Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1926-03-01 / 7. szám
1926. március hó. AZ ERŐ 163 nálat közben az állandó ide-oda forgatás miatt a cső széle elrágná a vékony 03-as huzalt és különben is rugalmassága miatt a tekercs forgatását gátolná. Ezután még két szorítócsavart erősítünk fel az L3 tekercs két végének rögzítése végett, végül pedig, hogy az egészet a mellső paneltól körülbelül 20 mm. távolságban fölerősíthessük, 1 mm. vastag rézlemezből 2 darab 60 mm. hosszú és 10 mm. széles lapot vágunk ki. Ebből 10 mm.-t jobbra, 10 mni.-t pedig balra elhajlítunk, a csavarok számára kifúrjuk és egyik végét a tekercsre erősítjük. A vevőgépnek két sarkpontja van: ettől függ életrevalósága. Az egyik a fenti tekercsek, a másik az olyan rövid vezetékek alkalmazása a készülék belsejében, amilyen rövid csak lehetséges. Vonatkozik ez főleg az anod- és rácsvezetékekre, amelyeknél még arra is ügyeljünk, hogy ez a két vezeték ne fusson párhuzamosan. Az összeszerelést a 4. ábránk szemlélteti. Megjegyzem, hogy rajztechnikai okokból a dolgot úgy kell elképzelni, mintha a mellső lap is az alapdeszkával egy síkba, tehát vízszintesen le volna fordítva. A rajz csupán útmutatást nyújt, itt én nem ügyelhettem természetesen a rövid és nem párhuzamos vezetések feltüntetésére. A 3. ábra a mellső lap kifúrására nyújt felvilágosítást. A készülékünket egy alkalmas, szép dobozba kell helyeznünk, még pedig úgy, hogy az ebonitlap két kiálló széle segítségével abba fölülről besülyesztjük, hogy így a doboz tetejének fölemelésével egyszerűen kiemelhető legyen. Ennek a doboznak a mellső lappal szemben levő oldalán, a telepszorítók előtt, a telepkapcsolások részére egy kivágást alkalmazunk és ezzel egy, a házi használatra alkalmas háromcsöves Európa-vevő gép áll rendelkezésünkre. Ez egy hónap alatt bármilyen szerény viszonyok alatt elkészíthető. Ekkor azután beköszönt az „Erő“ áprilisi száma, melynek alapján eljuthatunk végcélunkhoz: a „portable-vevőhöz“. (Folytatjuk.) A haza. Irta : Dr. VARGA LAJOS (Sopron.) Jöjjetek ide, Jánoska és Évike, meg te is, Lackó! Üljetek le mellém. Jól burkolózzatok be kabátotokba s hallgassatok ream. El foglak vezetni benneteket messze, messze északra, ahol még sokkal nagyobb a hó, mint most minálunk odakünn a kertben. Nagyon-nagyon hideg van ott. 11a testileg vinnélek oda benneteket, akkor ebben a ruhában hamarosan megfagynátok. Azért csak úgy vezetlek el oda, hogy itt ülünk szépen egymás mellett s ti követitek az én mesém pókhálóit, melyeket magával ragad a tőlünk északra rohanó szél. Ott fenn, északon, nagyon kietlen, egyhangú a világ. Látjátok-e, milyen vastag hólepedő borit be mindent? A nap vérvörös korongja ott ragyog lent az égbolt alsó szegélyén. Látjátok-e, milyen vérvörösre festi mindenütt a nagy-nagy hólepedőt? A hó minden szemecskéje, minden pihóoskéje úgy szikrázik a vérvörös színben, mint valami számtalan rubinkristályocska, melyet nem régen egy ékszerész' kirakatában láttatok. A nagy-nagy hólepedő jóságosán betakargat mindent. Nem emelkedik ki itt egy szikla sem. Nem láthattok egy parányi fácskát sem. De mégis! Mintha amott egy szerény, szomorú boróka bólongatna a hideg szélben. Majdnem összeroskad már, annyi hó van rajta. Igen, az a bokrocska ez, melynek leveleiben a múltkor, midőn köves, sárguló mezőkön sétáltunk, Lackó úgy megszúrta a kezét, hogy sírásra fakadt a kis vitéz! De, ugyebár, az magasabb, erősebb volt minálunk, mint ez itten. A görnyedező kis borókabokron kívül igazán semmi sincs, ami tarkaságot hozna ebbe a végtelen egyhangúságba, a hónak vöröses színébe. Még egy íiavarju se látszik sehol. A nap nagyon mélyen jár. Ne féljetek, nem lesz azért még este, hiszen kora délután van még és a nap mindig ott sétál, ahol az égboltozat érintkezik a földdel. Igen bizony, ez így van itt fönn északon! Na, mitől ijedtetek meg egyszerre? Miért fogjátok meg olyan görcsösen a kezemet ? Oh igen! Az a hófehér bundájú nagy állat és mellette az a hét kisebbik: a jegesmedve, hét gyermekével. No ne féljetek! Jöjjetek, bújjunk el a kis borókabokor mögé. A medvék éppen errefelé tartanak; figyeljük meg, mit csinálnak. Látjátok, milyen kedves, békés állatok? Hosszú szőrű bundájuk van, fehérebb a hónál. A hátukat és oldalukat vörösre festi a nap. Elől jön a mama, hasig gázol a puha hóban. Ugy-e, milyen méltóságteljesen emelgeti vastag lábait,! És milyen szeretettel tekintget hátrafelé gyermekeire, melyek majd elvesznek a mély hóban s csak úgy bukdácsolnak benne! Oh igen; minden anya a világon legjobban az ő gyermekeit szereti és félti. A medvemama is úgy tesz, mint a ti anyikátok, mikor erdőben sétálva, a Jánoska és Lackó elmaradnak tőle . . . Hátra-hátranéz nagy sárgás szemeivel s néhány bíztató szót mond az ő kis gyermekeinek. És milyen kedvesek ezek a kis medvék! Mintha a mamájuk éppen most adta volna fel reájuk a legfrissebb, legtisztább ünneplő ruhát. Az ő bundájuk még fehérebb, mint az anyjuké. De ne tapsolj a kezeiddel Évike! Ugy-e, örömödben tapsolsz, hogy ilyen kedves kis állatokat látsz. Mintha a te otthoni kis mackód elevenedett volna meg. Milyen kedvesen bólogatnak! Ne ne
