Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1926-02-01 / 6. szám
1926. február hó. AZ ERŐ 131 óriási nagy. Arany János tengeri hántása küldte hozzám két sorát vizitbe: körülállja egynéhány fa — tovanyúlik rémes árnya. Hiszen olyan alacsonyan süt a pásztortűz. Kis diák korom útleírásai meséltek ebben a pillanatban az egyenlítő vidéki délpontról, mikor mindennek a fejetetejére süt a nap és semminek nincs árnyéka. Oh, mondtam, rend és arány mindenütt Isten világában. „Hogy örök állandó amaz erős törvény . . amin a Buda Halála Hadura is megnyugszik mindjárt . . . Ujjongani szerettem volna akkor. . . Mert Istent hirdette akkor az egész tavaszi világ. És benne volt a tangens alfa is. O nem tehet róla, prédikálta alázatosan, nem ő akarja ezt így, ő rajta csak keresztülragyog Isten törvényének az a parányi kis része, hogy (bocsánatot kér, arról sem tehet, hogy ilyen száraz nyelven dadogja pünkösti prédikációját. . .) . . . ahogy a nap felfelé jön (tehát a beesési szöge kisebbedik), a te árnyékod (a szöggel szemben fekvő befogó) is kisebbedik, te pedig mindig akkor vagy nagyobb az árnyékodhoz képest, (mint szögmelletti befogó), mikor a szög kisebbedik. A viszony tehát közted és a szög között fordított, az árnyékod között és közötted megtört. Te vagy a nevezője, az árnyékod a számlálója ... tg a = a = az árnyékod b = te magad. De hiszen ez világos! És nemcsak neked. Boldogan nevetnek a gólyavirágok a zöld fű között. Valamennyinek akkora az árnyéka magamagához képest, akárcsak neked. A szögfüggvények állandóak, hacsak nem találod bosszantónak és természetellenesnek, hogy Isten szép világában ma is olyan az árnyék, amilyen eddig volt és úgy süt a nap, ahogy mindig szokott. Oh, hála neked, édes jó Istenem! tg 0° = ^ ^ = y = 0, nem azért, mert különben holnap beszedek algebrából, hanem azért, mert a tropikus vidéken elfogyott a beesési szög, mikor delelőjén fejemtetejére sütött a nap s a vele arányosan fogyó árnyékom is semmivé lett. Én megmaradtam, aki voltam addig. Már t. i. csak úgy szalmámra nézvést. Vagy valójában egészen más lettem, mint addig voltam. Boldog ember. I. Kor. 13 — megtanított a trigonometriára. A trigonometria megtanított jobban megérteni az I. Kor. 13-at. Akkor éreztem először, hogy diák vagyok.- ■> ------------------------------------------------. ^ w ^-------------------------------Anyóka, Anyóka, roskadó, kicsinyke asszony, A lelkem féltő lelkedig siet. Olyan kicsiny vagy így, a messzeségből! Hajh, rengeteg kor, nagy hegy állt közénk. Csak egy maradt úgy ; a meleg szíved. Anyóka arca 1 Omlott vén szívemnek, Gyermekded álmába visszajáró ! Maradj felém fordulva mindörökké ! S marasztó, hű szemembe’ csendesedj meg. Arcnak maradsz meg; nem válsz sohse röggé. Anyóka—szem, ki gyermekváró lázban Behittad a küszöbről lelkemet. Anyóka—szem, síró, bíró, mosolygó, Csak megsíratja, a kit eltemet; A jövő benne ragyog minden gyászban. Anyóka válla: roskadt, megrakott Mint mesék rőzse-gyüjtő asszonyának. Idő, gondok nyomják rejtett kezekkel. Szegény anyám : támaszd nekem a vállad, Ketten talán elbírjuk valahogy. Anyóka keble ! . . . Mennyi, mennyi emlék Gyerek galamb csók, csacska gügyögés. Hány mély álomba ringott szenvedés . . . S deres fejemmel, ha ráhajtanám Mint régi, boldog gyermek, úgy pihennék. Anyóka karja . . . dolgos, reszkető. Ápol, megnyugtat, altat, simogat . . . Jaj, légy velem, ha majd magam leszek S ha felkiáltok: tedd rám a kezed : „Rosszul van rajtam, jaj a — terítő.“ Anyóka lába . . . fáradt, reszkető S fáradtan, reszketőn dologra jár. Vájjon a tőke kihajtott-e már? Mit gondolsz, édes, síró, vén fiam, Még messze van hozzánk a temető ? Szilágyi Dezső.
