Az Erő, 1924-1925 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1924-11-01 / 3. szám
1924. november hó. AZ ERŐ 65 Igaz ugyan, hogy nagyon sötét a kép: annál sötétebb, minél kevésbbó sport, amiről szó van. Például a foot ball, birkózás, boxolás, kerékpározás esetében. A mi feladatunk azonban éppen az, hogy miután a betegség okát és lefolyását végigvizsgáltuk, jöjjünk tisztába az egészséges állapotokkal is. Induljunk ki most is a játékból. A játék tulajdonképen test és lélek vakációja. Vakációja: tehát nem csupán pihenés és nem céltalan időtöltés. Alkalom, hogy szabadon, tetszésünk szerint úgy töltsük el az időt, ahogy jól esik. Javunkra pedig csak az van, ami frissebbé, erősebbé tesz. Ezért lesz az igazi játék egyszersmind üdülés is. A sport egy lépéssel topább vezet ennél. Amit a játékban öntudatlanul érünk el, itt célul tűzzük magunk elé, tudatosan akarjuk megvalósítani. Erős, egészséges, fejlett testű -akarok lenni, eszközöm mindaz, ami önnek elérésére segít. Tehát: torna, úszás, evezés, athlétika, vívás, kerékpár, stb. De már itt, például a legutóbb említett sportnál, baj van. Lehet valaki, mondjuk, t.áviratkihordó postás, aki egÓ3z napját biciklin tölti. Sportnak tekinthetjük ezt? Hiszen kénytelonségből teszi. És valóban, legfőbb jellemvonása a sportnak, hogy azért űzöm, Inert én akarom. mart javamra van. Egyrészt tehát az én akaratom szabja meg, hogy sportnak tekintek-e valamit, másrészt az eredmény: erősít-e igazán. Sport lesz tehát ezámomra még az egyébként munkaszamba menő kerékpározás is, ha sportnak fogom fel, de nem sport az úszás sem, ha szívtágulás a vége. Közel áll a sporthoz a verseny gondolata: ha valóban olyan erős, edzett vagyok, másokkal szemben is szeretnék számot adni róla. Nyilvánvaló azonban, hogy ez is csak a sportra épülhet, tehát nem mondhat ellene. Vagyis: eleve ellentmond a verseny önmagának, ha eredményekópen a test legyöngül, az idegrendszer megfeszül, mint az elpattanni készülő búr. A verseny tulajdonképen arra nyújt alkalmat, hogy a sportolás révén megerősödött test vallomást tegyen róla, hogy akar és tud magasabb célok szolgálatában állani. Valójában tehát nem is az az egyszeri alkalom a fontos, amikor a verseny lejátszódik, hanem az a másik, amelyik ha bekövetkezik, joggal megkövetelheti, hogy az athlóta minden erejével szolgálatába tudjon állani. De ebből következik ismét az is, hogy a versenynek nem szabad az athlétából minden erőt kisajtolnia. Az athéni ifjúnak érdemes volt Mar-at-hontól szülővárosáig futnia, hogy utolsó lehelletével „Niké“-t kiáltson aggodalomtól gyötört honfitársai felé, de ma minden marathoni futás értelmetlen és embertelen. Ilyenféle gondolat alapján határozhatta el a BKAO, illetve KISOiSZ, hogy a versenyreképzés helyett ezentúl inkább a tömegsportot tartja főfeladatának. És mi a verseny legértékesebb eredményei Nos, sommiosetre sem a g őzelem s még kevésbbó a centiméteres rekordok, vagy az 1—2 ponttal megjavult gólarány. Elsősorban mindenesetre az a tudat, hogy a jól képzett és gyakorolt test s az öt kormányzó lélek megállotta a reá szabott próbát. De nem csekélyebb jelentőségű ennél az sem, hogy becsületesen állotta meg. Tehát nem kerosott csalafinta útat-módot a győzelemre. S mert ismeri annak igazi értékét, meg tudja becsülni -akkor is, ha más érte el, s nem néz le mást akkor sem, ha az a versenypályán mögötte maradt. Az értékelés tehát nem fog kizárólag a sport terére korlátozódni, hanem belefonódik mindaz, -amit csak az emberi szellem szépnek, jónak és igaznak tart s mint ezeknek a nagy gondolatoknak viselője és megvalósítója szerepel benne, az egészséges sport által megerősödött test. S ha talán ma még nem is nagyon népszerű ez a felfogás, mindenesetre sokkal inkább méltó hozzánk, -akik igaz értelmében tudjuk felfogni’ a „Mens sana in corpore sano“-t: nem lehet alaptétel, hogy egészséges lélek van az egészséges testben, hiszen ennek ellenkezőjét gyakran láthatjuk, hanem cél, melyet -nagyratörő vággyal tűzünk magunk elé. S ha igazán őszinte ez a vágy bennünk, ,a mi sportunk valóban azt igazolja, hogy testünk a -Szent Lélek temploma. II. Tiszántúli nóta. Kiszáradt a tóból mind a sás, mind a viz, Szegény gulya, ménes mind a csikósra niz, Én Istenem, Uram, adj jó csöndes esőt, Gulyának, ménesnek jó legelő mezőt. A fenti nótát a délibábos Hortobágy szülte. Ott különféle változatokban még ma is él. Mint valami imádság csendül fel minduntalan, amelybe bélésű: űsödött az alföldi magyar legfontosabb, legégetőbb vagya : az esőkivánás, mert ha kisül minden — minden oda van, az ember is, meg a jószág is.
