Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1925-09-01 / 1. szám
1925. szeptember hó. AZ ERŐ 21 A MI SPORTUNK®***" Az Ifjúsági Testnevelés tavalyi évfolyama. Tudomásunk szerint ez az egyetlen sportláp, amely kizárólag az ifjúság testi nevelésével foglalkozik, a felnőttek sportját pedig csak annyiban kiséri figyelemmel, amennyiben az ifjúságot érdeklő, országos jelentőségű eseményről adhat liirt. A lap címe esetleg azt a hitet kelthetné, hogy az egész magyar ifjúság testi nevelésének ügyét karolja fel. A cím azonban ne tévesszen meg bennünket: az Ifjúsági Testnevelés kizárólag diákoknak szól, tehát diáklap. Fontos ezt tudnunk, mert ha így áll a dolog, azt a határozott követelményt állíthatjuk fel vele szemben, hogy összeállítása, tartalma a diákoknak megfelelő színvonalon álljon. Nyújtson irányítást a sportolóknak, kedveltesse meg a testnevelést azokkal, akik még bármi okból is ^húzódoznak tőle és — mert cserkészlap is — tegye mindezt a cserkészet nemes erkölcsi ideáljainak teljes erejéből való szolgálásával. Nos, a múlt évfolyam számainak lapozgatása meggyőz bennünket arról, hogy az I. T. mindezt őszintén akarja. Csupa jóakaratról beszélnek hasábjai. Sportideálja a tiszta amatőr-eport. Olvasóit is erre szeretné nevelni. A felnőttek sportjáról szólva, lépten-nyumon megrója a tiszta sportot tönkretevő durvaságokat, ostorazza az erkölcstelen kinövéseket és hangsúlyozza, hogy a sportot magáért a sportért kell űzni. Vezércikkeivel is arra buzdítja az ifjúságot, hogy az iskolája dicsőségét szolgálja versenyzésével. Az egészség-ápolásra, az egyes sportágaknak versenyszerű gyakorlására oktatnak cikkei. Mindez arra mutat, hogy feladatát világosan látja és szeretne is neki megfelelni. De: olyan gyatra stílusban, olyan hibás és magyartalan nyelven teszi ezt, hogy szinte csodálkozunk: ugyan, milyen diákok fogadják el mindezt, nekik szóló olvasmányul. Igaz, hogy diák-tudóeítók részéről beérkező tudósítások teszik a lap jórészét s nem fukarkodnak a nagy hangzású dicsérő jelzőkkel és a labdarugó-mérkőzések szereplőit kitüntető megjegyzésekkel, de mégis túlsóknak találjuk azt a kezdetleges hangot, amely lépten-nyomon megállt, meghökkent és sokszor felbosszant. Azt a túlzott dicséretet pedig, amellyel néha vezércikkekben, néha egyebütt egyes diákokat glóriás fényben ragyogtak határozottan veszedelmesnek találjuk. Kirívó példája ennek egyik júniusi számának „A mi bíráink“ című cikke. Néha-néha szépirodalmat is ad. De erről nem írunk. Nem birja el a kritikát. , Nagyon súlyos kifogásunk van a oserkész-rovat egyik-másik apró közleménye ellen. El kell ismernünk, hogy a hírszolgálata nagyon élénk; olykor talán túlságosan jelentéktelen eseményeket is közöl, de ez még nem volna baj. Azt a hangot azonban, amelyet Pintyőke Pál hirei képviselnek, nem tartjuk ifjúsági lapba, még kevésbbé cserkész-lapba illőnek. összegezve mindezeket, úgy látjuk, hogy a kétségbevonhatatlan jóakarat mellől sokszor hiányzik az a tudás, amely egészen diákok kezébe illővé tenné a lapot. Pedig a diáksport ügye megérdemli, hogy sajtója minden tekintetben méltó képviselője legyen. S- ha talán elszomorító is a mai állapot, ez a bírálat" is a javulást óhajtja szolgálni. Újudvar Az Erő játékterén. Nyúlvadászat. Azok közé a cser kész-játékok közé tartozik, melyeket nálunk alig ismernek s ezért nem is szokták játszani. Pedig biztosan sokan olvasták Laurie-nak „Diákélet Angolországban‘‘ című regényét, amelyben többek között ennek a játéknak eleven leírása is megtalálható. A kiindulási helyről (cserkész-otthon, iskola, stb ) két vagy három fiú 10—15 percnyi egérútat véve, útnak indul. Ezek a nyulak. Egy tarisznyában apróra szeletelt papirt visznek magukkal s időnként, 50—100 méter távolságban, el-elszórnak belőle egy csomót. Az így hátrahagyott nyomokin kell őket a társaság többi részének, (őre, csapat üldöznie és legfeljebb 20—30 perccel amazok célhoz érkezte után utolérnie. A nyulaknak nem szabad a többieket hamis nyomra vezetéssel megtéveszteniük, mert a játék célja éppen az, hogy a gyors nyomkövetést gyakorolják. Lehet az egészet — mint az említett regényben olvashatjuk — kitartó versenyfutással is összekötni, vagy pedig, mint kerékpáros-játékot játszani, ha anynyi biciklink van, hogy egy nyulat és négy-öt üldözőt el tudunk látni vele. Cserkészek felhasználhatják ezt a játékot az úgynevezett „útjelelc“ gyakorlására. Ilyenkor, városban krétával ,mésezel a járdára, falra, lámpa-oszlopokra, fák derekára kell jelet rajzolni, szabadban pedig bottal a földre. Lehetőleg az összes lehetséges jeleket alkalmazzuk. Az üldözök a jeleket eltörlik.
