — De, ha már politizálunk, tanácsos úr, akkor csak egyet mondok, hogy a barátságot nem úgy kell kezdeni, ahogy maguk csinálták. Addig még nagyon sok elintézni valónk van, amíg annyira megérik az idő, hogy kezet foghatunk egymással. Azért ne is beszéljünk erről, mert ezt mi ketten el nem intézhetjük. Hanem beszéljünk arról, hogy önök pontosan kikémlelték a mi kis gyárunk egyszerű vezetőit és mert nem dobálunk ki szórakozásokra milliókat, gyanúsnak látják az egész dolgot és alighogy betesszük a lábunkat országuk területére, elfognak bennünket és ki akarják tudni titkunkat. — Amikor az állam érdekéről van szó, minden szabad. — Nem igaz! Az államot nem szabad meggyalázni azzal, hogy a nevében becstelenséget követünk el! — Hát akkor erről se beszéljünk. Állapítsuk meg a puszta tényeket. Önöknek a kezükben van egy hatalmas erejű találmány, mely jobban hódít, mint a hadseregek és a benne rejlő gazdasági erő segítségével átalakíthatják a világot, ha akarják. Gondolják meg, nem volna-e sokkal jobb a magyar nemzetre, hogyha hatalomra jutása símán menne és követeléseit előzetes megállapítások teljesítenék? Nem volna-e sokkal
